3.01 Fohász Hérosz és Amora Elohimhoz

A VAGYOK, AKI VAGYOK és Jézus Krisztus, a LESZEK, AKI LESZEK Jelenlétemet szólítom, hogy áramoljon keresztül a lényemen, és mondja ezt a fohászt teljes erővel.  A szeretett Hérosz és Amora Elohimot hívom, hogy bocsájtsák ki a Szeretet Rubin- piros lángjának árját, hogy az emésszen fel bennem minden olyan körülményt, amely elválaszt engem az Élet Folyójától, beleértve…

( A személyes kérés helye)

1. Ó, Hérosz-Amora szereteted rózsaszín lángja miatt,
nem törődöm azzal, hogy mások mit gondolnak,
veled egyként rám már új nap ragyog,
melyben ártatlan gyermekként mókázhatok.

Ó, Hérosz-Amora, új életet kezdek,
az ördögöt látva csak nevetek,
dicső rubinszín napodban megmerítkezem,
tudom, hogy Isten örömöt szánt nekem.

2. Ó, Hérosz-Amora, az élet örömét élvezem,
a világot nagy játékként kezelem,
mindazt, amit a tudatommal kivetítek rá,
azt tükrözi vissza az életem.

Ó, Hérosz-Amora, learatva azt, amit vetek
a B terv alapján fejlődhetek,
az A terv szerint az áramlat része leszek,
végtelen Szeretetedben fürdőzhetek.

3. Ó, Hérosz-Amora, a körülményeket elégeted,
így tudom, hogy szabadon új irányt kezdhetek,
a végtelen szereteted árjában elmerülhetek,
tudom, hogy a Szellemem felülről érkezett.

Ó, Hérosz-Amora, így felébredve látom,
hogy feltétel nélküli az igaz szeretet,
míg az ördög a saját dualitásába ragad,
én a Szeretet valóságában leszek szabad.

4. Ó, Hérosz-Amora, úgy érzékelem,
hogy a múlt csapdája fölé emelkedem,
az igaz szeretetben kiteljesedek,
a Szeretet végtelen árjával eggyé leszek.

Ó, Hérosz-Amora, a körülmények oly kötelékek,
melyek a kígyói hazugság hálóját képezik,
a szereteted akadályt nem ismerve száll,
a Rubin-piros égbe emeli az életet, hol nincsen határ.

Kóda:

A Tisztaságig gyorsíts, hisz valós VAGYOK,
a Tisztaságig gyorsíts, hogy az élet meggyógyuljon,
a Tisztaságig gyorsíts, hogy TÖBB legyek,
a Tisztaságig gyorsíts, hogy minden felemelkedjen.

Az Egységig gyorsíts! (3X)
Szeretett Hérosz és Amora.

Az Egységig gyorsíts! (3X)
Szeretett Chamuel és Jótékonyság.

Az Egységig gyorsíts! (3X)
Szeretett Velencei Pál,

A tisztaságig gyorsíts! (3X)
Szeretett ÉN VAGYOK

Lezárás:

Az Isteni Anya nevében teljes mértékben elfogadom, hogy e hívások ereje felszabadítja az Anya fényt, hogy az a Krisztus tökéletes elképzelését nyilvánítsa meg az életemben, minden ember életében és a bolygónkra vonatkozóan.  A VAGYOK, AKI VAGYOK nevében megvalósult! Ámen.

Az oldal tetejéreUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2020-03-31 20:26:44

Újdonságok:

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2020-03-16 15:34:58

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53

A WINV20 Invokáció Magyarországnak a kommunizmus örökségétől való megszabadulásáért című nagyon erőteljes invokáció lefordításra került.  Egy kis közösség  fel is vállalta, hogy egymástól távoli helyeken hetente egyszer szerda este 9:30-tól elmondja ezt.  Aki úgy érzi, hogy szeretne ebben részt venni, akkor lehet csatlakozni.  Az időpont csak tájékoztató jellegű, az invokáció bármikor elmondható, a hatása inkább a létszámon múlik.

2019-02-08 15:28:33

Az INV Astrea tégy szabaddá  lefordításra került.  Ez az erőteljes invokáció nagy segítséget nyújt a függőségeket okozó erőktől való megszabaduláshoz.

2019-01-25 16:12:42