21. A tudatalatti számítógép

Hol tartózkodik az ego, és mi teszi arra képessé, hogy a tudatos önmagunk elől el tudjon rejtőzni?  Lényünk alacsonyabb részében tartózkodik, amely az anyagi világban fejezi ki önmagát.  Lényünknek ezt a részét gyakran tudat alatti elmének nevezik, amely a hagyományos pszichológia, az önsegítő filozófiák és a szellemi tanítások szerint is nagyon nagy hatással van az életünkre.
 
Amint a korábbi magyarázatból kitűnik, a tudatalatti elme tanulmányozásának a legegyszerűbb módja az, ha számítógéphez hasonlítjuk.  Amint egy program létrejön ettől kezdve sokszor a saját válaszreakcióinkat helyettesíti.  Ezért a tudatos önmagunk már nincs döntő pozícióban a külső körülményekre adott válaszreakcióknál, és az életünk a tudatalatti számítógép vezérlete alatt telik.  Sok ember hagyja, hogy az egész élete a tudatalatti programok által vezérelten folyjon, és gyakorlatilag nincs saját válaszreakciója.  Ezek az emberek biológiai robotként működnek, akik ritkán hoznak tudatos döntéseket, inkább hagyják, hogy a döntéseik tudatalatti szinten folyjanak.  Ez nyilvánvalóan megakadályoz bennünket abban, hogy a belső körülményeinket irányítani tudjuk.  Megjegyzendő, hogy a számítógép nem fogja saját programját módosítani, hanem a végtelenségig ismétli azt.
 
A tudatalatti számítógép működésére példaként vegyünk egy olyan személyt, akinek a matematikatanulás nehézséget jelent.  Valószínűleg a matematikai teljesítménye miatt már butának tartották.  Ez a személy önmaga számára már létrehozott egy olyan számítógépes programot, amelyet arra alapozott, hogy ő nem tudja, nem is fogja tudni, és nem is akarja a matematikát megérteni.  Ha olyan helyzetbe kerül, amelyben matematikára van szükség, akkor ez a program aktiválódik.  Változatos formájú kifogásként jön elő, amelyben az illető megmagyarázza, hogy miért nem képes, miért nem akar, és miért nincs is szüksége arra, hogy matematikát tanuljon.  Az a tény, hogy valaki gyerekként nem tudta a matematikát, az nem jelenti azt, hogy felnőttként sem lenne képes azt megtanulni.  Azonban ha hagyjuk, hogy a tudatalatti program irányítsa az életünket, akkor még csak meg sem fogjuk próbálni, hogy valami újat tegyünk, és így megfosztjuk magukat az új lehetőségek kiaknázásától.

Szinte végtelen számú ilyen fajta tudatalatti számítógépes program létezik, amelyek többsége pszichológiailag korlátoz.  A függőségek minden formája szintén tudatalatti számítógép programra vezethető vissza.  Nagyon sok ember, akiket gyermekkorukban érzelmileg megaláztak, úgy tűnik, hogy felnőttként is maguk köré vonzzák a kegyetlen embereket, és mivel állandóan azonos mintát ismételnek, nem képesek a folyamatot megtörni.

Nyilvánvalóvá válik, hogy ha az életélményünk irányítását a saját kezünkben akarjuk tartani, akkor a tudatos érzékelés gátját kell feloldani, és fel kell fedni a tudatalatti önpusztító programokat, majd törölni kell őket az elménkből.  Sajnálatosan ennek véghezvitele az ego nagy ellenállásába ütközik, hiszen a tudatalatti programjaival befolyása alatt tart bennünket, és mögéjük rejtőzik el.  A legtöbb ember azonban nem törekszik a tudatalatti elméjének megtisztítására mindaddig, amíg valamilyen nagy krízishelyzet erre rá nem kényszeríti.

A tudatalatti programok tudatalatti döntéseket eredményeznek, amelyek korlátozó következményekkel járnak.  Amennyiben a tudatos önmagunk megtagadja a tudatos döntések meghozatalát, akkor azt hagyjuk jóvá, hogy a tudatalatti programok határozzák meg a válaszainkat a korábbi döntéseink következményeire vonatkozóan, és ezek további tudatalatti választásokhoz vezetnek, amelyek még inkább korlátozó következményekkel járnak. Mindez valójában „börtönbe” zár bennünket, amely egyre inkább beszűkíti a mozgásterünket, míg végül úgy érezhetjük, hogy mozdulni sem tudunk, mintha nem lennének az életben lehetőségeink.  A legáltalánosabb reakcióként ilyenkor azt jelentjük ki, hogy nekünk nincsenek lehetőségeink.  Végül ez a lefelé tartó spirál nagyobb válsághelyzetbe torkollva arra készteti a tudatos önmagunkat, hogy ébredjen végre fel, és határozza el önmagát arra, hogy magára vállalja az életünk irányítását, és tudatosan döntések meghozatalát.

Nem szükséges azonban az életünket válságba sodorni ahhoz, hogy a tudatos önmagunk úgy döntsön, hogy visszaveszi az életünk irányítását.  Mindannyiunknak bármikor megvan a lehetősége arra, hogy visszaüljünk a vezetői székbe, és hozzákezdjünk a tudatalatti számítógépünk szerkezetének megtisztításához.  A könyvünknek az a célja, hogy mindenkit arra sarkalljon, hogy vegye át az irányítást, és ne várjon a nagy válsághelyzetekig.   Az irányítás visszavételéhez azonban szükség van arra, hogy többet tudjunk a tudatalatti elménkről, és az energiatestünkről is.

22. Az energiatest

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53