Jézus üzenete:

A korábbi értekezésemre alapozva kezdjük azzal, hogy vetünk még egy pillantást a személyes drámákra.  Ha egy társteremtő személyes drámát teremt, akkor azt arra a személyes környezetéből adódó nézőpontra alapozza, amelyben él.  Lehet ez az anyagi világegyetem, vagy pedig egy korábbi szféra.  Más szavakkal, a társteremtő a szférában tartózkodva, az ott kialakított nézőpontból tekint az életre.

A fontos észrevétel itt az, hogy a társteremtő nem lát rá a szférájára kívülről, és ezért nem érti teljes mértékben az élet működését, a szabad akarat, és a fejlődés folyamatának lényegét.  Látjuk már, hogy miért van ez így?  Ahhoz, hogy az élet működését teljes mértékben megérthesse, a társteremtőnek az önmagáért vállalt teljes felelősségre van szüksége, és ha ez biztosított, akkor már nincs szüksége arra, hogy drámákat teremtsen.  Tehát amennyiben a társteremtő drámákat teremt, az azt jelenti, hogy nem érti teljes mértékben az életet.  Úgy is fogalmazhatunk, hogy a társteremtő egy bizonyos elme dobozból kitekintve látja az életet, amely kiindulási pont korlátozott, sőt néha torz képet mutat.

Mindehhez még azt kell hozzátennünk, hogy a társteremtők nem az egyetlen olyan lények, akiket arra teremtettek, hogy egy adott szféra felemelkedésén munkálkodjanak.  A társteremtőket arra teremtették, hogy a saját szférájuk anyagából öltsenek testet, és a szférán belül dolgozzanak azon, hogy azt felemeljék.  Vannak azonban olyan lények is, akiket arra teremtettek, hogy a szféra felemelkedését kívülről segítsék, vagyis a szféra magasabb szintjéről, vagy szintjeiről.  Ezeket a lényeket hívják az emberek a Földön általában angyaloknak.

Miután egy társteremtő elnyeri a felemelkedését, azután emelkedett mester lesz belőle.  Sok vallásos ember gondolja úgy, hogy az angyalok állandó lényekként lettek megteremtve, és ezért vágynak arra hogy megtudják azt, hogy hogyan bukhat el egy angyal.  A magyarázat az, hogy vannak felemelkedett, és fel nem emelkedett angyalok.  Más szavakkal, minden új szféra szolgálatába sok angyalt teremtenek.  Akkor válik belőlük állandó lény, ha a saját szférájuk felemelkedésével ők is felemelkednek.

Az angyaloknak nem feladatuk a testet öltés, de szintén rendelkeznek szabad akarattal, mert ezáltal fejlődnek az önfelismerés terén.  Amikor egy angyalt egy adott szféra szolgálatára megteremtenek még korlátozott önészleléssel rendelkezik.  Mivel azonban nincsen testben, így szélesebb rálátással rendelkezik a saját szférájára vonatkozóan, mint az a társteremtő, aki a szféráját csak belülről látja.  A szféra rezgésintenzitásának fokozódásával az angyaloknak megnő az esélyük arra, hogy Isten teremtményeinek és a szabad akaratnak a működését jobban megértsék.  A társteremtők szintén eljuthatnak a megértésnek erre a szintjére, de csak azután, miután önmagukért vállalták a teljes felelősséget, és nincs már arra szükségük, hogy drámákat teremtsenek, amelyek megakadályoznák őket abban, hogy a teljes igazság a tudomásukra juthasson.

Az angyalok megmérettetése

Egy fontos különbséghez érkeztünk el.  A szféra fejlődése egy dologtól függ, és az a jelenleg testben lévő társteremtők önészlelési szintjének növekedése.  Látjuk már, hogy miért fontos ez?  A szférában szolgáló angyalok hozzájárulhatnak a szféra fejlődéséhez, de ők csak segíthetik a szférában lévő társteremtőket.  Ez a segítség pedig csak a szabad akarat figyelembevételével lehetséges.  Az angyaloknak nincs arra joguk, és nincs is közvetlen erejük ahhoz, hogy a társteremtőkre erőltessék magukat, vagy, hogy felülírják a társteremtők szabad akaratát.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy társteremtő csoport megtagadja azt, hogy önmagáért felelősséget vállaljon, és személyes drámák megteremtésébe kezd, az esetben az angyalok könnyen átlátják, hogy mindez hogyan fogja a társteremtőket és a szférájuk fejlődését korlátozni.  Ha a társteremtők visszautasítják az angyalok által felajánlott segítséget, akkor az angyalok nem tehetnek mást, mint, hogy csak figyelik, amint a társteremtők a lefelé tartó spirált létrehozzák.  Ha a szférában lévő társteremtők többsége megtagadja a fejlődést, akkor az angyalok egyetlen lehetősége az, hogy félre álljanak, mivel a segítségüket visszautasították, és nézzék azt, ahogy az egész szféra szétesik.  Hasonlóan, ha egy társteremtő csoport megtagadja azt, hogy túljusson a drámáin a saját szférájuk felemelkedésekor, akkor az angyalok csak szemlélni tudják azt, ahogy a társteremtők a következő szférába lesüllyednek , és ezáltal az eredeti szférájukból eltűnnek.

Látjuk már, hogy hogyan történik az angyalok megmérettetése?  Amikor eljön az a pont, amikor a társteremtőknek teljes és végleges felelősséget kell vállalniuk önmagukért, akkor az angyalok azzal a kihívással néznek szembe, hogy hagyniuk kell azt, ahogy az egész megtörténjen, vagyis az angyaloknak hagyniuk kell, hogy a társteremtők olyan módon juttassák kifejezésükre a szabad akaratukat, ahogyan akarják.  Ahhoz, hogy az angyal a tesztet sikerrel vegye, ahhoz az szükséges, hogy a szabad akaratot teljes mértékben megértse, és ugyanolyan teljes mértékben el is fogadja, ahogy azt a Teremtő teszi.  A sikeres megmérettetéssel kapcsolatban hadd említsem meg, hogy az emelkedett mesterek esetében is szükség van erre a megértésre és elfogadásra, de mivel ők már túljutottak a megtestesüléseken, és a felemelkedésen, ezért olyan nézőpontból látják a folyamatot, amilyen nézőponttal az angyalok általában nem rendelkeznek.  Ez a magyarázata annak, hogy a felemelkedett mestereknek ez a megmérettetéssel nem jelent gondot, de a fel nem emelkedett angyaloknak viszont nehézséget jelenthet.

Más módon szemlélve azt mondhatjuk, hogy a társteremtők azzal a kihívással néznek szembe, hogy teljes mértékben el tudják fogadni a saját szabad akaratukat, miközben az angyaloknak az a kihívás, hogy el tudják teljes mértékben fogadni mások szabad akaratát.  Azonban, ha mindezt tüzetesebben megvizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy mindkettőnek ugyanazzal a megmérettetéssel kell szembe nézniük, csak más-más szempontból.  Láthatjuk, hogy ha vállaljuk önmagunkért a teljes felelősséget, akkor a saját szabad akaratunkat is képesek leszünk respektálni, és ezzel képessé válunk mások szabad akaratára is teljes mértékben tekintettel lenni.

Tehát, ha egy angyal nem respektálja teljes mértékben mások szabad akaratát, akkor az azt jelenti, hogy önmagáért sem tud teljes felelősséget vállalni.  (Ha ugyanis tudna, akkor azt is felismerné, hogy az önészlelésében akkor is fejlődhet, ha a társteremtő nem fejlődik.)  Látható tehát, hogy ha önmagatokért teljes felelősséget vállaltok, akkor azt is el tudjátok fogadni, hogy nem vagytok felelősek más öntudattal rendelkező lények döntéseiért.  Tehát, ha egy angyal elbukja a szabad akarat tesztjét, akkor nem a megfelelő felelősségérzetet alakította ki az általa szolgált társteremtőkkel szemben, és mint ahogy ezt látni fogjuk, ez a hamis felelősségvállalás szolgál arra alapot, hogy a társteremtőre nyomást gyakoroljon.

Mi történik akkor, ha egy angyal a megmérettetéssel szembetalálkozva nem hajlandó magasabb megértésre törekedni, és a Szabad Akarat Törvényét elfogadni?  Ez a megmérettetés az angyalnak ugyanolyan fontos, mint amennyire a társteremtő számára az a megmérettetés, amikor a tanítója arra buzdítja, hogy vállalja saját magáért a teljes felelősséget, és határozza meg a saját szerepét.  Az angyal kaphat segítséget a vezetőjétől, de ha nem hajlandó a szabad akaratot figyelembe venni, akkor ugyanazt teszi, mint amit a társteremtő tesz annak érdekében, hogy igazolja azt, hogy miért utasítja vissza a tanítóját és a megtanulandó leckét.      

Arra utalok, hogy ha az angyal elbukja a társteremtő szabad akarata feltétel nélküli elfogadásának tesztjét, akkor ezt az angyal csak úgy tudja megtenni, ha drámát teremt.  Ez a dráma hasonlít a társteremtő által kreált drámához, csak az angyal nézőpontján, vagyis mentális dobozán nyugszik, amely az élet működésének a társteremtőnél teljesebb rálátásán és megértésén alapszik.  Ez egy érdekes lehetőségnek nyit teret.

A társteremtők által létrehozott drámák a dualitás tudatszintjén alapszanak, melyekben olyan beépített feszültség van, melynek következében a társteremtő fellázad a saját szférája vezetői ellen, akik a tanítói, és konfliktusba keveredik más társteremtőkkel is.  Az angyal azonban rendelkezik az élet működésére való egyfajta rálátással, ami azt jelenti, hogy lázadni tud az önészlelés fejlődésének egész folyamata ellen.  Más szavakkal, a társteremtő csak az ellen tud fellázadni, amit lát, vagyis a saját szellemi tanítója és a többi társteremtő ellen, azonban az angyal fel tud lázadni Isten ellen, és a Teremtői cél és terv ellen, különösen az ellen a döntés ellen, hogy a társteremtők szabad akarattal rendelkezzenek.

Ez azt jelenti, hogy a társteremtők által kreált drámák kifelé irányulnak a saját szférájukból, míg az angyaloké felfelé és lefelé irányulnak.  Az angyalok eljuthatnak odáig, hogy a Teremtőt okolják azért, amiért a társteremtőknek szabad akaratot adott, és azt akarják igazolni, hogy Isten a hibás, és a szabad akarat biztosítása rossz döntés volt.  Abban is meg vannak győződve még, hogy a társteremtők fejlődéséért ők a felelősek, ezért akarják rákényszeríteni őket arra, hogy az angyalok által definiált érdekeket figyelembe véve cselekedjenek.   Bizonyos értelemben azt mondhatjuk, hogy minden dráma tulajdonképpen kontroll játszma.  A társteremtők a spirituális tanítóikat és a többi társteremtőt, az angyalok pedig Istent és a társteremtőket akarják kontroll alatt tartani.

Érthető már, hogy miért hangsúlyozom a különbséget a társteremtők személyes és az angyalok epikus drámái között?  Az angyalok olyan drámát teremtenek, amely a dualitás tudatszintjének a szélsőségeit reprezentálja, ahol Isten az egyik dualista polaritás, amellyel egyenlő erejű másik dualista polaritás áll szemben, vagy legalább is olyan erő, amely igazi csatát eredményez, amelynek következtében Isten néhány lelket elveszíthet.  Látjátok-e már, hogy a társteremtők számára egyszerűen képtelenség a behatárolt rálátásuk miatt ilyen drámát teremteni?  Csak a fel nem emelkedett angyalok rendelkeznek azzal a rálátással, hogy teljes megértés híján ilyen epikus drámát teremtsenek.

Hogyan buktak el az angyalok?

Ahogy az első értekezésben már elmagyaráztam, a negyedik szférában történt egy ponton az, hogy a társteremtők egy része személyes drámákat kezdett el teremteni.  Ezen a ponton bizonyos angyal csoportok arra lettek kijelölve, hogy segítsék ezeket a társteremtőket azokkal az engedélyezett eszközökkel, amelyek nem sértik a társteremtők szabad akaratát, támogassák őket abban, hogy túl tudjanak lépni a drámáikon.  Mivel azonban a szféra már közel állt a felemelkedéshez, nyilvánvalóvá vált, hogy számos társteremtő, meglehetősen sokan a Föld lakóinak számához képest, de elenyésző létszámban a teljes szférában tartózkodó társteremtőkhöz viszonyítva, nem volt hajlandó maga mögött hagyni a személyes drámáit.  Így  nem voltak képesek a saját szférájukkal együtt felemelkedni, és ezért előkészületekre volt ahhoz szükség, hogy a következő megteremtett szférába süllyedhessenek.

Ekkor az angyaloknak az a része, akik arra voltak kijelölve, hogy ezeket a társteremtőket segítsék, azt kezdték érezni, hogy hiba keletkezett amiatt, hogy ezeket a társteremtőket a szférából elveszítették.  A társteremtőkkel való együttműködés során ezek az angyalok bizonyos mértékű magasabbrendűség érzetet alakítottak ki magukban, mivel ők a társteremtők drámáin könnyen átláttak.  Az angyalok észlelték azt, hogy a társteremtők csak önmaguknak ártanak, és könnyen átláttak azokon az érveken is, amelyekkel a társteremtők a drámáikat próbálták védeni, és azon is, ahogy a segítségükre küldött szellemi tanítóikkal vitáztak.  Ezek az angyalok felsőbbrendűbbeknek kezdték érezni magukat a többiekhez képest, akiket kevésbé kifinomultaknak és alantasabbaknak észleltek.

Ezzel egy időben az angyalok azt kezdték érezni, hogy ezeknek a társteremtőknek a küszöbön álló elvesztése azt igazolja, hogy a Teremtő terve hibás.  Úgy érezték, hogy könnyen rá tudnák venni a társteremtőket arra, hogy felemelkedjenek, és ezért úgy érezték, hogy ők a Teremtőnél jobban tudják, hogy az életnek hogyan kellene működnie.  Ez szellemi gőgöt eredményezett, amely hibás felelősségérzettel párosult, mivel az angyalok úgy vélték, hogy rá tudnák venni a társteremtőket arra, hogy helyesen döntsenek.  Mindebből a zavartság „ködje” keletkezett, amelyen az angyalok nem voltak képesek átlátni.

Az angyalok a felsőbbrendűség érzésük miatt úgy érezték, hogy nem kell beismerniük azt, hogy elbukták a rájuk bízott feladatot.  A valóságban azonban senki sem várta el tőlük azt, hogy ezt beismerjék, mivel senki, aki a szabad akarattal tisztában volt, nem gondolta azt, hogy az angyalok elbuktak volna azért, mert a társteremtőkre erőltették az akaratukat.  Látható, hogy az angyalok azon a megmérettetésen buktak el, hogy önmagukért teljes felelősséget vállaljanak, mert ha megtették volna, akkor rájöttek volna arra, hogy ők nem felelősek a társteremtők által meghozott döntésekért.   Ráhagyhatták volna szabadon a társteremtőkre azt, hogy annyi tapasztalatot gyűjtsenek, amennyit csak akarnak, amennyire lehetőségük van, és békén kellett volna hagyniuk Istent is, hogy azon az egyetlen módon működtesse az univerzumot, amely a teljes önfelismeréshez vezet el.

Mindent egybevetve mindez oda vezetett, hogy az angyalok néhány vezetője, akik leginkább felelősnek érezték magukat, megteremtették a drámák olyan körét, amelyet én epikus drámáknak nevezek. Ezen drámák kialakításának az oka, hasonlóan az emberek személyes drámáihoz azon a nézeten nyugszik, hogy olyan hiba vagy igazságtalanság van az univerzumban, amelyet az angyaloknak, vagy azoknak, akik a drámában részt vesznek, kell kijavítaniuk.  Ezek a drámák azonban sokkal szélesebb kört érintenek, mint a személyes drámák.

Ezek az angyalok az epikus drámáikkal együtt a következő szférába buktak alá, és azonnal keresni kezdték annak a módját, hogy hogyan vonják magukhoz az új társteremtőket.  Erre csak akkor vált lehetőségük, amikor a társteremtők belekezdtek a személyes drámáik megteremtésébe, mellyel nyitottá váltak az epikus drámákra is, mivel az epikus drámákról úgy tűnt, hogy biztosítják azt a tökéletes önigazolást, amelyet a személyes drámáik jogosságát bizonyítandóan kerestek.  Természetesen ott voltak a negyedik szférából leérkezett társteremtők is, akik, egyből vevők lettek az epikus drámákra. Ennek eredményeként az ötödik szféra a társteremtőket olyannak találta, akik személyes és epikus drámák keverékét teremtik meg.  Közülük néhányan nem tudtak az ötödik szférával felemelkedni, és folytatniuk kellett a zuhanást egészen a jelenlegi, hetedik szféráig.  Ezért található jó néhány életáramlat, angyalok és társteremtők, akik jól kifejlesztett személyes és epikus drámák készletével érkeztek ebbe a szférába.

Nyilvánvalóan azok a lények, akik a jelenlegi szférában nem alakították ki drámáikat új nehézség kiindulópontjaivá váltak.  Ezek a lények az új társteremtőkhöz képest szinte elkerülhetetlenül felsőbbrendűeknek kezdték érezni magukat.  A spirituális gőgjük miatt vált olyan nehézzé számukra az, hogy egy kisgyermek szerénységével és hajlandóságával figyeljenek a szellemi tanítóikra.  Ezek a lények hajlamossá váltak nem csak arra, hogy visszautasítsák a spirituális tanítóikat, hanem arra is, hogy aktívan ellenálljanak nekik.  Ilyen lények voltak azok, akik velem szembeszálltak, és keresztre feszítettek.  De amint az a következő értekezésekből látható, a szellemi tanító azért hagyja magát ilyesminek alávetni, hogy ezeknek a lényeknek megadja az utolsó lehetőséget arra, hogy ráébredjenek a drámáikra.

Hogyan működnek a drámák?

Értitek már a dráma lényegét?  A személyes drámák miatt azt képzelitek, hogy az egyéni megváltásotok azon múlik, hogy a szférátokban mit értek el, vagyis olyasmin, amely mások tevékenységétől függ.  Az epikus dráma pedig számotokra azt sugallja, hogy a világ megváltása akkor lehetséges, ha sikerül valamit elérnetek ebben a világban, például azt, hogy a kereszténység kizárólagos vallássá váljon a Földön.

A központi illúzió az, hogy a drámát nem drámaként látjátok, hanem valóságként.  Ezért hiszitek azt, hogy vagy ti, vagy a világ nem lesz mindaddig megváltva, amíg a drámában meghatározott célt fizikailag el nem éritek.  Azonban mivel ezt a célt egy illúzióra alapoztátok, ezért ez soha nem érhető el, tehát irreális célt kergettek.  Törekedhettek e célnak megvalósítására a végtelenségig, ám az egyetlen kiutat számotokra az jelenti, ha ráébredtek arra, hogy a dráma nem valós.

Miért könnyebb a személyes drámától megszabadulni, mint az epikus drámától?  A személyes dráma egy olyan harc, amely köztetek és valamilyen rajtatok uralkodni vágyó személy és a szférátokon belül élő emberek között alakul ki.   A személyes dráma során ti magatokat próbáljátok igazolni, és másokat okolni, de nem azt bizonygatjátok, hogy Istennek nincs igaza, vagy, hogy az egész világegyetem rosszul működik.  A személyes drámákban teljes mértékben ti vagytok a középpontban, ezért van legalább némi esély arra, hogy idővel ráébredjetek arra, hogy a külső környezetetek megváltoztatásának az egyetlen útja az, ha önmagatokat változtatjátok meg.

Az epikus dráma során azonban nemcsak a magatokért vállalt felelősséget utasítjátok vissza, hanem ezt a felelősséget nagyobb erőkre vetítitek ki, pl. Istenre, az univerzumra vagy a teljes emberiségre, és ezért az hihetitek, hogy a drámátok oka, amely miatt harcoltok, olyan jelentős, hogy vagy megoldhatatlan, vagy egy élet időtartama kevés a megoldására.  Ez egy még kikezdhetetlenebb kifogás arra, hogy ne önmagatokra fordítsátok a figyelmeteket, hanem továbbra is vetítsétek rá a felelősséget olyan rajtatok kívül álló erőkre, körülményekre, amelyekre egy-egy embernek a Földön önmagában feltehetően nincs hatása.

Azt mondhatjuk, hogy a személyes dráma „önmagatokról” szól, amely miatt olyan kereteken belül maradtok, hogy önmagatokra fókuszáltok.  Ezért amikor kezdtek átlátni a drámán, akkor viszonylag könnyen ráébredtek arra, hogy akkor van erőtök ahhoz, hogy a drámán felülemelkedjetek, ha megváltoztatjátok önmagatokat.  Az epikus dráma a felelősséget olyan távolra vetíti ki, hogy az életáramlatoknak nehéz elfogadniuk azt, hogy volna erejük ahhoz, hogy a drámán felülemelkedjenek.  Könnyebben átlátható az, hogy a személyes drámák az elmében keletkeznek, de sokkal nehezebb azt átlátni, hogy az epikus drámára is ugyanez vonatkozik.

Mi teszi az életáramlatot az epikus drámákra fogékonnyá?  A személyes drámái, mivel az epikus drámák személyes drámákhoz kötődnek, és így még tökéletesebb kifogást jelentenek arra nézve, hogy ne vegyék észre a gerendát a saját szemünkben.  Ha elhiszitek azt, hogy valóban a végső harc, az Armageddon folyik Isten és az ördög között, és ha elhiszitek azt is, hogy több embercsoport harcol az ördög oldalán, akkor könnyen arra az elgondolásra juthattok, hogy nincs szükségetek arra, hogy a saját szemetekben lévő gerendára fókuszáljatok, hiszen ti már nyilvánvalóan a jó oldalán álltok.  Ezért nektek csak tovább kell folytatnotok a harcotokat a rossz oldal ellen egészen a győzelemig, amely bekövetkezhet holnap, vagy ezer év múlva, de mindkét esetben azt halasztjátok el, hogy a tükörbe nézzetek.

A dráma lényege az, hogy azt hiszitek, hogy az életetek célja, esetleg még a megváltásotok is, mások döntésein múlik.  Más szavakkal, a dráma miatt úgy érzékelitek, hogy a saját sorsotok alakulásáért nem ti vagytok felelősek, hanem a környezetetekben élő emberek, ezért erőltetitek rájuk az akaratotokat, gondolván, hogy ezt kell tennetek.  Az epikus drámákhoz hozzáadódik még az is, hogy Isten tervének megvalósulásához, az emberek üdvözüléséhez, az ördöggel vívott életre-halálra szóló harc megnyeréséhez még az emberiség szabad akaratát is magatok mellé kell állítanotok, és ahelyett, hogy csak önmagatokat mentenétek meg, még nektek kell megmenteni az egész világegyetemet is.

Az egész illúzió végeredménye az, hogy a figyelmeteket a mások szemében lévő szálkára fókuszáljátok.  Ez okozza a drámában résztvevők számára azt, hogy a drámát használják fel arra a tökéletes kifogásra, hogy miért nem a saját szemükben lévő gerendára figyelnek.  Miért probléma ez?  Itt jön a következő abszolút igazság: Addig nem fejlődtök, ameddig nem veszitek észre a saját szemetekben a gerendát.  Ez az igazság, ennyire egyszerű, és nincs más megoldás.

Azonban pont ez az, ami a drámák miatt az emberek számára nehezen látható.  Emlékeztek arra, hogy mit mondtam az előző értekezésemben?  Ahogy belekerültök a drámába, már nem látjátok át, hogy az csak egy dráma.  Azt gondoljátok, hogy az életkilátásaitok, az elmedobozotok, amelyet a dráma alakít ki, a valósággal egyenlők, és a valós élethelyzetet jelenítik meg.  Itt van tehát a tökéletes kifogás arra, hogy ne gondolkozzatok el azon, hogy a dráma nem a valóság, hogy csak annyi köze van a valósághoz, amennyit ti és a többi ember magából hozzáad, és, hogy lehetőségetek van bármikor kilépni belőle, és magatok mögött hagyni.

Gondolkozzatok el azon, hogy mit gondolnátok arról a színészről, aki meg lenne arról győződve, hogy ő igazából Hamlet, és ezért az előadás után nem venné le a jelmezét, hanem ragaszkodna ahhoz, hogy a színházon kívül is ezt a szerepet játszhassa, mert saját meggyőződése szerint ő Hamlet, a dán királyfi.  Azt gondolhatnátok, hogy ennek az embernek megszűnt a kapcsolata a valósággal.  A ti személyes drámáitoknak pontosan ugyanaz az eredménye, elveszítitek a kapcsolatotokat a valósággal.  Hadd mutassak most rá arra azoknak, akinek fülük van, hogy hallják azt, hogy mi mindezeknek az eredménye!

Miért tesznek benneteket a drámák taníthatatlanokká?

Hadd ismételjem meg az abszolút és kikerülhetetlen igazságot: A Szabad Akarat Törvénye a formai világban az alapvető törvény.  Örökéletű lényekké, vagyis emelkedett lényekké akkor válhattok, ha szabad akarattal úgy döntötök, hogy az egységhez akartok tartozni, egyek akartok lenni azzal, amiből származtok, és egyek minden élettel, valamint az egésszel is. Ahhoz, hogy ezt a döntéseteket meg tudjátok hozni, ahhoz először az elméteket kell megszabadítanotok az elkülönülés tudatszintjének minden hatásától, a dualitás tudatszintjétől és az anti-krisztusi tudatszinttől.  Minden dráma ebből a tudatszintből ered, ezért mindaddig nem történhet meg a felemelkedésetek, ameddig az összes drámáról le nem mondotok.

Megértettétek-e teljesség mértékben azt, hogy mit jelent számotokra az, hogy a dráma zárt mentális dobozt alakít ki?  Hadd próbáljam meg még egyszer elmagyarázni, mivel tudom, hogy ez az egyik legnehezebb pont, amely, még az érett tanítványoknak is nehézséget okoz.  Minden dráma illúzión alapul, a valóság olyan megjelenítésén, amely a valósággal nincs kapcsolatban.  Itt jegyezzük meg, hogy a nézőpont nem teljes mértékben téves.  Tartalmazhat olyan elemeket, amelyek önmagukban igazak, de a környezettel együtt kialakított világkép már megakadályoz benneteket abban, hogy a felemelkedéshez vezessen el benneteket.

Az a probléma, hogy amint a dráma által létrehozott mentális dobozba kerültök, már nem veszitek észre, hogy a látott világképetek már illúzió.  Helyette a doboz belsejében lévő kilátó pontotokról a világképeteket valósnak észlelitek, azt gondolván, hogy a világ olyan, amilyennek a dráma mentális dobozának belsejéből tűnik.  Olyan ez, mint az általam olyan gyakran használt példa: sárga szemüvegen keresztül nézve azt hihetitek, hogy az ég valójában zöld.

Mi következik logikusan mindebből?  Amikor egy bizonyos dráma mentális dobozában vagytok, akkor, amit hisztek, az valójában mind illúzió.  Mivel azonban ezt az illúziót valóságként érzékelitek, ezért ez a 22-es csapdáját jelenti számotokra, ahonnan nagyon nehéz kiszabadulnotok.

Gondolkozzatok el azon, hogy milyennek tűnik mindez a szellemi tanító szemszögéből!  A tanító tisztában van azzal, hogy a világképetek illúzión alapul, és tudja, hogy csak akkor emelkedhettek fel, ha átláttok ezen az illúzión.  Mi tehát a legtermészetesebb módja annak, hogy nektek segítsen?  Kettős megközelítéssel egyrészt biztosítja számotokra a helyes világképet, másrészt rámutat a meglévő világképetek hibáira.

Most kíséreljétek meg elképzelni azt, hogy milyennek látjátok a tanító próbálkozásait a dobozból nézve?  Meg vagytok győződve, hogy amit láttok az a valóság, és most egy önjelölt szellemi tanító azt állítja, hogy amit ő mutat nektek, az a kizárólagos valóság.   Hamis tanító, gondolhatják sokan, akik rólam sem hiszik el, hogy az igazi Jézus vagyok, és úgy vélik, hogy ez a tanító bármit is mond, félrevezet benneteket, el akarja hitetni veletek, hogy hazugságban higgyetek a saját meglévő valóságotok helyett.

Látjátok már azt a finom mechanizmust, amely a működésbe bekapcsolódott?  Ha a tudatos énetek teljes mértékben a drámával azonosítja önmagát, akkor az elmétek zárt marad minden másra, bármit is mond a szellemi tanító.  Semmi sem tudja áttörni a mentális dobozotok védelmét.  Minden, ami a jelenlegi világnézeteteken túlmutat, vagy ellentmond annak, azt azonnal visszautasítja.  Ahhoz, hogy kiszabadulhassatok ebből a korlátozott világképből a tanítónak szükségszerűen olyan tudást kell biztosítania, amely ellentmond, vagy túlmutat a jelenlegi világképeteken.

Hogyan lehetséges az, hogy néhányan mégis képesek hallgatni a szellemi tanítóra?  Az ő tudatos énjük miután már elég ideig játszotta a drámákat, elkezd kételkedni a dráma valódiságában.  Ekkor a tudatos én kezdi különválasztani önmagát a drámától, és kezdi önmagát megnyitni arra, hogy olyan külső nézőpontból tekintsen a drámára, amelyet a szellemi tanító mutat neki.  Hogyan jutnak el a lények eddig a pontig?  Azon a folyamaton keresztül, amelyet a következő értekezésemben vázolok fel.

Kivetítés kontra megértés

Amint már említettem, az egész formai világ az önészlelés fejlődését szolgálja.  A Teremtő nem unintelligens, és mindenek előtt tisztában van azzal, hogy a szabad akarat mit eredményezhet.  Ezek kivédésére szolgálnak azok a beépített védelmi rendszerek, amelyek azt biztosítják, hogy ha az öntudattal rendelkező lények mentális dobozba kerülnek, akkor azok tartalmát meg tudják kérdőjelezni.  Ha tehát egy drámába kerültök, akkor a dráma által megjelenített világkép olyannak tűnhet, mintha állandó támadásokba kerülnétek.  Azok tehát, akiket a dráma érint, folyamatosan védekezni fognak, védik a nézeteiket, amelyeket valóságként észlelnek, a legmagasabb szintű és abszolút igazságként, egyetlen igazi vallásként, vagy hitrendszerként.

Figyeljük meg, hogy mi történik!  Ha úgy érzékelitek, hogy a világképetek megegyezik a valósággal, és azt érzitek, hogy a valótlanság fenyeget, akkor az „igazságotok” védelme érdekében a kivetítés tudatállapotába kerültök.  Mentális képeket vetítetek rá folyamatosan önmagatokra, Istenre, a világra és a többi emberre.  A világegyetemet pedig a mentális dobozotokba próbáljátok belegyömöszölni, a dobozra vetítve a másokkal kapcsolatos nagyon erőszakos szándékotokat.

Nyilvánvalóan ez a mások szabad akaratának megsértése, azonban ti nem annak érzékelitek.  Úgy gondoljátok, hogy a többiek az egyetlen igazsággal ellenkeznek, azzal az igazsággal, amelyet a ti mentális dobozotok alakított ki, és mivel mások a szabad akaratotokat sértik, ezért jogotokban áll, sőt inkább szent kötelességetek az, hogy megvédjétek az igazságotokat.  A gond az, hogy amint ebbe a tudatállapotba kerültök, a szellemi tanítók felé bezárulkoztok.   Ennek az az oka, hogy az elmétek teljes mértékben arra a szükségletre fókuszál, azzal van tele, hogy a meglévő gondolati képeit vetítse mindenre. Eközben nem észleli, hogy szüksége lenne a látásmódja kitágítására.  Az elmétek olyan, akár egy egyirányú utca, sokféle kimenettel, amely nem hagy teret más bemenetnek.  Azt gondoljátok, hogy mivel már birtokában vagytok a legmagasabb igazságnak, nem szükséges a magasabb megértés felé megnyitnotok az elméteket.

Hogyan tudtok valaha megszabadulni a jelenlegi drámáitoktól?  Csak úgy, ha megnyitjátok magatokat egy annál szélesebb világnézetnek, amelyet a dráma alapján a mentális dobozotokban láttok.   Hogyan tudtok a szélesebb világnézetre rátalálni?  Csak úgy, ha befejezitek a kivetítést, és valamennyire nyitottá váltok a magasabb forrás felől érkező információkra.  A megértésre törekedjetek, és hagyjátok abba a kivetítést!

Látjátok-e már, hogy a dráma, és különösen az a tudatszint, amelyben folyamatosan mentális képeket vetítetek ki, a szellemi tanítóitok számára elérhetetlenné tesz benneteket?  A szellemi tanító azért nem érhet el benneteket, mert neki tiszteletben kell tartania a ti szabad akaratotokat, és mindaddig vissza kell vonulnia, ameddig a beépített biztonsági mechanizmus a kemény ütések iskolájában leépíti a meggyőződéseiteket a drámáitok valódiságát illetően, és újra megnyíltok a megértés felé.
A következő értekezésemben részletesebben lesz szó erről, de most hadd hagyjalak itt benneteket ezen a gondolaton elmélkedve.  A dráma következményeként ellenálltok az Élet Folyamának, és a szellemi tanítóitokat pedig elutasítjátok.  Ha őszintén oda tudtok figyelni magatokra, akkor az ezekre az értekezésekre adott reakcióitok alapján valamilyen szinten rálátást nyertek a személyes drámáitokra.

Éreztek bizonyos ellenállást a szavaimmal szemben?  Ha igen, akkor kövessétek az érzéseiteket és a gondolataitokat azok kiindulási pontjáig, és lehet, hogy megtaláljátok az ellenállásotok okát.  Lehet, hogy a meglévő nézeteiteket vetítitek ki a tanításaimra, és az alapján bíráltok, analizáltok, vagy értékeltek mindent, amit mondok?  Látjátok-e azt a majdnem tudat alatti folyamatot, amely azt célozza meg, hogy a tanításomat érvénytelenítse, annak érdekében, hogy valójában ne keressétek a drámátok megértését?  Más szavakkal, igazán nyitottak vagytok-e annak megértésére, amiről beszélek, vagy annak a lehetőségét keresitek, hogy hogyan utasíthassátok azt vissza, hogy ne kelljen meglátnotok a gerendát a saját szemetekben?

Látjátok, szeretteim, hogy mennyi ember van, aki a meglévő elmedobozát arra használja, hogy a szellemi tanításokat bírálja, hamisnak, vagy tisztátalannak nyilvánítsa annak érdekében, hogy kifogásként felhasználva megokolhassa azt, hogy miért nem követi ezeket a tanításokat.  Ezek az emberek egy egyszerű tényt hagynak figyelmen kívül.

NINCS olyan szellemi tanítás, amely automatikusan mindenkit felébresztene.  Ha lehetséges lenne olyan tanítást nyújtani, amely garantáltan minden embert felébresztene, akkor az emberiség már rég felemelkedett volna.  A tanítás eredményessége nem önmagán a tanításon múlik.  Kizárólag azon múlik, hogy az azt tanulmányozó mit hajlandó a tanítással kezdeni.  Nyitott elmével rendelkezik-e, megértésre törekszik-e, vagy kivetítésre?

Amint ezt már ezen a weblapon többször elmagyaráztam, a hivatalos kereszténység az eredeti tanításaimat jelentős mértékben eltorzította.  Az elmúlt 2000 év során azonban mégis volt néhány ember, aki még ezeket az eltorzított tanításokat hasznosítva is esélyt kapott a felemelkedésre.  Belátom, hogy igen kevesen voltak, azonban csak arra akartam rámutatni, hogy még egy torz, vagy részben hamis tanítás is tartalmaz elég igazságot ahhoz, hogy aki azt tanulmányozza, és hajlandó túllépni a külső tanításokon, az képes fejlődést elérni.

A lényeg az, hogy a ti fejlődésetek nem múlik semmi máson, kizárólag rajtatok.  Kizárólag azon múlik, hogy mennyire vagytok hajlandóak felelősséget vállalni önmagatokért; csak a saját döntéseiteken múlik.

Minden spirituális tanítványnak alapvetően azt kell eldöntenie, hogy a kivetítést és a visszautasítást, vagy a megértést, és a többé válást választja.

Látjátok-e már, hogy a drámátok az oka annak, hogy a magasabb megértést visszautasítjátok?  Ha visszautasítjátok annak a megértését, amit a két értekezésem sorai között elrejtettem, akkor annak a drámátok megléte az oka.  Nincs erre más magyarázat, még akkor sem, ha a drámátok mutat nektek egyet.

Látjátok már, hogy a dráma csupán arra való, hogy a felelősséget kivetítsétek, és a felelősséget valahol máshol keressétek, ne önmagatokban.  Éppen ezért, mindaddig, amíg a felelősséget önmagatokon kívülre vetítitek ki, addig azt az egy dolgot nem tudjátok megtenni, amely hozzásegítene benneteket ahhoz, hogy a drámáitól megszabaduljatok, vagyis nem vagytok képesek felvállalni a teljes felelősséget önmagatokért.  Addig nem juttok túl a drámáitokon, ameddig nem tudjátok elfogadni azt, hogy ti teremtettétek meg őket, vagy ti fogadtátok el a drámáitokat, és egyedül ti vagytok azok, akik ezen a döntésen változtatni tudnak.

Ezek után az a kérdés, hogy hajlandóak vagytok-e magatokba nézni, és felfedni a drámát, vagy helyette tovább folytatjátok annak a kivetítését, hogy nem a dráma a valótlan, hanem én tévedek?  Ha azonban most visszautasítjátok annak a megértését, amely tanítást most biztosítottam nektek, akkor a drámával még határozatlan ideig együtt kell élnetek. 

Teljes mértékben elfogadom a döntésetek jogosságát, és teljes mértékben elfogadlak benneteket, függetlenül attól, hogy milyen döntést hoztok.  Ezzel együtt azt is elfogadom, hogy aki a kivetítést és visszautasítást folytatja, az kívül helyezi magát az Egység Körén, és az én számomra már taníthatatlanná válik, mivel én azokat segítem, akik hajlandóak a drámájukon túllépni.  Nem azért vagyok itt, hogy bárki drámájának jogosságát igazoljam, ezt mutattam meg akkor is amikor, hagytam, hogy megöljenek, ezzel a szélsőséges megoldással fedve fel az emberi drámákat.  Meddig kell az Élő Krisztusnak veletek elmenni, mielőtt észlelnétek a dráma olyan mértékű szélsőségességét, amelyre már odafigyeltek?

Az ellentmondásos igazság

Látjátok, szeretteim, elérkeztünk ahhoz az igazsághoz, amelyet már az előző értekezésemben előre jeleztem, és amit még akár egy emelkedett mester tanítványának is nehéz elfogadnia.  Mint ahogy már mondtam, amikor szerepet játszotok, és nem vagytok részesei egy drámának, akkor nincs ellentmondás köztetek és az élet között, ezért nincs szükségetek rá, hogy ellenálljatok az Élet Folyamának.  Amikor pedig ellenálltok valaminek, legyen az az élet, más emberek drámája, vagy az ördög maga, akkor az ellenállásotok kizárólag a személyes drámáitokból adódik, amely esetleg valamilyen más általatok elfogadott epikus drámával kombinálódik. Egyszerűen nincsen más magyarázat erre, mivel csak a dráma láttatja  veletek azt, hogy bárminek is ellen kellene állnotok, beleértve a mások által játszott drámákat is, hiszen önmagatokat már nem hagyjátok a dráma tudatszintével azonosítani.

Mindez elvezet az egyetlen létező megoldáshoz .  Ha bármikor ellenálltok bárminek, az életnek, mások drámáinak, vagy akár az ördögnek, akkor az ellenállásotok kizárólag a saját személyes drámátok eredménye, amelybe belekeveredhetett olyan epikus dráma is, amelyet elfogadtatok.  Nincsen más magyarázat, mivel csak a dráma láttatja veletek azt, hogy bárminek is ellen kellene állnotok, beleértve mások drámáit is.

Látjátok már, hogy amint bizonyos lények drámát teremtenek, a többiek számára ez alapvető kísértést jelent arra nézve, hogy saját drámát teremtsenek azért, hogy annak a drámának álljanak ellen, amelyet az első emberek próbáltak rájuk erőltetni?  Így terjed a dráma, a rákhoz hasonlóan, amíg egy lefelé tartó spirállá alakul, amelynek csak nagyon kevesen tudnak ellenállni, azzal, hogy semmilyen módon nem kötődnek hozzá.

Ha nincsenek drámáitok, akkor nem kötitek magatokat semmilyen helyzethez, körülményhez, amellyel találkoztok, és nem használjátok fel őket kifogásként arra, hogy miattuk nem sugározzátok a fényeteket.  Ha arra fókuszáltok, hogy a fényeteket sugározzátok, akkor nem arra figyeltek, hogy hogyan álljatok ellen, mert nincsenek rátok hatással mások drámái.  Ti egyszerűen Isten Napjai vagytok, akik a fényüket sugározzák, és akiket senki és semmilyen körülmény sem zavar meg ebben.  Ez az egyetlen útja annak, hogy biztosítsátok a saját üdvözüléseteket, és hozzájáruljatok a világ üdvözüléséhez, vagyis a saját szférátok felemelkedéséhez.

Eljöhet majd ennek a világnak a hercege, de bennetek nem talál drámát, ezért nem tud rávenni benneteket arra, hogy bármire reagáljatok, vagy ellenálljatok bárminek ezen a világon.

Az oldal tetejéreUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2020-03-31 20:26:44

Újdonságok:

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2020-03-16 15:34:58

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53

A WINV20 Invokáció Magyarországnak a kommunizmus örökségétől való megszabadulásáért című nagyon erőteljes invokáció lefordításra került.  Egy kis közösség  fel is vállalta, hogy egymástól távoli helyeken hetente egyszer szerda este 9:30-tól elmondja ezt.  Aki úgy érzi, hogy szeretne ebben részt venni, akkor lehet csatlakozni.  Az időpont csak tájékoztató jellegű, az invokáció bármikor elmondható, a hatása inkább a létszámon múlik.

2019-02-08 15:28:33

Az INV Astrea tégy szabaddá  lefordításra került.  Ez az erőteljes invokáció nagy segítséget nyújt a függőségeket okozó erőktől való megszabaduláshoz.

2019-01-25 16:12:42