18. A visszafelé vezető út

Önmagunk mélyebb megértésének az az alapja, hogy ráébredjünk arra, hogy olyan világban élünk, amely két valóságot köt össze.  Anyagi világmindenségben élünk, amelyen túl ott van a szellem világa.  Az anyagi világban minden a szellem világából származik.  A szellem világa energiája rezgésének lecsökkentése, és az intelligens lények általi felhasználása eredményezte azokat a rendszereket, mint pl.: a galaxisok, naprendszerek, amelyek túlmutatnak az emberiség erején.  Minket szintén a szellem szintjén élő lény teremtett.  Tehát az eredetünk, a teljes önmagunk egy része a magasabb valóságból származik, és a Földön fizikai testbe süllyedve jelentünk meg.

Az anyagi világegyetem ugyanabból az alapvető szubsztanciából épül fel, mint a szellem világa.  Az Anya-fény hullámhosszának csökkenését, alacsonyabb rezgéstartományba kerülését érzékeljük az érzékszerveinkkel, és az elménkkel szilárd anyagként, energiavibrálás helyett.  Ez az oka annak az illúziónknak, hogy számunkra az anyag és a szellem elkülönülten létezik.
  
Valójában a szellem és az anyagi világegyetem világa egymást átfedi, átjárja.  A szellem világa itt van körülöttünk, éppen úgy, ahogy a rádióhullámok különböző hullámtartományai járják át azt a helyet, ahol most Ön tartózkodik.  A szellem világát azért nem látjuk, mert az elménk rádiója arra a hullámhosszra van hangolva, amelyet anyagi világnak neveznek.  Ettől függetlenül az elménknek megvan az a képessége, hogy a szellem világára, és a saját magasabb szintű önmagára hangolódjon.
 
Miután az emberiség fizikai testbe süllyedt a Földön, elvesztette az emlékeit arról, hogy a szellem világából érkezett.  Még a saját kreatív erőnk tudatáról, és a Földre érkezésünk céljáról is elvesztettük az emlékképeinket.  Így kezdtünk el tudattalanul döntéseket hozni, és az emberiség közös erővel teremtette meg önmaga számára a lefelé tartó spirált, amelynek korlátozások és szenvedés lett az eredménye.  A szenvedésünket okozó személyes, lefelé tartó spirálunkat mindannyian önmagunknak mi, saját magunk teremtettük meg.
Ha saját helyzetünkre, vagy egy vallásra tekintünk, akkor láthatjuk, hogy az emberi kapcsolatok minden nehézsége abból ered, hogy az emberiség elveszítette az igazi eredetének, a kreatív erejének, és a létezése céljának tudatosságát.  Földi életünket egy utazásnak tekintve, annak első lépéseként visszaszerezhetjük a tudatosságunkat, azt a tudatszintünket, amellyel eredetileg a Földre érkeztünk.   Ha visszajutottunk a kiindulási pontra, akkor megteremthetjük a felfelé tartó spirálunkat, amely az eredeti célunk beteljesítéséhez vezet. 

Ez a gondolatsor ellentmond a hagyományos keresztény felfogásnak, mely szerint az emberiség nem tökéletes lényként, bűnre hajlamosan lett megteremtve.  Azonban ez a tan nem képes arra magyarázatot adni, hogy a feltehetően jó, és tökéletes Isten miért teremtett volna nem tökéletes lényeket, akiknek a szenvedés a sorsa az életben.  Valójában mi nem lettünk nem tökéletesnek teremtve.  Szellemi lénynek lettünk teremtve, és a Földre kettős céllal érkeztünk.  Azért vagyunk itt, hogy növeljük tudatosságunkat, tanuljuk meg a kreatív képességeink használatát, és öntudatunkra ébredve Isten társteremtőivé váljunk.  Miután a kreatív képességeinket, az elménket mester fokon uraljuk, ezt felhasználva vegyük uralmunkba  a Földet, és mint társteremtők teremtsünk jobb világot ezen a bolygón.  Érjük el a tudatunk hatalmát az anyag felett.

Tapasztalatlanokként, és nem tökéletlen lényekként lettünk megteremtve.  Ezért először azt kellett megtanulnunk, hogy hogyan használjuk kreatív képességeinket oly módon, hogy ne veszélyeztessük önmagunkat, és az élet többi résztvevőjét.  Nem lettünk bűnre hajlamosnak teremtve, de mivel szabad akaratot kaptunk, ebből adódóan lehetőséget kaptunk arra, hogy a teremtői törvények ellen forduljunk, és így veszélyeztessük önmagunkat és az élet további résztvevőit.  Az ostoba és gyakran nem tudatos döntéseink okozták azt, hogy fokozatosan elvesztettük a szellemi eredetünk észlelését.  Végezetül oda jutottunk, hogy magunkat emberi lényként, vagy eredendően bűnösnek, vagy az állati evolúció legmagasabb fokán állóknak tartjuk.

Valójában nem emberi, hanem szellemi lények vagyunk.  Mivel a világegyetemnek két szintje létezik, így nekünk, teljes önmagunknak is két szintünk van.  A lényünk egy része állandóan a szellem világában létezik.  Ezt a részünket saját szellemi énünknek nevezhetjük.  Ez a szellemi énünk küldte önmaga egy részét a fizikai világba. Ez a részünk az alacsonyabb énünk.  A következő részben lesz szó a szellemi énünket, és az alacsonyabb énünket alkotó részekről.
     
A könyv célja az, hogy hozzásegítsen bennünket az életutunk kiteljesítéséhez, hogy visszajussunk oda, hogy teljes tudatossággal tudjuk, hogy valójában kik vagyunk, és miért küldött a felső szellemi énünk a Föld bolygóra.  Így az élet átfogó értelmének, a saját életünk sajátos feladatának, küldetésének tudatára ébredünk.

19. Melyik énünk van tudatában annak, hogy kik vagyunk?

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53