29. Értsük meg, hogyan társteremtünk!

Ha önmagunknak jobb életet szeretnénk teremteni, akkor értenünk kell a teremtés folyamatát.  Meg kell értenünk, hogy társteremtőként hogyan járultunk hozzá a jelenlegi helyzet megteremtéséhez, annak érdekében, hogy megtanuljuk azt, hogy hogyan teremthetünk jobb jövőt.  Mostanra elérkezett a lehetőségünk arra, hogy felvázoljuk, és megértsük a társteremtés folyamatát.
 
Az anyagi világegyetemben minden egy anyagból, a szellemi energiából teremtődött, amely az Anya-Fény.   Mielőtt ez a fény fizikai anyagként fizikai formában megjelenne, azt megelőzően a rezgéstartománya az anyagi világ rezgésének szintjére kell , hogy csökkenjen. A Földet a szellemi szférában tartózkodó lények teremtették számunkra, és biztosították azokat a feltételeket, amelyekre építhetünk.  Azért vagyunk itt, hogy a számunkra biztosított alapokra építsünk.  A feladatunk teljesítése érdekében társteremtőként alkalmasnak kell lennünk a magas rezgésű szellemi fény befogadására, amelyet az anyagi világ tartományába kell lehoznunk.  Ez a fény a szellemi énünkből, az ÉN VAGYOK jelenléte részünkből érkezik, és onnan áramlik folyamatosan az alsó énünkbe.

Ideális esetben a tudatos énünk irányítja ezt a szellemi fénysugarat.  A fény először az alsó énünk legmagasabb szintjére, az önazonosságunk testébe érkezik. Ha a tudatos énünk már felépítette a legmagasabb szintű önazonosságát, akkor szellemi lénynek tekinti önmagát, aki azért van jelen, hogy a szellemi egyéniségét kifejezhesse.   A világegyetem harmóniáját biztosító szellemi és természeti törvények alapján tudjuk ezt megtenni, amelynek során önzetlenül, az élet minden oldalának fejlődését segítve munkálkodunk.  Így megsokszorozzuk  a talentumunkat, amely felemel bennünket, és velünk együtt minden életet.

Az a fény, amely az önazonosságunk testén keresztül szűrődik be, bizonyos formát, alakot ölt magára.  Ez azonban még nem fizikai forma, mivel még a fizikai anyag szintje feletti rezgés alkotja.  Platón, a görög filozófus, azt tanította, hogy a fizikai világban minden a magasabb valóságban lévő „ideális forma” mintájára jött létre.  Ha az önazonosságunk teste tiszta, akkor ilyen ideális formát teremthetünk.  Továbbá a tiszta önazonosság testben semmi sem fogja a fény útját akadályozni, vagyis a fény a szellemi énünkből teljes erővel a gondolati testünkbe áramolhat.

Ideális esetben a gondolati testünk az a hely, ahol az elképzeléseink már szilárdabbá válnak.  Az önazonosság testünk egy építész elgondolásai alapján létrehozott vázlatokhoz hasonlítható, a gondolati testünk pedig a papírra vetett tervnek felel meg, amely már a kidolgozott részleteket is tartalmazza .  Ha az önazonosságunk testében jó alapokat teremtettünk, és ha a gondolati testünk is tiszta, akkor a gondolataink az önazonosság testünkben lévő legmagasabb szintű vágyakkal, tervekkel harmóniába kerülnek.   A változatlan intenzitású, nem csökkentett fény ereje így akadálytalanul jut be az érzelmi testbe.

Az építész valószínűleg több vázlattervet is készít egy házhoz, azonban belőlük csak egy valósul meg.  Mivel a gondolatok képlékenyebbek az érzéseknél, ezért az érzelmi test szintje az a helyszín, ahol eldől, hogy melyik vázlatból lesz valóság.  Szintén itt dől el az is, hogy a munkába mikor kezdjünk bele.   Itt kapjuk az ösztönzést, és a lendületet a cselekedetekhez.  Ha az érzelmeink tiszták, egyensúlyban vannak és harmonikusak, akkor az érzelmi testünk is harmóniában lesz a legmagasabb szintű vágyainkkal, terveinkkel.  Így az energia akadálytalanul áramolhat az anyagi világ szintjére.

Az anyagi világegyetemben és a fizikai testünkben az energia kétféleképpen jelenik meg.  A legáltalánosabb megnyilvánulási formája egy eredményes cselekedet a fizikai világban.   Ha a cselekedetünket az önazonosság testünk legmagasabb szintű elképzelései vezérlik, és az tiszta gondolatokkal, és harmonikus érzelmekkel párosul, akkor érjük el a legtöbbet, az eredmény pozitív lesz nemcsak önmagunk, hanem mindenki más számára is.  Azonban az önazonosság-, a gondolati-, és az érzelmi testeinken áthaladó energiának van még valamilyen egyéb hatása is.

Ahogy már a korábbiakban említettük, a teremtés folyamata a moziban lévő vetítőgép működéséhez hasonlítható.  Amint a fény eléri az anyag szintjét, a mentális folyamataink során az anyagi világ hullámhosszain képeket vetítünk az Anya-fényre.  Úgy is mondhatjuk, hogy az élet vetítővásznára vetítjük a képeinket, vagyis a világegyetemnek arra a kozmikus tükrére, amely azokat a fizikai körülményeket türközi vissza, amelyek az elménk által más szinten megteremtett képeknek felelnek meg.  Ezzel a tanítással valószínűleg nem találkozunk az iskolákban, vagy a vasárnapi iskolákban, ezért szükség van némi elmélkedésre ahhoz, hogy igazán megértsük, mi is történik.

30. Hogyan válnak a gondolatok anyaggá?

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53