46. Ismerjük meg a jó és a rossz tudásának a gyümölcsét!

A Krisztusi tudatszint és az anti-krisztusi tudatszint közötti választás lehetőségét az Édenkert történet szimbolizálja.  A kertben Isten jelképezte a szellemi tanítót, aki eggyé vált az egyetemes Krisztusi tudattal, és így a kozmikus Krisztust képviselte.  Ő tanította Ádámot és Évát, akik egy nagyobb társteremtő csoportot szimbolizáltak, a személyes Krisztusság útját járva.  Ez az út vezeti el a társteremtőket, akik behatárolt önészleléssel, és elkülönült önazonossággal indulnak el oda, hogy eggyé váljanak a forrásukkal, és visszanyerjék az igazi önazonosságukat, mint Isten fiai és lányai.  Ezért mondja a Biblia a Krisztusról: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek;”Ahhoz, hogy megértsük a szimbólum mögött rejlő igazi üzenetet arra van szükségünk, hogy észleljük a nagyon finom, de nagyfontosságú különbségeket.

Ha a világot a Krisztusi tudatszinttel szemléljük, akkor tisztán láthatjuk, hogy a Teremtő mindennek a forrása, és minden megjelenés mögött ott van az egység.  Láthatjuk a Teremtő célját, és láthatjuk azt is, ha az Ő törvényeit követjük, akkor az a mi hasznunkra is válik.  Azt is láthatjuk, hogy a saját magasabb Énünk döntött úgy, hogy megteremtse a Tudatos Énünket, mert részt akart vállalni a Teremtő munkájából.  Ezért nincsen konfliktus Isten célja és a saját magasabb Énünk vágyai között.  A Krisztusi tudatban végérvényesen elkülönül a jó és a rossz, vagyis a valós és a valótlan.  A Krisztusi tudat tudja, hogy mi az, ami megegyezik Isten céljával és törvényével, és ami Isten céljától és törvényeitől elkülönül, az valótlan.

Ha a világot az anti-krisztusi tudatszinten szemléljük, akkor ott nem láthatjuk meg a minden élet mögött ott rejlő egységet, Isten célját és törvényeit.  Az anti-krisztusi tudat nem látja a valóságot, csak a valóság egy vetületét, amelyet létrehoztak és a valóságra vetítenek.  Erről szól az első két parancsolat a Tíz parancsolatból: „3. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. 4. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak.”(Mózes II. könyve, 20. fejezet).   Ez azt jelenti, hogy ha a világot az anti-krisztusi tudatszinten nézzük, akkor arról teremtünk mentális képet, gondolatformát, ahogyan mi szeretnénk Istent észlelni, és ezt a képet vetítjük Istenre.  Ezáltal egy eszményképhez imádkozunk az igazi Teremtő helyett, aki a formák birodalmán túl létezik.

Az anti-krisztusi tudat számára nincsen abszolút mérték a jó és a rossz elkülönítésére. Számára a jó és a rossz relatív, viszonylagos fogalmak, és csak egymással kapcsolatban léteznek.  A jó ellentéte a rossznak, amely pedig a jó ellentéte.  Azonban az anti-krisztusi tudat definiálja a jó és a rossz fogalmát is, de az elkülönül a valóságtól, amely azt jelenti, hogy az ember által meghatározott jó nincsen harmóniában az Isten szerinti abszolút jóval.  Ez teszi lehetővé az emberiség számára azt, hogy megteremtse az illúziók fátylát, amely elkülöníti őt a forrásától, és elfeledteti vele az eredetét.  Ezért hihetik el magukról az emberek, hogy magasan fejlett állatok, szellemi lények helyett, vagy, hogy nyomorult bűnösök, Isten fiai és lányai helyett.   Ebben a tudatállapotban még az is elhihető az emberek számára, hogy komoly hívők és az üdvözülésük biztosított, pedig mivel a különváltság csapdájában élnek, nem kerülhetnek be Isten országába, amely bennük van.  Ezért mondta Jézus az igaz és a hamis útról:

Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak.”
„Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” (Máté 7,13-14)

Ez a gondolat komoly átgondolást igényel ahhoz, hogy igazából magunkévá tudjuk tenni.  Ennek az az oka, hogy olyan társadalomban nőttünk fel, amelyre az anti-krisztusi tudat kifinomult módon minden téren hatást gyakorolt.  Ennek eredményeképpen különböző szervezetek jelentették ki a saját megdönthetetlennek hitt „igazságukat”.  Mivel olyan sok emberi csoportosulás deklarálja, hogy az övé a megdönthetetlen igazság, ahelyett, hogy Isten igazságának elérésére törekednének, éppen ez okozza a Földön azt a mérhetetlenül sok konfliktust, amelyekre látszólag nincs megoldás.  Csak az emberi „igazságokból” fakadhat az, hogy két csoport ugyanannak az Istennek a nevében legyilkolja egymást.  Ez nem a vallásból adódó hiba, hanem a valláshoz való hibás emberi hozzáállás eredménye.

A valóság az, hogy a bolygónkon látható minden probléma oka onnan származik, hogy az emberek az anti-krisztusi tudat vakságában léteznek.  Annak az oka pedig, hogy miért nem találnak megoldást a nehézségekre az, hogy a megoldandó helyzetekre továbbra is az anti-krisztusi tudat relatív, dualista logikájával keresik a válaszokat.  Örök érvényű szabály az, hogy a probléma nem oldható meg ugyanazon a szinten, mint amelyiken keletkezett.  A Földön látható minden problémára van megoldás, de a végső megoldás megtalálásához először fel kell emelnünk a tudatszintünket afölé a szint fölé, ahol a probléma keletkezett.  Mivel azonban a probléma az anti-krisztusi tudatszinten keletkezett, ezért először a Krisztusi tudatszint elérését kell megcéloznunk.  Ezért mondta Jézus: „Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!” ( Máté 7,5)

A történelemnek ebben a jelentős időszakában emberek milliói testesültek meg annak érdekében, hogy segítsenek megoldást találni a Földön látható rengeteg problémára, és hozzájáruljanak ahhoz, hogy a társadalmat egy új, egy jobb korszakba segítsék át, még akár a béke és gyarapodás Aranykorába is.  Ahhoz azonban, hogy ez bekövetkezhessen, az emberiségnek teljes mértékben meg kell tanulnia a leckét, amelyet Jézus és a küldetése hordozott.  A lecke lényege az, hogy van más út, mint az anti-krisztusi tudatszint relatív, dualista „igazsága”.  Az anti-krisztusi tudatszint mindig ellentétpárok meglétében gondolkodik, amelyben az egyik a jó, a másiknak pedig az ellentétének, a rossznak kell lennie.  Jézus mondta azt, hogy ameddig a látásmódunk megosztott, addig mind a két ellentétes oldal rossz.  „ A testnek lámpása a szem: ha azért a te szemed őszinte, a te egész tested is világos lesz; ha pedig a te szemed gonosz, a te tested is sötét.”(Lukács 11,34)

A „gonosz szem" az anti-krisztusi tudat relatív ellentétpárjain alapuló megosztott látásmód.  Ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk Isten tervében a személyes küldetésünket, először fel kell emelnünk a tudatunk szintjét ahhoz, hogy képesek legyünk az anti-krisztusi tudat dualista fátyla mögé nézni.  Csak abban az esetben, ha a látásmódunk nem megosztott, hanem egységes, tehát nincs megosztva a relatív ellentétpárok által, tudjuk megtalálni a megoldást mind a személyes problémáinkra, és a nagyobb problémákra.  Csak az esetben, ha egy kritikus számú embertömeg már eléri a Krisztusi tudatszintet, akkor leszünk arra képesek, hogy a társadalmat egy jobb korszakba emeljük fel.  A kiindulási pont azonban az, hogy meg kell tisztítanunk az elménket az anti-krisztusi illúzióktól, és el kell érnünk a Krisztusi tudatszintet ahhoz, hogy megtaláljuk azokra a problémáinkra a megoldást, amelyek miatt ide érkeztünk.  Ahogyan Jézus mondta: „Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Máté 6,33)  Isten országa a Krisztusi tudatszint, és ha eljutottunk odáig, akkor minden problémára megadatik a megoldás.  Ahogyan szintén Jézus mondta: „Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Máté 19,26)  Csak a Krisztusi tudatszinten juthatunk el Istenhez.

47. Miért létezik a gonosz a világban?

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53