A web felület eszközeinek áttekintése

Ezen az oldalon a spirituális eszközök rövid ismertetése található.

A bennünket korlátozó körülményeken való túllépéshez két alapvető lépést kell megtennünk:

  1. A spirituális valóságból be kell hívnunk a magas frekvenciájú energiát annak érdekében, hogy az alacsonyabb energiát át tudjuk alakítani.
  2. A korlátozó meggyőződéseinket pedig úgy oldhatjuk fel, ha észleljük, hogy azoknak nincs közük a valósághoz.


Ahhoz, hogy a fenti két lépést a leghatékonyabb módon tehessük meg, hasznos, ha kapcsolatot alakítunk ki a magasabb énünkkel és a Felemelkedett Mesterekkel.  Ennek megfelelően a transzcendencia eszköztárát nagyjából ezekre a kategóriákra bonthatjuk:

  1. Főként a spirituális energia, vagy fény behívására tervezett eszközök.  Ide tartoznak a fohászok, amelyek rövid versek.  Hallhatóan kell kimondanunk őket.  A használatukkal jelentős változásokat érhetünk el az életünkben.  A mantrák is a spirituális fény behívására szolgálnak.
  2. Az energia-behívás eszközei, amelyek a korlátozó meggyőződéseket is megkérdőjelezik.  Erre a célra leginkább az invokációk használhatóak, amelyek széles választékban állnak rendelkezésre.  Ezek hosszabb időtartamú, hangosan kimondandó szövegek, amelyekben rövid versek kombinálódnak olyan állításokkal, amelyek adott meggyőződéseket, feltételek említenek meg.
  3. A magasabb énünkhöz és a Felemelkedett Mesterekhez való kapcsolódásunk eszközei.  Ide tartozik a belső útmutatások használata, de a vizualizáció és a meditáció szintén hatásos erre a célra.  Fontos, hogy tudjuk, hogy sok eszköz mindhárom célra felhasználható.  Pl. minél több energiát alakítunk át, annál könnyebben kapcsolódhatunk a magasabb énünkhöz.  A legjobb eredmény elérése érdekében érdemes a fohászok, az invokációk és a vizualizációk, meditációk kombinációját alkalmazni.

 

Az eszközök rövid jellemzése:

Invokációk:

Néhány invokáció rózsafüzér néven található a honlapon, amelyeknek azonban azonos a funkciójuk.  Ritmikus sorokat és állítások kombinációját tartalmazzák, amelyeket hangosan olvasunk fel.  Nagyon hatékonyan segítenek minden felmerülő korlátozó tényezőn való hatékony túllépésben, ugyanakkor a magasabb énünkre hangolódásban is hasznos segítségül szolgálnak, valamint megnyugtatják az elmét, és gyógyítják a pszichés sérüléseinket, érzelmi sebeinket.   

Fohászok:

Többnyire ritmikus megerősítések, amelyeket hangosan olvasunk fel.  A rímelő szövegrészek ismétlésével olyan energiakelyhet teremthetünk, amely megnyitja az attól a Felemelkedett Mestertől származó energiaáramlatot, aki az adott fohászt támogatja.  A hét sugár mindegyikéhez tartoznak fohászok ugyanúgy, mint ahogy bármilyen speciális feladathoz, legyen az spirituális védelem, vagy energia átalakítás.

Megerősítések:

Olyan állítások, amelyeket hangosan kimondva, vagy meditatív céllal használunk.  Vagy pozitív állításokat tartalmaznak, vagy olyan tanításokat, amelyek megkérdőjelezik a nem működő meggyőződéseinket.

Mantrák:

Rövid, gyakran egysoros állítások, amelyeket hangosan, gyakran kántálva mondunk.

Belső útmutatás:

Hozzásegítenek a magasabb énünkhöz, vagy egy speciális mesterhez való kapcsolódáshoz. Formailag lehetnek vizualizációk, meditációk, vagy fohászok.

Vizualizáció:

Olyan technika, amely a belső szemünket segíti a pozitív változások meglátásában.  Az egyéni tapasztalatoknak megfelelően lehetőséget ad arra, hogy spirituális fényáramlás jöjjön létre, amelyet ha bizonyos körülményre irányítunk, változásokat érünk el. 

Meditáció:

Olyan technika, amellyel a magasabb énünkre, a spirituális energiára, vagy a spirituális mesterekre hangolódhatunk.  Az elménket is lecsendesíthetjük velük.

Légzéstechnika:

A légzés során összpontosítunk egy bizonyos eredmény elérésére, pl. arra, hogy a légzésünk egy felfelé tartó spirált képezzen a normál ki-be áramlás helyett.

Imák:

Rövid fohászkodások bizonyos eredmények elérése érdekében, mint pl. az ételünk megáldása.

Spirituális krízis kezelése:

Tanítások és invokációk kombinációja, amelyek hozzásegítenek a spirituális krízishelyzet megoldásához.

Megjegyzés:  A korlátozó meggyőződések eloszlatásának az elsődleges eszköze természetesen a spirituális tanítás.  Ezen a web felületen hatalmas ismeretanyag található.  Nyilvánvalóan sok más érvényes tanítás is fellelhető a spiritualitás és a pszichológia területén.

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53