37.   A fejlődés két szakasza 

Ez a könyv az életet a szellemi fejlődés folyamataként értelmezi, olyan útként, amely során lépésről-lépésre nyerjük vissza az igazi önazonosságunkat, társteremtő létünket Istennel.  A folyamatnak az a kulcsa, hogy felülemelkedjünk az emberi önazonosságunkon, így eljutva a szellemi önazonosságunkhoz.  Ez nem felületes viselkedésmód váltást, vagy viselkedéskozmetikázást jelent.  A folyamat során a tudatos énünk felülemelkedik az Istentől való különváltságának illúzióján, és azon az illúzión, hogy Isten egy ellenséges világban hagyta őt egyedül.  A tudatos énünk fejlődésével érhetjük el a magasabb énünkkel való teljes egységet, így az ráébred arra, hogy egy a forrásával és egy minden élettel.  Az egységtudat elérésének két szakasza van.

A kitágult önészlelés

Az önazonosságunk megváltoztatása nem mechanikus, hanem kreatív folyamat, amely hatást gyakorol lényünk legbelsejére is.  A tudatos énünktől azt kívánja meg, hogy szabaduljon meg négy alsó testünk helytelen meggyőződéseitől, és a tudatos döntések eredményeként helyettesítse azokat a Krisztusi tudat magasabb igazságával.  Az útnak ebben a szakaszában az szükséges, hogy tágítsuk ki az önészlelésünket, a megértésünket az élet hétköznapi oldalára vonatkozóan is.  Ez tanulást igényel.

Természetesen ez a könyv nem állítja magáról azt, hogy mindent megad ahhoz, hogy ezt a folyamatot teljesíteni tudjuk, hanem azt állítja, hogy nincs a Földön egyetlen olyan hitrendszer sem, amely mindent meg tudna adni, amire szükségünk lesz.  Az emberi önészleléstől a szellemi önészlelésig még egyetemi tanulmányokkal a hátunk mögött sem juthatunk el automatikusan.  Ennek ellenére a külső tanítások mindaddig hatalmas segítséget jelenthetnek, amíg szem előtt tartjuk azt, hogy csak az a tudás változtatja meg az életünket, amely mélyen belénk ivódott. 

A tanulási folyamatnak tehát nem az a célja, hogy intellektuális tudásra tegyünk szert, vagy, hogy bekezdéseket tudjunk idézni ebből a könyvből, vagy szellemi, vallási tanulmányokból.  A külső tanulásra úgy kell tekintenünk, mint az intuitív, belső megtapasztalásokra serkentő eszközre, amely integrált tudáshoz vezet, felvértezve bennünket a magasabb tudatszintre jutáshoz. 

Mit szükséges megtanulnunk?  Szükségünk van alapszintű pszichológiai ismeretekre azért, hogy ismerjük az emberi psziché működését.  Ehhez sokféle könyv áll rendelkezésünkre; van közöttük önképző könyv, vagy spirituális pszichológiával foglalkozó könyvek is.  Szükséges értenünk a fizikai világegyetem működésének elvét is, vagyis néhány tudományos könyvre is szükségünk lesz.  Végül ismernünk kell mélyebben a szellemi valóságot is, amelyhez nagyszámú olyan önképző, spirituális könyv áll rendelkezésünkre, amelyek egyetemes tanításokat nyújtanak, és nem egy bizonyos vallás tanításait. 

Mely könyveket válasszuk a megvásárolható több ezer népszerű kiadványból?  Minden ember egyéniség.  Mindannyian létrehoztuk életútjaink során azokat a személyes blokkjainkat, gátjainkat, amelyeket fel kell oldanunk.  Ezért mindannyiunk útja egyéni. Ne essünk guruk, vallási szervezetek, vagy egyetlen tanítás csapdájába sem azt gondolva, hogy közülük bármelyik megad számunkra minden szükségeset.  Ehelyett ébredjünk rá a régi mondás igazságtartalmára:  „Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik.”

Ez nem azt jelenti, hogy egy tanító vezet bennünket az úton végig, hazáig.  Az út minden szakaszán más-más tanítóra lesz szükségünk.  Ne ragaszkodjunk tehát egyetlen tanításhoz, és ne zárjuk el az elménket a többi elől.  Ébredjünk rá arra, hogy az igazi tanítónk a saját Krisztusi önmagunk, aki tudja, hogy mire van ahhoz szükségünk, hogy a következő lépést az úton megtegyük.  Legyünk éberek, és nyitottak a belső útmutatásokra!  A Krisztusi önmagunk jelzi, hogy mikor milyen külső tanításokra, vagy tanítókra van szükségünk.  Fontos, hogy tartsuk nyitva az elménket annak érdekében, hogy a tudatunk ne tudja visszautasítani, vagy félremagyarázni az intuitív vezérfonalat.  Kövessük az Isteni útmutatást, amely arra törekszik, hogy kitágítsa az észlelésünket, de nem az ego érdekeinek megfelelően, amely viszont igyekszik azt beszűkíteni! 

Vegyük észre, hogy a hibás meggyőződések kiküszöbölése hasonlít egy zár kinyitásához.  A hibás meggyőződéseinket szavak segítségével fejezzük ki.  Éppen ezért bizonyos szókombináció használata alkalmas lehet arra, hogy meglássuk a régi elképzelésünkben rejlő hibát, és az új igazságtartalmát.  Például előfordulhat az, hogy egy könyv tartalmazza mindazt a tudást, amelyre adott esetben szükségünk van, de nem adja meg azt a szóösszetételt, amely ahhoz segítene hozzá, hogy megnyíljon a megértésünk. Mindig keressük tehát azokat a tanításokat, amelyek hozzájárulnak a megértésünkhöz, és ne ragaszkodjunk olyan tanításokhoz, amelyek túl általánosak.  Ha nyitottak maradunk a belső irányításra, akkor a Krisztusi énünk megmutatja azt, hogy mire van éppen szükségünk az utunk adott szakaszában.  Ehhez a könyvhöz is a Krisztusi énje vezette el Önt.

Lépjünk túl a nem tökéletes energián!

Míg az önazonosságunk újraépítése kreatív folyamat, addig a nem tökéletes energián való túllépés valamilyen szinten mechanikusan történik.  A múltbéli karmánk hasonlatos a banki tartozásunkhoz, egyfajta adósság az élet felé.  Azt gondolhatjuk, hogy ha pl. x mennyiségű karmával tartozunk, és azt az x mennyiséget visszafizetjük, akkor kiegyenlítettük az adósságunkat, és szabadok vagyunk.  Sajnálatosan a karma adósságunk visszafizetése nem ennyire egyszerű, mivel azt több életen keresztül halmoztuk fel.   

A karma visszafizetésének egy része lefedi azokat az önző cselekedeteinket, amelyek károsan hatottak az élet más résztvevőire.  Mindez önzetlen cselekedetekkel ugyan elméletben kiegyenlíthető, vagy visszafizethető, de mivel a korábbi sok életünk alatt nagyon sok önző tettet hajtottunk végre, ezért azok visszafizetése egy élet során nem oldható meg.  Van igazság abban a keresztény koncepcióban, hogy kegyelem nélkül nincs megváltás, vagyis egyetlen ember sem tudná a teljes karmáját törleszteni a felsőbb erők nélkül.  Ha nem tekintenének el bizonyos mennyiségű karmánktól, nem bocsátanának meg nekünk, akkor nem lennénk képesek azt visszafizetni. 

Ez a nézet vezetett el ahhoz a keresztény doktrínához, hogy Jézus vére a kereszten olyan hatalmas áldozat volt, amely eltörölte az emberiség korábbi bűneit, és minden további bűnt is, amelyet a keresztre feszítés után követett el.  Gondolkozzunk azonban reálisan, miért akarna Isten vagy Jézus számunkra kitöltetlen csekket adni?  Ha Jézus fizetné meg az összes adósságunkat, akkor az emberiség vajon mit tudna tanulni abból?  Hogyan tanulna meg afölé a tudatszint fölé emelkedni, amelyen vétkezett? 

Könyvünk az univerzumot egy tudományos laboratóriumhoz, vagy egy spirituális osztályteremhez hasonlítja, ahol a behatárolt önészleléssel megteremtett lényeknek, azaz nekünk, az a feladatunk, hogy a kreatív képességeinket Isten törvényeinek megfelelően az önészlelésünk kiterjesztése mellett alkalmazzuk, és így teljesítsük a társteremtői feladatunkat.  Kétféleképpen tanulhatunk: egyrészt a cselekedeteink következményeit elemezve, másrészt a szellemi tanítóink vezetése mellett folytatott helyzetértékeléssel.

Ha Jézus segítségével az összes helytelen cselekedetünk következménye eltűnne, akkor hogyan tudnánk azokból tanulni?  Jézus egyértelműen kijelentette, hogy nem elegendő az, ha bizonyos cselekedetektől magunkat távol tartjuk, mivel ahhoz, hogy a bűneinktől megszabaduljunk, arra van szükségünk, hogy afölé a tudatállapot fölé emelkedjünk, amelynek a szintjén vétkeztünk.  Például a szélsőségesen önző szint lehet az oka annak, ha valaki megöl egy másik embert, és mindaddig, amíg nem emelkedik efölé a tudatszint fölé, addig nem jut túl az emberölés bűnén. 

Mivel azonban szabad akarattal rendelkezünk, ezért sem Jézus, sem bárki más nem tud erővel bennünket rávenni arra, hogy az önző tudatszintünk fölé emelkedjünk.  Nekünk kell meghoznunk tudatosan ezt a döntésünket.  Jézus, a saját szellemi énünk, és más szellemi lények rendelkeznek ugyan azzal a képességgel, hogy a karmánkat/ bűneinket helyettünk visszafizessék, azonban a törvény addig erre nem ad lehetőséget, ameddig mi saját magunk nem emelkedtünk afölé a tudatszint fölé, amely szinten a bűnt elkövettük. 

Ha azonban már túljutottunk a korlátozó tudatszintünkön, akkor megtanultuk a leckét, és nincs annak további haszna, ha az összes korábbi életünk cselekedeteinek a következményeit megéljük.  Ezért lehetséges az, hogy a bűneink adósságát szellemi Lények egyenlítsék ki helyettünk kegyelem által.  Ahogy erről a későbbiekben még szó lesz, mi egy szellemi Lény kiterjesztései vagyunk, aki annak a Lények hierarchiájának a része, amely egészen a Teremtőig vezet el.  Az elkülönültség érzése csak a tudatunkban létezik.  A szellemi Lények látják az élet teljes egységét.  Az a szellemi Lény, aki az Ön családfájához tartozik, Önre úgy tekint, mint önmaga részére, ezért vágyik arra, hogy lássa az Ön önészlelésének fejlődését.  Ha pedig Ön a leckét megtanulta, akkor Ön helyett a karmikus adósságot a szellemi Lény örömmel visszafizeti.  A törvény azonban addig erre nem ad lehetőséget, ameddig Ön nem emelkedik afölé a tudatszint fölé, amely a karmikus adósságot okozta.

A lényeg tehát az, hogy a karmánk, bűneink egy része az emberiség tanítóiként szolgáló szellemi Lények beavatkozása, kegyelme által törlődik.  Azonban ez a kegyelem addig nem érvényesíthető, ameddig mi nem jutottunk egy bizonyos tudatszint fölé.  Így ez a 22-es csapdájának tűnhet; mivel ha nem ismerjük a karma működését, akkor nehéz afölé a tudatszint fölé emelkednünk, amely miatt a karmánkat megteremtettük.  Gondoljuk végig az előzőekben elhangzottakat!  A karma egyfajta energia, amely a tudatalattinkban halmozódik fel, és amely mágneses vonzást gyakorol a tudatunkra.  Ha pl. sok harag energiát halmoztunk fel, akkor az afelé vonz bennünket, hogy bizonyos helyzetekre haraggal reagáljunk, és ezzel még több helytelenül kezelt energiát hozzunk létre.  Más szavakkal, ha egy bizonyos mennyiségű karmát teremtettünk, akkor az „hozzásegít” ahhoz, hogy egyre többet teremtsünk magunknak.  Ezt a lefelé tartó spirált kell megtörnünk ahhoz, hogy az életünkben fordulat következzen be.  Nem nehéz példákat találnunk arra, hogy lássuk, hogy sokan kerülnek olyan súlyos önpusztító helyzetbe, hogy azt gondolják, hogy képtelenek abból kitörni. 

A negatív élethelyzetből való kitörés kulcsa az, ha tudjuk, hogy amennyiben át tudjuk alakítani a helytelenül kezelt energiát, és ezzel képesek vagyunk csökkenteni a mágneses vonzást, akkor visszanyerhetjük a gondolataink, az érzelmeink és a cselekedeteink feletti uralmunkat.  Ezután indulhatunk el azon a felfelé tartó spirálon, amely a korábbi tudatszintünknél feljebb emel bennünket, megnyitva ezzel a lehetőségét annak, hogy kegyelem által bizonyos karmánknak a fennmaradó részét számunkra semlegesítsék.

Ahogy erről már volt szó, a karma egyszerűen helytelenül kezelt energia, olyan energia, amelynek a rezgésszintje a tiszta szellemi energia szintjéhez képest, melyet a szellemi énünktől kapunk lecsökkent.  Ezt az energiát azonban meg lehet „tisztítani”, vissza lehet alakítani azzal, ha megemeljük a rezgésszámát.  Ez úgy tehetjük meg, hogy több szellemi energiát hívunk be.  A fizikusok már bizonyították azt, ha magas frekvenciájú és alacsony frekvenciájú energiahullámok találkoznak, akkor annak olyan interferencia lesz az eredménye, amely az alacsony frekvenciájú rezgés rezgésszámát megemeli. 

A karmától való szabadulásunk kulcsa tehát az, hogy olyan technikát használjuk, amellyel magasabb rezgésszámú szellemi energiát hívhatunk segítségül, amelyet az alacsonyabb frekvenciájú energiára, vagyis a karmánkra irányítunk.  Ezzel meg tudunk szabadulni az energiamezőnkben tárolt karmától, és meg tudunk szabadulni a külső karmától is még azelőtt, mielőtt hozzánk visszatérne, és kellemetlen fizikai következményeket okozna. 

Hol található ez a technika?  A spirituális emberek évezredekig tudatában voltak annak, hogy létezik a spirituális energiának egy olyan formája, amelyet arra terveztek, hogy a testben lévő társteremtők meg tudják tisztítani a helytelenül kezelt energiát.  Hívták kegyelemnek, Szentléleknek, Ibolya Lángnak, Isteni Szeretetnek és még sok más néven.  Sokféle vallás és spirituális tradíció rendelkezik olyan technikával, vagy rituáléval, amely arra szolgál, hogy behívja ezt az energiát.  Lehet, hogy Ön nem úgy nevelkedett, hogy hallott volna ezekről.  Ennek ellenére bőséges választékban találhatunk ilyen technikákat.  Az a legfontosabb teendő, hogy olyan technikát találjon, amely az Ön jelenlegi szellemi szintjén hatékonyan működik.  Ismételten elmondható, hogy az Ön belső tanítója tud és fog is segíteni akkor, ha nyitott elmével kéri az útmutatást.  A lehetséges technikákat különböző kategóriákba sorolhatjuk:

·         Ima.  Amennyiben Ön a tudatát őszintén ráhangolja a magasabb énjére, vagy egy szellemi Lényre, akkor spirituális energiát szabadít fel. Azonban az őszinte ima nem egyezik meg a palackba zárt szellemhez intézett kérésekkel.  Az igazi ima az vezetést kér, ráhangolódást a magasabb énünkre, és azoknak a dolgoknak a megerősítéséért fohászkodik, amelyeket megvalósulva szeretnénk látni.  A hálánk kifejezése nagyon hatékonnyá teszi az imának.  Míg a ledarált ima nem eredményes, a rendszeresen ismételt igaz szívből jövő ima azért hatékony, mert minden ima után egy bizonyos mennyiségű spirituális energiát szabadít fel.

·         Megerősítések.  A megerősítés, egy olyan rövid kijelentés, amely a igazi valóságot megerősíti, a hamis illúzióknak pedig ellenszegül.  Például az, akit kiskorában butának tartottak, most ellenszegülhet azzal a megerősítéssel, hogy kijelenti önmagáról, hogy „ Én az ÉN VAGYOK jelenlétem végtelen intelligenciájával cselekszem”.  Vagy egy másik megerősítésként kijelenthetjük, hogy „én vagyok a feltámadás, és az élet (név, körülmény, mint pl. betegség, gazdasági nehézség megemlítésével).  A megerősítések hangosan kimondva a leghatékonyabbak.

·         Vizualizáció.  A vizualizáció, túl a szavakon, egyfajta megerősítés a tudatban.    Elképzelünk egy gondolatformát arról, amit szeretnénk, ha az életünkben megvalósulna, és úgy gondolunk rá, mintha már megvalósult volna.  Ez azt is magába foglalja, hogy a személy önmagát őszintén azonosítsa a helyzettel, úgy gondoljon rá, úgy érezzen, és úgy cselekedjen, mint amilyen ember ezáltal lenni szeretne.  Az anyagi világban azokká válhatunk, akik lenni szeretnénk. 

·         Fizikai gyakorlatok, mint pl. jóga.  A fizikai testünk nincs elkülönülve az energiamezőnktől, hanem valójában annak a legsűrűbb része.  Éppen ezért már régóta ismert, hogy bizonyos fizikai gyakorlatok képesek megindítani az energiaáramlást a felső énünkből.

·         Hangos rituálék, kántálás, hangos ima, fohászok és rózsafüzérek.  Ahogy Mózes I könyvéből, a teremtés könyvéből ismerjük, Isten szavakat használt az univerzum megteremtésére.  Az első parancsa az volt: legyen világosság!  Keressen magának olyan spirituális módszert, amelyben a kimondott szó hívja be a szellemi energiát, és ezt irányítsa az adott helyzetre! Bizonyos spirituális tradíciókban sok ilyen módszer található.

Jegyezzük meg azonban, hogy ennek a könyvnek olyan egyetemes tanítás a célja, amely különböző háttérrel rendelkező embereknek nyújthat segítséget.  Éppen ezért a könyvnek nem célja az, hogy egy speciális tanítást, hitrendszert, szervezetet vagy spirituális technikát jelöljön ki, amelyet a többinél előnyösebbnek tartana.  Az a legfontosabb, hogy a belső tanítónk vezetésére hagyatkozzunk!  Azonban mielőtt idáig eljutnánk, jó, ha tudjuk, hogy milyen tanítások érhetőek el.  Mivel a legtöbb nyugati ember nem spirituális technikák ismeretében nőtt fel, és nem ismeri azok igazi célját, ezért mindenki számára érdemes nyitott szemmel körülnézni, és nem csak egy technikát kipróbálni. 

A nyugati embereknek rendkívül fontos az, hogy a gondolkodásukat képesek legyenek a spirituális technikákhoz alakítani.  Az eredményesség érdekében pedig napi rendszerességgel érdemes gyakorolni.  Mivel azonban a nyugati emberek nincsenek hozzászokva az ilyen napi spirituális rutinhoz, ezért szükségük lesz a gondolkodásmódjuk átalakítására, valamint önfegyelemre és kitartásra. 

Vegyük figyelembe azt, hogy a spirituális technikáknak lehetnek bizonyos rövid távú eredményei, de az igazi eredmény eléréséhez időre van szükség.  A modern technológia és a marketing korában sok ember úgy vélekedik, hogy a sikernek azonnal jelentkeznie kell.  A spirituális úton azonban ez a fajta elvárás nem előnyös.  Ha azonnali eredményre számítunk, akkor frusztrációnak és csalódásnak tesszük ki magunkat.  Nagyon sok ember tér le a szellemi útról azért, mert nem reális elvárásokkal kezdett hozzá.

A spirituális technikák gyakorlását hosszú távra érdemes tervezni, hiszen olyan karmát, energiát szeretnénk semlegesíteni, amelyet több életen keresztül halmoztunk fel.  Emellett azzal is meg kell birkóznunk, hogy megtisztítsuk a tudatunk három felső szintjét is, mielőtt eredményre számíthatnánk.  Sok ember kezd úgy neki a szellemi útnak, hogy fizikai eredményt vár el.  Egy ideig lelkesek, azután, ha az eredmény nem mutatkozik, akkor elkedvetlenednek, (az ego hatására), és abba hagyják.  Sokan éppen akkor adják fel, mielőtt látható eredményt érnének el a fizikai világban.  Túljutva a három felső szintjük megtisztításán akkor hagyják abba a gyakorlatokat, mielőtt az eredmények jelentkeznének. 

Vegyük figyelembe, hogy bár a karma kiegyensúlyozása, és a negatív energiák megtisztítása mechanikai folyamatnak tűnik, azonban egyetlen spirituális rituálé sem működik a szabad akaratunk ellenére.  Meg kell tudnunk bocsájtani önmagunknak és mindenki másnak is ahhoz, hogy a negatív energiáktól meg tudjunk szabadulni.  Ha ugyanis nem szabadulunk meg tőlük mielőtt a szellemi energiát behívnánk, akkor az a negatív energiákra nem lesz hatással.  Így a szellemi munkánk eredménytelen lesz.  Ez pedig nem a spirituális technika hibája, sem nem a mögötte álló filozófiáé, hanem a mi hozzáállásunkból adódó hiba.

Emlékezzünk arra is, hogy ha nem dolgozunk őszintén a tudatszintünk emelésén, amely miatt az energiát lerontottuk, akkor a szellemi technikánk nem lesz teljes mértékben hatékony.  Ne felejtsük el, hogy csak a gyenge mester okolja a szerszámait a hibákért, az okos azonban saját képességeit tökéletesíti annak érdekében, hogy a szerszámait a legjobb tudásával tudja használni.          

38. Életforma, nem pedig gyors eredmény       

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53