34. Hogyan válik a múlt kezdetté?

Mostanra világossá vált, hogy amennyiben az elménk felett teljes uralmat szeretnénk elérni, előtte meg kell szabadítanunk mindentől, ami nem tökéletes akkor is, ha azt a mostani életünkben teremtettük, és akkor is, ha a korábbi életeinkben.  Bár mindez első hallásra meglehetősen bonyolult feladatnak tűnik, nem az, ha megértjük azt, hogy mit kell tennünk.  Két alapvető elemet kell figyelembe vennünk.

Helytelen meggyőződések, elképzelések
 
Hagytuk, hogy az elménk mind a négy szintjét bizonyos helytelen meggyőződések járják át.  Közülük néhány a jelenlegi életünkben keletkezett, míg a többi elképzelhető, hogy régóta jelen van.  Nehéz tehát ez utóbbiak helytelenségét felismerni, mert olyan régen velünk vannak, hogy nem feltételezzük, hogy hibásak lehetnek, vagy nem fogadjuk el, hogy ezek hiányában az életünk bármennyire is megváltozna.   Sok ember hiszi például azt önmagáról teljes meggyőződéssel, hogy emberi lényként az elméje az anyagra nem lehet hatással.  Világossá vált, hogy az elménk négy szintje rövidtávú és hosszútávú alkotókat tartalmaz.  A rövidtávú összetevőket a jelenlegi életünkben teremtettünk meg.  Nézzük, hogy ezek hogyan hatnak az elménk négy szintjére:

    • Családi hátterünk tükrében rendelkezünk valamiféle önazonossággal,  van nemzettudatunk, etnikai hovatartozásunk, nemi hovatartozásunk.  Ezt a rövidtávú önazonosítást egyértelmű, hogy nem visszük magunkkal a következő megtestesülésünkbe.  Vannak azonban olyan sokkal általánosabb általunk teremtett önazonosítások, amelyeket tovább viszünk magunkkal a megtestesüléseinkbe.  Ideális esetben ez a hosszútávú önazonosítás azon a szellemi egyéniségünkön nyugszik, amely az ÉN VAGYOK jelenlétünkhöz kapcsolódik.  Teremthetünk azonban olyan önazonosságot is, amely majdnem kizárólag a jelenlegi világunk hitét tükrözi, vagy érzékszervi érzékelésen alapul.  Elképzelhető, hogy elfelejtkeztünk szellemi eredetünkről, és az anyagi világban élő emberi lényekként, vagy nyomorult bűnösökként azonosítjuk önmagunkat.  Az alacsony önbecsülésünk tehát eredhet a korábbi megtestesüléseinkből.

 

  • Az elménk teste  rögzíthetett hibás meggyőződéseket  arról, hogy mi az elfogadott módja a teremtőerőnk kifejezésének, vagy a kívánságaink beteljesítésének.  Elképzelhető, hogy elfogadtunk olyan elképzelést, amely gyengíti azt a képességünket, hogy észleljük azt a vágyunkat, hogy szellemi úton szeretnénk járni.  Egyszerű példa erre az a meggyőződés, hogy a cél szentesíti az eszközt.  Ez az a filozófia, amelyet számos változatban használtak már arra fel, hogy a legszörnyűbb emberi rémtetteket „igazolják”. Ilyen téves hit alapján vált lehetővé az, hogy az emberek Isten nevében gyilkolják egymást annak ellenére, hogy a vallásuk tartalmazza a tiltást: Ne ölj!

  • Az érzelmi testünk azokat az elképzeléseket rögzítette, hogy hogyan fejezzen ki érzelmeket pl. ha valami nem sikerül, számunkra elfogadható-e, vagy elkerülhetetlen az, hogy haraggal reagáljunk.  Az érzelmi testünk bizonyára már sok sebet szerzett különböző megrázkódtatások során, amikor nagy mennyiségű negatív energiát hoztunk létre.  Súlyos megrázkódtatások során a pszichénkben még törés, vagy darabokra szakadás is történhetett, amely oka lehet olyan súlyos pszichés betegségek kialakulásának, mint pl. depresszió, skizofrénia vagy a bipoláris betegség.
  • A tudatos elme szintjén is rendelkezünk meggyőződésekről a számunkra elfogadható viselkedési normákról.  Van elgondolásunk arról, hogy bizonyos helyzetekre milyen elképzelhető, esetleg kizárólagos módon reagáljunk. A reakciók közül néhány a fizikai testből ered, az agyon és az idegrendszeren keresztül bevitt programok alapján.  Ennek egyik példája az állatok esetében a harcolj vagy menekülj viselkedés, melynek célja a test azonnali túlélésének biztosítása.  Ha egy állatot veszély fenyeget, az első reakciója a futás, ha erre nincs lehetősége, akkor harcolni kezd.  Igen sok ember szintén így reagál az életre, bár nekik olyan lehetőségük is van, hogy az állati viselkedés fölé emelkedjenek.  Jézus ezért mondta, hogy tartsuk oda arcunk másik felét, de ne üssünk vissza.  Az agyunk bizonyos irányító funkcióit a fizikai testünk kódjai alapján végzi.  Ez okozza azt, hogy vannak olyan emberek, akik az egész életüket fizikai élvezeteknek szentelik.  

 

Érdemes megjegyeznünk, hogy lehetséges az, hogy a rövidtávú és hosszútávú meggyőződésrészek között ellentmondás álljon fenn.  Pl.: lehet, hogy jelenlegi életünkben egy vallásos családban felnőve az a meggyőződésünk, hogy a lopás bűn.  Emellett az is elképzelhető, hogy a korábbi életeinkben a lopást elfogadható viselkedési formának tartottuk, és ezért ez felülírhatja a rövidtávú meggyőződésünket.   Az efféle konfliktusok a pszichénk megosztását eredményezhetik, amely még több bizonytalansághoz és szenvedéshez vezet.
Amennyiben a négy alsó testünket megtisztítjuk a helytelen meggyőződésektől, akkor túljuthatunk az ilyen belső konfliktusokon.  Így visszakapcsolódhatunk a szellemi egyéniségünkhöz, és a hosszútávú önazonosságunk pozitív oldalához, amely a világunk része.  Az önazonosság testünk ezért a szellemi önazonosságunkat fogja tükrözni, a gondolataink a legbelső tudást fogják követni, és az érzelmeink pedig a gondolataink keretein belül maradnak, és a cselekedeteink pedig minden életet támogatnak majd.  Mindez megadja majd a leginkább vágyott minőségeket, vagyis az elme belső békéjét, amely a szellemi teljesség belső érzéséből fakad.

Helytelenül kezelt energia

A múltunk második eleme a helytelenül kezelt energia, amelyet karmának is neveznek.  Sok embernek van tudomása a karmáról, de gyakran gondolják úgy, hogy csak cselekedetek lehetnek az okai.  A karma azonban helytelenül kezelt energia, és amint már láttuk a gondolataink és az érzelmeink is energia-megnyilvánulások.  Ezért teremthetünk karmát  a gondolatainkkal és az érzelmeinkkel is.  Ha valakit gyűlölünk, energiát kezelünk helytelenül, és karmát hozunk létre.  Azonban ez a karma nem olyan súlyos, mintha fizikai erőszakot követtünk volna el valaki ellen. Kétféle karma létezik:

  • Van olyan karma, amely gondolatok, érzelmek, ember ellenes cselekedetek, vagy az állatvilág, vagy a környezet ellen elkövetett cselekedetek eredményeként keletkezik.  Ez a karma energia impulzusként kerül a tér-idő folytonosságba, a kozmikus tükörhöz.  Adott időben, ami gyakran a következő megtestesülésünk ideje, visszakerül hozzánk.  Visszatérésekor, ahogy korábban már szó volt róla, megtörténhet a legrosszabb, vagy a legjobb kimenet.  Ha a helyzetnek tíz lehetséges kimenete van, akkor az előző életből visszatérő karma-rész eredményezheti a legrosszabb kimenet bekövetkeztét is.  Ebből adódik az, hogy aki jó életet él, azzal is történhet szerencsétlenség.  Természetesen van jó karma is, amely megmagyarázza azt, hogy miért lehet valaki szerencsés akkor is, ha nem jó életet él.
  • Van olyan karma, amely olyan gondolat, érzelem, cselekedet miatt keletkezik, amelyek saját magunk ellen irányulnak.  Ez a karma olyan energia-impulzus, amely nem kerül az univerzumba, hanem a saját elménkben marad.  Ha az impulzus pozitív, akkor fel tud emelkedni a kauzális testünk szintjére, és a mennyországban lévő kincseinket gyarapítja.  Ha pedig negatív impulzus, akkor a hosszútávú elménkben elraktározódik, és innen hatással lesz az egész életünkre, és még a következőkre is.
  • Nyilvánvalóan az ilyen energia az életek során felhalmozódhatott; ez magyarázza bizonyos emberek viselkedésében azt, hogy milyen egyéni módon reagálnak bizonyos dolgokra, pl. ha valaki haraggal reagál.  Ezek az emberek olyan nagy mennyiségű harag energiát halmoztak fel, amely az érzelmeiket felülírja, a tudatos elméjük pedig nem elég erős ahhoz, hogy a helytelenül kezelt energia vonzásán felülemelkedjen.  Elveszítik az uralmat az érzelmeiken, és a harag uralkodik rajtuk.

35. Miért nem kerülhetjük el a felelősséget?

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53