Megrendelhető Az Énünk ereje című könyv Kim Michaelstől.

Azok számára, akik ezt a weboldalt már régebb óta tanulmányozzák, és azok számára, akik újak a Felemelkedett Mesterek tanításat illetően ez a könyv a tanítások alapjául szolgálhat, amely a tisztánlátást nagyban elősegíti.

 

 

Egy olyan inspiráló útmutató mű ez, amely hozzásegít bennünket a problémáink megoldásához, esetleg az életünk megváltoztatásához, ha felhasználjuk azt a kreatív erőt, amellyel mindig is rendelkeztünk, vagyis az ÉN erejét. A kreatív erőnk megnyitásának kulcsához pedig úgy juthatunk el, ha megismerjük az Énünket, annak eredetét és alkotóit.

Az önmagunkon való mesterré válás korszakok óta az emberiség titkos kutatásainak a tárgya. Ennek ellenére csak néhány mesternek sikerült megfejtenie a rejtélyt, és teljesítenie a megvilágosodás kritériumait. Az Énünk ereje című könyv az emberi tudatról nyújtott tanításai segítségével áttekintést nyújt a spirituális mesterek által átadott titkokról és princípiumokról. 

A szerző útmutatása és inspirációja megkönnyíti az olvasó számára annak meglátását, hogy hogyan nyitható meg a valódi Énünk végtelen potenciálja. Emellett gyakorlati tanáccsal is szolgál arra vonatkozóan, hogy ez az időtálló bölcsesség hogyan alkalmazható a mindennapi életben.

A spirituális mesterek által felajánlott önfejlesztő út eredményeként fokozatosan átvehetjük az uralmat az anyag világában jelentkező helyzetekre adott válaszreakcióinkon. Az elménk minden korláttól való megtisztításával pedig magasabb szintű tudatossággal haladhatunk át az életen, túllépve a nem tudatos megközelítést. 

Az önmagunkon való mesterré válás egy olyan folyamat, amelynek során fokozatosan tisztítjuk meg a tudatunkat az anyag világából fakadó minden korlátozó meggyőződéstől, elképzeléstől, hittől, tantól és összegzéstől. Így lépésről lépésre szabadulhatunk meg mindattól, ami megszínezi az érzékelésünket. Ennek eredményeként egy nap úgy láthatjuk majd a tudatunkba beáramló fényt, hogy azt már semmi sem színezi meg. Az én ereje megnyitásának a kulcsa nem egy olyan mágikus formula megtalálásában rejlik, amely a fényre erőt gyakorol. A valódi kulcs az, ha megtisztítjuk a tudatunkat az emberi kaleidoszkóptól, amely megakadályozza a magasabb Énünkből érkező fény beáramlását. 

Ez a könyv az Énünkön való mesterré váláshoz elméleti tudásanyaggal és a gyakorlati eszközökkel is szolgál egyben, emellett a magyarországi spirituális könyvek között hiányt is pótol.

A könyv 249 oldalas és 23 színes ábrát tartalmaz.  Puha fedeles kötésben készült.

Ára: 2700 Ft.+ posta költség, amely Magyarországon belül 1800 Ft csomagként feladva, közeli európai országokba pedig 6500 Ft szintén csomagként feladva.

Utánvét esetén a könyv árához belföldön 2400 Ft postai díj adódik.(2019-es postai díjak)

A megrendelés az info@jezustanitasok.hu email címen adható le. A fizetés történhet internetes banki átutalással, postai előre utalással, vagy utánvéttel.

Az oldal tetejéreUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2019-04-03 17:00:53

Újdonságok:

A WINV20 Invokáció Magyarországnak a kommunizmus örökségétől való megszabadulásáért című nagyon erőteljes invokáció lefordításra került.  Egy kis közösség  fel is vállalta, hogy egymástól távoli helyeken hetente egyszer szerda este 9:30-tól elmondja ezt.  Aki úgy érzi, hogy szeretne ebben részt venni, akkor lehet csatlakozni.  Az időpont csak tájékoztató jellegű, az invokáció bármikor elmondható, a hatása inkább a létszámon múlik.

2019-02-08 15:28:33

Az INV Astrea tégy szabaddá  lefordításra került.  Ez az erőteljes invokáció nagy segítséget nyújt a függőségeket okozó erőktől való megszabaduláshoz.

2019-01-25 16:12:42

A 7.01 Fohász Arcturus és Victoria Elohimhoz lefordításra került.

2019-01-25 11:22:39

Egy Európát érintő, kormányzásról szóló nagyon tanulságos El Morya/ MORE Mester üzenet került lefordításra.

2018-07-11 12:11:14

A 6.02 Fohász Uriel és Auróra Arkangyalhoz lefordításra került.

2018-03-13 09:49:10