Jézus üzenete

Krisztus népéhez jöttem, őket kívánom új lehetőségre ébreszteni 2009.10.24.

Jeruzsálem, Izrael 
 

Megjegyzés: A Közvetítő egy parkban ült, az óváros zárt Arany Kapuja alatt, a Nemzetek Temploma irányában nézve.  Az üzenetet megelőzően négy fiatal fiú szaladt ebbe az irányba, és egyikük egy üveg ásványvizet adott a Közvetítőnek, és mellé telepedett. 


TÉMA:Értsük meg, hogy mi az igazi jelentése annak, amikor Jézus azt mondta, hogy „Ítélet végett jöttem én e világra”, és mit jelent az új ítélet az uralkodói elit 10 000 tagjára nézve!

Szeretteim, miért jöttem én, Jézus, annyi évvel ezelőtt erre a földre?  Mit szándékoztam megtestesíteni ezen a helyen?  Mit kívántam itt elérni?  Azért jöttem-e, hogy a történelem híres személyiségei közé emeljem magam, hogy úgy kerüljek be a történelembe, mint valaki, aki az emberiségért tett valamit?  Vagy teljesen más oka volt mindennek, amelyet mindösszesen csak nagyon kevés ember értett meg?

Szeretteim, jórész a gyermekek miatt jöttem, a gyermekek ártatlansága miatt.  Azokért, akik ezen a konfliktusokkal és küzdelmekkel teli földön születtek, de tisztának, ártatlannak, szentnek maradva nőttek fel, annak ellenére, hogy a haraggal, gyűlölettel teli és ellenséges környezet, amelyben éltek, elkerülhetetlenül hatott rájuk.   Amelyet tovább színezett még az a harag, gyűlölet, és meggyőződés, amely a más fajtához tartozó, más vallású emberekkel szemben ébredt, akiket Isten számára rossznak, elfogadhatatlannak tartottak, úgy gondolván, hogy ők a pokol tüzére kerülnek majd, vagy ahogyan az adott vallás vagy kultúra azt éppen elképzelte.

Szeretteim, tudjátok-e, hogy a szolgálatom alatt milyen sokszor tekintettem a gyermekekre, akiknek a gyönyörű, ártatlan szemében végtelen reményt találtam?  Láthatjátok, mert egy helyen benne van a Bibliában, hogy körém gyűltek, és én azt mondtam: ne tiltsátok el tőlem őket!  De amit nem jegyeztek le az írásokban az az, hogy szinten minden alkalommal és minden helyszínen, ahol prédikálni kezdtem ott voltak a gyermekek hallótávolságon belül, és bár nem kísérték figyelemmel a mondandómat, de megértették azt, ami a szavak mögött rejlett, a sugárzást, a szeretetet, amely a Lényemből sugárzott, az Isten gyermekei felé irányuló határtalan szeretetet. 

Vagy nem mondtam-e azt, hogy a szelídeké a mennyek országa, szeretteim?  Az e mondás mögötti igazság rendkívül egyszerű; azok, akik a szívükben ártatlanok, ők öröklik majd a Földet.  Mert eljön az az idő, amikor lejár az idejük azoknak, akik büszkék, akik arrogánsak,  akik felsőbbrendűnek képzelik magukat, úgy gondolván, hogy ők jobbak, mint Isten gyermekei a Földön, eljön az idő, amikor az ő lehetőségeik a végükhöz érnek.


A gyermekekkel kegyetlenkedőkre váró ítélet

Mindezek a gyermekekért végzett szolgálatom mellett, az is a célom volt, hogy magasabb szempontból, mint amelyet a gyermekek megérthettek volna, is szolgáljam őket, és elhozzam számukra Krisztus ítéletét azokra, akik, szeretteim, változatos módon éltek vissza ezekkel a gyermekekkel. 

Biztosíthatlak benneteket, hogy ők azok, akik már hosszú ideje vannak itt a Földön, akik a felső énjükkel már elveszítették a kapcsolatukat, akiknek már nincs lehetőségük egyenesen a fényt magukba fogadni, és emiatt másoktól kell, hogy ellopják azt ahhoz, hogy életben maradhassanak ezen a bolygón.  Hogyan jutnak fényhez, hogyan lopnak fényt?  Változatos módokon, de a leggyakoribb módszer, szeretteim, az, hogy gyermekekkel kegyetlenkednek.  Mivel a gyermekek a nagyfokú ártatlanságuk miatt több fényt raktároznak a csakráikban, ezért a kegyetlenkedések során onnan többet tudnak csapolni maguknak. 

Lehet ez szexuális zaklatás, vagy erőszak, lehet ez vallásos visszaélés a gyermekeket arra kényszerítve, hogy a gyűlöletet tegyék magukévá korai gyermekkoruktól kezdve, vagy ha diszkriminációra nevelik őket mások eltérő vallása miatt, olyanokkal szemben érvényesítve, akik valójában nem is különböznek tőlük.  Biztosíthatlak benneteket, szeretteim, hogy a gyermekek nem érzékelik azokat a különbségeket, amelyeket a felnőttek látnak.  Nem természetes dolog olyan embereket gyűlölni, akik ugyanúgy néznek ki, mint ti, csak más vallásban hisznek. 

Ez soha sem származik gyermeki elméből.  Ezt csak ráerőltetik a gyermeki elmékre, szeretteim.  Biztosíthatlak benneteket, hogy az erőszak legrosszabb formája az, amikor a gyermekeket gyűlöletben és haragban nevelik fel.  Láthatjátok, szeretteim, hogy a gyermekek szeme előtt elkövetett vérontás, a gyermekek gyűlöletre nevelése; ezek az emberiség ellen elkövetett legnagyobb bűncselekmények, és láthatjátok, hogy ez történik a világban.

Bizonyos életáramlatok lehetőségeinek vége szakad

Biztosíthatlak benneteket, hogy vannak olyanok, akik nagyon hosszú ideje élnek már vissza a hatalmukkal, úgy hogy gyermekekkel kegyetlenkednek; az ő napjaik meg vannak számlálva.  Ugyanis, szeretteim, ők nem voltak hajlandóak túljutni ezen a mentalitáson.  Ez látható napjainkban a gyermek pornográfia megnyilvánulásával, a gyermekekkel való szexuális visszaélések megjelenésével, vagy a gyermekek prostituáltként történő eladásával az egész világon.  Látható ez, a gyermekek gyűlöletre nevelésével is itt az arab és zsidó konfliktus helyszínén, vagy a keresztény és a muszlim konfliktusra alapozva bárhol a világon. 

Szeretteim, gondoljatok vissza a II. világháborúra, és az azt megelőző időkre, amikor a Hitler Jugend a német fiatalokba azt a hitet nevelte belé, hogy ők és az országuk különb a többieknél, és hogy a fekete mágust, Adolf Hitlert becsüljék, akiben nem volt irántuk szeretet, csak az a vágy, hogy velük kegyetlenkedhessen, és a tőlük ellopott fényt a saját céljaira használhassa fel. 

Láthatjátok, szeretteim, hogy milyen régóta és milyen változatos formában folytatódik ugyanez, de elmondhatom nektek, hogy eljött az ideje annak, hogy ez befejeződjön.  A mai napon ezt hallhatjátok tőlem: 10 000 lélek számára lejárt a lehetőség ezen a bolygón.  10 000 életáramlat, akik hosszú ideje itt testesültek meg, közöttük többen vannak, akik nem is ebből a szférából származtak, hanem eredetileg egy magasabb szférából buktak egy vagy két szférát alá, mielőtt ide kerültek volna.

Látjátok, szeretteim, amikor Jézusként fizikai testben 2000 éve itt jártam, azt mondtam, hogy ítélkezni jöttem.  Bizonyos számú életáramlaton ítélkezni érkeztem, akik a korábbi időkben kapták meg az utolsó lehetőségüket.  Azok az életáramlatok el is lettek ítélve, és el is lettek távolítva.  Néhányuk azért, mert Krisztusként megöltek, és néhányan pedig más bűnök, más hatalmi visszaélések elkövetése miatt.  El lettek a Földről távolítva, sokan az én életem ideje alatt, mások pedig akkor, amikor a saját életük véget ért.

Sikerült-e túljutni a hatalmi visszaéléseken?

Az eltávolítottakon kívül még 10 000 olyan lény volt, akik a visszaélések terén nem süllyedtek hasonlóan mélyre, mint az eltávolítottak.  A feltámadásom, és az üdvözülésem után nekik újabb 2000 év lehetőséget szenteltem, annak érdekében, hogy láthassák, hogyan változik meg az élet, ha azokat a princípiumokat támogatják, és alkalmazzák, amelyeket azon a mozgalmon keresztül hoztam, amely eredetileg nem hivatalos vallásként indult, de amelyet később kereszténységnek neveztek el.

Azonban, szeretteim, az látható, hogy a 10 000 életáramlat, akik ezalatt a 2000 év alatt   megtestesülhettek, több különböző életük során magas hatalmi fölénybe kerültek, többen ismert történelmi személyek lettek, akik erős hatalommal rendelkeztek.  Lehetőséget lehetőség után kaptak arra, hogy hatalommal rendelkezzenek, megtestesülhettek a keresztény kultúrában is, ahol a Krisztusi princípiumok voltak mérvadóak.  De hajlandóak voltak-e megtestesíteni ezeket a princípiumokat, felül tudtak-e emelkedni a hatalmukkal való visszaélésen, és a hatalmukat bölcsen használták-e?  Nos, szeretteim, néhányan igen.

Néhányan túllépve a hatalmi visszaéléseiken odáig jutottak, hogy a tanításaimat oly mértékben megtestesítették, hogy többé már nem éltek vissza a hatalmukkal, hanem sikerült a lefelé tartó spirált megfordítaniuk.  Így lehetőségük volt arra, hogy az önfelismerés igaz útján induljanak el, és néhányuk a Krisztusság útjára is eljutott, és elérte azokat az igaz Krisztusi princípiumokat, amelyeket tanítottam.

Így tehát ebből a perspektívából nézve az mondható, hogy érdemes volt ennek a 10 000 életáramlatnak újabb lehetőséget adni, lehetővé téve néhányuknak azt, hogy túljussanak a hatalommal való visszaélés lefelé tartó spirálján.  Azonban, mint ahogy az általában lenni szokott, a 10 000 életáramlat többsége azonban nem használta fel bölcsen a lehetőségét.  Ezzel szemben az általam tanított princípiumokat átformálták, hivatalos vallássá alakították, és a hatalmukkal való visszaélés eszközeként használták fel.

Láthattátok ezt a Katolikus Egyház megalakulásakor, láthattátok a keresztes háborúk idején, a tudás, a tudomány elnyomása idején, a katarok (10. századi dél-francia vallási mozgalom tagjai) lemészárlásakor, és sok más visszaélés során, az inkvizíció idején, a boszorkány üldözések során, számos háború idején a keresztény nemzetek között, valamint keresztény és nem keresztény nemzetek között. 

Látjátok már, szeretteim, hogy a 10 000 lény nagyobb része nemcsak, hogy folytatta a hatalmával való visszaélést, de a tanításaimat, amelyek hozzásegítették volna őket ahhoz, hogy kiszabaduljanak a hatalmi visszaélésekből, eltorzítva arra használták fel, hogy a hatalmi visszaéléseiket ezekkel igazolják.

A ciklus a végéhez közeledik

Nos, szeretteim, hatalmas örömmel jelentem be, hogy ez a ciklus a végéhez közeledik.  Egészen pontosan most ért véget ezen a napon, ebben az órában (2009.10.24. 16:08 Jeruzsálem, Izrael) ahol ezt a fizikai világban, itt Jeruzsálemben kijelentem a közvetítőimen keresztül, akik az Alfa-és –Omega polaritás egységében érkeztek ide, azért, hogy azt az egyensúlyt képviseljék, amelyet Mária Magdaléna és én képviseltem 2000 éve, a Kos korszak 10 000 lényének ítéletekor, akik abban a korszakban kapták meg a lehetőségüket.  

Ezeken a fizikai világban megtestesült lényeken keresztül, akik az Alfa-és – Omega egységet választva érkeztek, az Alfa-és –Omega polaritást, ezt az ítéletet én mondhatom ki, mint ahogy valójában 2000 évvel ezelőtt Maitreya mondta ki rajtam keresztül, bár ezt hivatalos írások nem rögzítették.  Látjátok-e, szeretteim, hogy micsoda horderejű lehetőség mindez a Föld számára?

Tiszteletben tartom ennek a közvetítőnek a szabad akaratát, aki nem kíván önmagából látványosságot csinálni, és nem kíván epikus fontosságot tulajdonítani saját magának.  Azonban azt el kell mondanom, hogy a történéseknek majdnem epikus a jelentősége abban az értelemben, hogy a fizikai világban történt szentesítés megléte valójában hatalmas áldást képvisel a Földbolygó számára, és az emberiség önészlelésének fejlődése szempontjából. 

Mert el kell mondom nektek, szeretteim, hogy alapvetően szükséges feltétel az, hogy egy jelenleg fizikai testben lévő valaki képes legyen arra a szintű Krisztusság megjelenítésére,amely az egyensúlyt fenn tudja tartani a jelenlegi ciklus végéig.  Máskülönben mindez nem valósulhatna meg most ebben a bizonyos időben fizikai szinten, csak a jövőben akkor, ha két ember ismét hajlandó lenne erre a Krisztusi tudatszintre emelkedni, csak akkor volna ez lehetséges.

 


TÉMA: Jézus ébredésre szólítja azt a 10 000-t, aki ebben a korban azért testesült meg, hogy Krisztus munkájának beteljesítését, és az Aranykor megvalósulását segítse

Felhívás 10 000 Krisztusi lényhez

Láthatjátok, hogy ez a törvény, szeretteim, hogy azokat, akik visszaéltek a hatalmukkal mindaddig nem lehet eltávolítani a Földről, ameddig valaki fizikai testben a Krisztusi tudatszintre nem emelkedik, ahol azt a pozíciót képes tartani, amelyet ezek az életáramlatok tartottak a dualitásba zuhanásuk előtt.  Ez a törvény, szeretteim, és elmondhatom, hogy van 10 000 ember, az a 10 000 ember, akikről már ezen a közvetítőn keresztül beszéltem azóta, amióta az általam diktált „The Christ is Born in You/ Krisztus megszületik benned” című könyv megjelent.  Van 10 000 életáramlat, akik önként vállalták, hogy ebben a korban szülessenek meg pontosan azért, hogy részesei legyenek ennek a munkának. 

Ez a 10 000 az, akit most ébredésre szólítok, a céljaik érdekében, hogy ráébredjenek arra, hogy azért vannak itt, hogy a Krisztusságukra igényt tartsanak, a Krisztusságukat kifejezésre juttassák.   Mert el kell mondanom, hogy a mai napon elítélt életáramlatok mindegyike nem lesz a mai nap eltávolítva a testéből, csak közülük annyi, ahány a 10 000 Krisztusi lény közül felébred, és a megfelelő szintű Krisztusságot eléri, ennek megfelelően lesznek eltávolítva.   A Föld pedig megszabadul ezen életáramlatok lefelé tartó spiráljának terhétől, és a hatalmi visszaéléseiktől.

Szeretteim, amikor a 10 000 kezd felébredni, látni fogjátok, hogy a nagyok, a hatalmasságok, akiket hosszú ideje láttatok a világpolitikában, a világ gazdasági életében, a fegyveres testületek élén, vagy egyéb területeken, láthatjátok, hogyan fognak eltűnni.  Lesz aki a megtestesülését fejezi be, és lesz olyan aki olyan mértékben lesz leterhelve a saját karmájától, hogy nem lesz ereje mással foglalkozni, nem lesz képes a hatalmával többé visszaélni.  Mások nyilvánosság elé kerülnek, és az emberek végre láthatják, hogy kik ők valójában, üres héjak, akiknek nincs hatalmuk, annak ellenére, hogy előző nap még szinte legyőzhetetlennek tűntek. 

Látjátok-e, szeretteim, hogy amint a ciklus elkezdődött máris sokan átlátnak bizonyos embereken, akik visszaéltek a hatalmukkal, helytelenül használták fel azt olyan rég óta, hogy itt az ideje azt mondani nekik: Ami elég, az elég!

Szeretteim, mindannyiótokat hívlak, emlékezzetek belső szinteteken arra, hogy kik vagytok!  Ébredésre szólítalak benneteket, arra, hogy észleljétek azt, hogy itt az idő arra, hogy az árnyékból előlépjetek!  Itt az ideje, hogy megmutassátok a fényeteket!

Itt az ideje, szeretteim, hogy azok legyetek, akik vagytok, hogy a fényetek ragyogjon a háztetőkről is, ahonnan más is láthatja, és hogy mágnesek legyetek, akik mások szívét oly mértékben megnyitják, hogy ők is felébredhessenek!  Így mindazon milliók, akiknek megvan a képességük arra, hogy tudatosan a Krisztusság útját jelenlegi életükben elérjék, fel tudnak ébredni a hívásra, és a képességeik tudatára ébrednek, szeretteim.

Így legyen, így legyen ezen a napon, mivel Lényem teljes tüzével szóltam.  A LÉNYEM TELJES TÜZÉVEL, a lényem Alfájával és Omegájával.  Teljesüljön tehát!

 

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53