• Jézus misztikus tanításai
• A Felemelkedett Mesterek fénye
• A Felemelkedett Mesterek válaszai
• A transzcendencia eszköztára

20. Az emberi ego

Az első részben arra kaptunk magyarázatot, hogy az életélményünk javításának a kulcsa az , ha az életet teljesebben értjük.  Az újfajta megértés nem eredhet az eddigi tudásunkból vagy hitrendszerünkből, vagyis hajlandóaknak kell lennünk kitekinteni az eddigi elmebörtönünkből.  Ahogy a történelem és az általános tapasztalat mutatja, az emberek hajlamosak ragaszkodni a hitvilágukhoz, és nem hajlandóak azon túl észlelni.  Ha sikeresen át akarjuk venni a belső körülményeink feletti irányítást, akkor nagyon fontos, hogy felfigyeljünk arra, hogy van egy erő a pszichénkben, amely ellenáll a fejlődésünknek.  Ez az erő azt keresi, hogy hogyan maradhatnánk meg a jelenlegi elmebörtönünkben, és ennek érdekében rávesz bennünket arra, hogy utasítsunk el minden olyan elképzelést, amely megszabadítana a jelenlegi korlátainktól.  Ezt az erőt hívják a hagyományosan emberi egónak.

Az emberi ego elnevezést, különböző pszichológusok és szellemi tanítók eltérő módon használták.  Könyvünkben úgy használjuk, és arra utalunk vele, mint az emberi pszichében létező „idegen” elem, vagyis az alacsonyabb szintű lényünk.  Ez a lényünk öntudattal, túlélési ösztönnel rendelkezik.  A legtöbb ember életében az ego nagyon magas szintű uralmat tart fenn.  A szellemi út az a folyamat, amelynek során ezt az uralmat az egótól visszaszerezzük annak érdekében, hogy a szabadság azé legyen, akinek szánták. 

Az ego azonban nem fog önként lemondani a hatalmáról .  Ezért alapvető fontosságú az, hogy megértsük, hogy az ego hogyan keletkezett.  Ez egy meglehetősen bonyolult folyamat, amelynek a rövidített ismertetése következik.  Ahogyan már korábban elhangzott, a tudatos önmagunk a lényünk központja, és az a feladata hogy a pszichénket az ellenőrzése alatt tartsa.  Annak érdekében, hogy ez az uralom fennmaradjon a tudatos részünknek hajlandónak kell lennie az életünkért teljes felelősséget vállalni, és meghozni a fontos döntéseket.  A kiegyensúlyozott döntések meghozatala érdekében, hogy a döntéseinkkel ne veszélyeztessük önmagunkat és a körülöttünk lévő életet, a tudatos önmagunknak szüksége van arra, hogy magasabb szinten értse a világegyetem működését szabályzó törvényeket.  Ezt a tudást szellemi tanítóktól szerezhetjük meg, amelynek magyarázata később következik.
 
Isten törvényei úgy lettek megalkotva, hogy biztosítsák a világegyetem harmóniáját, vagyis az egyik társteremtő ne pusztítsa el vagy tartsa kontrol alatt a másik társteremtőt.  Ha minden ember ezeket a törvényeket követné, akkor az emberiség felfelé tartó spirált teremtene, és ezzel minden szenvedést megszüntetne a Földön.  Mivel minden társteremtő szabad akarattal rendelkezik, ezért lehetőségünk van arra, hogy Isten törvényeivel szembeszegüljünk, és azt az illúziót teremtsük meg magunknak, hogy különálló lények vagyunk.  Mindez azt a valótlan érzetet kelti, hogy magunkat mások fölé helyezhetjük, és bánthatunk másokat anélkül, hogy önmagunkat bántanánk.  A társteremtőknek biztosított szabad akaratunkkal a tudatos önzőséget választhatjuk saját döntésünk eredményeképp.  Más szavakkal, a társteremtők két lehetőség közül választhatnak az önazonosságukat illetően:

• Önazonosságunkat alapozhatjuk olyan tudatállapotra, amely a magasabb szintű önmagunkkal és minden élettel egynek érzékeli önmagát.  Ez harmóniát teremt a magasabb és az alacsonyabb önmagunk között, és biztosít bennünket arról, hogy a cselekedeteink önmagunk és mások felemelkedéséhez is hozzájárulnak.  Ezzel teljesítjük a létezésünk célját, és a Földet is hozzásegítjük ahhoz, hogy az élet magasabb szintű formája jöjjön rajta létre.  Azt a tudatot, amely arra szolgál, hogy biztosítsa a harmóniát és a világegyetemmel való egységet, nevezzük krisztusi tudatnak.  Valójában ez az egyetemes megnevezés túlmutat a keresztény vallásokon, és a Krisztus szó szektariánus használatán. (erről bővebben később)
   
• Önazonosságunkat alapozhatjuk olyan tudatállapotra, amely önmagunkat a magasabb önmagunktól és minden más életformától elkülönültnek érzékeli.  Ez szükségszerűen ahhoz vezet, hogy a magasabb és az alacsonyabb önmagunk között megosztottságot érzékelünk, és ezért az alacsonyabb önmagunk nem a szellemi önmagunkat tükrözi vissza.  Ebből adódik az, hogy soha nem érezzük magunkat elégedettnek, és a cselekedeteink végül önmagunk és mások szenvedéséhez vezetnek.  Azt a tudatot, amely az elkülönülést és az önzőséget érzékeli, nevezzük anti-krisztusi tudatnak.  (magyarázata később következik)

Amikor öntudattal rendelkező lényekként meg lettünk teremtve védett környezetben éltünk, amelyet az Édenkert szimbolizál, amelyben bennünket szellemi tanítók vezettek. Miközben önérzékelésünk fejlődésnek indult azzal a kísértéssel kerültünk szembe, hogy az anti-krisztusi tudatunkat használjuk, amelyet a kígyó szimbolizál.

A Földön élő emberek többsége az anti-krisztusi tudat logikájától fokozatosan elvakult, és önmagát a saját szellemi önmagától és a többiektől elkülönülve kezdte érzékelni.  Ez eredményezte azokat a döntéseinket, amelyeket arra az illúzióra alapoztunk, hogy olyan emberi lények vagyunk, akik egymással versengenek.  Az emberek állatokhoz hasonló módon, a túlélési harcba kezdve kezdtek el viselkedni, és ez vezetett a szenvedéshez.  A tudatos önmagunk azt kezdte érzékelni, hogy döntéseink nem várt következményekkel járnak.  Végül eljótt az az idő, amikor a tudatos önmagunk úgy döntött, hogy nem hoz több döntést, vagyis nem vállal többé felelősséget.
 
Abban a pillanatban, amikor úgy döntöttünk, hogy nem vállaljuk a felelősségét annak, hogy döntéseket hozzunk, akkor született meg az ego.  Mindez azért történt, mert a külső körülmények megkövetelték a döntések meghozatalát, de mivel a tudatos önmagunk erre nem volt hajlandó, valaki másnak kellett döntést hoznia.  Ez a valaki más, az ego.  Alapvetően azt határoztuk el, hogy a továbbiakban már nem hozunk tudatos döntéseket, ezért az ego a tudatos észlelésünk alatti szinten kezdett el működni, döntéseket hozni.
 
Ahhoz, hogy megértsük az ego keletkezését, gondoljunk arra, hogy a tudat alatti elme a számítógépekhez hasonlóan működik.  Ha bizonyos cselekedeteket elégszer ismételünk, akkor az elménkben tudat alatti szinten egy számítógépes programot hozunk létre, amely innentől kezdve anélkül is működik, hogy a tudatos elme ebben részt venne.  Erre egy példa a kerékpározás.  Ha egyszer megtanultuk, többé nem felejtjük el.  Ha tíz évig például nem is bicikliztünk, de most, ha felülünk rá, akkor a tudat alatti számítógépprogramunk beindul .  Ennek az a hátránya, ha önző, vagy önpusztító programot teremtünk, akkor abból szenvedés következik majd, amit a tudatos elménk látszólag tehetetlenül szemlél, és nem állít le.  Ennek nyilvánvaló példája bármilyen függőség.

Mielőtt a tudatos elménk úgy határozott, hogy nem vállalja a döntéshozatal felelősségét, máris számos ilyen programot hozott létre.  Amikortól megtagadta a döntéshozatalt, onnantól ezek a programok indultak be.  Néhány tudományos fantasztikus történet azt írja le, hogy hogyan lesz egy szuperszámítógép olyan hatalom birtokosa, amely értelemhez jut, és uralni akarja a világot.  Nos, miután mi nem vállaljuk az életünk irányítását, a tudat alatti számítógépünk válik a hatalom birtokosává, és az teremti meg az egót.  Az ego behatárolt önazonosítással és értelemmel rendelkezik, de a túlélési ösztöne rendkívül fejlett.

Az ego nem igazán törődik velünk, csak önmagával foglalkozik.  Azt keresi, hogy hogyan irányítson, és használjon fel bennünket úgy, hogy a hatalmát minél jobban ki tudja terjeszteni a világra.  Olyan, mint egy őrült diktátor, akinek soha semmi nem elég, legyen az élvezet, tulajdon vagy hatalom.  Ha az ego fenyegetve érzi magát, akkor annak érdekében, hogy életben maradjon, hajlamos elpusztítani bennünket, elpusztítja az önbecsülésünket, és az önazonosságunkat.  Az ego általában nem annyira értelmes, hogy észlelje azt, hogy tőlünk függ a léte, és ha bennünket elpusztít, akkor önmaga is elpusztul.

Azt is meg kell értenünk, hogy az ego tisztában van azzal, hogy csak addig tudja fenntartani az uralmát rajtunk, ameddig ezt a háttérből teszi.  Ha a tudatos önmagunk felfedezi az egót, és azt, hogy hogyan irányítja az életünket, akkor, ha ezt nem fogadja el, visszaveheti az uralmat.  Az ego azonban mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ez ne következzen be, beleértve azt is, hogy megváltoztatja a viselkedését, hitrendszerét.  Az ego akkor sem adja fel, ha rátalálunk a szellemi útra.  Keresni fogja annak a lehetőségét, hogy a szellemi hitünket úgy használja fel, hogy fenntarthassa, vagy még ki is terjeszthesse az uralmát felettünk.  Nagyon is elképzelhető az, hogy azok az emberek, akik meg vannak győződve, hogy szellemi úton járnak, még mindig az ego befolyása alatt állnak.  Ez az, amiről Jézus a következő állításában utalt: „Hogyan mondhatod atyádfiának: Atyámfia, hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor saját szemedben nem látod a gerendát?  Képmutató, előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a szálkát atyádfia szeméből.” (Lukács 6,42)  Az ego nem látja be a saját gyengéit, megvezet bennünket, és mindez álszent viselkedéshez vezet.

Az ego mindent megtesz azért, hogy a háttérben maradhasson, és azért, hogy bennünket arra késztessen, hogy ezeket az egóról szóló tanításokat semmibe vegyük.  Ezért, ha egyszer megértettük az ego működését, akkor láthatjuk, hogy az igazi kulcs a szellemi szabadságunk megszerzéséhez az ego legyőzése.  Minden igaz szellemi tanító foglalkozik annak tanításával, hogy hogyan győzzük le az egót.  Buddha szerint a megvilágosodás eléréséhez, és a szenvedésen való felülkerekedéshez az ego legyőzésére van szükség.  Jézus Isten országáról beszélt, vagyis olyan tudatszintről, amely nem áll az ego befolyása alatt.

21. A tudatalatti számítógép

Ugrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23