• Jézus misztikus tanításai
• A Felemelkedett Mesterek fénye
• A Felemelkedett Mesterek válaszai
• A transzcendencia eszköztára

• Miért és hogyan próbálják meg a bukott lények az emberek ártatlanságát megölni? 2012.08.27.
• Az ártatlanokat támadó bizonyos életáramlatok eltávolítása a Földről 2012.08.27.
• St. Germain szívével egységben 2012.06.12.
• A korrupció az egyik legnagyobb fenyegetés a demokráciára nézve 2012.06.08.
• Jézus 2012. évi húsvéti üzenete 2012.04.08.
• Egyedülálló lehetőség a 2012-es év mögött rejlő hisztérián való túllépésre 2012.03.14.
• A Szent Szellem beavatásaihoz szükséges kulcsok 2012.01.01.

Jézus üzenete: 

2012. évi húsvéti üzenet

2012.04,08.

Ha láthatnátok azt, amit én a Felemelkedett Mesterek nézőpontjából látok, akkor láthatnátok annak a hatását, amint a mai napon keresztények milliói gyűlnek össze Húsvét vasárnapját ünnepelni.  Valójában láthatnátok azt, ahogy ez a sok ember összegyűlve egy bizonyos mennyiségű fényt áraszt ki magából.  Az együttlétből adódóan kibocsájtott fény mennyisége függ az összegyűlt emberek őszinteségétől, a szívük tisztaságától és a szándékaiktól.  Mint láthatjátok, nagyon sok olyan gyülekezet van a Földön, ahol elegendő számú nagyon elhivatott lélek van jelen, akik valóban arra törekednek, hogy a krisztusi képnek megfelelően éljenek, annak a képnek megfelelően, amelyet maguknak elképzeltek arra vonatkozóan, hogy mit jelent számukra jó keresztényként élni.  Ahogy őszinte szívvel összegyűlnek, az énekeik, az imáik, amelyekkel a figyelmüket összpontosítják, egy bizonyos mennyiségű fényt bocsájtanak ki, amely érezhető a közösségükben, de még bolygói szinten is.

 

Mi az az elsődleges fényrezgés, amit ez a sok őszinte és tisztaszívű keresztény kibocsájt?  Ez a remény rezgése, a remény fénye, mivel közülük nagyon sokan a Húsvét üzenetének ahhoz a központi rezgéséhez kötődnek, hogy van remény valami jobbra annál az életnél, amit itt a Földön láttok, és megtapasztaltok.  Van remény arra, hogy a jövő egy pontján valami jobb lesz majd.  Ennek ellenére, szeretteim, ti, akik nyitottak vagytok a spirituális valóságra túl azon, amit a legtöbb keresztény hajlandó figyelembe venni, ti tudjátok, hogy az a jövő soha sem érkezik el.  Ez az oka annak, hogy miért maradt fenn már több mint 2000 éve a szakadék a feltámadásomból adódó remény és a legtöbb ember által megtapasztalt földi valóság között az emberiség számára. 

 

Mert, mint láthatjátok, a Húsvétnak nem az a valós üzenete, hogy egy ember, aki először is mindenkinél különb volt, feltámadt, és így uralkodni tudott a halálon, és ez az ember, majd a jövőben valamikor eljön, és megment benneteket, akik olyan mások vagytok, hogy nem is vágyakozhattok arra, hogy veletek is megtörténhessen mindez.  Nem így van, mert a Húsvét igazi üzenete az, ami a Felemelkedettek Seregének örökös jelmondata vagyis: „Amit egy ember meg tud tenni, azt mindenki más is meg tudja tenni.”  Így tehát az az üzenet, amely a keresztényekhez el kellene, hogy jusson a húsvéti szertartások részeként, valójában az, hogy ők is túl tudnak lépni az emberi korlátokon, az emberi tudatszinten, és újjászülethetnek a Krisztus tudatszintjén még az idő alatt, amíg a Földön fizikai testben élnek.

 

Ez az igazi remény, és ha ezt az üzenetet prédikálnák a főáramlatú keresztény egyházak pulpitusáról, akkor a bolygótok és az emberiség már évszázadokkal korábban átalakulhatott volna megnyilvánítva az Aranykort.  Azt a kérdést vetem tehát fel, hogy: „ Miért van még mindig jelen az a szakadék, miért maradt fenn a szakadék a remény és a valóság között?”  Valójában a remény az érkező dolgok szubsztanciája olyankor, ha a reményt áthatja a belső tudás valósága.

 

Ahogy látjátok, szeretteim, valójában itt van a gond.  Mert a legtöbb keresztény nem meri azt remélni, hogy az álmaik itt a Földön beteljesedhetnek, mivel nagymértékben arra vannak programozva, hogy ezt a beteljesülést csak az után az egyetlen élet után, amelyben hisznek, csak az után érhetik el.  Hallhattatok már erről a mondásról: „ A jövő soha sem érkezik el.”  Ennek nagyon egyszerű a háttere.  Minden, amitek van, amelyben a döntéseiteket meghozhatjátok az a jelen pillanat.  Amikor dönthettek az a mai nap, a jelen pillanat.  Mert láthatjátok, szeretteim, hogy amikor a holnapból ma lesz, akkor is a jelen pillanatban éltek, és ha a holnapra vártok a reményeitek és álmaitok beteljesedésével kapcsolatban, akkor az, ami ma még holnapnak látszik, az is egy újabb holnapot eredményez, amely felé igyekezhettek.  Így továbbra is fennmarad a szakadék a holnap és a jelen pillanat között.  Mert csak ma élhettek, csak ma hozhatjátok meg a döntéseitek, csak ma hagyhatjátok azt, hogy az egótok meghaljon, és csak ma támadhattok is fel.  De ha Húsvét vasárnap lenne minden nap, vagy nem is lenne Húsvét vasárnap, akkor is újjászülethettek az év bármely napján oly módon, ahogy az vélhetően velem megtörtént 2000 évvel ezelőtt.

 

Miért van tehát az, hogy az a fény, amelyet az a sok keresztény kiáraszt, akik Húsvét vasárnapján templomba mennek, az a fény, amely valós spirituális fény, és amely pozitív hatással rendelkezik, az nem formálta még át a Földet  2000 év alatt sem?  Nos, azért, mert az a fény soha sem alakított ki egy felfelé tartó spirált, mert a fény csak ideiglenesen villódzott, utána elhalt, mivel ahogy az emberek Húsvét vasárnapján elhagyták a templomokat, és visszatértek a mindennapi életükhöz, nem voltak képesek áthidalni azt a szakadékot, amely a között feszült, amit a templomban, vagy az Írásokban láttak, és megtapasztaltak, és amit a mindennapi életükben éltek meg.

 

Nem tudták ugyanis a Húsvét üzenetét megélni a mindennapi életükben.  Nem voltak igazán képesek arra, hogy elfogadják azt, hogy a Krisztus fénye által átalakulhatnak, hogy átalakulhatnak akkor, ha feltámadási spirál a felemelkedési spirálba ér, és így a spirituális valóságba emelkedhetnek.  De még mindezek előtt egy magasabb tudatszintre emelkedhetnek, ami észlelhetően felette áll az emberi tudatszintnek, amelyet születésük óta megtapasztalnak.

 

Miért van tehát jelen ez a szakadék?  Nos, ha a kereszténységre, mint egészre vettek egy pillantást, akkor látni fogjátok, hogy a kereszténység égboltján a legjelentősebb egyház a katolikus egyház, ezért természetesen minden évben Húsvétkor a katolikus egyház feje kinyilvánít bizonyos kijelentéseket.  Tegnap a Pápa kijelentette, hogy az emberiség sötétben tapogatódzik, mivel nem képes különbséget tenni jó és rossz között.

 

Ez természetesen tökéletesen helyes megállapítás.  Nincs is bajom ezzel a kijelentéssel, de azzal a ténnyel már van, hogy ezt a kijelentést annak az egyháznak a vezetője tette, amely elsődlegesen felelős azért a tényért, hogy az emberiség a sötétben tapogatódzik, és nem képes különbséget tenni nem a jó és a rossz között, hanem a krisztusi egyetlen valóság és a dualitás számtalan anti-krisztusi „valósága” között.

 

Természetesen a katolikus egyház önmagát Péterre alapozza, aki feltehetően az első pápa volt.  Szeretteim, nekem azonban személyesen nincs tudomásom egy egyház számára pápának felkent Péterről, egy olyan egyházra vonatkozóan, amely bármilyen módon is hasonlítana arra a katolikus egyházra, amit napjainkban láttok.  Nem emlékszem, hogy ezt tettem volna, és az Írások sem említik ezt.  Ennek ellenére a katolikusok természetesen ezt olvasták ki az Írásokból, és azt hiszik, hogy valójában én kentem fel Pétert az egyházam első pápájaként.  Pontosan ez bizonyítja azt, hogy mi is a probléma akkor, ha az a teljes egyház, amely több mint egy évezred óta uralja a kereszténységet, az a péteri tudatszintre épült.

 

Mert igaz ugyan, hogy azt mondtam, hogy: „te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat”, de hamarosan azt is hozzátettem, hogy: „Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.” Mint látjátok az a kőszikla, amelyre az egyházamat építem az az intuitív képesség, amelyre minden embernek rá kell ébrednie.  Van ugyanis valami, valamilyen valóság az emberi tudaton túl, túl az egyéni érzékelési szűrőtökön.  A péteri tudatszint pedig azt a vágyat jeleníti meg, hogy ezt a valamit, amely túlmutat az emberi tudaton, azt belegyömöszölje a mentális dobozotokba úgy, hogy az megfeleljen az érzékelési szűrőtőknek, ahelyett, hogy továbbra is a Krisztust használnátok iránytűként, amely képes lépésről lépésre elvezetni a jelenlegi tudatszinteteken, a jelenlegi érzékelési filtereteken túlra.  Ez az a központi dinamika, amelyet „figyelmen kívül” hagytatok. Pontosabban természetesen nem egyszerűen csak „figyelmen kívül hagytak”, hanem valójában erőszakkal nyomták el azok az erők, amelyek a Római Katolikus Egyházat a kezdetektől fogva uralják.

 

Mert láthatjátok, ha őszinték vagytok, hogy a korai kereszténység még mielőtt észlelte volna azt a Római állam, már két irányzat által vált megosztottá.  Az egyik irányzatot a gnosztikusok egy része képviselte, akik a Szellem általi folyamatos kinyilvánításokra hagyatkoztak, és jelen volt az a tendencia is, hogy megszilárdítsák az egységes doktrínákat, az egységessé alakított szertartásokat annak érdekében, hogy egységesebb vallást teremtsenek meg.  Ezek a törekvések a maguk tiszta formájában nem voltak se rosszak, se jók.  Mindegyik képviselt bizonyos értéket, de amikor az egyik közülük kizárólagosságra tört, és ezért kiegyensúlyozatlanná vált, akkor nyilvánvaló vált, hogy az az embereket letéríti a krisztusi középútról, így azok a dualitás egyik szélsősége felé sodródtak.

 

Ezt látható a gnosztikusok mozgalmában is.  Ha a gnosztikusok tudását nem törölték volna el erőszakkal, akkor még tisztábban láthatnátok mindezt.  De látható ez napjainkban is a modern gnosztikusok alapján, akik valamilyen formájú kinyilatkoztatásokban, csatornázásban hisznek az anyag valóságán túli entitásokon keresztül.  Nagyon sok olyan ember van a mai világban, akik ugyanúgy viszonyulnak a kinyilatkoztatásokhoz, mint ahogy a gnosztikusok tették számos évszázaddal ezelőtt.  Ezek az emberek nem akarnak maguknak doktrínákat kialakítani, mivel ráébredtek arra, hogy a Szellem továbblép a világ körülményeinek változásával és az emberiség tudatszint-emelkedésének következtében.  Az emberek ilyenkor újabb kinyilatkoztatásokat keresnek maguknak.  Ha azonban közben kiegyensúlyozatlanná válnak, akkor egyre több és több, egyre hihetetlenebb kinyilatkoztatásokban kezdenek el hinni, és így könnyen áldozatául esnek azoknak az erőknek, amelyek tudják azt, hogy hogyan játszadozzanak az emberi ego jellegzetességeivel, ezért olyan üzeneteket küldenek az embereknek, amely által azok különlegesnek érezhetik magukat, mivel képesek felismerni a magasabb szintű tanításokat.

 

Ezek az emberek azonban nem veszik észre azt, hogy ha egyszer átlépték annak a meggyőződésnek a küszöbét, hogy ők maguk különlegesek azért, mert olyan dolgokban hisznek, amelyekben a többség nem hisz, akkor valójában már nem lesz határa annak, hogy mi mindenben hisznek majd.  Nem lesz határa annak, hogy milyen messzire mehetnek el, és hisznek majd el vadabbnál vadabb kinyilatkoztatásokat egészen addig, míg ki nem alakítanak maguknak egy szekta jellegű környezetet, amellyel elzárják magukat a többi embertől.  Ezzel végül eljuthatnak arra a szintre, amikor valamilyen szélsőséges cselekedetre szánják el magukat, amelynek eredményeként vagy felébrednek, vagy legalább ráébresztik a világot arra, hogy egy újabb példáját láthatják azoknak az embereknek, akik átlépték a józan ész határát, és fanatikussá váltak.

 

Természetesen jelen van egy másik tendencia is, amely alapján az emberek nem mernek meghallani semmilyen újat, mert a biztonságra, a változatlanságra törekednek, amelyet feltehetően valamilyen végső, abszolút hatalomhoz kapcsolnak.  Ezt láthatjátok a katolikus egyház esetében, miután az a Római Birodalom hivatalos egyházává vált.  Vessetek most egy gyors pillantást a történelemre, és lássátok meg, hogy minden egyházon belüli konfliktus, amelyek közül a legjelentősebb a keleti és a római egyház között kialakult konfliktus volt, amely a körül a kérdés körül összpontosult, hogy isteni lény voltam-e, vagy nem, hogy isteni lény voltam-e már a kezdetektől, vagy olyan ember, mint a többiek.  Az egyik álláspont sem volt azonban összhangban a krisztusi valósággal.  Mert mindkettő csak egyszerűen az ego vágyának az arra irányuló kifejeződése volt, hogy valamilyen végső hatalmat létrehozva kijelentse azt, hogy az adott álláspontot képviseli az egész keresztény egyház, és minden kereszténynek kötelessége abban hinnie, különben kitaszíthatják.  Ám ahogy az emberek arra a tudatszintre jutnak, hogy egy bizonyos kifejeződést, bizonyos tantételt, mint végső és tévedhetetlen igazságot határoznak meg, akkor nyilvánvalóan megtörténik az, hogy szembe kerülnek azokkal, akik véleménye nem egyezik a tantételükkel, és akik valamilyen másik doktrínát választanának megdönthetetlen doktrínaként. 

 

Éppen ezért, amikor mindkét fél a saját végső döntésének álláspontjára helyezkedik, akkor nincs meg a közös nevező, nincs meg a kompromisszumkészség, és nem élnek a magasabb szintre való emelkedés lehetőségével, ezért szét kell válniuk, mint ahogy az látható a keleti és nyugati egyházak, vagy a kapitalizmus és a kommunizmus esetében és még sok más példa alapján.  Ezt láthattátok a tudomány és a vallás esetében is, vagy legalább is a materialista tudomány és a formai keretek közé szorított vallás esetében.  Nem látjátok-e, szeretteim, hogy én azt mondtam: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy kardot.”  Mert mi a Krisztus kardja?  Az, hogy amennyiben letértek arról az útról, hogy állandóan arra törekedjetek, hogy túllépjetek a jelenlegi érzékelésetek szűrőin, akkor a jelenlegi észlelésetek ellentéte kérdőjelez majd meg benneteket.  Az érzékelésetek ugyanis nem lehet tökéletes, mivel a dualitás szintjéről csak behatárolt érzékelés eredhet, és ha a korlátolt, dualista érzékeléseteket alapul véve valami végső következtetésre akartok jutni, akkor az ellentétes érzékelés megkérdőjelezi majd az érzékeléseteket.

 

Nincs az az érzékelés ennek a világnak a keretein belül, amelynek ne lenne ellentéte.  Így, vagy az ellentétek harcába szálltok bele, vagy megkeresitek a Krisztus kardját, amely szétválasztja a valósat a valótlantól.  Nem azáltal, hogy az egyik dualista ellentétet jelölné ki végső megoldásként, hanem azáltal, hogy hozzásegít benneteket ahhoz, hogy átlássatok a dualitás tudatszintjén, azon a tudatszinten, ahol az egyik pólust, a péteri tudatszintet az abszolút igazság szintjére akarjátok emelni.  Ha megpillantjátok e fölött a tudatszint fölött a krisztusi valósátok, akkor új viszonyítási keret nyílik meg a számotokra.  Ha hajlandóak vagytok folyton ezt használni, és a tudatszinteteket fokozatosan feljebb emelni, akkor képesek lesztek az emberi tudatszint, a péteri tudatszint vaksága fölé emelkedni egészen addig a pontig, ahol a krisztusi tudatszint, a Krisztus tudatának tisztaságával láthattok majd. 

 

Ekkor kezdtek majd hozzá a remény és a valóság között feszülő szakadék áthidalásához, mivel ráébredtek arra, hogy a tudatotok irányítása felett kialakított mester fokú uralmatok, de még a Krisztusban megtisztult mester szintetek is, amellyel a tudatotokon uralkodni tudtok, valamint az anyag felett kialakított uralmatok nem valami távoli vágy beteljesüléseként jelennek majd meg a túlvilágon, hiszen ezek lehetősége valós.   Azt is mondhatjuk, hogy tudományos valószínűséggel bírnak, amelyek élő valósággá válhatnak ezen a világon akkor, ha megtapasztaljátok a jelent, ha elfogadjátok végre azt, hogy ez az a jelen, és nem pedig a jövő jelene lesz az, hanem ez, ami itt és most van.

 

Ez az a végső szakasz, amikor elfogadjátok majd a Krisztusságotok valamilyen mértékét, és készen álltok majd arra, hogy kifejezésre is juttassátok, anélkül, szeretteim, hogy annak a csapdájába esnétek, hogy azt gondolnátok, hogy mivel rendelkeztek egy bizonyos szintű Krisztussággal, ezért valamilyen végső pontra jutottatok el.  Mert nem látjátok-e, hogy mindaddig, amíg megtestesülésben vagytok jelen, addig a péteri tudatszint állandóan jelen lesz, és arra törekszik, hogy azt a krisztusi fényt, azt a krisztusi tudatszintet, amelyre eljutottatok, azt ahhoz az elgondoláshoz igazítsa, hogy annak most már véglegesnek kell lennie.  Számára ugyanis, ha ez a Krisztus fénye, akkor ez képviseli a végső állapotot.  Ezért számára az adott kinyilatkoztatás a végső kinyilatkoztatás, a végső doktrína, és az ehhez kapcsolódó hit pedig az egyetlen igaz hit.  Ezért ha tanítóvá váltok, ha az igazság kifejeződései lesztek, akkor mindaz, ami rajtatok keresztül kifejezésre jut, az már valamilyen végső, utolsó kinyilatkoztatásnak kell, hogy legyen.

 

Ha őszinték akartok lenni, akkor vessetek egy pillantást azok közül az emberek közül néhányra, akik azt állítják, hogy kinyilatkoztatásokat kaptak az egyik, vagy a másik valóságból, vagy esetleg a Felemelkedett Mesterektől.  Vessetek egy pillantást rájuk, és lássátok meg azt, hogy közülük hányan estek annak a áldozatául, hogy azt gondolják, hogy közvetítőként, vagy guruként valamilyen végső szintre, végső státuszra jutottak, hogy ők a megalapítói annak a végső egyháznak, amely az Aranykor új egyháza lesz, vagy higgyenek bármilyen más elképzelésben arra vonatkozóan, hogy az általuk elért szint képviseli azt a végső szintet, amelyet el lehet érni, amely elkülöníti őket a többiektől, és azok fölé emeli.  Így anélkül, hogy észlelnék, a péteri tudatszintet veszik magukra, azt a tudatszintet, amely arra lett kialakítva, hogy azt a hitet hirdesse, hogy a katolikus egyház Krisztus egyetlen igaz egyháza, és egyben az üdvözülés egyetlen igaz útja, valamint elhitesse azt, hogy a katolikus egyház rendelkezik az egyetlen igaz tantétellel, és a pápa Krisztus szavainak tévedhetetlen szószólója.

 

Soha sem volt, és soha sem lesz egyetlen olyan kinyilatkoztatás sem, amely végleges, amely abszolút, szeretteim.  Egyetlen olyan kinyilatkoztatás sem adható, amely túlmutat az azt befogadó személyen, vagy azon személyek tudatszintjén, akiknek a kinyilatkoztatást átadni szánják.  Egyetlen kinyilatkoztatást se szánnak légüres térbe érkezni.  A kinyilatkoztatások célja mindig az, hogy egy bizonyos csoportot feljebb emeljen, hogy azok általa túlléphessenek bizonyos tudatszinten.  Ezért a kinyilatkoztatásnak igazodnia kell az adott emberek tudatszintjéhez, különben azok nem lennének képesek megragadni azt, és a kinyilatkoztatás nem hullhatna termékeny földbe.  Mint láthatjátok, azzal, hogy a kinyilatkoztatásokat egy adott tudatszinthez alakítjuk, megtörténhet az, hogy az azon a tudatszinten lévő emberek a kinyilatkoztatást arra használják, hogy igazolják vele az adott saját tudatszintjüket, vagy az adott tudatszintjükhöz tartozó elképzeléseik bármelyikét, azt állítva, hogy  igazolt az, hogy az ő elképzelésink abszolút tévedhetetlenek, mert különben a kinyilatkoztatások nem így érnék el őket.  Látjátok-e, hogy ez történt a Buddha tanításaival, azzal a tanítással, amelyet én hoztam nyilvánosságra, Mohamed tanításaival, vagy Padma Sambhawa tanításaival, vagy a történelem során a többi tanító tanításaival, de még a modern tanítók közül is sokak tanításával, és még azokkal is, akik a Felemelkedettek Seregének igazi támogatását élvezték.

 

Azért történik ez meg, mert a péteri tudatszint még mindig jelen van a Földön, és ha nem vagytok eléggé éberek, ha nem törekedtek állandóan arra, hogy túllépjetek az adott jelenlegi tudatszinteteken, akkor meg fog kísérteni benneteket ennek a tudatszintnek az árnyalt változata.  Szeretteim, nem szeretném bennetek azt a benyomást kelteni, hogy Péter a Krisztus értéktelen, vagy alacsony szintű tanítványa lett volna.  Azért lett kiválasztott, mert meg volt benne annak a lehetősége, hogy túllépjen az adott tudatszintjén.  Éppen ezért magatokra is úgy tekinthettek, mint olyan helyzetben lévőkre, mint amilyen Péter volt, amíg meg nem látjátok a valódi péteri tudatszintet, és tisztábban nem észlelitek a krisztusi tudatszintet.  Mindannyian, akik spirituális emberek vagytok, abban a kegyelemben részesültetek, hogy képesek vagytok felismerni a Krisztust, látni azt, hogy valami különlegeset ajánlok nektek, valami olyasmit, ami túlmutat a többi prédikátoron, akik abban az időben Galilea útjain jártak.  Péter eleget látott ahhoz, hogy kész legyen követni engem.  Nem volt azonban képes arra, hogy az öntranszcendenciát folytassa.  Állandóan kísértette az a tudatszint, amely azt akarta, hogy elhiggye azt, hogy eljutott már egy végső szintre, hogy mivel én az Élő Isten Fia vagyok, ő pedig az Élő Isten Fiának a tanítványa, ezért ő neki már nem szükséges a saját egójára, és a tekervényes tudat árnyalt dolgaira odafigyelnie, amely azonban beleférkőzött már a tudatába, vagy amely tudatszintet a tömegtudatból, az anti-krisztusi tudatból folytonosan a tudatára vetítettek.  Így kényelemben kezdte érezni magát, ezért történt meg az, hogy amikor elmondtam neki azt, hogy a küldetésem milyen véget ér majd, akkor nagyon kényelmetlenül kezdte el érezni magát a kijelentésem következtében, mivel nem feleltem meg annak az elképzelésének, hogy minek kellene történnie nem csak Isten Fiával, hanem Isten Fiának követőivel is.

 

Ezért tagadott meg háromszor.  Nem volt ugyanis hajlandó hagyni azt, hogy keresztre feszítsék velem, Istenre bízva a sorsát.  Legalább a saját életét a saját elvárásaihoz akarta igazítani még akkor is, amikor számára már nyilvánvalóvá vált, hogy az én életem nem felel majd meg az ő elvárásainak.  De, mint láthatjátok, én nem hibáztatom Pétert, és senki mást sem.  Mi haszna lenne bárki hibáztatásának?  Én nem azért érkeztem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy általunk a Föld felül emelkedhessen azon a tudatszinten, amely szinten az ítélkezés és a bírálat egyáltalán lehetőségként fennáll.  A krisztusi tudat tisztaságánál ugyanis nem ítéltetik el senki.  Egyszerűen csak észlelitek azt, hogy mi valós, és állandóan nyitott kapuként szolgáltok annak, ami valós, annak érdekében, hogy az kifejezésre juthasson olyan formában, amelyben az adott esetben az adott személy esetében arra lehetőség van.  Mert nem arra törekedtek ekkor, hogy az abszolút igazságot nyújtsátok, amelyet nem tudnak kezelni.  Arra törekedjetek, hogy a Krisztus nevében egy pohár hideg vizet adjatok a szomjazóknak, amely majd kiemeli őket az adott tudatszintjükből, és remélhetőleg felfelé tartó pályára állítja őket, amellyel egyre magasabbra jutnak majd. 

 

Ez a Húsvét valós reménye.  Látjátok-e az emberek napi valósága és a templomban hallott feltámadásom dicsősége között feszülő szakadékot, a különlegességemet, a mindenki máshoz képesti másságom hangoztatását, azt az elképzelést, hogy egy nap majd elérkezem, és megmentem őket, ami azonban csak egy távoli jövőben és nem ebben a világban történik majd meg?  Látjátok-e, hogy ez az a szakadék, amelyet a péteri tudatszint hozott létre, és tart fenn?  Mindennek az az oka, hogy elhiszitek azt, hogy ez a kinyilatkoztatás, ez a tantétel abszolút, és mindaddig, amíg ebben hisztek, addig azt képzelitek, hogy meg vagytok mentve.  Ezért nem veszitek annak a felelősségét magatokra, hogy mindaddig, amíg a Földön vagytok, addig nem lehet garantálni azt, hogy üdvözülni fogtok.  Ezért állandó nyitott kapuként kell szolgálnotok ahhoz, hogy elérjétek a krisztusi tudatszintet, amely hozzásegít majd benneteket ahhoz, hogy túllássatok a tekervényes tudatszinten, amely folyton arra törekszik, hogy félrevezessen benneteket, és azt érezzétek, hogy: „Ah, eljutottam valamilyen végső szintre, meg vagyok mentve.  Most már csak meg kell várnom, hogy az Úr eljöjjön értem, és megtegyen értem minden egyebet.”

 

Látjátok-e, hogy mindig jelen lesz a szakadék, ha azt gondoljátok, hogy valamilyen nagy horderejű jövőbeli dicsőség vár rátok, amely nem hasonlít majd a mindennapi életetekhez?  Látjátok-e, hogy egyedül úgy hidalhatjátok át a szakadékot, ha ráébredtek arra, hogy az üdvözülés egy út, egy lépcsőzetes út, mint egy lépcsőház, amely az aktuális tudatszintetektől a személyes Krisztusságotok tudatszintjéig vezet el.  Ezt a lépcsősort bármikor képesek vagytok végig járni, ha alkalmanként egy, megléphető, számotokra hihető lépést tesztek előre.  A péteri tudatszint azonban nem fogadja el „az út” elképzelést.  Az ugyanis ragaszkodik a megmentéshez, vagy legalább is egy garantált üdvözüléshez, amely a legszélsőségesebb formájában a fundamentalista keresztény hitben van jelen, amely szerint, ha most itt ültötökben kijelentitek azt, hogy Jézus Krisztus a ti Uratok, és megmentőtök, akkor garantáltan megmenekültök, és nem kell mást tennetek, csak a továbbiakban el kell kerülnötök a nyilvánvaló bűnöket.

 

Ez azonban az én igaz tanításomnak a teljes antitézise.  Mert én egy útról beszéltem, és a követőim az út követőinek tekintették magukat, és nem pedig Jézus követőinek, de még csak nem is Jézus Krisztus követőinek.  Mert látták, mert azt tanítottam nekik, hogy az út túlmutat minden személyen.  Ez ugyanis egy egyetemes, időtlen út, amely kifejezésre juttatható nagyon sokféle összefüggésben, nagyon sokféle társadalomban.  Ez egy olyan út, amely tovább fejlődik, amint az emberiség a tudatszintjét feljebb emeli, és így az emberek még magasabb szintű kinyilatkoztatásokban részesülhetnek majd.  Igen, szeretteim, közületek mindazok, akik elfogadják azt, hogy én az igazi Jézus vagyok, aki egy emberi közvetítőn keresztül beszél, áldott az.  Áldott az, mivel test és vér nem fedte fel magát előttük, de ne essetek annak csapdájába, hogy azt higgyétek, hogy ez a közvetítő a végső közvetítő, és az általa a részemről és a többi felemelkedett mester által átadott tanítás végső tanítások lennének. 

 

Ez a közvetítő ez idáig soha sem engedte meg magának azt, hogy ennek a csapdájába essen, és ezért alkalmazzuk még.  Különben nyitott kapu helyett zárt kapuvá vált volna már.  Nyitott kapuként azzal a kihívással kell szembenéznetek, hogy együttáramoljatok a Szellemmel, még akkor is, ha a Szellem túl akar lépni azon, amit korábban rajtatok keresztül kinyilvánított.  Most ugyanis más tudatszintet akar megszólítani, mint amelyhez korábban szólt.  Így, mint láthatjátok, állandó kihívásnak vagytok részesei, amelynek során nem hagyhatjátok, hogy a péteri tudatszint elhitesse veletek azt, hogy az adott tanítás egyfajta végleges tanítás, egyfajta végső kinyilatkoztatás lenne.  Mindaddig, amíg ebben hisztek, ameddig ezt gyakoroljátok, addig garantálható az, hogy a jelenlegi életeteknek a végén felemelkedtek majd.

 

Istennel nem alkudozhattok.  Nem vásárolhatjátok meg a Mennybe vezető utatokat.  Vagy a Mennyben vagytok, vagy nem ott vagytok.  Mert ha nem a Mennyben vagytok jelen, akkor a dualitás tudatszintjén vagytok, és a dualitás tudatszintjén nem tehettek semmit, hogy megvásároljátok az utatokat a Mennybe.  A dualitás tudatszintje az a tudatszint, ahol szakadékot láttok önmagatok és a Krisztus között.  A szakadék tudatszintjén nem tehettek semmit annak érdekében, hogy bezárjátok a szakadékot, és azt sem látjátok, hogy mennyire lehetetlen mindez.  A katolikus egyház és más egyházak, vagy a New Age egyházak és a spirituális mozgalmak világára tekintve nem látjátok-e, hogy mennyien várnak arra, és hiszik azt, hogy valamilyen módon majd sikerül bezárniuk a szakadékot anélkül, hogy megváltoztatnák a tudatszintjüket, anélkül, hogy túllépnének azon a tudatszinten, amely a szakadékot megteremtette.

 

Nem valósítjátok-e meg ezt az áttörést a 2012. év Húsvétjának vasárnapján, hogy ne csak intellektuálisan halljatok, hanem lássátok is ezt?  Lássátok a szívetekben; a lényetekben.  Tapasztaljátok meg, hogy ez a valóság!  Ez az a végtelen, időtlen üzenet, amelyet a különböző korok igaz tanítói tanítottak.  Mert csak a tudatszintetek megváltoztatásával hidalhatjátok át a szakadékot.  A tudatszintetek megváltoztatása pedig azt jelenti, hogy túlléptek az elkülönülés és a dualitás tudatszintjén, az anti-krisztus tudatszintjén, az emberi tudatszinten, a péteri tudatszinten, vagy aminek nevezni akarjátok.  Túl kell lépnetek azon a tudatszinten, amely a szakadékot létrehozza, és számotokra hihetővé teszi, elhitetve veletek azt, hogy Isten országán kívül vagytok.

 

Csak akkor lesztek Isten országában benn, ha elfogadjátok azt, hogy már odabenn vagytok, ha elfogadjátok azt, hogy mindig is belül voltatok, csak egyszerűen nem vettétek észre.  Mindaddig, amíg azt hiszitek, hogy ott van a szakadék, addig az ott is marad.  Nem kezditek-e, szeretteim, érezni annak valóságát, amiről beszélek?  Nem azt kérem tőletek, hogy váltsatok azonnal, hogy hagyjátok magatok mögött a péteri tudatszintet azonnal, mivel tudom, hogy ez nem reális.  Ismétlem, egyszerre csak egy újabb lépést kell megtennetek.  Alapvető váltás következhet azonban be akkor, ha kezditek igazán megérezni annak valóságát, amiről beszélek nektek, annak valóságát, hogy tovább kell lépnetek azon az árnyalt tudatszinten, amely elhiteti veletek azt, hogy a valóság kifejezésre juttatható szavakkal, vagy ennek a világnak az elképzelései által.

 

Én nem ebből a világból való vagyok; a Krisztus nem ebből a világból van.  Ebben a világban azonban minden a krisztusi tudatszintből lett megteremtve: „Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.”  Így a krisztusi tudatszint része, alkotója mindennek, ezért mindenhol megtalálható.  Soha sem lehettek olyan helyen, ahonnan ne kezdhetnétek el a felfelé tartó utatokat, és ne kezdhetnétek hozzá ahhoz, hogy túllépjetek az adott tudatszinteteken.  Ezzel azonban nem azt akarom mondani, hogy a Földön minden körülmény a krisztusi tudat kifejeződése lenne.  Minden korlát, minden betegség, minden embertelenség az anti-krisztusi tudat kifejeződése, de azt mondom, hogy minden atom belsejében megtalálhatjátok a krisztusi fényt.  Így ha túl tudtok látni a külső formán, amelyet ezek az atomok ideiglenesen magukra öltöttek, akkor megláthatjátok a Krisztus fényét mindenen belül.  Ha pedig kezditek már látni, hogy a krisztusi fény része a testetek összes atomjának, az érzelmeiteknek, a gondolataitoknak és az önazonosság-észlelésetek atomjainak, akkor kezditek el meglátni a Krisztust önmagatokban.  Mert mindaddig, amíg a Krisztust önmagatokon kívül észlelitek, másnak, mint amik ti vagytok, tőletek elkülönülve látjátok, addig hogyan fogadhatnátok el azt, hogy Krisztussá válhattok?  Hogyan juthatnátok el oda, hogy elfogadjátok azt, hogy ti vagytok a Krisztus?

 

Mint látjátok, ismételten a péteri tudatszint az, amely azt láttatja veletek, hogy szakadék van köztetek és a Krisztus között, és csak valamilyen rajtatok kívül álló csoda, valamilyen csodás beavatkozás eredményeként válhattok Krisztussá.  Ez azonban nem így van.  Ahhoz, hogy Krisztussá váljatok nézőpontváltásra van szükségetek, hogy el tudjátok fogadni annak valóságát, hogy a Krisztus bennetek van itt és most.  Így tehát soha sem különültetek el a krisztusi valóságtól, amely ÉN VAGYOK, és amely ti is vagytok, és ha ti is azt teszitek, amit én tettem, akkor ráébredtek arra, hogy a Krisztus ÉN VAGYOK.  Mert ÉN VAGYOK a Krisztus!  Mert semmi más nincs csak a Krisztus.  Ez a Húsvét valódi üzenete!  Bárcsak legalább néhány keresztény egyházban ezt prédikálnák, azokban az egyházakban, amelyek azt állítják magukról, hogy engem képviselnek a Földön.  Bárcsak legalább néhány ember merészelné észlelni a krisztusi valóságot!  Én ugyanis már majdnem 10 éve szólok hozzátok az internetes oldalamon keresztül.  Bárcsak néhányan felhasználnák ezt lépőkőként ahhoz, hogy kialakítsák az Igazi Jézussal a saját belső kommunikációjukat, a saját párbeszédüket!  Mert én rajtuk keresztül is beszélnék.  Mert nem arra vágyom, hogy egy közvetítő legyen az egyetlen közvetítőm, aki a Krisztust képviseli.  Ő ugyanis tudja jól, hogy a Krisztus mindennek része, és a Krisztus második eljövetele csak akkor történhet meg, ha emberek ezrei, milliói észlelik önmagukban a Krisztust, a Krisztust, amely ÉN VAGYOK.

 

Mert valójában a Krisztus, amely ÉN VAGYOK, élő Krisztussá szeretne válni, és sokak által szeretne kifejezésre jutni.  Mert csak ha az EGY, aki még mindig EGY, válik sokká, akkor aratható végül le a Krisztus győzelme!

 

Ezzel kívánok nektek boldog Húsvétot, amikor új megvilágításban láthatjátok a Krisztust és önmagatokat, mint cselekvő Krisztust.  Így legyen, mert így szóltam.  ÉN Jézus Krisztus VAGYOK.