Gautama Buddha üzenete:
Béke az érzékelés felgyorsítása által 2016.01.01.
TÉMA: Egyik dualista polaritás sem valós – legyen a béke számunkra az elsődleges 2016-ban – a váltás hogyan hat az önazonosságunkra – a normál érzékelési apparátuson túli látás – túllátás a különbségek logikáján – megbirkózás a misztikus megtapasztalások jelentésével – a különböző tudatszinteken lévő emberek tanítása – a spirituális tanítások célja – a szabad akarat magasabb szintű tisztelete – adjuk fel annak vágyát, hogy mások igazolására vágyjunk – az egyensúly fenntartása az év során – számottevő eredmények elérése 2015-ben – egy vízöntőkori szervezet elindítása – 2016 gondolatformája
A Felemelkedett Gautama Buddha Mester üzenete Kim Michaels-n keresztül
A Felemelkedett Gautama Buddha Mester vagyok, és nagy békével érkeztem az óév utolsó estéjén. Azért jöttem, hogy a békét sugározzam minden ember felé a Földön, aki képes és hajlandó ennek befogadására. Azt gondolhatjátok, hogy a felemelkedett mesterek tanítványai nem túl sokan vannak. Azt gondolhatjátok, hogy nem sok olyan buddhista van, aki megértette a tanításaim lényegét. Azt kell, azonban mondanom, hogy valójában sokkal több ember áll készen, és hajlandó a Buddha békéjének befogadására, mint ahogy az felszínesen megvizsgálva látszik. Ez nem jelenti azt, hogy ezek az emberek tudnának a felemelkedett mesterekről, vagy, hogy buddhisták lennének a külső tudatuk alapján. Nagyon-nagyon sok olyan ember van jelenleg földi megtestesülésben jelen, aki igen sok atrocitásnak, háborúnak, konfliktusoknak volt kitéve, és aki készen áll a Buddha békéjére.
Egyik dualista polaritás sem valós
Milyen sokszor mondtuk már, hogy két módon tanulhattok a Földön. Tanulhattok a felsőbb irányítás által, vagy a nehéz ütések iskolája eredményeként. Elmagyaráztuk nektek, hogy mindaddig nem juttok el a békéhez, amíg a dualista tudat csapdájában vagytok. Mint látjátok, a dualista tudat elegendő számú megtapasztalása után valami változás indul meg az önazonosság testetekben. Ez kezdetét veheti a mentális testetekben is, amely egy ponton felfelé veszi az irányt. Azt kezditek észlelni, hogy már oly sokszor lettetek trükkös módon belevonva abba, hogy harcoljatok az egyik, vagy a másik polaritás érdekében. Bizonyos életeitek során azért küzdötök, ami jónak tűnik, más életeitekben pedig azért, ami rossznak.
Így kezditek el észlelni azt, hogy egyik polaritás sem valós. Ennek eredményeként kezditek érzékelni, annak hazugságát, hogy bizonyos célok elérése nem igazolhatja emberek meggyilkolását, és nem hozhatja el a beígért utópiát sem. Azt kezditek el észlelni, hogy mint ahogy ellentétek vannak jelen a dualista tudatban, úgy kell, hogy legyen a dualista tudatnak is ellentéte. A dualitásnak, amelyből állandó harcok, konfliktusok és háborúk adódnak, kell, hogy legyen egy ellentéte, egy olyan béke, amelyben nincsenek ellentétek, egy olyan tudatállapot, amely ellentétek nélküli, egy olyan létezés, amely nem foglal magába ellentéteket, egy olyan valóság, amelyben nincsenek jelen ellentétek.
Nagyon-nagyon sok olyan ember van a Földön, akik a Nehéz Ütések Iskolájának következményeként elérkeztek arra a pontra, ahol a magasabb testeikben azt érzékelik, hogy kell, hogy legyen valamilyen magasabb rendű béke, amely nem a békétlenség ellentéte, mert annak a békének nincsen ellentéte. A legtöbb ember közülük nem lenne képes tudatosan elmagyarázni azt, amit a magasabb testeiben tud. Közülük sokan kevésbé ismerték fel ezt, ennek ellenére a Buddha békéjét képesek az önazonosság testükbe fogadni, valamint sokan képesek ezt a mentális testükbe, sokan pedig az érzelmi testükbe is befogadni.
Legyen a béke számotokra elsődleges 2016-ban
A felemelkedett mesterek tanítványaiként azt kérem tőletek, hogy 2016 során képzeljétek el azt, hogy nagyon sokan kezdik tudatosan is felismerni a Buddha békéjét. A béke beáramlik a tudatos tudatukba. Észlelni fogják, hogy létezik olyan béke, amely túllép a megértésen, mivel a megértés ellentétek megteremtésével, dualista ellentétek alapján működik. Erre az elemző, intellektuális tudatnak van szüksége ahhoz, hogy felfogjon, megragadjon bizonyos témákat.
Arra vágyom, hogy azt vizualizáljátok, és azért intézzetek hívásokat, hogy 2016-ban egyre többen kezdjék el tudatosan felismerni azt, hogy eljön az az idő, amikor a békét kell elsődlegessé tenni. Ez nem azzal érhető el, ha megoldjátok a problémákat, vagy, ha a konfliktus egyik oldala győz, és az eltörli a másikat, hanem kizárólag úgy, ha elfordultok attól tudattól, amely a problémákat létrehozza, és az életre egy új tudatállapoton, egy új érzékelési filteren keresztül tekintetek.
Szeretteim, soha nem tudjátok mindazt a sok problémát megoldani, amely a Földön látható. Nagyon sok jó szándékú ember látja például azt, hogy a vallások mennyi problémát okoztak. Közülük néhányan úgy érvelnek, hogy ezért a vallások eltörlésére van szükség ahhoz, hogy megszabadulhassanak az úgynevezett vallási babonáktól, és hogy helyette új racionális, logikus megközelítéssel állhassanak az élethez.
A váltás hogyan hat az önazonosságunkra
Szeretteim, ezzel kapcsolatban nemrég ezt a közvetítőt egy újabb meglátásra inspiráltam, amit veletek is meg szeretnék osztani. Azt a sok embert látva a Földön, akik különböző elképzelésekben, gondolatrendszerekben, vallásokban és politikai rendszerekben hisznek, feltehetitek magatoknak azt a kérdést, hogy: miért lehetséges az, hogy egyes emberek meg vannak győződve arról, hogy a katolikus hit az egyedül üdvözítő, míg mások teljes mértékben abban hisznek, hogy nincs Isten, és minden vallás ostobaság. Hogyan lehetséges az, hogy két ember teljesen eltérő véleményt képviseljen egy bizonyos témával kapcsolatban, miközben mindkettő meggyőződéssel hiszi, hogy neki van igaza? Hogyan lehetséges ez?
Nos, ez azért lehetséges, mert az emberek a véleményüket nem racionális, logikus gondolkozásra alapozzák, de nem is kizárólag az érzelmeikre. Mondtuk már nektek, hogy négy testtel rendelkeztek. Egy mélyebb meggyőződés megalkotásakor, mint amilyen a vallási meggyőződés, nem csak az érzelmek és nem is kizárólag intellektuális érvelés, vagy bizonyos doktrínákban való hit alapján döntötök. Ehhez egy teljes körű megtapasztalásra van szükségetek, amely magába foglalja a négy alsó testeteket. Ha ilyen tapasztalatokra tesztek szert, akkor az egy váltást idéz elő a tudatotokban.
Saját tapasztalatból tudjátok, hogy számos olyan véleménnyel, esetleg meggyőződéssel rendelkeztek, amelyek felszínesek. Ezeken könnyen tudtok változtatni. Nem érzitek fenyegetésnek azt, ha valaki megkérdőjelezi a véleményeteket azzal kapcsolatban, hogy szerettek-e egy bizonyos ízű fagylaltot. Az ilyen felszínes érzések, gondolatok úgy keletkeznek, hogy a négy testeteknek csak az egyikét érintik. Ha azonban mind a négy testetek részese a döntésnek, akkor váltás történik az önazonosság testetekben. Ezek után már nem azt mondjátok pl., hogy a katolikus vallás bizonyos tantételeiben hiszek, hanem azt, hogy katolikus, vagy ateista vagyok. Ez az, amit mi váltást kiváltó tapasztalatnak hívunk, mivel az ilyenkor tovább lendíti az önazonosságotokat, amelyet a gondolataitoknak, az érzelmeiteknek és a cselekedeteiteknek követnie kell.
A normál érzékelési apparátuson túli látás
Ez a fajta teljes körű megtapasztalás az, ami valakit egy bizonyos vallás, vagy ideológia hívőjévé, vagy azt tagadóvá változtat. Mindketten egyformán meg van győződve az igazukról, és ennek az az oka, hogy olyan tapasztalatban volt részük, olyan meggyőző élményeken, váltást előidéző tapasztalaton mentek keresztül, amely mind a négy testüket érintette, ezért nem képesek túllátni azokon, nem látják a hitük gyengeségeit. Nem észlelik mindazokat az érveket, amelyek ennek ellene szólnak, vagy éppen megkérdőjelezik azt. Nem képesek mindezeket látni, mivel nem látnak a négy testükön, az érzékelési apparátusukon túlra.
Spirituális tanítványokként ti ráébredhettek arra, hogy az embereknek lehetőségük van arra, hogy a normál érzékelési apparátuson túlra lássanak. Általunk misztikusnak, vagy intuitívnak nevezett élményeket élhettek át, amelynek eredményeként ráébredhettek arra, hogy létezik valami a normális tudatállapoton, normális érzékelésen túl is. Ez a kiút az érzékelés csapdájából, amely azonban nem vitathatatlan. Nagyon sok olyan ember van, aki a jelenlegi tudatállapotán túli bevillanásokat élt már meg. Nyitottak voltak arra, hogy felfigyeljenek ezekre. Hagyták, hogy az megtapasztalásuk átjárja a négy alsó testüket, amely ébresztő, átformáló, átváltoztató élményt eredményezett.
Sok ember pl. eljutott arra a pontra, amikor hirtelen ráébredt, hogy el kell tudni fogadnia Krisztust, amelynek eredményeként kereszténnyé vált, míg mások a külső keresztény vallás téveszméire való ráébredést tapasztalták meg, amely őket ateista világnézetűvé változtatta.
A különbségek logikáján való túllátás
Hogyan lehetséges ez? Azt mondhatjátok, hogy valaminek vagy igaznak, vagy hamisnak kell lennie. Isten vagy létezik, vagy nem. Nincs köztes állapot, nincs olyan, hogy létezik is, meg nem is. Vagyis ezt mondja nektek a nyugati, lineáris, elemző elmétek. Amit azonban nem vesztek figyelembe az az, hogy a nyugati tudati beállítódásra az elmúlt 2000-ben hatással volt az úgynevezett arisztotelészi gondolkodás. Ez az a logika, amely a különbségekre fókuszál, és amely azt mondja ki, hogy egy dolog nem lehet igaz és nem igaz is egyszerre. Valami vagy igaz, vagy nem igaz. Nincsen köztes állapot.
Ugyanezt láthatjátok a számítógépes programozási nyelvek esetében is. Valami vagy igen, vagy nem, középső út nincs. Lehet, hogy hallottatok már arról, hogy jó ideje kutatások folynak abban az irányban, hogy kifejlesszenek egy kvantum számítógépet. Azonban az ebbe az irányba történő kutatás mindaddig nem lesz teljes, ameddig azt gondoljátok, hogy egy komputer csak igen és nem jelekkel kódolható. Meg kell találnotok az igen és a nem közötti árnyalatokat ugyanúgy, mint ahogy az a kvantum világban is megtalálható. Láthatjátok, hogy egy bizonyos logika, bizonyos tudati beállítódás akar minden kérdést oly mértékben redukálni, hogy az adott válasz csak igen és nem lehessen, amely azonban nem azonos a Krisztus és a Buddha magasabb tudatával.
Megbirkózás a misztikus megtapasztalások jelentésével
Mint látjátok, szeretteim, idáig azt sugalltuk nektek, hogy nincsen olyan nézőpont, vallás, tudományos teória a Földön, amely abszolút, amely abszolút igaz. Ennek az az oka, hogy a szavak egyfajta beépített korlátokat jelentenek, amelyen soha sem tudtok túllépni a fel nem emelkedett tudat szintjén. Lehet, hogy olyan misztikus, vagy intuitív tapasztalatokra tesztek szert, amelyek a valóság mély megérzésével járnak együtt, ez a megérzés azonban túlmutat a szavakon. Amikor a tapasztalat megfakul, akkor azonban meg kell küzdenetek annak jelentésével.
Észlelni fogjátok, hogy nagyon nehéz az emberek számára az, hogy egy egyszerű tapasztalatra szert téve ne próbálják meg értelmezni azt a tudatuk négy szintjével. Az emberek annyira ezt szokták meg, annyira arra vannak beprogramozva, hogy állandóan keressék a tapasztalataik jelentését. A „kell, hogy jelentsen valamit”, elképzelés alapján az emberek a meglévő elképzeléseik alapján kezdik el értelmezni azt, amelynek során olyan koncepciókat, szavakat használnak, amelyek a tudatuk négy szintjén már jelen vannak.
Egy keresztény megtapasztalhatja Krisztus jelenlétét. Ebben a tapasztalatban lehet valóság tartalom, de amikor az adott személy megpróbálja ezt értelmezni, akkor a valóságérzet átvált személyes hiedelemmé, dogmává, tantétellé és szavakká. Ezért az adott személy teljes meggyőződéssel állítja, hogy Jézus maga érvényesítette az az adott fundamentalista keresztény ágat, vagy buddhista irányzatot. Vannak olyan emberek is, akik a valóságérzetüket a materialista, ateista tudatuk alapján értelmezik, és ez alapján teljes mértékben biztosak abban, hogy amit hisznek az a valóság.
A különböző tudatszinteken lévő emberek tanítása
A felemelkedett mesterek tanítványaiként arra hívunk benneteket, hogy kezdjetek el túllépni ezen a tudatszinten, és ébredjetek arra rá, hogy mint ahogy már mondtuk, a felemelkedett mestereknek nem az a célja, hogy a végső igazságot, a végső tanítást tárják az emberiség elé, amely örök érvényű. Mint mondtuk, az út progresszív, és egyre magasabb és magasabb tudatszintek felé tart. Beszéltünk nektek a 144 féle tudatszintről. Biztosíthatlak benneteket, hogy amint eléritek a tudat 144. szintjét, a saját világfelfogásotok, szóhasználatotok teljes mértékben eltér majd attól az embertől, aki a 48. tudatszint alatt van. Annyira különbözik majd attól, hogy alig lesztek képesek a 48. szint alatti emberekkel kommunikálni, mivel azok fel sem tudják majd fogni azt, hogy hogyan látjátok a világot, és hogyan használjátok a szavakat.
Spirituális tanítványokként, a felemelkedett mesterek tanítványaiként, azt kell látnotok, hogy nem az a célunk, hogy olyan végső tanításokat hozzunk nyilvánosságra, amelyek minden időben érvényesek. Mint mondottuk, az emberiség fejlődésével a kollektív tudatszint is feljebb emelkedik majd, így a jelenleg engedélyezett legalacsonyabb tudatszint akkor már nem lesz engedélyezve, ezért a 144 szint spektruma feljebb fog tolódni. Ez természetesen azt jelenti, hogy ekkor magasabb tanításokat nyújthatunk majd, mint korábban, amellyel az is együtt jár, hogy lesznek olyan múltban átadott tanítások, amelyek elavulttá válnak.
Mi tehát a felemelkedett mesterek célja a tanításokkal? Az, hogy olyan külső eszközt nyújtsanak, amelyet a külső tudatotok képes megragadni, és amelyet arra használhattok, hogy általa a következő szintre emeljétek a tudatotokat. Ezzel a sorok között egy ideje azt is mondjuk, hogy végső értelemben semmi, semmilyen földi körülmény sem valós. A Föld egy tapasztalatszerzést szolgáló gépezet, olyan eszköz, amely bizonyos tapasztalatokhoz juttat benneteket, amelyek hozzásegítenek a tudatotok feljebb emeléséhez.
Jelenleg, ha erre a bolygóra néztek, és számba veszitek az itt lehetséges 144 féle tudatszintet, akkor olyan tanításokat nyújthattok, amelyek a 144 féle tudatszint bizonyos spektrumában lévőknek tetszik. Ez azt jelenti, hogy létezik olyan tanítás, amely úgy lett megtervezve, hogy a legalacsonyabb tudatszint és a 12. szint között lévőknek tetsszen. Ez a tanítás nem végső értelemben valós, de ezt nem tudnátok a 12. szint alatt lévőknek megmagyarázni.
Miért van ez? Azért, mert ezeknek az embereknek bizonyos tanításokra van szükségük egy bizonyos ideig és adott intenzitással ahhoz, hogy úgy érezzék, hogy abból elegük van, és készen állnak arra a lehetőségre, hogy létezik annál több. De hogyan szerzik meg ezt a tapasztalatot, hogyan érik el ezt az intenzitást? Az által, hogy a tudatszintjüknek tetsző tanítást valósnak, abszolút igazságnak, a legmagasabb elérhető igazságnak hiszik.
Szükségük van erre a valóságérzetre, amelyet az alacsonyabb tudatszinteken nem lehet belülről megszerezni, mivel az intuícióik ehhez nem elég erősek. Lehetnek olyan tapasztalataik, amelyek következtében megragadnak egy adott hitrendszert, vagy amelyek eredményeként hitrendszert váltanak, de nem képesek megmagyarázni ennek okát, ezért külső tanításokra, külső tantételekre és külső megerősítésre van szükségük.
A spirituális tanítások célja
Ahogy a magasabb tudatszintek felé haladtok, elengedhetetlen, hogy kezdjetek ráébredni a spirituális tanítás céljára. Olyan eszköz ez, amely hozzásegít benneteket egy adott tudatszinten való túllépéshez. Ha a külső szavakhoz, formához, külső szertartásokhoz, vagy a tanítás külső jóváhagyóihoz kötitek magatokat, akkor azzal egy ponton megakadályozzátok az önátalakításotokat, és nem lesztek képesek továbbjutni. Mint ahogy korábban már mondtuk, nem azt szeretnénk látni, hogy a felemelkedett mesterek tanítványai a progresszív tanítások során átadott anyagot zárt rendszerré, a tudatuk zárt dobozává alakítják. Nem erre vágyunk.
Ezért fontos, hogy ráébredjetek arra, hogy a spirituális út célja az, hogy folytassátok a tudatszinteteken való túllépést mindaddig, amíg fizikai testben vagytok jelen. Ezt úgy érhetitek el, ha egyre nyitottabbakká váltok a közvetlen megtapasztalások irányába, nevezzétek azokat intuitív, vagy misztikus élményeknek, amelyek eredményeként feljebb emelitek a tudatszinteteket. Az alsó négy tudatszinteteket együttesen emelitek egy magasabb szintre. Ha elértétek volna már a végső szintet, akkor nem lennétek fizikai testben. Akkor már felemelkedtetek volna.
A szabad akarat magasabb szintű tisztelete
Így rá kell ébrednetek arra, hogy mindaddig, amíg fizikai testben vagytok jelen, addig a jelenlegi tudatszintetek egy állomás csupán. Vannak további állomások azon túl is, amelyeket csak akkor érhettek el, ha nyitottak vagytok egy olyan tapasztalat megszerzésére, amely a jelenlegi tudatszinteteken túlra mutat. Ez nem jelenti azt, hogy a korábbi misztikus, intuitív tapasztalataitok nem érvényesek, csak azt jelenti, hogy nem hagyhatjátok, hogy azt gondoljátok, hogy ezen tapasztalatok valóságérzete azt jelentse, hogy valamilyen végső állomásra érkeztetek el.Ti különösen nem engedhetitek meg magatoknak azt, hogy ezeket valamilyen külső tanítássá, szervezetté, vagy rituálévá alakítsátok, amelyek csak szavakon keresztül juthatnak kifejezésre, és amelynek következményeként soha sem képviselnek végső szintet.
Látjátok-e, szeretteim, hogy arra hívunk benneteket, hogy a tolerancia egy magasabb szintjére lépjetek az emberek szabad akaratára és az adott tapasztalataik megszerzésére vonatkozóan, addig, ameddig arra szükség van, ameddig az adott személy nem vágyik annál többre? Nem kell erőltetnetek senkit. A jelenlegi tudatszinteteken nem vagytok képesek arra, hogy egy adott személyt a 10. tudatszintre juttassatok, és ráerőltessétek a valóságotokat, mivel ő soha sem lesz képes azt valóságként felfogni. A felemelkedett mesterek tanításait, ha látja is, nem érzékeli azt belső valóságnak. Nem képes erre.
Éppen ezért átadhattok bizonyos elképzeléseket, amelyek alternatívaként szolgálhatnak számukra azzal kapcsolatban, amit tudatosan hisznek, de ezek az elképzelések vagy meggyökereznek a tudatukban, vagy nem. Ha azt gondoljátok, hogy kényszerítenetek kell őket, akkor energiaköteléket hoztok létre velük, amit bizonyára nem akarnátok az alacsony tudatszinten álló emberekkel. Ezért meg kell szabadítanotok magatokat attól a vágytól, hogy más emberek érvényesítsék a meggyőződéseiteket és tanításaitokat, vagy a megélt valóságotokat.
Adjátok fel annak vágyát, hogy mások igazolására vágyjatok
Szeretteim, minél feljebb juttok a 144 tudatszint létráján, annál kevesebb ember tudja majd felfogni a szinteteket. Éppen ezért nem számíthattok arra, hogy a lakosság többsége érvényesíteni fogja a belső valóságérzeteteket, vagy a külső tanításotokat, megértéseteket. Minél magasabbra juttok, annál kevesebb visszaigazolást várhattok másoktól. El kell jutnotok arra a pontra, amikor teljes mértékben feladjátok azt a vágyatokat, hogy mások érvényesítsék a tanításotokat.
Szeretteim, ez az egyetlen útja annak, hogy valóban a Buddha békéjére leljetek. Mindaddig, amíg azt várjátok, hogy a világ igazoljon benneteket, addig nem érhetitek el a Buddha békéjét. Mint ahogy 2015-ben mondtuk, ha ismeritek, ha megtapasztaltátok egy felemelkedett mester jelenlétét, akkor miért lenne egyéb igazolásra szükségetek a világtól? Hihetetlenül nagy szabadságot eredményez az, ha megszabadultok az igazolás vágyától.
2015-ben szóltunk nektek a kozmikus születési traumáról. Ennek a traumának egy részét az képviseli, hogy ti a legjobb jóindulatotokkal érkeztetek ide. A fényeteket, a lángotokat hoztátok, és azt akartátok, hogy elfogadják azt, és hogy általa segíteni tudjatok az embereknek. De volt bennetek egy kevés olyan vágy is, hogy igazoljanak benneteket, valamint a lángotokat és a Földre jöveteleteket is az emberek.
Szeretteim, mindazok, akik azért ereszkedtek ide le, hogy a Föld feljebb emelkedését segítsék, tudták, még mielőtt ide érkeztek, hogy azért van szükség a Föld feljebb emelésére, mert az emberek itt alacsony tudatszinten vannak. Amikor valaki egy magasabb tudatszinttel, nagyobb mennyiségű fénnyel, a fény magasabb lángjával érkezik, akkor hogyan várhatja el azt, hogy az alacsonyabb tudatszinten lévő emberek igazolják őt? Erre nincs lehetőség, szeretteim, és nektek tudatában kell lennetek annak, hogy ez nem lehetséges.
Ezzel sem hibáztatni, sem kritizálni nem akarlak benneteket. Nem mondom azt, hogy ostobák voltatok, mert ebben hittetek. Szinte lehetetlen, felkészülni arra, egy olyan sűrű bolygóra ereszkedés előtt, mint amilyen a Föld, hogy milyen lesz az itteni megtestesülés. A különbség olyan hatalmas, hogy képtelenség teljesen felkészülni arra, hogy milyen ezt megérezni, és hogy hogyan reagáltok majd, amikor itt lenn lesztek, és brutális visszautasításban részesültök, esetleg meg is ölnek, vagy megkínoznak majd a fizikai testetekben. Nem hibáztatlak benneteket ezért, de azt mondom, hogy sokan most már azon a ponton vagytok, hogy fel kell ismernetek, hogy valótlan elvárás volt azt várni, hogy a világ igazoljon benneteket. Még mindig magatokkal hurcoljátok ezt az elvárásotokat, és ezért arra vágytok, hogy az igazolást megkapjátok. Ideje, hogy túllépjetek ezen, hogy megvizsgáljátok ezt, észleljétek annak irrealitását, majd pedig engedjétek el, csak engedjétek el.
Talán tudjátok, hogy a világnak vannak olyan részei, ahol az új évet azzal ünneplik, hogy gyertyákkal ellátott papír lámpásokat indítanak az égnek, amelyeket a meleg levegő a magasba emel. A meleg levegő azonban nem képvisel akkora felhajtó erőt, hogy az esetben is felemelje a lámpást, ha azt bármi is akadályozza az emelkedésben. Ezért arra kérlek benneteket, hogy nézzétek a világtól várt igazolásotokat egy ilyen lámpásként. Képzeljétek el, hogy meggyújtjátok benne a gyertyát, és hagyjátok felemelkedni, kövessétek az útját, ahogy egyre feljebb jut, majd végül elérkezik hozzám, én pedig felemésztem azt a Békém Lángjával.
A szavak a megértést szolgálják, a szavakkal azonban nem lehet a végső igazságot kifejezésre juttatni, éppen ezért értelmetlen azért harcolni, hogy melyik szavakból képzett kifejezés a legtökéletesebb, melyik tükrözi az abszolút igazságot. A tudósok és a filozófusok sokat vitatkoztak az emberi érzékelés korlátain. Megismerhetitek-e valaha a valóságot? Az igazság az, hogy az nem ismerhető meg a dualista tudatszintről, ti pedig nem juttok túl a dualitáson szavak segítségével, csak megtapasztalás által. Azt az élményt azonban nem lehet a szavak szintjére redukálni, vagy szavakkal kifejezésre juttatni. Leírhatjátok ezt úgy, hogy létezik valami a normál tudatszinten túl, amelynek a megtapasztalása nagy érték, de nem tudjátok elmondani, hogy mi az. Azt meg kell tapasztalni. Azt nem lehet megérteni, szeretteim. Nem lehet érzékelni. Csak megtapasztalni lehet. Arra van szükség, hogy eltűnődjetek az érzékelés és a megtapasztalás közötti különbségen.
Az egyensúly fenntartása az év során
Miért adom ezt a tanítást most? Azért, mert kötődik a 2016-os év kihívásához. Mint tudjátok, ezt az évet a Negyedik Sugár beavatásai uralnak majd. Gyakran nevezzük ezt a Tisztaság Sugarának, és amint ezeket az energiákat kiárasztjuk az év során, látni fogjátok, hogy a tisztaság energiái felszínre hozzák a tisztátlanságot mindenhol. Nagyobb ellentét válik láthatóvá a tisztaság és tisztátlanság, a becstelenség között, a rejtett dolgok, rejtett tervek, a múlt elrejtett igazságai, amelyeket eddig tagadtak, vagy elfedtek felszínre kerülnek.
Spirituális tanítványként hogyan tarthatjátok fenn az egyensúlyt a bolygótok számára az év során? Nem lesztek rá képesek, ha belekerültök abba a tudatba, amely a legnagyobb kihívásként meg akarja állapítani, hogy a tisztátlanság melyik formája a végső, a megfelelő, a valós. Látnotok kell, hogy mindegyik tisztátlanság. Tartózkodnotok kell attól, hogy kapcsolatba kerüljetek bármelyikkel, és látnotok kell, hogy mindez csak annak a folyamatnak a megnyilvánulása, hogy az embereknek néha valamit szélsőséges módon kell megnyilvánítania ahhoz, hogy elegük legyen belőle, és ráébredjenek arra, hogy az élet ennél többre is képes.
Nem engedhetitek meg magatoknak, hogy felzaklasson mindaz, amit az emberek cselekedni fognak pl. erőszakot alkalmaznak, mint ahogy azt majd látni fogjátok. Nektek a Buddha békéjére kell eközben összpontosítanotok. A normálisnál nagyobb esély van arra, hogy mindenfajta tisztátlanság a felszínre kerüljön. Az erőszak az egyik, háborúskodás, legalább korlátozott formában, korrupció a kormányzat és az üzleti élet minden szintjén, a pénzrendszer meggyalázása, de fizikai szintű tisztátlanságok is megjelenhetnek, betegségek, szennyezés formájában. A rádióaktivitás is szerepet játszhat majd az év során, mint a fizikai szennyezés és tisztátlanság egyik végső formája.
Arra vágyom, hogy maradjatok távol attól, hogy bele vonjátok magatokat a tisztátlanságokba, vagy azok feltételes ellentéteibe, mert nem látjátok-e, hogy a spirituális tisztaság nagyítja, és gyorsítja fel a dolgokat? Mint már gyakran mondtuk, a Negyedik Sugár a gyorsítás sugara, amely felgyorsítja a dualista tudat tisztátlanságait és tisztaságait is. Így még a dualista tudat által tisztátlannak tartottak is felgyorsulhatnak. Benneteket ez nem kell, hogy félrevezessen. Túl kell látnotok mindezen, látnotok kell a nem-dualista tisztaságot, amelynek nincsen ellentéte, mint ahogyan a Buddha békéjének sincs ellentéte. Ez lesz a ti kihívásotok, a ti feladatotok, és ha megfeleltek a kihívásoknak, akkor nagyban hozzájárultok a Föld egyensúlyához.
A 2015-ös év számottevő eredményei
Szeretnék a felemelkedett mesterek minden tanítványának, valamint sok más spirituális és New Age mozgalomban résztvevő embernek gratulálni a világ különböző részén, akik a világ spirituális egyensúlyát 2015-ben fenntartották. Mindazok a dolgok, amelyekről említést tettem a tavalyi év kezdetén nem váltak fizikai valósággá, mivel ti biztosítottátok az egyensúlyt. E közvetítő által a múlt évben tartott konferenciák ehhez szintén hozzájárultak, mint ahogy Mária Anya 500-as vigíliája is. Bár eddig nem értétek el azt, hogy 500-an mondjátok a vigíliát ugyanazon a napon, mégis elegendő számban tettétek ahhoz, hogy számottevő eredményt érjetek el, és szignifikáns egyensúlyt tartsatok fenn. Természetesen ez felgyorsulhat a mostani évben, és egyre több és több ember kapcsolódhat a folyamatba be.
Számottevő eredményként könyvelhető el a múlt évben Mária Anya háborúról szóló könyvének a megjelenése is. Ez a könyv hatalmas szerepet játszik majd az elkövetkező években, mivel a Buddha vágya természetesen az, hogy a háborúskodás eltűnjön a Föld bolygóról. Így az emberek úgy nőhetnek majd fel, hogy nem kell a háborúktól, forradalmaktól, felkelésektől félniük, amelyek szétrombolhatják a társadalmaikat, családjaikat. Ezeknek gyorsan a múlt olyan részévé kell válniuk, amelyek a jelenben már nem nyilvánulhatnak meg. Erre lehetőség van, de a megvalósításához sokkal több olyan emberre van szükség, aki felvállalja ezt a feladatot.
Egy vízöntőkori szervezet elindítása
Eddig, szeretném jelezni nektek, hogy számos oka volt annak, hogy miért nem indítottunk el egy vízöntőkori felemelkedett mesterek által szponzorált szervezetet. Számos oka van annak is, hogy ez a közvetítő miért nem helyezte önmagát guruként, vagy egy szervezet vezetőjeként az élre. Ez nem jelenti azt, hogy nem jöhetne létre egy, vagy több olyan szervezet, amelyeknek az lenne a célja, hogy terjesszék, népszerűsítsék a felemelkedett mesterek tanításait, vagy esetleg azokat az elképzeléseket, princípiumokat, amelyeket az üzeneteinkben átadunk nektek. Könnyen létrejöhetnek olyan szervezetek, amelyek nem nyíltan szólnak a felemelkedett mesterekről, de széles körben támogatnák az általános elképzeléseinket. Elindulhat ez úgy is, mint egy a felemelkedett mesterek tanításait támogató szervezet, amely használja a fohászokat és invokációkat, valamint a szabad akarat működésének ismeretét, és tudatosítja, hogy nekünk, felemelkedett mestereknek mennyire szükségünk van az engedélyetekre ahhoz, hogy az erőnket használhassuk a Földön, mint ahogy ezt Mária Anya a könyvében elmagyarázza.
Meg kell értenetek, hogy ez a közvetítő nem indít el egy ilyen szervezetet, ez nem az ő szerepe. Ez azonban nem jelenti azt, hogy közületek ne lehetne olyan, akinek része a Teremtői tervének az, hogy egy ilyen szervezetet elindítson. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a külső tudatotokra hagyatkozva döntsetek, hanem azt mondom, hogy ne zárjátok ki ennek lehetőségét a külső tudatotokkal. Arra kérlek benneteket, hogy hangolódjatok erre a témára egyénileg, és vizsgáljátok meg, hogy éreztek-e ebbe az irányba belső hívást, hogy ennek részese legyetek, és ha igen, akkor tegyétek meg a szükséges lépéseket az interneten keresztül, azért hogy ez megvalósulhasson. Ezt bizonyos mértékben már meg is tettétek, de ennél sokkal több dolgot is tehettek.
Nem kívánom ezen a közvetítőn keresztül részletezni, hogy mit hogyan tegyetek, mivel elegen vagytok, akik képesek befelé hangolódni, és közvetlenül önmagukban a Szellem irányítása alatt tevékenykedni. Ez az egyetlen módja annak, ahogy egy vízöntőkori szervezet létrejöhessen, és fennmaradhasson. A Vízöntő korban felülről, központosított hatalom által nem jöhet ilyesmi létre. Remélem, hogy a tanításaink által látjátok, hogy ez továbbra már nem járható útja egy szervezet elindításának.
A 2016-os év gondolatformája
Szeretnék gratulálni nektek mindazért, amit 2015-ben elértetek. Szeretnék egy pozitív, felfelé tartó lendítőerőt adni a továbbhaladásotokhoz, a felgyorsulásotokhoz a 2016-os esztendőben, mivel az év során gyorsulásra szükségetek ahhoz, hogy lépést tudjatok tartani Serapis Bey-jel, és mindazzal, amit szándékában áll erre a bolygóra kiárasztani. Éppen ezért szeretnék egy olyan gondolatformát adni, amely segít majd nektek ebben.
A tudomány még csak felszínes megértéssel rendelkezik az atomokra vonatkozóan. Amit a tudomány atomnak tart, az valójában nem egy fizikai, anyagi dolog. Ennek ellenére tudjátok, hogy az atom egy olyan konstrukció, amely bizonyos térbeli kiterjedéssel rendelkezik. Elektronok áramolnak a központja körül. A 2016-os év gondolatformája az, ahogy minden atom közepén egy intenzív fehér fényből álló Buddha figura található.
Vizualizálhatjátok ezt helyileg olyankor, ha valamilyen betegség ért utol benneteket, vagy megsérült a testetek. Ekkor képzeljétek el azt, hogy a sejtjeiket alkotó atomok ilyen fehér-tüzű Buddhát rejtenek a központjukban. De vizualizálhatjátok ezt szélesebb szinten a társadalom bizonyos körülményeivel kapcsolatban is. Elképzelhetitek azonban az egész bolygóra vonatkozóan is, mivel, mint tudjátok, mindent atomok alkotnak. Tudtok róla, hogy az atomok térbeli kiterjedéssel rendelkeznek. Tudjátok, hogy a Buddha tartja fenn a teret, tartja fenn az egyensúlyt a bolygó tere számára. A Buddha így a tér minden részében, valamint minden atomban is jelen van.
A beszédem közben a bolygót alkotó atomokat ezzel a buddhikus lánggal töltöttem fel, ami nem pontosan az, amit ti békének neveztek, hanem annak egy aspektusa, mivel az fel fog gyorsítani minden olyan körülményt, ami nem egyenlő a békével. Azt gondolhatjátok, hogy a béke nyugalom, a béke olyasmi, ami csendes, mert nem ébredtetek arra rá, hogy a békétlenség minden formája csak a dualista tudatban létezhet, mivel az alacsonyabb rezgésből áll, mint amilyen a felemelkedett valóság. Hogyan teremthettek tehát végső soron békét? Nem a konfliktusok lecsendesítésével, hanem azok felgyorsítása által, amelynek eredményeként nem lesznek képesek fenntartani az alacsonyabb mátrixukat, amelyek által nyilvánvalónak és elkerülhetetlennek tűntek. Hogyan hozhatjátok el a tisztaságot az év során? Azzal, ha felgyorsítjátok mindazokat a körülményeket, amelyeket a dualista tudat tisztának, vagy tisztátlannak tart.
A Felemelkedett Gautama Buddha VAGYOK, aki jelen van minden atom szívében.
Újdonságok:
Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került. Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet. Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.
2021-09-14 10:28:35
A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.
2021-04-08 13:20:31
A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre. WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben. Isten áldjon mindenkit és a Földet!
2021-03-31 23:40:05
Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.
2020-03-10 21:07:59
Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.
2020-01-24 18:01:53