47. Miért létezik a gonosz a világban?

M. Scott Peck amerikai pszichológus nyilatkozta azt, hogy az évtizedes praktizálása során nagyon sok ember kérdezte tőle azt, hogy miért létezik gonosz a világban?  De senki sem kérdezte meg azt az egyaránt logikus kérdést, hogy „Miért van jó a világban?”  Úgy tűnik, hogy az emberek tudják, hogy a világ alapvetően jó, és a rossz az a normálistól eltérő állapot, vagyis valami, amelynek nem volna szabad megnyilvánulnia.

Az előzőekben leírtak alapján látható, hogy a gonosz az anti-krisztusi tudatszint eredménye, amely az emberek számára lehetővé teszi azt, hogy önmagukat Isten céljától és törvényeitől elkülönítsék.   Az embereket az illúziók fátyla mögött ez a csapda tartja fogságban, és ez az oka a számtalan önző viselkedésnek is.  Mivel nem látják az élet mögötti egységet, azt gondolják, hogy bánthatnak másokat anélkül, hogy önmagukat bántanák.  Az emberek megteremtették a saját definíciójukat a jó és a rossz meghatározására, lehetővé téve ezzel azt, hogy például elhiggyék, hogy Isten majd meg fogja őket jutalmazni azért, mert egy másik vallás hívőit megölték.  Az emberek egyszerűen nincsenek tisztában az igazsággal, ezért nem képesek helyesen cselekedni.

A szabad akarattal opcióként együtt járhat az anti-krisztusi tudat, és mindaddig kísértésként meg is marad, amíg nem érjük el a legmagasabb szintű önazonosságunkat, és nem azonosítjuk önmagunkat Isten fiai- és lányaiként, megtestesült Krisztusként.  Az ördög még Jézust is megkísértette a küldetése megkezdése előtt.  A gonosz azonban nem Isten teremtménye, nem Isten ellentétpárja, és nincs rá szükség Isten tervének megvalósulásában sem.  A gonosz a saját döntéseink eredménye, a tájékozatlanságunkból adódó döntéseink következménye.  A gonosz a tudatlanságból fakad, de ez a tudatlanság nem a tudatlanság ártatlan formája.  Ez a szándékos tudatlanságból ered, amelynek során az emberek olyan illúziót teremtenek, amely azt hiteti el velük, hogy amit tesznek, az igazából nem gonosz. 
Ez egy másik kérdésre is választ ad, arra, hogy Isten miért hagyta, hogy a kígyó az Édenkertben tartózkodhasson.  A kígyó definíciójának tágabb értelmezése alapján az az anti-krisztusi tudat szimbóluma, és mielőtt a társteremtők a teljes Krisztusi tudatszintjüket elérnék, szembesülniük kell ezzel a kísértéssel ugyanúgy, mint ahogy Jézusnak szembesülnie kellett.  Van azonban egy még speciálisabb jelentése is, amely szerint a kígyó azoknak a társteremtőknek a szimbóluma, akik úgy döntöttek, hogy fellázadnak Isten törvényei ellen, és akik azt próbálják megakadályozni, hogy Isten terve megvalósulhasson.

Amint erről már a korábbiakban esett szó, Isten számos szférát teremtett az űrben.  Az új szféra csak korlátozott mennyiségű fénnyel rendelkezett, amely lehetővé tette azt, hogy abban a szférában az anti-krisztusi tudat jelen lehessen.  Itt a sötétség még olyan mértékű, amelyben az anti-krisztusi tudat illúziói nem kerülnek napfényre, nem lesznek nyilvánvalók.  Ha azonban az adott szféra eléri a kritikus fényintenzitást, akkor magasabb rezgésszintre emelkedik, és a fény olyan intenzívvé válik, hogy a sötétség eltűnik.  Egy ilyen szférában már nincs helye az anti-krisztus létezésének, mert nincsen sötétség, amelyben elrejtőzhetne.
A szféra felemelkedését az adott szférában az életáramlatok többsége idézi elő, de a szabad akarat miatt nem garantált az, hogy a szféra minden lakója részt vesz benne, vagy egyetért a folyamattal.  Lehetnek olyan életáramlatok, akik ragaszkodnak az anti-krisztusi tudatszinthez.  A szabad akarat törvénye egy bizonyos ideig engedélyezi ezt számukra, de amint a szféra felemelkedik, akkor már nem ragaszkodhatnak tovább az illúziójukhoz, és nem maradhatnak a szférában.  Máshova kell menniük, egy olyan helyre, ahol még mindig elég sötétség van jelen ahhoz, hogy az elkülönülés illúziója fenntartható legyen.  A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ezek az életáramlatok egy újonnan megteremtett szférába kerülnek, amely az előző szféra felemelkedése után lesz megteremtve.  A folyamat leírását megtalálhatjuk a Bibliában:

És hallék nagy szózatot az égben, amely ezt mondja vala: Most lett meg az idvesség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt.”

„És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételöknek beszédéért; és az ő életöket nem kímélték mind halálig.”

„Annakokáért örüljetek egek és akik lakoztok azokban. Jaj, a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint aki tudja, hogy kevés ideje van.”
(Jelenések könyve 12,10-12)

Ez a bizonyos mértékben homályos idézet írja le azt, hogy mi történt akkor, amikor az anyagi világegyetem szférája feletti szféra felemelkedett, és a szellemi valóság részévé vált.  Azok a társteremtők, akik az anti-krisztusi tudatszinthez kötődtek, és nem voltak hajlandók felemelkedni, az anyagi világegyetembe süllyedtek le.  Ők testesültek meg a Földön, és ez a magyarázata annak, hogy miért léteznek olyan emberek, akik teljes mértékben a gonosznak kötelezték el magukat.  Emellett még az emberekre hatást gyakorló olyan gonosz „erőt” is megformáltak, amely az emberek által helytelenül felhasznált energia fátyla mögé rejtőzhet.   Ezek a nem megtestesült lények a Föld körüli energiamezőben léteznek, és az emberekre az egójukon keresztül gyakorolnak hatást.  Az egónk támogatásával a dualista meggyőződések és a lerontott energia ad lehetőséget ezeknek a lázongó lényeknek arra, hogy beférkőzzenek a tudatunkba.  Ez magyarázata annak, hogy az emberek időnként miért veszíthetik el az életük felett az irányítást.

A legfontosabb annak a tényezőnek a megértése, hogy ezek a lények a szellemi énjükből áramló energiaáramlástól el vannak zárva.  Ezért nem képesek egyenesen felülről energiához jutni, és csak úgy tudnak életben maradni, ha azoktól szívnak el energiát, akiknél a felső énjükkel való kapcsolat még fennáll.  Ezért van az, hogy néhány ember, és néhány test nélküli szellem az embereket úgy manipulálja, hogy olyasmit cselekedjenek, amellyel energiát rontanak le, hiszen ők csak olyan energiát képesek felhasználni, amelynek a hullámhossza már az ő alacsony energiaszintjükre csökkent le.

Ez a magyarázata a bolygónkon a legborzasztóbb atrocitásoknak, olyanoknak, mint az értelmetlen háborúskodás, a gyermekek molesztálása, az erőszakos nemi közösülések, a sorozatgyilkosságok és más erőszakos bűntettek.  Ezeknek a tetteknek a láttán felmerül bennünk, hogy hogyan tehetnek emberek ilyesmit, mi ezekkel a céljuk?  Valójában azoknak az embereknek, akik ezeket elkövetik, nincsen céljuk.  Az elméjüket átmenetileg, vagy folyamatosan olyan erők irányítják, amelyeknek az az egyetlen célja, hogy olyan lerontott energiát generáljanak, amelyre ezeknek a lényeknek a túléléshez szükségük van.  Az emberek közötti konfliktusok többsége valójában a szellemi energia utáni harcból adódik.  Azok, akik önmagukban ehhez az energiához nem tudnak hozzájutni, azoktól lopják el, akiknek van hozzáférésük ahhoz.      

48. A Teremtői tervünk

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53