A Felemelkedett El Morya Mester üzenete

Isten általi kormányzás, az emberi kormányzással szemben 2006.09.30.

TÉMÁK: Az uralkodó elit van jelen a kommunizmus és a kapitalizmus mögött – Az uralkodó elit eredete – Minden kormányzatnak fel kell ismernie az önmaga felett álló hatalmat – Miért van alapvető szükség az abszolút jogokra – Az iszlám és a folytonos dualista harc – Európának a szocialista gondolkodás fölé kell emelkednie – Tekintsetek a külső körülmények mögé – Egy újabb tudat- forradalom lehetősége – Az uralkodó elit korlátozni akarja a fejlődést – Az Aranykor lehetősége Európában – Az önmagatokon való túllépés szeretete 

A Felemelkedett El Morya üzenete Kim Michaels-en keresztül 2006.09.30.

Az uralkodó elit jelenléte a kommunizmus és a kapitalizmus mögött

Valóban Isten akarata az, hogy ÉN VAGYOK!  El Moryaként ismertek, mert így mutatkoztam be nektek, de TÖBB vagyok annál.  Erről a TÖBB-ről akarok ma beszélni, mivel arra vágyom, hogy mindannyian többnek lássátok magatokat az itt ülő testeteknél, többnek a külső tudatotoknál és személyiségeteknél, amelyet a világ körülményei, a szüleitek és a társadalmatok által alakítottatok ki.  Különösen azok számára, akik Európában nőttek fel, azt kívánom, hogy ébredjenek rá, hogy sokkal többek annál, mint amit a neveltetésük miatt magukról gondolnak, egy olyan Európában, amelyre erős hatást gyakorol az a szocialista gondolkodás, amely tagadja az egyén spiritualitását, és amely jelen van Európa szinte minden egyes országában. 

Gondoljatok csak bele, hogy hány évtizede tartja magát ez fenn, míg végül fordulat kezdett beállni a Szovjetunió bukása után.  Gondoljátok át, hogy a Szovjetunió átszőtt szinte minden egyes európai államot, kommunista, vagy szocialista pártokat létrehozva, azzal a céllal, hogy terjessze a szocialista-kommunista ideológiát, amely tagadja a spiritualitást, a belénk épített egyéni Isteni Lángot, az emberiséget pedig automataként, robotként, vagy pusztán gépezetként ábrázolja, akiket az uralkodó elit felhasználhat arra, hogy engedelmeskedjen a parancsainak, hogy szinte rabszolgaként működjön.  Pont úgy, mint a dolgozó méhek a méhkasban, vagy a hangyák a hangyabolyban, olyan emberekként, akiknek nincs egyéniségük, személyiségük, akik szó szerint az állam tulajdonai, akiknek csupán az a dolguk, hogy teljesítsék az állam irányítóinak az utasításait.

Szeretteim, ez az antikrisztus ideológiája, és valóban Isten kegyelmének és a felemelkedett mesterek tanítványainak köszönhető, hogy ez az ideológia fordulatot vett, a berlini fal leomlott, és a kommunizmus elbukott Oroszországban.  Ez valójában egy hatalmas fordulópont volt Európa és az egész világ számára.  De még nem vagytok túl a veszélyen, ahogy mondják, mert el kell, hogy mondjam, hogy ahogy van az antikrisztusnak kommunista ideológiája, úgy létezik annak a kapitalista ideológiája is.  Tudtok róla Jézus egóról szóló tanításainak eredményeként, hogy a dualitást mindig két extrémitás jellemzi.  Nem igaz az, hiába nevelkedtetek sokan abban a hitben nyugaton, hogy a kapitalizmus képviseli a jót, az igazat és a szabadságot, és, hogy az a kommunizmus ellen tevékenykedik.

Mert el kell, hogy mondjam, ha még magatoktól nem ébredtetek rá, ami többetekkel meg is történt, hogy a kapitalizmus ugyanolyan mértékben visszaéléseket képvisel, és a kommunizmussal egyformán tagadja az egyéni spiritualitást.  Nincs közöttük különbség; ugyanannak az éremnek a két oldalát jelentik.  Két olyan ideológia, rendszer, amely ugyanabból a gyökérből fakad.  Ez a gyökér pedig a minden fizikai megjelenés mögötti spirituális valóság tagadása.

Az uralkodó elit eredete

Szeretteim, a spirituális valóság tagadása nagyon régre vezethető vissza ezen a bolygón, és azon túl.  A korábbi szférák azon lényeinek a bukásához vezet vissza, akik úgy döntöttek, hogy nem lépnek magasabbra akkor, amikor az a valóság, amelyben éltek, feljebb jutott.  Helyette Istentagadókká váltak, visszautasították Isten akaratát, mely szerint minden élet többé válik.  Azt az utat választották, amely a kevesebb felé vezet, és úgy döntöttek, hogy erre az útra annyi lényt vonnak magukkal, amennyit csak tudnak.  Mint Mária Anya könyvéből tudjátok, amikor egy bizonyos szféra felemelkedik egy magasabb rezgésre, és a spirituális valóság részévé válik, akkor azok az életáramlatok, amelyek nem hajlandók továbblépni, azok lejjebb kerülnek, egy alacsonyabb szférába, egy alacsonyabb rezgésbe.  Mivel azonban egy magasabb szférából kerültek oda, nemcsak felsőbbrendűséget, gőgöt éreznek, és arrogánsan viselkednek, de rendelkeznek egy bizonyos tudással, elért képességgel is, amely lehetővé teszi, hogy nagyon okosak, intelligensek legyenek intellektuális, logikai, racionális tekintetben, amely szintjük messze felette áll sok olyan életáramlat szintjének, akik alacsonyabb szférából indultak el, hogy magukat feljebb juttassák.

Ez az oka az uralkodó elit kialakulásának, akik azt hiszik, hogy jobbak másoknál, és joguk van ahhoz, hogy uralják az embereket, akiknek pedig szó szerint a rabszolgáikká kell válniuk.  Mindez visszavezet olyan nagyon régi civilizációkhoz, amelyek jelenleg már nem ismertek.  De a jelenlegi történelmetekben is látható a minta.  Kevés helyen lelhető fel ez tisztábban, mint itt Európában, ahogy a középkor során a földesurak uraltak mindent, még azokat az embereket is, akik a földjeiken éltek.

Ez nyilvánvalóan nem Isten kormányzását jelentette, és nem is Isten akaratát képviselte.  Egy teljesen eltorzított rendszer volt, amely jelzi, hogy nincs olyasmi, amit az emberi ego ne tudna eltorzítani, mindaddig, amíg az emberek többségét elvakítja a dualista ego.  Való igaz, hogy van arra lehetőség, hogy a király megvilágosodott uralkodó legyen.  Ha egy király magasabb tudatszinten van, akkor olyan utódnak adhat életet, aki szintén magasabb tudatszintet képvisel.  Így a magasabb formájú uralkodás, az Isten általi kormányzás továbbadható örökségként.  Ez a rendszer azonban nem bukás-biztos, mint ahogy egyetlen rendszer sem az jelenleg a Földön a bolygó jelenlegi rezgésszintjén.  Így az is eltorzítható.  Láthattátok, hogy a középkorban egy elmebeteg királynak elmebeteg gyermekei születhettek, és ez tovább folytatódhatott odáig, hogy a kívánatos Isten általi kormányzás úgy szétrombolódott, hogy arra a pontra jutott, amikor az már emberi kormányzássá vált.

Minden kormányzatnak fel kell ismernie az önmaga felett álló hatalmat

Én bizonnyal elleneztem egy ilyen királyt, VIII. Henrik személyében (El Morya/MORE Mester Thomas More-ként testesült meg akkor).  Ő minden olyat megtestesített, ami rossz volt az emberi kormányzásban, a torz emberi kormányzást képviselte.  Mint láthatjátok, a régmúltban, amikor a prófétákkal rendelkező izraeliták világi királyt követeltek maguknak, megkapták azt, ami valójában egy helyesen működő rendszer volt, amelyben jelen volt egy spirituális ág és egy világi ág.  Tiszta formájában ez képviseli az Alfát és az Omegát, ahol a vallási vezetők, amennyiben helyesen hangolódnak rá a felemelkedett mesterekre, képesek megnyilvánítani a maga teljességében Isten kormányzását egy adott nép, vagy egy teljes civilizáció számára.  A kormányzat világi ága pedig elláthatja a társadalom mindennapos feladatait.  Amikor egy ilyen rendszer helyesen működik, akkor a világi ág a kormányzat nagyobb vallási ága keretén belül tevékenykedik.

Egy ilyen rendszer működőképes, de csak akkor, ha az emberek bizonyos tudatszintet képviselnek.  Ha azonban kezdenek álomba merülni, és nincsenek tudatában annak, hogy mi folyik a kormányzás területén, akkor megjelenik a hatalmi elit a kormányzatnak mind a világi, mind a vallási ágában, és az mindkettőt eltorzítja, annak érdekében, hogy hatalomhoz jusson.  Ekkor már nincs szó igazságról, csak arról, hogy mi terjeszti ki, és mi tartja fenn az elit hatalmát.  Ezen a ponton, a kormányzatnak mind a vallási, mint a világi oldala eltorzul.

Ezt láthattátok a középkorban, és ez látható a katolikus egyház által megtestesítve, amely egyház az ember által alkotott tantételeket, világnézetet kényszerítette az egész európai kontinensre, amellyel ezt a földrészt egy sötét korszakba süllyesztette a megvilágosodás kora helyett, amelyet St. Germain és más felemelkedett lény elképzelt.  Adott volt tehát egy olyan vallás, amely igazságtalanul korlátozta a lakosságot, és volt egy olyan király, aki örököst akart, és aki ezt nem tudta megkapni egy asszonytól, ezért egy másikat akart magának, miközben az egyház tiltotta a válást.  Így a király kivonta magát és az országát az egyház alól, megalkotva a saját törvényeit. 

Ott voltam akkor én, mint Thomas More, a király kancellárja, és nem voltam hajlandó feladni azt, amit a szívemben igaznak hittem.  Bármit gondolhattok, ez valójában nem a külső katolikus egyházhoz való lojalitásomból adódott.  Mert bár nem voltam teljes mértékben tisztában abban a megtestesülésemben a katolikus egyház hibáival, mivel nem rendelkeztem azzal a tudással, amivel ti ma rendelkeztek az internetes oldalunk és más források alapján, mégis tudtam, hogy voltak olyan dolgok, amelyekben az egyház hiányt szenvedett.

Így a hűségem, ami szembekerült a királlyal, nem annyira az egyházhoz kötődött, hanem Isten Akaratához.  Tudtam ugyanis, hogy amennyiben a világi kormányzat hozzákezd ahhoz, hogy megalkossa a saját törvényeit, akkor a társadalom egy lefelé tartó spirálra kerül, amely nagyon messzire juthat, az által, ha az egyik önkényúr a másikat követve visszaél a hatalmával, hogy elnyomja az embereket.  Mert nem igaz-e az, hogy amikor egy adott földi hatalom, szervezet, vagy egyén önmagát magasra juttatva azt mondja ki magáról, hogy végső hatalommal rendelkezik, és önmaga felett nem ismer el más hatalmat, akkor ez nyílt meghívást jelent a hatalommal való visszaélésre?  El kell, hogy mondjam, hogy sem ezen a bolygón, sem másokon soha sem láthattok olyan egyént, vagy szervezetet, amely képes volna egy abszolút hatalmat anélkül kezelni, hogy vissza ne élne azzal.  

Miért van alapvető szükség az abszolút jogokra?

Ez az oka annak, hogy minden kormányzatnak abszolút szüksége van arra, hogy felismerjen egy magasabb hatalmat önmaga felett.  Rá kell ébrednie, hogy van valami az anyagi világegyetemen túl, amely valami létrehozott bizonyos princípiumokat, törvényeket, amelyek abszolút érvényűek, és amelyeket semmilyen földi hatalom nem kerülhet meg, nem magyarázhat félre, vagy nem vehet semmibe.  Ez alapvető szükséglet egy szabad társadalom fenntartásához.  Ez az oka annak, hogy amikor az Amerikai Egyesült Államok alapító atyái inspirációt éreztek a Függetlenségi Nyilatkozat megfogalmazására, az első és legfontosabb céljuk az volt, hogy kinyilvánítsák a függetlenségüket azoktól, akik világi uralmat vettek magukra, és akik nem vettek figyelembe semmilyen más hatalmat ezen a világon túl.  Pontosan ezért mondja ki a nyilatkozat azt, hogy minden ember a Teremtő által rendelkezik elidegeníthetetlen jogokkal, olyanokkal, amelyeket egyetlen földi kormányzat sem vehet el, vagy törölhet el.

Látnotok kell, hogy Európában az történt, hogy a nehéz harcok által kivívott demokratikus szabadságot néhány generáció során a világi kormányzatok elmosták, amely kormányzatotokat az a szocialista ideológia vezérelt, amely a Földön túl, vagy önmaga felett semmilyen hatalmat sem ismer el.  Így azt hiszi, hogy anélkül hozhatja létre a törvényeit, hogy Isten akaratát, Isten törvényeit, a természet törvényeit, amelyek Isten tervének olyan princípiumai, amelyek az anyagi világegyetem működését és fenntartását vezérlik, figyelembe venné.   

Az iszlám és a folytonos dualista harc

Láthatjátok, hogy a Szovjetunióban miként gondolták, hogy meg tudják teremteni a tökéletes ember-alkotta rendszert, ahol működik a gazdaság, és képes munkát, és megélhetést biztosítani mindenkinek, és mindezt képes fenn is tartani a végtelenségig.  Valójában, ha a nyugat nem biztosított volna hiteleket mindehhez, akkor a kommunizmus nem létezhetett volna ilyen sokáig.  De a nyugat bankjai miért nyújtottak hitelt a kommunizmusnak, az „esküdt ellenségnek”?  Azért tették, mert fenn akarták tartani a dualista harcot a világban; ők uralkodtak a háttérben pénzt biztosítva az egész hadigépezet fenntartásához.

Napjainkra már a volt Szovjetunió lakossága is végre tisztán látja, hogy a kommunizmus működésképtelensége miatt omlott le a berlini fal.  Utána egy ideig egy relatív nyugalmi periódus következett, mivel még az uralkodó elit sem látta előre azt, hogy a Szovjetunió ilyen gyorsan összeomlik majd, mert nem vették számításba azt, hogy a tanítványaink közül sokan évekig hívásokat intéztek a kommunizmus bukása érdekében.  A számításaikba nem vették bele a spirituális erőt, amely a kommunizmusból kártyavárat csinált, így a Szellem szelétől a vár gyorsabban omlott össze, mint ahogy azt bárki gondolta volna.  Ez még az uralkodó elitet is meglepte.

Mégis mit láthattok most, egy pár évvel később?  Egy újabb feltörekvő erőt, aminek az a célja, hogy fenntartsa a dualista harcot, a „civilizációk összecsapását”, amit most a terrorizmusnak, fundamentalista iszlámnak neveznek, aminek valójában semmi köze sincs az iszlám valódi formájához.  Az iszlám tisztán egy olyan vallás, amely elismeri Isten akaratát és Isten törvényének felsőbbrendűségét az emberéhez képest, így ha az iszlám megmaradt volna a maga tiszta formájában, akkor soha sem vált volna békét fenyegető erővé, amivé napjainkra vált.

De miért jutott az iszlám ilyen szerepbe?  Részben azért, mert magát a vallást eltorzították azok az imámok, papok, akik az iszlámot továbbvitték annál, mint amire az létrejött, azok, akik a Mohamed próféta által átadott tanítás eredeti tisztaságát elhagyták, és akik azt a dzsihád, és sok egyéb koncepció által eltorzították.  Ezek már nem igazodnak Isten akaratához és törvényéhez; saját magukat helyezték ebbe a pozícióba.

Valójában, ami a színfalak mögött történt, az az volt, hogy a kapitalizmus mögötti hatalmi elit kijelentett, hogy: „Szükségünk van egy másfajta ellenségre, hogy igazolhassuk a hadikiadásokat, és továbbra is irányíthassuk az embereket.  Ezért folytatjuk azt, amit eddig is tettünk, hogy egy külső ellenségképpel félelmet keltünk, ezért az embereke elfogadják majd a rendkívüli hadikiadásokat, és ezzel együtt elfogadják majd a lakosság szabadságának erodálását is.”

Európának a szocialista gondolkodás fölé kell emelkednie

Ez természetesen kiválóan kezdett működni a világ egyik oldalán, ámbár nem vetette meg a lábát ugyanolyan mértékben Európában.  Ez az egyik oka annak, hogy miért gondoljuk úgy, hogy Európa rendelkezik azzal a kapacitással, ahogy Mária Anya mondta, hogy elöljáróként képviselje azt az új tudatosságot, amely elhozza majd a világbékét.  A múltban az uralkodó elit szinte teljes mértékben uralta Európát, mostanra az USA áll annak leginkább a befolyása alatt.

Nem érdemes azonban abba az illúzióba esnetek, hogy Európa nem áll az uralkodó elit hatása alatt.  Ennek ellenére az európai emberek rendelkeznek azzal a potenciállal, hogy önmagukat felébresztve és magasabb tudatszintre jutva békésebb jövőt hozzanak el, nemcsak erre a földrészre, hanem az egész világra is.  De mielőtt ez megtörténhetne, előtte meg kell vizsgálniuk a múltjukat, és meg kell szabadulniuk a szocialista gondolkodástól, amely még mindig hatást gyakorol minden egyes országra ezen a földrészen, beleértve azt is, ahol éppen most beszélek.

Svédország ugyanis nagyon tipikus példája annak az országnak, ahol a kormányzat azt hiszi, hogy az emberek életének minden oldalát képes kezelni.  Ezzel együtt azt is gondolja, hogy az embereknek hinniük kell abban, hogy a kormánynak kell a gondjukat viselnie, nekik pedig jogukban áll megmondani, hogy mire van szükségük a kormánytól. A kormány cserében megszabhatja, hogy az emberek hogyan éljenek.  Ez egy társfüggő kapcsolat, amelynek az egyik oldalát a kormányzati apparátus képviseli, amely meglehetősen nagyra nőtt sok európai országban.  Sok alkalmazottal működik, akik azt gondolják, hogy kormány-alkalmazottként töltik majd az egész hátralévő életüket, amely biztosít számukra egy adott életformát, amely eléggé kényelmes, bár nem különleges.  Mégis elfogadják azt a biztonságossága miatt, hiszen mindez könnyebbséget jelent számukra, és mivel nem akarnak döntéseket hozni, ezért fenn akarják tartani azt a kormányzati rendszert, amely megadja számukra ezt a biztonságot.  A másik oldat pedig azok képviselik, akik a kormányzat bizonyos szolgáltatásaitól függenek, és akik ezért szintén fenn akarják tartani azt.

Mint láthatjátok, ez az a társfüggő kapcsolat, ahol senki sem akar valójában előállni azzal, és kimondani azt, hogy a rendszer nem működőképes, és, hogy az a veszély áll fenn, hogy az egész összeomolhat a saját súlya alatt, mint ahogy azt a Szovjetunióban láthattátok a berlini fal leomlása előtt.  Az európai embereknek vizsgálat alá kellene vetniük a múltjukat, és ki kellene jelenteniük, hogy: „Soha többé szocializmust, soha többé ne helyettesítsük Istent az állammal!  Vissza kell térnünk arra a pontra, ahol Isten és ember együtt kormányoz.”

Ehhez azonban megvilágosodott emberekre van szükség, akik ráhangolódtak a saját isteni énükre és Istenre.  Olyanokra, akik nem vallásokon keresztül ismerik Isten törvényeit, mint ahogy azt a katolikus egyház esetében láthatjátok, mivel az tisztán egy olyan rendszer, amely nem működik.  Nem arról beszélek, hogy egy vallásnak kellene végső vallássá, az egyetlen igaz vallássá válnia egész Európában.  Én egy minden vallás és egyház felett álló univerzális felismerésről beszélek, amely egy egyetemes spirituális tudásanyagot képvisel.  Létezik ugyanis egy egyetemes tanítás Isten és a természeti törvényekről, és amennyiben a kormányzás nem ezen az időtlen, örökké fennálló princípiumokon alapul, addig az egyszerűen nem fenntartható.  Csak idő kérdése, hogy vagy a belső tényezők, vagy a külső erők okozzák majd, hogy a kormányzati rendszer összeomoljon a saját súlya alatt.

Mindez megtörténhet az európai országokban, egyrészt azért, mert a lakosság egyre öregszik, másrészt amiatt a gondolati beállítódás miatt, hogy az egyre kényelmesebb anyagi élet fenntartása érdekében egyre kevesebb gyermek születik meg.  A helyzet tehát az, hogy a lakosság öregszik, és egyre kevesebb ember fizet adót a nyugdíjalapokba és az egyéb szociális szolgáltatások alapjaiba.  Ez önmagában is elég ahhoz, hogy az egész rendszer összeomoljon.

Egy másik probléma az egészségügyi ellátás.  Való igaz, hogy az embereknek nem kellene gazdaságilag tönkremenniük azért, mert megbetegedtek.  Ezzel egy időben nem állhat fenn az a rendszer, ahol az egészségügyi ellátás költsége fenyegeti az ország gazdasági életképességét.  Egy középútra van szükség.  Ez a középút akkor található meg, ha megértitek az élet spirituális célját, mert akkor képessé váltok arra, hogy olyan egészségügyi ellátást teremtsetek, amely arra törekszik, hogy fenntartsa az élet spirituális minőségét.  Ugyanakkor nem célja az, hogy fenntartsa az élet mechanikai minőségét, az által, hogy működésben tarja a szívet, addig, ameddig csak lehet, a fennálló technológiákat felhasználva, amelynek eredményeként olyan növényként vegetálást tartotok fenn, amely már nem biztosítja a fejlődés spirituális platformját.

Tekintsetek a külső körülmények mögé

Sok dolgon kell változtatnotok ezen a földrészen.  Talán nyomasztónak érzitek mindezt.  El kell azonban, hogy mondjam, hogy az áttörés közelebb van, mint hinnétek, amikor a külső körülményekre tekintetek.  Pontosan ez az oka annak, hogy újra és újra elmondjuk nektek, hogy azokra van szükségünk, akiket nem tesznek vakká a külső körülmények, akik nem hiszik azt, hogy ezek állandók, nem megváltoztathatók, akik nem tartják magukról azt: „hogy én csak egy jelentéktelen személy vagyok, mit is tehetnék?”  Nos, kisemberként nem oldhatjátok meg az országotok problémáit.  Többek vagytok azonban egy kisembernél, ha a TÖBB-höz kapcsolódtok, mert akkor a TÖBB rajtatok keresztül minden emberi problémára elhozza a megoldást, jelentkezzen az ezen a földrészen, vagy máshol.

Biztosíthatlak benneteket, hogy minden problémára van megoldás.  De ezek a megoldások nem találhatók meg emberi akarattal.  Csak akkor fedhetitek fel őket, ha egy kritikus számú embertömeg Isten akaratára hangolódik.  Ez pedig nem egy kényszerzubbonyként rátok nehezedő külső akarat, hanem a saját magasabb lényetek akarata.  Ha erre ráébredtek, ha elfogadjátok ezt, és ha ezt figyelembe is veszitek, és megérzitek azt a szeretetet, amelyet a saját magasabb lényetek iránt éreztek, valamint megérzitek azt a szeretetet, amelyet a saját ÉN VAGYOK Jelenlétetek és a felemelkedett mesterek, valamint a Teremtőtök érez irántatok, és mindezek mellé még követitek Isten akaratát, amely nem teher rajtatok, hanem a leghatalmasabb szeretet, akkor.  Ti ugyanis azért érkeztetek ide, hogy Isten akaratát hozzátok a Földre.  Nem azért vagytok itt, hogy emberként, robotként létezve kövessétek azt, amit egy kormányzat mond nektek.  

Egy újabb tudat-forradalom lehetősége

A kormányok már jó ideje maguk mögött hagyták Isten akaratát, és az emberi akaratot tették meg legfelsőbb hatóságként.  Annak ellenére, hogy olyan demokratikus kormányzatnak nevezik magukat, amely bizonyos mértékben nyitott az emberek akaratára, valójában a legtöbb országban az uralkodó elit akarata érvényesül a mindennapok politikájában.  Arra van szükség, hogy valaki úgy döntsön, hogy ennél többre van szükség.  A többé válás igénye az első lépés.  Ha többé váltok, akkor nagyobb mértékben szolgálhattok nyitott kapuként Isten akarata számára, és Isten akarata energiája és fénye sugárzik majd rajtatok keresztül. 

Ha az emberek egy kritikus tömege úgy dönt, hogy nyitott kapuvá válik, akkor a tömegtudatban hirtelen egy váltás következik be.  Az emberek felébrednek, és ráébrednek arra, hogy ezek a régi minták, amelyek újra és újra ismétlődnek, nem működnek.  Másra van szükség.  Ez történt a Szovjetunióban is, és ez történt a legtöbb európai országban is akkor, amikor a feudalizmust maguk mögött hagyták, és utat nyitottak egy bizonyos formájú demokráciának, egy megvilágosodottabb formájú kormányzásnak.

A francia forradalom Isten akarataként nem vált volna vérfürdővé.  Ennek ellenére a francia forradalom nyitotta meg sok európai uralkodó szemét arra, hogy ráébredjen, hogy változnak az idők, és amennyiben önként nem ajánlanak fel bizonyos hatalmat a népnek, akkor az fellázad, és erővel szerzi azt meg magának.

Ez egy sötétebb korszak története.  Napjainkban esély van arra, hogy egy ahhoz hasonló nagy váltás következzen be a társadalomban, mint amilyen a feudális társadalmak és a demokratikus társadalmak között történt.  Most azonban ennek erőszak és vérontás nélkül kell megtörténnie.  Ez akkor történhet meg, ha az emberek tömeges felébredésére sor kerül, akik végül ébren kimondják azt, amit a kisfiú a tündérmesében: „De hiszen a császár meztelen!”  Az uralkodó elit meztelen.  A szocialista-kapitalista rendszer meztelen.  Nem működik, mivel elveszi az egyéni kezdeményezést és a felelősséget, viszont tagadja, hogy az egyénnek lehetősége van arra, hogy tapasztalatokat szerezzen, hogy tanuljon a sikereiből és a tévedéseiből.

A legtöbb európai ország jóléti rendszert, jóléti államot hozott létre, amelyben van egy határa annak, hogy milyen mélyre zuhanhattok, mivel mindig igényelhettek segélyt, és így fenn tudtok tartani egy bizonyos életszínvonalat.  Arra összpontosítva, hogy fenn tudjátok tartani ezt az alapszintet, mindenkit egy alacsonyabb állapotú létezésre kényszerítetek annál, mint ha felhasználhatnák a teljes spirituális kapacitásukat.  Létrejön tehát az az ország, ahol senki sem meri bevetni a kreativitását, a spirituális kreativitását, és azzal előhozni azokat az elképzeléseket, felfedezéseket, amelyek az Aranykor megnyilvánulásához szükségesek, pl. a szabad energia elképzelését, amellyel megszűnik majd a világ olajtól való függése.   

Olyan országotok van, ahol mindenki megpróbál úgy élni, ami kényelmes életnek mondható, és amelyet az elérhető maximumnak tart, a kezdeményezéseket elfojtva.  Az uralkodó elit pedig pontosan ezt akarja, ők ugyanis nem akarnak kezdeményező embereket.  Minden új elképzelést, találmányt ők akarnak felügyelet alatt tartani, amelyet részben pénzszerzésre, vagy a hatalmuk kiterjesztésére akarnak felhasználni, vagy egyszerűen csak meg akarják akadályozni azt, hogy azok olyan versenyhelyzetet teremtsenek, amelyek veszélyeztetik a pénzüket, vagy a hatalmukat.

Az uralkodó elit korlátozni akarja a fejlődést

Van egy általános félreértés, amely fellelhető a legtöbb iparosodott országban Észak-Amerikában, Európában és máshol.  Ez pedig az, hogy az világ alapvetően jó, vannak olyan erők, amelyek jót akarnak tenni, néha azonban rossz dolgok történnek, ezért a társadalom nem lehet magasabb szinten, mint ami napjainkban látható.

Ez ugyanaz a fajta pszichológia, amelyet a katolikus egyház, a királyok, a földesurak és a nemesi osztály állandósított a középkorban.  Azt akarták, hogy a lakosság azt higgye, hogy van egy felső határa annak, hogy milyen messzire juthatnak el az életben.  Ezért nem kell azzal foglalkozniuk, hogy kezdeményezzenek bizonyos dolgokat, vagy új ötletekkel álljanak elő, de főként ne firtassák a hatalmi elit status quo-ját. 

Nagyon sokan azt hiszik, hogy a demokrácia létrejöttével ezek az erők alapvetően eltűntek.  Nyilvánvaló azonban, hogy megmaradtak, és egyszerűen megtanulták azt, hogy hogyan használják a demokráciát arra, hogy az elit továbbvihesse a hatalmát és privilégiumait a nép alacsonyan tartásával.  Ez a legtöbb európai országban a demokratikus szervezeteken, oktatási intézményeken, médián keresztül meg is történt, mindenki elhitte ugyanis, hogy van határa a növekedésnek, egy társadalom megváltozása mértékének, egy ország gazdagsági növekedésének, a technológia fejlettsége előrehaladásának, valamint a kultúra fejlődésének. 

Éppen ezért, mint láthatjátok, Európa nagy része elfogadta a felső korlátot a kontinens fejlődését illetően. El kell, hogy mondjam azonban, hogy az európai országokra nézve, és látva azok kényelmes életstílusát, jóléti rendszerét, gazdagságát, ami itt megnyilvánulhat az végtelen mértékben több annál, mint amit napjainkban láthattok.  Az a vízió, amelyet őrzök, és amely az Isten akaratával való egységen alapul, végtelenül több annál, mint amit jelenleg láthattok. 

Valójában, ha beszámolnék erről az elképzelésről, akkor a külső tudatotok nem is volna képes arra, hogy azt megtapasztalja.  Még nektek, spirituális embereknek is nehézségbe ütközne megtapasztalni a világról és erről a kontinensről fenntartott víziómat.  Sokan pedig a nem spirituális emberek közül őrültnek tartanának akkor, ha elmondanám nekik, hogy mi történhetne csak néhány évtizeden belül.  Ez a kontinens tényleg lehetőséget biztosít arra, hogy drámaian megváltozzon, amely alapul szolgálhatna ahhoz, hogy valódi bőséget hozzon el minden kontinensnek ezen a bolygón.  Nem látjátok-e, ha Dél-Amerikára, Afrikára, a Közel-Keletre és Ázsia bizonyos részeire néztek, hogy az itt lévő országok nincsenek abban a helyzetben, mint amiben Európa van?  Nem rendelkeznek azokkal a külső körülményekkel, sem azzal a lendülettel, amely lehetővé tenné számukra azt, hogy túllépjenek a jelenlegi állapotukon önmagukban.

Nekem személyesen számos megtestesülésem kötődik Európához, mint ahogy St. Germain-nek, Kuthuminak és más mestereknek is.  Miért választottuk a megtestesülésünk helyszínéül Európát?  Azért, mert tudtuk azt, hogy annak ellenére, ami a sötét középkorban történt, ez a kontinens rendelkezik azzal a potenciállal, hogy elsőrendű előfutára legyen Észak-Amerikával együtt St. Germain Aranykorának.  Ezért fektettük ide be a saját fényünket, annak érdekében, hogy új elképzeléseket hozzon felszínre ezen a földrészen.  A színfalak mögött, mint láthatjátok, minden körülmény adott, hogy egy áttörés bekövetkezzen.  Ezt az áttörést azonban jelenleg azok a körülmények gátolják, amelyekről beszéltem, a szocialista gondolkodásmód, és a felső határok elfogadása.

Az Aranykor lehetősége Európában

El lehet-e tüntetni ezeket az akadályokat, hogy Európa hihetetlen átalakuláson mehessen keresztül, amely messze túllép majd Európa határain?  Ez egy valós potenciál, amely a megjelenés határán van.  Isten valódi akarata is az, hogy ez fizikailag is megnyilvánuljon, és Isten akaratának megtestesítőjeként az én akaratom is ez a földrészre vonatkozóan.  Bár nagyon sok sötétség jellemezte ezt a kontinenst, én nem őrzök negatív érzéseket vele kapcsolatban.  Mindet elengedtem, azokat is, amelyeket személyese éltem át, és azokat is, amelyeket mások tapasztalataiból ismerek.  Még az olyan atrocitásokat is, mint amilyen a holokauszt, vagy az orosz emberek Sztálin parancsára való lemészárlása, még ezeket az atrocitásokat is elengedtem, magam mögött hagytam.  Egyetlen víziót tartok csak fenn, azt a jót, ami ezzel a kontinenssel megtörténhet.

Valójában azt szeretném, ha ti, spirituális emberek is ugyanezt tennétek.  Ne olyan értelemben, hogy megtagadjátok a múltat, hanem az által, hogy hajlandókká váltok arra, hogy a múltat feldolgozzátok a lényetekben, majd tudatosan ráébredjetek arra, hogy miért nem működik sem a kapitalizmus, sem a kommunizmus.  Miért volt mindig lehetetlen az, hogy egy olyan ember alkotta rendszer jöjjön létre, amely az ideális társadalmat meg tudja teremteni.  Mert elmondom nektek, szeretteim, hogy egyetlen rendszer sem működőképes.  Kizárólag az élő Isten kormányzata az, amely mindig magába foglalja Isten akaratának a tágabb elképzeléseit, így a társadalom, a gazdaság tovább tud lépni önmagán, amikor új ciklus veszi kezdetét.  Ilyenkor arra van szükség, hogy feljebb lépjetek, ne ragaszkodjatok a régi megoldásokhoz, a dolgok régi módon való vizsgálatához, a régi tudatállapothoz.

Nem látjátok-e azt, ha Jézusnak az egóról szóló értekezését nézitek, és átviszitek azt a kormányzat területére, hogy az ego olyan társadalmat akar létrehozni, amely állandó, és amely fenn tudja tartani az elit hatalmát és előjogait, miközben a lakosságot olyan állapotban tartja, amelyben az annyira nem elégedetlenek, hogy az életüket veszélyeztetve fellázadjanak az uralkodó elit ellen.  Az ego alapvetően egy olyan emberi társadalmat akar létrehozni, amely többnyire egy hangyaboly működéséhez hasonlít, ahol a tömeg azért szolgál, hogy biztosítsa az elit privilégiumait.  Majd fenn akarja tartani ezt a társadalmat mindaddig, ameddig csak lehetséges.

Isten akarata azonban nem az, hogy egy sokáig fennálló statikus társadalom jöjjön létre.  Isten akarata az, hogy egy olyan társadalom alakuljon ki, amely folytonosan túllép önmagán, és amely társadalom tagjai is arra éreznek ösztönzést, hogy állandóan túllépjenek önmagukon, többet tanuljanak, magasabbra jussanak, fejlesszék a gondolkodásukat, a kultúrájukat, hogy minden a fejlődés állapotában maradjon.  Ez az Élet folyója.  Isten kormányzata így működik.

Ez szolgál magyarázatul arra, hogy sok korábbi civilizáció miért omlott össze.  Miért omlottak össze?  Azért mert az uralkodó elit átvette felettük a hatalmat, akik, ha egyszer hatalomra jutnak, akkor csak egy dologra törekednek, arra, hogy fenntartsák a hatalmukat és az előjogaikat, ahelyett, hogy folytatnák a társadalom felfelé tartó fejlődését és az önátalakítását.  Ez a tudati beállítódása azoknak a bukott angyaloknak, akik fellázadtak Isten terve ellen, amikor a magasabb szférájuk, ahol éltek, túllépett önmagán.  Ekkor ők már nem maradhattak ott jelen.

Látjátok-e, hogy ez a fejlődés megakadályozásának, a privilegizált pozíciók megtartásának a mintája, amelyet aztán fenn akarnak tartani az idők végezetéig?  Ez az a minta, amely korszakok óta fennáll ezen a bolygón.  Itt az ideje, hogy a spirituális emberek erre ráébredjenek, és túllépjenek azon, amit Jézus találóan szürke gondolkodásnak nevezett.  Ráébredjenek arra, hogy nem elég spirituálisnak lenni, és a krisztusi megkülönböztetés nélkül mindenkit szeretni.  El kell jutnotok arra a magasabb szintre, ahol megismeritek az igazi szeretetet, Isten szeretetét, azt a szeretetet, amely egy az Isten akaratával, amely szereti Isten akaratát; nincs ugyanis nagyobb szeretet, mint Isten akarata, amely az önmagunkon való túllépéssel egy.    

Az önmagunkon való túllépés szeretete

A fejlődés kulcsa az, hogy szeressétek az önátalakítást, az önmagatokon való túllépést, szeressetek többé válni, és ne ragaszkodjatok a kevéshez.  Mert ha van ezer eurótok, én pedig azt mondom nektek, hogy amennyiben odaadjátok az ezer eurótokat a szegényeknek, akkor én cserébe egymillió eurót adok, akkor nem tennétek-e azt meg?  Veszteség lenne-e az a számotokra?  Bizonnyal nem, mivel sokkal többet nyernétek általa.

Pontosan ez az a tudati beállítódás, ami hiányzik az európai kontinensről, ami sokkal inkább jelen van az Egyesült Államokban.  Ott azonban más problémák állnak fenn, amelyekről már bizonyos mértékben szóltunk, és bizonnyal szólunk is még.  Most azonban Európáról beszélek, ahol nagyon sok olyan ember él, akik nagyon ragaszkodnak ahhoz, amijük van, attól félve, hogy elveszítik azt, ha a társadalom megváltozik.  A lakosság közül sokan magukévá tették ezt a tudati beállítódást, azért akarják azt, hogy az állam továbbra is a gondjukat viselje, pont úgy, mint ahogy a volt Szovjetunió lakossága közül azok, akik visszavágynak a kommunista időkbe, annak ellenére, hogy akkor szinte semmijük sem volt.  De legalább volt valamennyijük, és tudták, hogy ha dolgoznak, vagy ha nem is dolgoznak, annyijuk mindig lesz.

Bizonyára hallottátok a régi viccet a kommunizmusról: „Mi úgy teszünk, mintha dolgoznánk, ők pedig úgy tesznek, mintha fizetnének érte.”  Sokan éreznek így.  Szeretnék azt a látszatot kelteni, hogy dolgoznak, az abszolút minimumot végzik csak el, hogy a minimálbért megkapják, hogy élni tudjanak.  De nem akarnak felelősséget vállalni az életükért.  Nem akarnak fejlődni, és túllépni önmagukon.  Ez az a rendszer, amely állandósította önmagát, különösen ezen a földrészen immár egy évszázada.  Ideje, hogy az emberek felébredjenek, és ráébredjenek arra, hogy ez egyszerűen nem működik, és nem is működhet egy időn túl, mivel téves ideológián alapszik.

Jó ideje beszélek már, és a kelyheitek kezdenek megtelni.  De, mint ahogy hallhatjátok, még sokkal több mondanivalóval rendelkezem, én ugyanis TÖBB vagyok.  De most hagylak benneteket pihenni, és meglátjuk, hogy én, vagy talán a szeretett St. Germain testvérem folytatja majd az értekezést.  Köszönöm, mint ahogy Mária Anya is megköszönte, hogy itt vagytok, és, hogy hajlandók vagytok nyitott kapunk lenni.   El kell, hogy mondjam, hogy a színfalak mögött ezen szavak hallgatásakor sokkal több megy végbe.  Sokkal több fény szűrődik keresztül a lényeteken, amelyet így a Föld tömegtudatába tudunk bocsájtani.  Itt ülve azt gondolhatjátok, hogy hozzátok szólunk, én azonban a földrész tömegtudatához is beszélek.  A kimondott szavak belekerülnek a tömegtudatba, és átszakítják a fátylat, így egyre több ember lesz képes meglátni, hogy mi az, ami rossz, ami hiányzik.

Így ezek a fizikai oktávban kimondott szavak sokkal nagyobb hatással rendelkeznek annál, mint gondolnátok.  Ez az oka annak, hogy még egy viszonylag kis csoport is képes megnyílni egy új spirál számára, amely, ha megerősítést kap, áttörést okozhat ezen a földrészen.  Ez az oka annak, hogy miért vagyunk hálásak a jelenlétetekért.  Ha nem lennétek itt, akkor mi okunk lenne nekünk is itt lenni?  Mint láthatjátok, a princípium az, hogy azt sokszorozhatjuk meg, amit ti, mint szolgálók az oltárra hoztok, akik miután megsokszoroztátok a talentumaitokat, még többet kaptok.  Ha ugyanis nem hoztok semmit az oltárra, akkor nincs mit megsokszoroznunk, minden stagnál, minden a 22-es csapdájába ragad, ahol semmi mozgás sincs.

Ismételten köszönetet mondok nektek; és körülzárlak benneteket Isten akaratának lángjával.  Meditáljatok rólam, Moryáról, és megmutatom nektek Isten akaratát az életetekben, az országotok számára és erre a földrészre vonatkozóan.  Béke legyen veletek Isten akaratában, mert nincsen béke Isten akarata nélkül.         

    

 

               

 

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53