• Jézus misztikus tanításai
• A Felemelkedett Mesterek fénye
• A Felemelkedett Mesterek válaszai
• A transzcendencia eszköztára

19. Melyik énünk van tudatában annak, hogy kik vagyunk?

Az első lépés a saját teljességünk magasabb szintű megértéséhez az, hogy ráébredjünk arra, hogy mi nem csak a fizikai testünk vagyunk.  A legtöbb szellemi tanítás tartalmazza, hogy nem-anyagi lényként, amelyet gyakran léleknek neveznek, lettünk megteremtve, és amelyik bizonyos ideig a testben lakozik, de az élet végezetével is folytatja létezését.  Emberek millióinak volt halál közeli, vagy testen kívüli élménye, amely azt igazolta számunkra, hogy önmagunk érzékelése létezhet a fizikai testtől függetlenül is.  Más szóval többek vagyunk, mint test és agy.

Az állatok nem rendelkeznek önmaguk érzékelésének képességével, tehát nincsenek a saját létezésük tudatában.  Nincs saját egyéniség tudatuk sem.  Ez azt jelenti, hogy nem érzékelik önmagukat különálló lényként.  Mi biztosítja számunkra azt a képességet, hogy észleljük a létezésünket, és önmagunkat különálló egyénként?

A teljes önmagunk központi része a helyszíne önmagunk érzékelésének, öntudatunknak, amelyet tudatos önmagunknak nevezhetünk.  Ez a tudatos önmagunk a helyszíne az egyéniségünk észlelésének.  Ez a tudatos önmagunk az, aki észleli az anyagi világegyetemben önmagát, és felismeri, hogy ÉN VAGYOK.  Szintén a tudatos önmagunk az, aki ideális esetben a fontos döntéseket az életben meghozza.
 
A tudatos önmagunkra hárul az a feladat, hogy az egyéniségünket társteremtőként határozza meg a Földön.  A szellem világában létező szellemi énünk állandóan a szellem világához kötődik. (magyarázata a későbbiekben következik)  Az anyagi világban való önkifejezéshez szükségünk van arra, hogy társteremtőként azonosítsuk önmagunkat.  Önmagunk azonosítását ily módon saját magunknak kell kialakítanunk, ezt nem végezték el helyettünk.  A tudatos önmagunk kapta azt a feladatot, hogy meghatározza, hogy mi következzen az:
én…………… vagyok meghatározásnál.

A tudatos önmagunk rendelkezik az „én vagyok” észleléssel, de nem tartalmazza az önazonosságot.  Éppen ezért a tudatos önmagunk teljes mértékben azzal azonosítja önmagát, amivel akarja.  Elméletben akár kőnek is képzelheti magát.  Ez teszi lehetővé, hogy olyan szellemi lényként azonosítsuk önmagunkat, akik uralmuk alá hajtják a Földet (magasabb szintű lehetőségünk), vagy emberként, akiket az öröklődés és a környezeti tényezők hatása alakít (alacsony szintű lehetőségünk).  Gondolhatjuk egyrészt, hogy a világban létezünk, de mi nem a világ részei vagyunk, vagy gondolhatjuk azt, hogy a világban létezünk, és a világ részei vagyunk.

A legnagyobb lehetőségünk az, hogy a tudatos önmagunk olyan önazonosságot alakítson ki, amely azon az isteni egyéniségen alapszik és azzal kerül harmóniában, amely a legteljesebb önmagunkhoz kapcsolódik.  Ha ez bekövetkezik, akkor teljes a harmónia, vagyis egység jön létre a magasabb szintű és az alacsonyabb szintű lényünk között, amely azt jelenti, hogy nem vagyunk megosztva, nem vagyunk önmagunk ellenségei. 

Akkor tudjuk csak a legmagasabb lehetőségünket kifejezésre juttatni, ha a magasabb és az alacsonyabb önmagunk harmóniába kerül egymással, melyet a tudatos önmagunk biztosít.  Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, a tudatos önmagunknak fenn kell tartania, vagy vissza kell szereznie a helyes önazonosságát, szellemi önmagunk kiterjesztéseiként és Isten társ-teremtőiként.  A legtöbb ember még nem fejlesztette ki ezt a szellemi önazonosságát.  Ehelyett annak a kísértésnek az áldozatává vált, amely alapján az alacsony szintű önazonosság szerinti anyagi természetű lényként azonosítja önmagát.  Mindez annak az eseménynek a következménye, amelyet a Biblia úgy említ, mint az ember elbukása.

Valójában a bukás bibliai története szimbolizálja azt, ami minden emberrel megtörtént.  Ádám és Éva alapmodellként lényünk magasabb és az alacsonyabb vetületét jelenítik meg.
Elbukáskor valójában az történt, hogy a tudatos önmagunk annak a kísértésnek esett áldozatául, hogy olyan önazonosságot építsen magának, amely az anyagi világ feltételei szerinti.  Ezzel, ahelyett hogy az anyagi világon való uralmunkat alakítottuk volna ki, helyette hagytuk, hogy a világ, a fizikai testünket, és az alacsonyabb szintű elménket is beleértve, vegye át az uralmat rajtunk egészen odáig menően, hogy önmagunkat a Földön a jelenlegi tökéletlen viszonyok alapján azonosítjuk.  Ez a fajta földi önazonosítás teremtette meg a magasabb és alacsonyabb önmagunk közötti megosztást, és ez akadályoz bennünket abban is, hogy társteremtőként éljük meg önmagunkat.  Ehelyett olyan kiegyensúlyozatlan körülményeket teremtettünk, amelyek magunk és mások szenvedését okozzák.

Az a probléma, hogy a tudatos önmagunk saját magát a behatárolt önazonosságunkon keresztül fejezi ki, amely az emberi ego. (magyarázata később következik)  Így nyilvánvalóvá válik, hogy az életélményünk megjavításának, és a külső és belső körülményeinken való uralomnak az a kulcsa, hogy a tudatos önmagunk visszaszerezze a saját igazi önazonosságát, és ezt fejezze ki az anyagi világban.  A tudatos kapcsolatot újra ki kell alakítanunk a magasabb szintű önmagunkkal, amely a szellemi önmagunk.

Ennek kialakítása lépcsőzetesen történik, és azt kívánja, hogy a jelenlegi önazonosságunkat fokozatosan az új önazonosságunkkal helyettesítsük. Azt is mondhatnánk, hogy szellemileg újjászületünk.  Ha ez hirtelen történne meg, akkor elveszítenénk a folyamatosságunk érzését, és önazonosítási válságba kerülnénk.  Ezért az a biztonságos út, ha a fokozatosságot követjük, és így jutunk tudatosságunk magasabb szintjére.  Ez az egyetemes folyamat, egyetemes út, amely túlnő minden valláson és hitrendszeren.  Követhetjük ezt az utat akkor is, ha továbbra is valamilyen egyház tagjai maradunk, és akkor is, ha egyetlen egyházhoz sem tartozunk. 

20. Az emberi ego

Ugrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23