Gautama Buddha újévi üzenete:

Mire fókuszáltok?

A Felemelkedett Gautama Buddha Mester üzenete Kim Michaels-en keresztül 2020.12.31.

A Felemelkedett Gautama Buddha Mester vagyok.  Azzal a kérdéssel kezdem, hogy mi a Föld? Azt természetesen többféle módon jellemezhetjük, melyek egyikeként azt mondhatjuk, hogy az egy színjáték, olyan, amilyeneket a színházakban, mozikban láthattok.  Manapság az internet, a tv, a mozik világában sokan ritkán mennek el egy élő színházi előadásra, a fiatalok közül pedig többen még soha sem élték át annak élményét.  Azok, akiknek volt már ilyen tapasztalatuk, tudják, hogy a színdarabban néha hirtelen egy drámai fordulat alakul ki, drámai történések zajlanak a színpadon.  A nézők körében ilyenkor egy közös mély lélegzetvétel hallható, szinte mindenki egyformán reagál.

Ez jelzi azt, hogy a nézők oly mértékben részesévé váltak a színjátéknak, hogy közben el is felejtették, hogy hogyan készülődtek otthon, hogyan tusoltak le, borotválkoztak meg, öltözködtek fel, indultak el, parkolták le az autóikat, léptek be az épületbe, adták le a kabátjaikat a ruhatárba, majd beléptek a színházterembe, leültek, körülnéztek, hogy felmérjék, hogy kik vannak még jelen, és az elméjüket még mindig a napi életük gondolatai töltötték ki.  Az előadás kezdetével azonban, annak ellenére, hogy tudták, hogy az, ami a színpadon történik, csak egy színjáték, egy olyan történet, amelyet egy író talált ki akár évszázadokkal korábban, mégis, fokozatosan a teljes figyelmüket a darabra fókuszálva mindezt el is felejtették.  Nem gondolkoztak azon, hogy mi hozta őket a színházba, sem a mindennapi életük dolgain, teljesen arra összpontosítottak, ami a színpadon zajlott.  Pontosan ezért reagáltak egyként egy megdöbbentő jelenetre.

Szeretteim, ez a Föld.  Eredetileg mindannyian a tudatában voltatok annak, hogy hova érkeztetek, hogy miért jöttetek ide, hogy ez csak, ahogy mi nevezzük, egy valóság szimulátor.  Ha a Földbolygóra tekintetek, láthatjátok, hogy a legtöbb ember, a nagy többség olyan, mint azok az emberek a színházban, akik elfelejtették, hogy honnan jöttek, és hogy létezik egy világ a színházon túl is.  Elfelejtették azt is, hogy valami más is zajlik, hogy amit látnak, az egy színpadi történet. Belemerültek a színjátékba, az előadásba, és ahelyett, hogy úgy tekintenének arra, mint amiből belső meglátásokhoz juthatnak, és feljebb emelhetik a tudatszintjüket, úgy gondolják, hogy az a valóság, a való élet, és hogy a színpadon valós események zajlanak.

Amikor ezt mondom, nagyon jól tudom, mégis szándékosan teszem, hogy sok ember reakcióját váltom majd ki ezzel.  Azt mondják majd, hogy: „Nos, azt mondod talán, hogy a világ nem valóságos, hogy az a sok millió ember, aki az év során elkapta a koronavírust, és azok, akik meghaltak miatta nem valóságosak?” Természetesen nem.  Egy színháznak része egy színpad és azon ott vannak az emberek.  Ők valósak.  Lehet, hogy jelmez van rajtuk, és ki vannak sminkelve, de ők valódi emberek, akik előadják a darabot.

Amikor azt mondom, hogy elfelejtettétek, hogy nem ez a valóság, akkor arra utalok, hogy az, amit elfelejtettetek, az az, hogy ti nem emberi, hanem spirituális lények vagytok.  Azért vagytok itt, hogy megtapasztaljátok azt az előadást, amelyet a Földön előadnak.  Egy bizonyos szemszögből a bolygón történtek meglehetősen valóságosnak tűnnek, de ti nem emberi, hanem spirituális lényekként azért vagytok itt, hogy megtapasztaljátok, hogy feljebb tudjátok emelni a tudatszinteteket.  A Földön zajló minden történés a tudatszintetek feljebb emelését szolgálja.

Amikor Shakespeare hozzákezdett, hogy megírja a színdarabjait, nem azt a célt tűzte ki magának, hogy szórakoztassa az embereket.  Arra törekedett, hogy a nézők általuk feljebb emelhessék a tudatukat.  Nem akarta azt elhitetni, hogy volt egy dán királyfi, akit Hamletnek hívtak, mivel tudta, hogy olyan nem létezett.  Arra törekedett, hogy a történetein keresztül az emberek feljebb emelhessék a tudatszintjüket, a Föld ugyanis csak erre szolgál.  Ez talán túlzásnak tűnhet, ha figyelembe vesszük azt, hogy a 2020-as évet sokan nagyon nehéz évnek tartják.

Mi is látjuk, hogy az sokaknak természetesen egy nehéz év volt.  De mi könnyíti meg az emberek számára azt, hogy egy ilyen nehéz évvel megbirkózzanak?  Talán az, ha őket igazolva közöljük, hogy tényleg nehéz év volt, vagy az, ha egy új perspektívát tárunk eléjük?  Nos, Felemelkedett Mesterként mi a mi feladatunk?  Az, hogy egy újabb perspektívát nyújtsunk az embereknek.   Ez az egyetlen oka annak, hogy ezen a bolygón vagyunk.  Azért vagyunk itt, hogy emlékeztessük az embereket arra, hogy bár a Földön élnek, és bár a fizikai testüket nagyban érinti mindaz, ami ezen a bolygón történik, nem a Föld és nem is a fizikai oktáv határozza meg őket.  Ti ugyanis nem a Földről származtok, nem a Föld, a fizikai oktáv, a fizikai testetek, vagy a külső elmétek határoz meg benneteket.  Többek vagytok mindezeknél.

Mit jelent ez alapvetően?  Azt, hogy rendelkeztek az emberlétetek, emberségetek lényegével, azzal a lehetőséggel, hogy túl tudtok lépni a külső tapasztalataitokon.  Mi ennek a lényege?  Az, hogy az elmétek rendelkezik egy olyan résszel, amely képessé tesz benneteket, lehetőséget ad nektek arra, hogy megálljt parancsoljatok minden rakoncátlan gondolatotoknak, és kimondjátok, hogy:

Visszalépek a földi külső helyzetemtől.
Visszalépek a saját személyes helyzetemtől.
Visszalépek a fizikai testemtől és attól, ami azt megbetegíti.
Visszalépek az érzelmi testemtől és a benne jelenlévő felfordulástól.
Visszalépek a mentális testemtől, azoktól a gondolatoktól, hogy mit kellene gondolnom, értenem, és tudnom.
Visszalépek az önazonosság testemtől, minden olyan tendenciától, hogy olyan emberi lényként azonosítsam magamat, akit a külső körülményei határoznak meg.
Így visszalépve maradok mindaddig, amíg meg nem tapasztalom, hogy kapcsolatban állok a lényemnek azon részével, aki az ÉN VAGYOK Jelenlétem, a spirituális énem, aki tudja, soha sem felejtette el, hogy nem a Föld határozza meg.
Ez az emberlétetek lényege.
Az emberlétetek, az emberségetek lényege az, hogy egyet hátralépve, összekapcsolódva megtapasztalhatjátok, megtapasztald, hogy:
Több vagyok.
Több vagyok mindannál, ami a Földön történik.
Több vagyok annál, ami a fizikai testemben zajlik.
Több vagyok az érzelmi testemben lévő felfordulásnál.
Több vagyok a mentális testem gondolatainál.
Több vagyok a külső, vagyis az emberi önazonosságomnál.

Vagyok, és nem kell hozzátenni semmit.  Megtapasztalhatjátok, hogy ÉN VAGYOK, létezem, tudatos vagyok, önészleléssel rendelkezem. 

Mit jelent az önészlelés?  Sokaknak azt jelenti, hogy tudatában vannak annak, hogy egy önazonosságként léteznek, vannak az elméjükben gondolataik, vannak érzelmeik, van testük, vannak külső körülményeik.  Számukra ez az önészlelés, és az, hogy földi lényekként szenvednek.  Az igazi önészlelésnek a lényege azonban az, hogy egyszerűen vagytok, tudatosak vagytok, észleltek.

René Descartes-nak, az ismert filozófusnak volt egy híres mondása: „Gondolkodom, tehát vagyok.”  Ezt sokan félreértették.  Ő ezzel azt próbálta meg jelezni, hogy mindenről vannak gondolatai, amelyek félrevezetők, megkérdőjelezhetők lehetnek.  Az egyetlen olyan dolog, ami nem kérdőjelezhető meg, az az, hogy gondolkozik, amely valójában nem a mentális testében zajló aktivitást jelenti.  Arra jött rá, hogy az egyetlen dolog, amit nem kérdőjelezhet meg, az az, hogy tudattal rendelkezik.  Az nem kérdőjelezhető meg.  Az az, amihez képes hozzákapcsolódni, ami alapján ráébredhet, hogy ő nem csak egy külső dolog.  A külső dolgoktól visszalépve megtapasztalhatjátok, hogy éreztek, jelen vagytok, tapasztalatokat szereztek, tudatosak vagytok.  Így már nem vonhatnak bele benneteket a színpadon, a világ színpadán zajló darabba. Nem azzal azonosítjátok magatokat, már nem az határoz meg benneteket.

Attól a pillanattól kezdve, amikor megváltatok az ÉN VAGYOK megtapasztalásától, amikor a külső önazonosságotokba, a mentális, az érzelmi, a fizikai testetekbe léptetek, onnantól az, amit a négy alsó testeteken keresztül megtapasztaltok, valósnak tűnik a számotokra.  Valóságérzetet kelt.  De mire irányul az egész tanításunk?  Arra, hogy létezik egy valóság túl azon, amit a négy alsó testeteken keresztül tapasztalhattok meg.  Az a valóság hatalmasabb annál a valóságérzetnél, amit a négy alsó testeteken keresztül észlelhettek.  Éppen ezért nem az határoz meg benneteket, amit a négy alsó testeteken keresztül tapasztaltok meg, hanem az, akik vagytok, és az, hogy hozzá tudtok kapcsolódni az ÉN VAGYOK észleléséhez.

Én ez által váltam képessé arra, hogy teljesítsem azt a próbatételt, amelyet Mara démonjai jelentettek számomra.  Talán ismeritek azt a történetet a buddhizmusból, amikor a Bo fa alatt meditálva készen álltam rá, hogy a Nirvánába menjek.  Ekkor jelent meg előttem Mara összes démonja, hogy valahogy belevonjanak az előadásukba, egy színjátékba, hogy azt érezzem, hogy az egyfajta valóság, amelynek van valamilyen ereje felettem, mások felett, vagy a világ felett.

Hogyan tudtam megfelelni ennek a megmérettetésnek?  Az által, hogy az ÉN VAGYOK megtapasztalásához kapcsolódtam, ahol nincs más, csak ÉN VAGYOK, nincs Mara, hogy a démonjaival belevonjon a játszmájába.  Ahogy Jézus mondta: nem volt bennem semmi, amit a világ hercege bennem birtokolhatott volna.  Ez a mi tanításunk lényege.  Minden, amit átadunk, azt a célt szolgálja, hogy az ne egy olyan elmélet, ne egy olyan újabb külső tanítás legyen a számotokra, amelyet intellektuálisan megérthettek, hanem egy olyan valami, amit megtapasztalhattok.  A többségetek már szerzett is ilyen tapasztalatokat, néhányatok ezt úgy tette meg, hogy közben nem volt a tudatában annak, hogy mi történik, mégis sokan eljutottatok ezekhez a tapasztalatokhoz.

Ha egyszer megélitek ezt, akkor fel tudjátok használni, tudtok rá építeni, az általunk nyújtott eszközökkel pedig feloldhatjátok a mély traumáitokat, visszamehettek közülük egészen a legelsőig, sőt avatárként az azt megelőző állapotba is.  Így eljuthattok arra a pontra, hogy bármi történjen is a Földön, bárminek a részesei is legyetek, állandóan a tudatában lesztek annak, hogy többek vagytok azoknál, így egyfajta külső szemlélőként tekinthettek mindarra, ami körülöttetek zajlik, ahelyett, hogy benne lennétek a dolgok forgatagában.  Legalább is tudatában lehettek annak, hogy bármikor átválthattok az ÉN VAGYOK tudatosságára, ahol már nem teljesen a külső körülményekre fókuszáltok.

Mi az ember?  Mint ahogyan korábban mondtam, bizonyos értelemben az a figyelem, az a tudatosság, amelyet a saját döntése alapján összpontosít.  Azt mondhatjuk, hogy mindazokon a külső dolgokon túl, amelyek az emberek körül történnek, ti a tudatosság vagyok.  Néhányan nagyon szűk tudatossággal rendelkeznek, mások szélesebbel, van, aki jórészt önmagára fókuszál, és vannak, akiknek a tudatossága globálisabb.  A szinttől függetlenül mindenki tudatosság.  A lényegi döntés, bizonyos formában az egyetlen általatok meghozandó döntés az, hogy mire összpontosítsatok.  St. Germain évekkel ezelőtt azt mondta, hogy az emberek a figyelmük rabszolgái.

A kérdés tehát az, hogy mire fókuszáltok?  Ismételten, ebben a korban nem az a szándékunk, hogy megmondjuk, hogy mire kellene a figyelmeteket összpontosítanotok. A felemelkedett mesterek tanítványai az elmúlt korszakokban sokszor hitték azt, de jelenleg is hajlamosak azt hinni, hogy a világ nem spirituális, ezért a figyelmüket nem oda kell összpontosítaniuk.  Meg kell próbálniuk helyette a spirituális dolgokra fókuszálni.  Korszakokon keresztül nagyon sokan próbáltak meg így tenni, és a világtól visszavonulva valamilyen monostorban, buddhikus szentélyben, keresztény kolostorban élni.  Sokféle ilyen helyszínt, környezetet alakítottak ki maguknak, ahová visszavonulva bizonyos írásokra, imákra, énekekre fókuszálva azt hitték, hogy a cselekedeteik miatt spirituálissá váltak.

De láthatjátok, szeretteim, hogy sokan közülük nem különböztek a világi emberektől, akiknek volt egy elképzelésük az élettel kapcsolatban és arra vonatkozóan, hogy mit kellene, vagy nem kellene tenniük, és annak a gondolati képnek megfelelően éltek.  A világtól visszavonultan élő spirituális embereknek más gondolati képeik voltak, ők azok szerint éltek.  Az emberek többsége egy világi, mentális elképzelés szerint él, míg a kisebbségük egy feltételezhetően spirituális elképzelésnek megfelelően.  De, szeretteim, azok még mindig csak mentális elképzelések, amelyek őket is pont annyira a mentális elképzelések világában tartják, mint a világi embereket a saját elképzeléseik.

A mentális elképzeléseik megváltoztatásával az emberek nem sokszor értek el fejlődést, mivel azok továbbra is csak mentális elképzelések maradtak.  Ha a figyelmeteket arra a pontra fókuszáljátok, hogy: én ez vagyok, egy nagyon spirituális ember, mivel ezeket a külső dolgokat csinálom, akkor a mentális elképzeléseteket erősítitek meg.  Mit tesznek azok, akik a világ dolgaival azonosítják önmagukat, és akik azt tapasztalták meg, hogy a 2020-as év rettenetes volt a korona vírus pandémia, stb. miatt? A mentális elképzelésüket erősítik meg.

Annak a mentális elképzelésnek az irányába hoztok létre egy energiaáramlatot, amire a figyelmeteket összpontosítjátok.  Azt erősítitek meg mind a tömegtudatban, mind az egyéni tudatotokban.  Az adott mentális elképzelésnek a struktúráit erősítitek meg.  Minél inkább megerősítitek azt, az ott felhalmozódó többlet energia annál fokozottabb mágneses vonzást gyakorol a figyelmetekre.  Minél több figyelmet fordítotok egy témára, annál több energia áramlik oda.  Minél több energia áramlik belé, annál inkább odavonzza a figyelmeteket, így az energia odaáramlásával az egy önfenntartó spirállá alakul.

Ez az oka annak, hogy az emberek odáig jutottak, hogy azt gondolják, hogy az előadás valós.  Az elméjüket annyira magával sodorja a saját maguk és a tömeg által létrehozott örvény, hogy egy ponton sokan már képtelenek kivonni onnan magukat, így hagyják, hogy vele együtt sodródjanak.  Az úgynevezett spirituális emberek közül pedig sokan másfajta örvényt hoznak létre, mint a legtöbb világi ember, ami azonban még mindig magához vonzza az elméjüket.  De miről szól a mi tanításunk, bizonyos értelemben mit mondanak azok mindig?  Mit jelentenek ki ezen a kiáradáson belül nyilvánvalóan és tisztán?  Azt, hogy a figyelmeteket a segítségünkkel a mentális elképzelésektől az ÉN VAGYOK megtapasztalásához juttathatjátok el.  Többek vagytok ezeknél a külső elképzeléseknél, az önmagatokról alkotott elképzeléseknél, a négy alsó testeteknél.  Többek vagytok mindezeknél.  Ezért nincs szükségetek arra, hogy belevonjátok magatokat mindabba, ami a világban történik.

Beszéltünk már nektek a spirituális egyensúly fenntartásának a koncepciójáról.  Számos tanítás szól arról, hogy a Himalájában él egy csoport magasan fejlett lény, akiket nem láthattok, és akikről nem hallhattok.  Néhányan hallottatok a fel nem emelkedett Babaji mesterről és másokról.  Róluk azt állítják, hogy ők tartják fenn a Föld spirituális egyensúlyát.  Mit jelent a spirituális egyensúly fenntartása?  Bizonyos értelemben azt jelenti, hogy a figyelmeteket arra összpontosítjátok, hogy többek legyetek.  Tudjátok, hogy többek vagytok, és a tökéletes nyugalom, a teljes belső béke állapotában tartjátok fenn az egyensúlyt, mivel még mindig fizikai testben vagytok jelen.  Bár nem szeretném ezen lények szolgálatának a jelentőségét csökkenteni, az Aranykorban mi, St. Germain-nel együtt, egy olyan nagy létszámú embercsoportot keresünk, akik úgy tartják majd fenn a spirituális egyensúlyt, hogy közben aktívan vesznek részt a mindennapi életben.

Bizonyos értelemben egyszerűbb fenntartani az egyensúlyt egy barlangban ülve, ahol senki sem zavar, és soha sem kérdőjelez meg semmit.  Természetesen nehezebb ezt megtenni akkor, ha aktív életet éltek.  De, szeretteim, az különbözteti meg a kettőt, az hozza el hamarabb St. Germain Aranykorának a megnyilvánulását, ha nagyszámú olyan ember van jelen, akik a mindennapi élet részeként teszik, amit tesznek, de marad még figyelmük arra, hogy ők valójában nem azok.  Más szavakkal, a színházban ülve és a színpadi történtekre figyelve, ahelyett, hogy teljesen oda összpontosítanátok, a figyelmeteket annak irányába tartsátok fenn, hogy tudatában legyetek annak, hogy többek vagytok az adott előadásnál.  Tisztában vagytok vele, hogy mások teljesen arra fókuszálnak, a ti figyelmetek egy része azonban továbbra is kívül marad azon, az előadást előadásként tapasztaljátok meg, nem valami valóságként, mint ahogy az emberek többsége teszi azt.  Így tudjátok fenntartani a spirituális egyensúlyt, az Omega polaritást, azok számára, akik a világtól elvonulva az Alfa egyensúlyt tartják fenn.

Ez az, ami évezredek óta hiányzik.  Voltak olyanok, akik a visszavonultságban élve tartották a spirituális egyensúlyt, de hiányzott az Omega polaritás azok által, akik a világban, de nem a világból éltek.  Ez hatalmas változást eredményezhet abban a korban, ahová tartunk.  Ha egyre több ember jut el arra a pontra, amikor a világ történéseire nézve azt mondja, hogy: „Én több vagyok ennél, nem hagyom, hogy belevonjanak mindabba, amibe látom, hogy mások belekerülnek.  Nem szükséges, hogy annyira belemerüljek a történésekbe, hogy az feleméssze minden figyelmemet, amelynek eredményeként oda jutok, hogy a figyelmemmel egy olyan energiaörvényt erősítek meg, amely magába vonz.”

Eljuthattok arra a pontra, ahol meghozhatjátok azt a tudatos döntést, hogy nem hagyjátok, hogy ezek közül a kollektív örvények közül egy is vonzást gyakoroljon a négy alacsonyabb testetekre.  Ez az útja a fizikai egészségetek feljebb emelésének is, ha nem hagyjátok, hogy a kollektív örvények bevonzzák a fizikai, az érzelmi, a mentális és az önazonosság testeiteket.  Ezek eredményeként kívül maradhattok azokon a reakciós mintákon, amelyekbe a legtöbb ember belekerül.  A világban lehettek, anélkül, hogy a világból lennétek.  A Bo fa alatt ülhettek, és nézhetitek azt, ahogy Mara démonjai parádéznak, de nem kapcsolódtok abba bele.  Egy idő után azonban, miután hagytátok nekik, hogy éljenek a trükkjeikkel, a kezetekkel a földet érintve azt mondhatjátok: „Vadzsra, Vadzsra, Vadzsra, megerősítem, hogy jogomban áll a Krisztusnak, a Buddhának lenni a Földön.”

Mindannyiótoknak, akik a közvetlen tanítványaink vagytok, azt kívánjuk, hogy el tudjátok kerülni, hogy belevonjanak benneteket a játszmáikba.  Semmilyen módon nem hibáztatunk benneteket.  Tudjuk, hogy ez egy nagyon nehéz év volt.  Tudatában vagyunk annak, hogy hatalmas kollektív örvények keletkeztek a világ minden részén, egyrészt a koronavírus pandémia miatt, másrész a gazdaság állapotának a következtében, harmadrészt a politikai helyzet miatt, mint amilyen az Egyesült Államokban az elnökválasztás volt.  Semmilyen módon nem szeretnénk, ha rosszul éreznétek magatokat amiatt, ha belevonódtatok volna bármelyikbe is.  Most azonban lehetőségetek van arra, hogy hátrébb lépve az ÉN VAGYOK Jelenlétetekhez kapcsolódjatok, és ráébredjetek arra, hogy többek vagytok mindazoknál, hogy felfedezzétek, hogy mi volt az a négy alsó testetekben, ami ezt okozta.

Ha az általunk nyújtott eszközökkel feloldjátok a traumáitokat, akkor látni fogjátok, hogy azok mindegyike a kozmikus születési traumátokhoz kapcsolódik, valamint azokhoz a további elkülönült éneitekhez, amelyeket később hoztatok létre.  Egy adott reakciós mintába belekerülve észre fogjátok venni, hogy van ott egy, vagy akár több én is, akik nem valósak.  Olyan értelemben, ahogy azt elmondtam.  Nem kétséges, hogy négy alsó testetekben jelen vannak.  Egy bizonyos léttel rendelkeznek, azért, mert energiából jöttek létre, egy adott elképzelésen alapulnak, ezért olyan lényekké váltak, akik a négy alsó testetekben élnek, mint valami házon belül élő állat.  Nem valósak azonban, olyan értelemben, hogy ők nem ti vagytok, ti pedig nem ők.

Ha az ÉN VAGYOK tudatossághoz, az ÉN VAGYOK Jelenléthez kapcsolódtok, akkor ráébredtek, hogy azok csak ének, nem azok, akik ti vagytok.  Ti nem azok az ének vagytok, egyáltalán nem azok, soha sem voltatok azok, csak azt gondoltátok, hogy azok vagytok.  Most azonban látjátok, hogy azok csak ének, amelyek korlátoznak benneteket, és amelyek valamilyen elképzelésnek köszönhetik a létüket, amelyet már nem fogadtok el a továbbiakban.  Ezzel juttok el arra a pontra, amikor már nem a külső elme külső döntése alapján, hanem a spontán felismerésetek eredményeként kimondjátok azt, hogy: hagylak meghalni, te nem én vagyok.  Ezt szeretnénk látni mindannyiótoknál 2021-ben, azoknál, akik még nem mentek ezen keresztül. 

Szeretteim, mindez örömmel töltene el bennünket, de benneteket is, valamint örömöt okozna a körülöttetek élőknek is, legalábbis a többségüknek, bár néhányan bizonyára nem fogadják majd könnyen el azt, hogy nem vonhatnak bele a játszmáikba, mint ahogy azt eddig tették.  Nem manipulálhatnak úgy, mint korábban.  Hát legyen.  Nem fejlődhettek a Krisztusság, Buddhaság útján anélkül, hogy fel ne bosszantanátok, el ne idegenítenétek néhány embert.

Milyen lesz a 2021-es év?  Sokan azt mondják, hogy nehéz, különösen azért, mert a pandémia nem oldódik meg olyan gyorsan, mint ahogyan azt sokan remélték.  Mi is abban bíztunk, hogy hamarabb túllesztek azon, de az sokaktól másfajta viselkedést kívánt volna meg, ők azonban nem voltak hajlandók a változtatásra, így a pandémia tovább folytatódik.  2021-ben természetesen a legnagyobb kihívást a gazdaság jelenti majd, mivel az jelentősen sérül a világjárvány alatt.  2021 nagyon sok ember számára nagyon nehéz év lesz, majdnem olyan nehéz, mint a 2020-as év volt, bizonyos szempontból talán még nehezebb is.

De miért lesz az az emberek számára nehéz?  Azért, mert a játszmával azonosítják magukat.  Tudom jól, hogy a legtöbb ember nem képes különválasztani magát a színjátéktól.  Van azonban egy dolog, amit szeretném, ha az elmétekben tartanátok, és hívásokat intéznétek annak érdekében, az pedig az a tény, hogy vannak olyan emberek, akik bár nem is tudnak a felemelkedett mesterekről, mégis nyitottak egy elképzelésre.  Arra az elképzelésre, amelyről korábban is beszéltem már, és amelyről 2500 éve is szóltam.  Ennek a lényege az, hogy az egész világ egy összeköttetésben álló egész.  Ez az, amit a buddhizmusban gyakran kölcsönösen egymástól függő eredetnek neveznek.  Nincsenek független események, amelyek a semmiből tűnnek elő.  Minden történésnek számos oka van, amelyek az okok hosszú és bonyolult láncolatát alkotják, egy kicsit oly módon, mint a tudomány által előterjesztett káosz elmélet esetében.

Sok nyitott ember él a Földön, közülük többen haladó, kreatív emberek, akik kezdenek minderre ráébredni.  Ennek számos pozitív leágazásaként megkérdőjelezhetik annak módját, ahogyan jelenleg a társadalomra tekintetek.  Megtörténhet pl. az, hogy az emberek felteszik maguknak azt a kérdést, hogy mi okozta a koronavírus pandémiát.  Egy denevér okozta-e valahol Kínában egy emberrel kapcsolatba kerülve?  Találhatunk-e egy másik egyedülálló okot a pandémia megjelenésére, bármi legyen is az?  Egyetlen ok okozhatta-e, vagy van talán valami mélyebb ok a háttérben?  Bizonyos társadalmi körülmények, vagy a társadalom szemléletünk is része lehet-e a képnek?  A pandémiára adott válaszunk elmond-e valamit azokról a körülményekről, amelyeket meg kellene vizsgálnunk, amelyeket elemezhetnénk, amelyekből tanulhatnánk, és amelyeken változtathatnánk?  Van-e a pandémiának valamilyen pozitív hozadéka, amely hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy a társadalmat jobb irányba tereljük?

Szeretteim, természetesen nagyon-nagyon sok olyan dolog van, amelyeket az emberek hozadékként tovább vihetnének, amikből tanulhatnának.  Nincs szándékomban felsorolni azokat, mivel nagyon sok van belőlük, és igen szerteágazók.  Van azonban egy olyan dolog, amely kitűnik közülük, és én erre szeretnék most fókuszálni, ez pedig a gazdaság.  Az emberek nagyon könnyen azt mondhatják, hogy a gazdaság recesszióba jutott, amelynek egyetlen oka van, a pandémia.  Azért történt csupán, mert az emberek nem utazhattak, nem vásárolhattak az üzletekben, nem járhattak éttermekbe, sokan munka nélkül maradtak, és ezek az okai annak, hogy a gazdaság lejtmenetbe került. 

Szeretteim, a gazdaság nem csak maga a gazdaság, a gazdaság nem egy elkülönült jelenség, hanem része a társadalom és a kollektív tudat kölcsönösen egymástól függő eredetének.  Hol tart a kollektív tudatszint?  Mit láthattok, ha a gazdaságot tágabb perspektívából szemlélitek?  Láthatjátok azt, amit számos gazdasági szakember, újságíró már felismert, azt, hogy a gazdagok, az elit nem vált szegényebbé a pandémia, a krízis során.

A gazdagok gazdagabbak lettek a gazdasági lejtmenet ellenére is.  A befektetéseik többet érnek, a tőzsde szárnyal.  Kik lettek szegényebbek?  Az emberek, az átlagemberek, a közönséges emberek, őket sújtja leginkább a pandémia, részben azért, mert megbetegedtek, vagy a körülöttük lévők megbetegedése miatt, vagy azért, mert otthon kell maradniuk, és az veszteséget okoz nekik, elvesztve a bevételi forrásaikat.  A lakosság, a szélesebb társadalom vált szegényebbé.

Vessünk most egy pillantást a világra, mely országokat érintette leginkább a járvány?  Bizonnyal sokakat azok közül, amelyek szegényebbek, bár közülük sem mindet.  Mint látható, egy olyan ország, mint az Egyesült Államok nagyobb százalékban vesztett el embereket, vagy arányaiban többen lettek betegek közülük.  Tegyétek fel magatoknak azt a kérdést, hogy: miért történt ez így.  Látjátok-e?  A kizárólag önmagukra fókuszálás, a csak önmagukkal való törődés, a gondolati képeik fenntartásának a vágya és a csak azzal való törődés az oka.

Nézzük pl. a pandémia megjelenését.  Kínában észlelték, hogy egy új vírus kezdett el terjedni, de ezt az információt visszatartották a saját lakosságuktól és a világtól.  Ez azt eredményezte, hogy akkorra, amikor az már máshol is ismertté vált, már jóval tovább terjedt Kína határainál ahhoz, hogy vissza lehessen tartani.  Megállítható lett volna-e az a legelején?  Igen, akkor, ha a kínai hatóságok egészen a legfelső vezetésig hajlandók lettek volna azt tenni, amire akkor szükség volt.  Miért nem voltak erre hajlandók?  Azért, mert minden hatalmukkal arra törekedtek, hogy fenntartsák a Kínáról alkotott mentális elképzelést, azt, hogy Kína a tökéletes állam, a tökéletes társadalom, a tökéletes kommunista ország, az egyetlen, amely valóban kommunista tudott maradni.  Miért terjedt szét a vírus?  A kínai vezetőség mentális elképzelése miatt.  Természetesen feltehetitek azt a kérdést is, hogy miért éppen Kínában jelent meg a vírus.  Részben az ottani vezetők miatt, részben pedig a kínai emberek mentális elképzelése miatt, akik azt gondolják, hogy Kína felsőbbrendű minden más országnál.

Mi a helyzet a világ többi részével?  Ott is jelen van egy bizonyos mentális elképzelés Kínával kapcsolatban, azonban még nem döntötték el, hogy mit akarnak kezdeni vele, hogyan akarnak viszonyulni hozzá.  Mint ahogy a kérdést már korábban felvetettük: hogyan tarthatjátok fel a kereskedelmet egy olyan országgal, mint Kína, amely elnyomja a saját népét, és amely ország nem ér fel az általatok elért a demokratikus ideálokhoz?  Hagynotok kell-e azt, hogy a nyugati világ nagyvállalatai hatalmas mennyiségű pénzt realizáljanak az olcsó Kínában gyártott árukon, amelyeket nagyobb haszonnal adnak el, mintha a saját országukban gyártanák?  Hagynotok kell-e, hogy ez folytatódjon, hogy azután azt mondhassátok, hogy: „Keresztülnézünk Kína emberi jogokkal kapcsolatos történésein, és a Hong Kongban történteken is, ahol csorbulnak a demokratikus jogok.  Nem állunk ki a demokrácia mellett, mert Kína túl nagy.  Valójában nem akarunk ebbe belefolyni, nem akarjuk eldönteni, hogy mi legyen Kínával.” Nem ez volt-e az oka annak, hogy a vírus minden országba szétterjedt, mivel az emberek nem akarták eldönteni, hogy mit tegyenek Kínával és a vele kialakított kapcsolatukkal? 

Most nézzük az Egyesült Államokat, az egyik olyan országot, amelyet leginkább sújtott a pandémia, abban az értelemben, hogy százalékosan hányan kapták el a COVID-19 betegséget, és százalékosan hányan haltak meg miatta.  Mit mutat ez számotokra?  Ha reálisan nézzük a helyzetet, akkor tisztán látszik, hogy az Egyesült Államok sokkal rosszabbul kezelte a válságot, mint az olyan országok, ahol közegészségügyi ellátás van.  Ha azt az európai országokhoz hasonlítjuk, amelyek közül néhányat azért a világjárvány igen keményen sújtott, azok még mindig jobban teljesítettek, mint az Egyesült Államok.  Mit mutat ez számotokra?  Folytathatja-e az Egyesült Államok azt, hogy az egyetlen olyan gazdag és erős ország maradjon, amely nem rendelkezik közegészségügyi ellátással?  Fenntartható-e ez, miközben azt tartja magáról, hogy az a világ legnagyszerűbb országa, ahol a legkiválóbb a társadalomban lehet élni?  Fenntartható-e mindez?

Most tekintsünk a gazdaságra; mint látható nagyon sokan veszítették el az állásukat.  Fenntartható-e egy olyan gazdaság, ahol a gazdagok olyan sokkal gazdagabbak a többieknél, és egyre gazdagabbá válnak?  Az amerikai gazdagok több pénzhez jutottak a krízis alatt, mint ha az nem lett volna.  Megengedhető-e egy olyan gazdaság fennmaradása, amely teljesen kiegyensúlyozatlan, és amely egyre több és több pénzt juttat a gazdagoknak, annak ellenére, hogy tanulmányok tényei bizonyítják, hogy ez már négy évtizede így megy?  Fenntartható-e ez?  Részben ez az oka annak, hogy az Egyesült Államokat olyan erősen sújtja a pandémia.  Nem jelzi-e ez azt, hogy a rendszer a gazdagoknak kedvez?  Fenntartható-e ez?

Vessünk most néhány pillantást Oroszországra, amely egy másik olyan ország, amely nagyon elszántan fenn akar tartani magáról egy mentális képet.  Mint kiderült, a pandémiában meghalt emberek száma ott jóval meghaladta a hivatalosan bejelentett értékeket.  Miért van ez?  Azért, mert az orosz vezetés egészen Putyinnal bezárólag fenn akarja tartani Oroszország nagyszerűségének az elképzelését.  Azt a képet, hogy az irányítás működik, és minden problémával meg tudnak küzdeni.  Így van-e valójában?  Egy teljes hatalmat birtokló vezető meg tud-e birkózni minden problémával?  Ha nem, akkor az nem azt mutatja-e, hogy egy központosított rendszer, amely önmagába zár, nem igazán jelent fenntartható társadalmat, különösen a jelenlegi korban.

Ismét Amerikára nézve láthatjuk, hogy a pandémia hogyan hatott a választásokra.  Miért döntött Trump elnök a pandémia elején úgy, hogy alulbecsüli annak a jelentőségét?  Egyszerűen azért, mert fenn akart tartani egy mentális elképzelést önmagáról és az irányítási képességeiről, amit később sem akart megváltozatni, annak ellenére sem, hogy a pandémia más irányt vett, mint ahogy azt ő az elején elképzelte.  Ez okozta-e a vereségét?  Igen, szeretteim.  A pandémia nélkül Trumpot újraválasztották volna.  A saját reakciói miatt azonban nem ez történt.

Mit tesz azóta?  Továbbra is fenn akarja tartani azt a mentális elképzelését, hogy nem veszített, hogy ő nem egy vesztes, hogy a választásokat elcsalták.  Hamisítás, hatalmas csalás történt, amire lenne olyan bizonyíték, amely megállná a helyét a bíróságon.  Egy mentális elképzelést tart fenn.  Mit szeretnénk mi ebben az évben látni?  Azt, hogy a népek, a kormányok, a kreatív emberek, a legtudatosabbak hajlandók legyenek arra, hogy mérlegeljék, megvizsgálják, hogy ez a pandémia, a gazdaság, a világjárványra, a gazdaságra adott válaszreakcióik mit árulnak el róluk.  Mit kell változtatniuk, mennyire kiegyensúlyozatlanok, mennyire nem fenntartható a társadalmuk?  Ennek az önvizsgálatnak a kivitelezéséhez egy gondolatformát biztosítok az egész évre.

Ez egy nagyon egyszerű gondolatforma lesz.  2021-ben a Nap lesz a tükör.  Héliosszal és Vesztával konzultálva, akik azok a felemelkedett, kozmikus lények, akik a mi Napunk kozmikus hierarchiái, arra a nagyon egyszerű mechanizmus megvalósítására jutottunk, amelynek során a Nap tükörként működik majd.  Ha az emberek a Napra összpontosítanak, a Napra néznek, akkor a saját mentális elképzelésük vetül majd vissza rájuk, annak érdekében, hogy azt könnyebben megláthassák, és nehezebben hagyhassák figyelmen kívül.  Ez nemcsak az egyénekre, hanem a társadalmakra is érvényes lesz majd.  Így ennek a gondolatformának a rendszeres használatával növelhetitek annak hatásosságát.  Arra bátorítalak benneteket, hogy ezt egyszerűen, ne bonyolult módon tegyétek.  Naponta egyszer összpontosítsatok a Napra, akkor is, ha az látható, de akkor is, ha nem.  Az elmétekben mondjátok el ezt a megerősítést: „Gautama Buddha, te vagy a tökéletes tükör a Föld számára.”

Közben elképzelhettek engem lótuszülésben ülve a Napon, bár ez nem szükséges.  Csak arra az egyszerű megerősítésre van szükség, hogy a Napra összpontosítva kimondhatjátok magatokban, vagy akár hangosan, de ez sem szükséges, hogy Gautama Buddha, te vagy a tökéletes tükör a Föld számára.  Ez a hívásaitokkal együtt jelentős hatást eredményez majd, amelyekről tájékoztatni fogunk benneteket.  Az egész helyzetre vonatkozó társadalmi visszatekintést értem ez alatt, azt, hogy mit tanulhattok belőle.  A beszédem legelején feltettem azt a kérdést, hogy: Mi a Föld?  Egy előadás.  Mi a célja?  Az, hogy az embereket hozzásegítse a tudatváltáshoz.  Mi lehet a legmagasabb hozadéka a koronavírus járványnak és a gazdasági krízisnek?  Az, ha tudatváltást eredményeznek, ha megváltoztatják az emberek tudatosságát, amelynek következtében önmagukra és a társadalmukra tekintve az emberek kimondják majd azt, hogy: „Ez az, amit meg tudunk változtatni, ez pedig az, amit meg kell változtatnunk, mert különben a dolgok szétesnek.”  A fókusz azon van, hogy továbbra is hagyjátok-e, hogy egy kisszámú elit irányítsa a társadalmaitokat, oly módon, hogy az emberek fizetik meg azt, ami csak az elitnek kedvez.

Ez a továbbiakban már nem fenntartható.  Ennek a felismerésnek kell nagyobb áttörést elérnie 2021-ben, mint korábbi években.  Igen nagy szükség van arra, hogy rövid időn belül egy kiegyensúlyozott társadalom jöjjön létre, amelyet az elit nem tud kizsákmányolni.  Ez valójában sokkal sürgetőbb, mint a klímaválság, a pandémia, a gazdasági válság, vagy bármi más. Ez a valódi krízis.  Valójában az egyetlen a Földön, amely már évszázadok óta fennáll.  Most azonban arra a pontra jutottunk, hogy egyre több és több ember áll készen arra, hogy ezt észlelje, egyre több és több társadalom áll készen arra, hogy tegyen valamit ennek érdekében, többet, mint korábban.  Annak ellenére, hogy sok demokratikus ország jelentős fejlődést ér el ezen a területen, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia nem tartozik közéjük.  Vannak azonban olyan demokratikus társadalmak, ahol jelentős fejlődés történt ezen a területen.  Ennek ellenére sokkal több is elérhető, különösen világviszonylatban.  Ez az, amit át akartam nektek adni.  Most visszavonulok, és körbezárlak benneteket a Buddha békéjével, teret adva annak, hogy Mária Anya juttassa el hozzátok ennek a kiáradásnak az Omega polaritását.  Gautama VAGYOK.                                                                      

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53