Üdvözlöm Közép-Ázsiában a rubin sugár tanítványait

 

Sanat Kumara üzenete Helenen keresztül Almaty-ban Kazakhsztánban 2011.12.28.

 

Én, Sanat Kumara, a Shamballából érkeztem, hogy köszönthessem Isten minden gyermekét, akikkel a szívemen keresztül kapcsolódom össze, azon a lángon keresztül, amelyet én, Sanat Kumara a szívemben hordozok.  Ti pedig szeretett gyermekeim, azért érzitek ezt a lángot, mivel nincsen egyetlen olyan személy sem ebben a teremben, aki ne kapcsolódna ahhoz a feladathoz, amelyet a rubin sugár képvisel a Földbolygón. 

 

Egyetlen olyan személy sincs ezen a helyen, aki ne kapcsolódna a rubin sugár útjához.  De mit jelent mindez, szeretteim?  A rubin sugár útja a szolgálat útja; a szent egység útja, amely csak akkor születhet meg, ha az Anya megszületik az anyag világában. 

 

A Shamballából érkeztem, hogy nagy tisztelettel köszöntsem a Jelenléteteket itt ezen az eseményen Almaty-ban, Közép-Ázsiában, amely egykor, még Krisztus ideje előtt, fókusz pontja volt a helyi népeknek, azoknak, akik úgy érezték, hogy keletnek és nyugatnak egyesülnie kell, és így a Selyemút mentén lévő fókuszpontokban gyűltek össze, ahol a kereskedelem révén egyesülhettek.  Valójában azt kell, hogy mondjam, hogy kelet és nyugat között nem csak kereskedelem folyt. 

 

A Selyemút volt az egyik lehetőség a Jelenlétek megosztására

 

A kereskedők nem csak az áruikat osztották meg kelet és nyugat között, hanem elsősorban a Jelenlétükön keresztüli fényt osztották meg egymás között.  A Jelenlétük, amelyet a szívükön keresztül képviseltek, volt az, amit meg akartak osztani a világ más részein lakókkal.  Mert rendelkeztek azzal a képességgel, hogy felismerjék, hogy kell, hogy legyen valami több a világon az akkori falusi, kisvárosi életnél. 

 

A belső megérzéseik, és a transzcendencián keresztüli törekvésük késztette ezeket az embereket arra, hogy messze keletre, vagy nyugatra utazzanak, hogy az árucserén kívül valami többet is cseréljenek egymással.  Így a kereskedelmi útvonalaik az energiacseréik útjaivá is váltak az árucserén kívül.  Szeretett gyermekeim, a fény volt elsősorban az a hajtóerő, amely arra késztette a korabeli embereket, hogy az otthonaiktól távoli tájakra utazzanak, hogy valami többre leljenek, valami olyasmit találjanak, ami túlmutat az adott kor világlátásán.

 

A rubin sugár belső hívása késztet benneteket is arra, hogy egybegyűljetek

 

Biztosíthatlak benneteket, szeretett gyermekeim, hogy ugyanez az oka annak is, hogy ide utaztatok.  A rajtatok keresztül munkálkodó fény biztosította számotokra azt a hajtóerőt, amelynek segítségével ilyen távolra utaztatok, hogy egy fókuszpontban összegyűlve észleljétek azt, hogy az élet többet tartogat számotokra.  Érzékelhetitek, hogy tanulhattok azáltal, ha hagyjátok, hogy a fény magával ragadjon, és a kényelmes otthonaitoktól távolra vigyen benneteket.   

 

Én, Sanat Kumara, a rubin sugár angyalaival érkeztem ide, hogy kifejezésre juttassam a legmélyebb és legszívmelengetőbb üdvözletemet ezen kiáradás, üzenet során, amellyel a rubin sugár esszenciáját árasztom ki a szívemből közvetlenül ti szívetekbe, hogy aktiváljam azt az ősi kódot, amelyet a lelketekben hordoztok.  A rubin sugár fénye volt az, amely egy belső híváson keresztül egybegyűjtött benneteket annak érdekében, hogy velem együtt szolgáljatok a Földbolygón, de a rubin sugár fénye és annak belső hívása volt az is, amely számotokra azt az impulzust biztosította, hogy ilyen messzire, Almaty-ba utazzatok, hogy találkozhassatok velem és a spirituális testvéreitekkel.

 

Nagyon boldogan látom, hogy az Almaty-ban lakók milyen elhivatottan igyekeztek megszervezni ezt az összejövetelt, és azt, hogy milyen jelentős mértékben inspirálta őket a fény ennek az eseménynek a megvalósítására , amely valójában az én vágyam volt arra vonatkozóan, hogy láthassam ezen a helyszínen ennek az eseménynek a megvalósulását a fizikai síkon, amely nagyon közel esik a Shamballához, ahol azok, akik a rubin sugárral működnek együtt, azok gyűlnek össze. 

 

Így azért jöttem el, hogy átadjam a legszívmelengetőbb, a legőszintébb üdvözletemet mindannyiótok számára, valamint a legőszintébb üdvözletem azoknak, akik kisgyermekekkel érkeztek, mert áldottak azok, akik ezt a fényt hordozzák.  A fény valójában a mi legnagyobb ajándékunk, amelyet azokon keresztül akarunk megosztani ebben a világban, akik ezt a fényt a szívükben hordozzák, akik néha anélkül tiszta, őszinte nyitott kapuk, hogy tudnák, hogy mit tesznek. 

 

A Shamballa őrzi a rubin sugár fókuszát annak érdekében, hogy intenzíven hozzájárulhasson a 144 000 életáramlat küldetéséhez

 

Biztosíthatlak benneteket arról, hogy angyalok seregei veszik azokat a kisgyermekeket körül, akik úgy határoztak, hogy Közép-Ázsiában születnek meg, néha nagyon nehéz körülmények közé, de annak hatalmas vágyával és nagy elhivatottsággal arra vonatkozóan, hogy az anya valóságában hordozzák a lángomat, amely az intenzív, tüzes, kegyelemteljes rubin fényt.  Ez a fény valójában csak azok szívében születhet meg, akik a legőszintébb módon szolgálnak minden életet, akik nem arra törekednek, hogy önmagukat emeljék magasba, hanem minden életet, akik arra törekednek, hogy segítsék a barátaikat, a szomszédjaikat és a testvéreiket, és akik néha jobban szeretik a barátaikat, a szomszédjaikat és a testvéreiket, mint önmagukat.

 

Ezért Sanat Kumara lángja köszönt benneteket, hogy felébredve és a valóságban teljességgel újjászületve ráébredhessetek arra, hogy milyen lángot hordoztok a szívetekben.  Ezennel bejelentem, hogy nagy megtiszteltetés a Shamballa számára az, hogy a sok sötét korszak után végül őrizheti a rubin sugár fókuszát.  A rubin sugár fókusza pontosan azért születhetett meg, és maradhatott a Shamballában, mint fókuszpontban, mivel sok olyan ember van jelenleg megtestesülésben, akik a Jelenlétüket az Isteni Anyára hangolták.  A Földbolygón kifejtett önzetlen szolgálatuk teszi őket képessé arra, hogy a szívükben hordozzák a rubin fényt.

 

Mivel ezek az emberek a bolygó különböző pontjain élnek, a rubin sugár fénye rajtuk keresztül működik oly módon, hogy a Shamballában lévő rubin sugár fókusza önmaga Jelenlétét ragyogja és sugározza szét, és bocsájtja ki a rezgését erről a pontról kiindulva az egész bolygó teljes szférájába.  Azok, akik rendelkeznek azzal a belső kóddal, hogy részei Sanat Kumara 144 000-es seregének, azokhoz az emberekhez most mind elér az a belső késztetés, hogy válaszoljanak a Shamballa hívására.  Szeretett gyermekeim, közületek nincs olyan, aki ne lenne részese annak a munkának, amelyet a rubin sugár végez ezen a bolygón.

 

A dualitás csapdájába zuhanás beavatásokat eredményez, amelynek során a bukottak logikájával 144 000 alkalommal nézhettek szembe

 

De hogyan születhet meg Istennek ez az intenzív lángja az anyagban azok által, akik a szívükben hordozzák ezt a lángot?  Szeretteim, ez a láng csak akkor születhet meg, ha önmagatokon 144 000 alkalommal léptek túl a dualitás-mentességbe, mint ahogy azt útmutatásként közölték is veletek mielőtt a Földbolygó sűrű szférájába süllyedtetek volna, hogy velem együtt keresztülvigyétek ezt a küldetést.  A 144 000-ből közületek sokan nem teljesen értették meg azt, hogy mennyire sűrű az a környezet, amelybe kerültek, mivel ártatlan lelkekként érkeztek.  Nem teljesen fogtátok fel a bukott tudatszint csapdáit annak ellenére, hogy fel lettetek készítve minderre.

 

Ezért itt az idő, hogy ráébredjetek arra a valóságra, hogy még mindig a lelketekben hordozzátok Isten 144 000 különböző erényének a szikráját!  Ti mindannyian a rubin sugár egyéni isteni szikráját hordozzátok magatokban, amely a ti isteni kódotok és a tálentumotok.  Ez a ti isteni potenciálotok, és annak oka, hogy miért születtetek bele ebbe a valóságba. Ez a potenciál jelenti azt is, amit meg kell valósítanotok azáltal, hogy megosztjátok a Jelenléteteket ebben az életetekben.

 

De mivel adott a dualitás valósága, így adott a 144 000-szeri találkozás is a bukott angyalokkal és a tekervényes logikájukkal.  A tekervényes, kígyói logika törekvése volt az, hogy benneteket a dualitásba vonjon, mivel a bukottak tudták azt, hogy a rubin sugár valójában csak az anyagban születhet meg, és ott juthat kifejezésre.  A rubin sugár az anyagban csak akkor képes létezni, ha azt a dualitáson-, a küzdelmeken- és a konfliktusokon- túli valóságban tartják. 

 

A 144 000 életáramlatból a dualitásba süllyedésnek az oka az a vágy volt, hogy „kijavítsátok a hibás dolgokat” a Földbolygón      

 

Miért zuhantak sokan a 144 000-ből a dualitás szintjére?  Amiatt zuhantatok erre a szintre, mert olyan hatalmas szeretetet éreztetek a szívetekben, hogy úgy éreztétek, hogy hozzá kell kezdenetek ahhoz, hogy ezen a bolygón a hibákat kijavítsátok.  Úgy éreztétek, hogy a ti felelősségetek a bukott tudatszint, a bukott angyalok tekervényes elmeműködésének kijavítása, mivel a bennetek jelen lévő hatalmas szeretet miatt segíteni szerettetek volna az ezeknek az embereknek, meg akartátok mutatni nekik, hogy az élet sokkal többől áll annál, amit ők az életről hisznek.  Sokkal több van a dualitás szintjén kívül, a jó és a rossz tudása fájának gyümölcsén kívül, amely ponton nagyon sok életáramlat elakadt, és még jelenleg is egyhelyben áll. 

 

Így veszítettétek el, szeretteim, a kapcsolatotokat a szívetekben hordozott igazi lánggal.  A bukott tudatszint által megvakulva úgy éreztétek, hogy ide kell jönnötök, hogy a Földbolygót a dualitás szintjén túlra emeljétek úgy, hogy közben belemerültetek a bukottak logikájába.  Ettől a pillanattól az a gondolat kapott teret a tudatotokban, hogy helyre kell hoznotok a dualizmus fátylát, ám attól a pillanattól kezdve a szívetekben lévő rubin fény megszűnt, mivel a rubin sugár nem létezhet a dualitásban.  Nem létezhet ott, ahol a szívetek a jó és rossz valóságában van jelen, ahol a relatív jóval és relatív rosszal kerültök kapcsolatba, és azt gondoljátok, hogy ki kell javítanotok a tekervényes logikát. 

 

Ezért lett a Shamballa valódi fizika fókusza, a fehérmárvány város, amely a Vénusz bolygó városainak hasonmása, az éteri síkra visszavonva.  Közületek mindenki, aki kapcsolatba került a relatív jó és rossz valóságával azt érezte, hogy egyedül maradt a Földbolygón.  Isten által elhagyatottnak éreztétek magatokat, szeretteim, és elkövetkezett az az idő, amikor a legkomolyabb beavatásokkal kellett szembenéznetek, mivel egyedül maradtatok a bukott logikával, a kígyó tekervényes logikájával. 

 

Miután a dualista tudatszintbe merültetek, kénytelenek voltatok a beavatásaitokat a belső bölcsességeteket alapján teljesíteni, az alapján a belső kód alapján, amely általam, Sanat Kumara által, a szívetekbe és a lelketekbe lett írva.  Aki a dualitásba merül, annak a tekervényes logikával 144 000 alkalommal kell találkoznia a Kozmikus Törvény alapján. 

 

A mesterszint felé és a dualitáson túlra vezető út az isteni erények kifejezésre juttatására épül a bukott logikával való találkozáskor

 

Mivel egykor egyikei voltatok azoknak, akik a 144 000 különböző fajta isteni erény tudatszintjét hordozták, ezért pontosan ennyiszer kell szembetalálkoznotok a megtestesüléseitek során a tekervényes logikával.  Ha egyszer megérintettétek a dualitás fátylát, akkor ennek a tudatszintnek a beavatásaival 144 000 alkalommal kell találkoznotok ahhoz, hogy teljesen megszabadulhassatok tőle, hogy visszaállíthassátok az eredeti tisztaságotokat, az eredeti isteni kódotokat és az eredeti feladatotokat, vagyis a rubin sugár lángjának hordozását.  Ezért vagyok én, Sanat Kumara, most itt a mai napon, hogy a belső bölcsességetek előhozásával ráébredhessetek arra, hogy kik vagytok valójában.

 

Azért jöttem, hogy köszöntselek benneteket ezen esemény alkalmából, és gratuláljak nektek ahhoz, hogy közületek sokan teljesítették az Anya Évének megmérettetéseit.  Ti készen álltok arra, hogy észleljétek az igazi belső potenciálotokat, hogy ráébredjetek arra, hogy készek vagytok arra, hogy, mint valós Isten Anya, mint az Isteni tudatszint képviselői az anyagban a szívetekben hordozzátok a rubin sugarat.

 

Sokan közületek közel állnak a dualista valóság határainak áttöréséhez.  Éppen ezért, a Kozmikus Törvénynek megfelelően készen álltok nemcsak arra, hogy észleljétek a belső kódotokat, hanem arra is, hogy Sanat Kumara lángját hordozzátok a szívetekben, a szív csakrátokban, annak érdekében, hogy az Isteni Anya belső állandóan lángoló rubin sugarának lángját felébresszétek a Földbolygón ismét.  A Földbolygó a felemelkedése felé halad, és kizárólag ebbe az irányba haladhat, mivel a rubin láng, az anya tüzes, intenzív, feltétel nélküli szeretete vonja magával ezt a bolygó egyre magasabbra.  Ez az a Föld valódi üzemanya, amely tovább viszi a bolygót és vele együtt minden rajta lévőt egyre magasabbra. 

 

A Shamballában megkapjátok azokat a belső tanításokat, amelyek hozzásegítenek benneteket ahhoz, hogy teljesítsétek a küldetéseteket

 

Ezért, miközben a Jelenléteteket a rubin sugáron keresztül a jelenlegi életfeladatotoknak megfelelően osztjátok meg, köszöntelek benneteket.  Mindamellett kinyújtom a kezemet értetek, mivel mindannyian a Shamballába, a szentélyembe tartotok annak érdekében, hogy belső tanításokat kapjatok éjszakánként.  Ez ugyanis a transzcendencia éve és kora, amikor magatok mögött kell, hogy hagyjátok az ego, vagyis az elkülönülés tudatszintjét.  A Shamballában kaphatjátok meg a valós útmutatásotokat arra vonatkozóan, hogy hogyan hordozzátok a rubin sugár lángját azokra a helyekre, ahol éppen tartózkodtok. 

 

Szeretteim, a Shamballában a rubin sugár fókusza olyan erős, hogy biztosíthatlak benneteket, hogy teljesen kitölti az egész bolygói szférát, annak a szférának az egészét, amelyben a Földbolygó jelenleg tartózkodik.  A rubin sugár lángja ébreszt fel benneteket, és ébreszti rá a Földbolygót az eredeti isteni útjára, arra az útra, amelyre egykor megalkották. 

 

Azért vagyok ma itt; azért adom át a szívem ajándékát, hogy köszönthessek mindenkit a Shamballában, ahol megkapjátok a végső útmutatást arra vonatkozóan, hogy merjétek tudatosítani önmagatokban azt, hogy kik vagytok valójában.  Szeretteim, vegyetek egy mély lélegzetet, hogy be tudjátok lélegezni azt, hogy kik vagytok valójában.  Közületek sokan tagjai annak a 144 000-nek, akiknek még nem sikerült belépnie Shamballa ajtaján. 

 

Annak oka, hogy nem léptétek át a Shamballa küszöbét az, hogy önmagatokat nem tartottátok arra érdemesnek

 

Azért nem tartjátok magatokat érdemesnek a belépésre, mert még mindig bennetek él a szeretet eltorzításának maradványa, amely azt mondja: „óh, ti még nem vagytok érdemesek arra, hogy a Shamballa küszöbét átlépjétek.”  A Kígyók ezt sugallják nektek: „Nézzétek csak meg, hogy mit tettetek a múltban, a korábbi életeitekben, ez az oka annak, hogy miért nem lehettek ti azok, akik érdemesek arra, hogy Sanat Kumara elé álljanak, hogy Sanat Kumara lángját hordozzák, amely a szívetekbe van pecsételve.”

 

Szeretteim, hallgassatok a belső hangra, a belső hívásra, amely a szívetek belső kódján keresztül ér el benneteket!  Hallgassatok a rubin láng hangjára , arra az intenzív tűzre, amely folytonosan vibrálva, önmagából bocsátja ki, sugározza szét a saját esszenciáját!  Figyeljetek befelé, lássátok meg, észleljétek a belső szemetekkel, amely mindannyiótokban benne van, a rubin tüzet!  Tekintsetek az életetekre a belső szemeteken keresztül!  Kapcsolódjatok hozzá, és halljátok meg annak hangtalan üzenetét, amelyet ez a fény közvetít számotokra, szeretteim, akik önként jelentkeztetek arra, hogy meg itt Közép-Ázsiában testesüljetek meg. 

 

De mit mond ez a láng nektek, szeretteim?  Egy dolgot mond csupán: „Feltétel nélkül szeretlek benneteket.”  A vénuszi intenzív Isteni láng el akar érni benneteket, meg akar tartani benneteket, és rá akar ébreszteni benneteket arra, hogy észleljétek azt az utat, amelyre születtetek.  Ez a feltétel nélküli fény biztosítani akarja számotokra annak észlelését, annak referencia keretét, hogy tudjátok, hogy kik vagytok valójában!

 

A valós életetekre ráébredve észleljétek, hogy miről szól a valós életetek!  Ez a fény a ti valós életetek.  Ez a Szent Szellem vize!  A szoba közepébe tett vízzel teli kancsó, a Szent Szellem vize, szimbolizálja mindegyikőtök Isten által vezérelt életének központi elemét.  Hogyan születhetnétek újjá az új önazonosságotokban, ha nem észlelnétek azt, hogy a Szent Szellem/ a Szentlélek az életetek központi eleme, szeretteim?

 

A sűrű közeg közepén is ébredjetek rá arra, hogy az élet központi eleme a Szent Szellem

 

Örül a szívem miközben az üzenetem során a szívetekbe, a kelyhekbe árasztom azt az intenzív rubin tüzet, amelyből egykor születtetek, és amelynek felélesztésére a Földbolygón, az anyag szférájában egykor felesküdtetek.  A dualitás sűrű szférájában testesültetek meg, bár annak sűrű közegéről, szeretteim, néhányatoknak a vénuszi szférák alapján még elképzelésük sem volt. 

 

Minden vénuszi hierarcha határtalan szeretetével köszöntelek benneteket a választott utatokon.  A Shamballa ajtaja nyitva áll közületek mindazok számára, akik hajlandóak ráébredni arra, és észlelni magukban azt a meghívást, amely már régóta a szívetekbe lett írva.  Szeretett népem, észleljétek a fényt a szívetekben, és lépjetek túl azon a torzításon, hogy elnyomjátok a fényt magatokban!  Lépjetek túl a szeretet eltorzításán, amely nem hagyja azt, hogy teljes mértékben ráébredhessetek arra, hogy kik vagytok valójában!  Lépjetek túl azon a torzításon, amely alapján megtagadjátok azt, hogy a Krisztusi Fényt testesítitek meg egyre növekvő mértékben! 

 

Sanat Kumara fénye az bennetek, amely teljes felismerésre vár, hogy teljes mértékben kifejezésre juthasson a Földbolygón.  Sanat Kumara fénye van bennetek, sokatokban, akik jelenleg a Föld különböző pontjain élve hordozzátok a rubin sugarat.  A beszédem intenzív erejének oka pedig az, hogy áttörjem az anyag sűrű szféráját annak érdekében, hogy akik a rubin sugarat hordozzák a szívükben, azok meghallják a szavamat önmagukban, és ráhangolhassák magukat a rubin tűzre, amelyek valójában vagytok. 

 

Közületek sokan vannak olyanok, akik a szívükben az Anya Éve során megalapozták a rubin tűz hordozását.  Ezért ők képessé válnak arra, hogy teljesen magukba fogadják azt a szerepet, hogy ennek a fénynek a hordozói legyenek a Szent Szellem évében és azon túl.  Ez a kiáradás az ajándékom számotokra, szeretteim!

 

A közvetlenül a szívemből a szívetekig érő feltétel nélküli szeretetemmel pecsétellek benneteket a rubin sugár szférájába.  A szívemből jövő fény mindenkit elér majd, aki nyitott arra.  Ahhoz azonban, hogy teljesen be tudjátok fogadni azt, ahhoz túl kell lépnetek a szeretet eltorzításain, túl kell lépnetek azon, hogy alulbecsüljétek önmagatokat, azt, akik valójában vagytok.       

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53