Ez az invokáció Mihály Arkangyal átalakító erejéhez szól.  Mihály Arkangyal segítségét kérjük vele annak érdekében, hogy eméssze fel az Első Sugár minden torzítását a tudatunk egész szférájában, a bolygónkat is beleértve.

 RINV06 Mihály Arkangyal átalakító ereje

Az ÉN VAGYOK és Jézus Krisztus nevében hívom az ÉN VAGYOK Jelenlétemet, hogy áramoljon keresztül a LESZEK, AKI LESZEK Jelenlétemen, aki ÉN VAGYOK, és mondja ezt az invokációt teljes erővel.  Mihály Arkangyalt és Hűséget szólítom a többi arkangyallal együtt, hogy jelentsék ki a teljes és feltétel nélküli szándékomat arra vonatkozóan, hogy a rezgésükkel eggyé válok.  Szólítalak benneteket, hogy emésszétek fel bennem az Első Sugár összes kiegyensúlyozatlan megnyilvánulását, beleértve…

(A személyes kérésünk helye)

Isten Atya és Anya

Isten Atya, Isten Anya,
aki egymást el nem hagyja.

A kiegyensúlyozott egységed a forrásunk,
a Szereteted éltet.
Az élet bőségét kínálod,
így érnek a küzdelmeink véget.
Az áramlatodba merülve,
rémálmokból felébredve,
az élet EGY, most már látjuk,
győzelmünket megszolgáljuk.
Istenünkhöz visszatérünk,
a Szentek útját követjük.
a Földön Isten testévé válunk,
bolygónk újjászületését szolgáljuk
a szeretet Aranykorában,
az égiek áldása árjában.
Az emberek, szabaddá válva,
az egység valóságában
örökre egységben járnak,
örökre egésszé válnak.
Begyógyulnak a Föld sebei,
Isten teljessége ezt lepecsételi.

Isten Atya, Isten Anya,
Mi már tudjuk,
hogy egymásban Istent látjuk.

Első rész

1. Mihály Arkangyal, eméssz fel a tudatom szférájában minden uralomra irányuló vágyat.

Mihály Arkangyal a lángod oly kék,
mint a felettünk ragyogó ég.
Veled egyként a fényed tölt fel,
dicső csodákat fedezek fel.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

2. Mihály Arkangyal, eméssz fel a tudatom szférájában minden olyan vágyat, amellyel valamihez, vagy valakihez ragaszkodom, amellyel irányítani, vagy uralni akarok bárkit, vagy bármit.

Mihály Arkangyal, a védelmeddel
örökre kék pajzsod alatt élhetek,
megvédve az éj lényeitől,
ha az elektromos kék fényed szférájában maradok veled.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

3.Mihály Arkangyal, emészd fel a tudatom szférájában a tapasztalatszerzés elleni tiltakozásomat, amely gátolja az öntranszcendenciámat azáltal, hogy befagyasztja az Élet Folyóját.

Mihály Arkangyal, mekkora erőt jelent,
ha angyalok millióinak éneke zeng,
felemésztve a kétség és félelem démonjait,
Mihály Arkangyal, a Jelenléted felszabadít.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

4. Mihály Arkangyal, eméssz fel a tudatom szférájában minden dualista értékítéletet, amely szerint a kreativitás terméke lehet jó és rossz.

Mihály Arkangyal, ki Isten akaratát képviseled,
az Ő fényét hozd nekünk a Földre,
hogy Isten akaratából minden élettel együtt szárnyaljunk,
hisz az énünkön való túllépés a szent jogunk.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

5. Mihály Arkangyal, emészd fel a tudatom szférájában az
epikus tévedésektől, hiba-elkövetéstől való félelmet. 

Az angyalokkal emelkedem,
ahogy a TÖBBRE törekedem.
Az angyalok valósak,
szeretetükkel gyógyítanak.
A békét hozzák el,
a konfliktusok végével.
A fény angyalaival
új magasságokba jutunk el.

Az angyali szárnyak suhogása
mily öröm, melynek nincsen párja.
Még az anyag is énekel,
melyre minden atom zengve felel,
az angyali szárnyak hangja
a harmóniát fenntartja.

Második rész

1.Mihály Arkangyal, eméssz fel a tudatom szférájában minden olyan tapasztalatszerzéssel szembeni ellenállást, amelyről előre nem garantált, hogy az eredménye számomra jó lesz.

Mihály Arkangyal, a lángod oly kék,
mint a felettünk ragyogó ég.
Veled egyként a fényed tölt fel,
dicső csodákat fedezek fel.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

2.Mihály Arkangyal, eméssz fel a tudatom szférájában minden olyan ellenállást, amely a továbblépésemre irányul, amely miatt a jelenlegi énemhez ragaszkodom.

Mihály Arkangyal, a védelmeddel
örökre a kék pajzsod alatt élhetek,
megvédve az éj lényeitől,
ha az elektromos kék fényed szférájában maradok veled.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

3. Mihály Arkangyal emészd fel a tudatom szférájában a tudat uralmának tagadását az anyag felett.

Mihály Arkangyal, mekkora erőt jelent,
ha angyalok millióinak éneke zeng,
felemésztve a kétség és félelem démonjait,
Mihály Arkangyal, a Jelenléted felszabadít.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

4. Mihály Arkangyal emészd fel a tudatom szférájában a spirituális hatalom elleni lázadást, az anarchiát.

Mihály Arkangyal, ki Isten akaratát képviseled,
az Ő fényét hozd nekünk a Földre,
hogy Isten akaratából minden élettel együtt szárnyaljunk,
hisz az énünkön való túllépés szent jogunk.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

5. Mihály Arkangyal emészd fel a tudatom szférájában annak vágyát, hogy olyan ellenőrizhetetlen robbanást okozzak, amely mindent részekre bont.

Az angyalokkal emelkedem,
ahogy a TÖBBRE törekedem.
Az angyalok valósak,
szeretetükkel gyógyítanak.
A békét hozzák el,
a konfliktusok végével.
A fény angyalaival
új magasságokba jutunk el.

Az angyali szárnyak suhogása
mily öröm, melynek nincsen párja.
Még az anyag is énekel,
melyre minden atom zengve felel,
az angyali szárnyak hangja
a harmóniát fenntartja.

Harmadik rész

1.Mihály Arkangyal emészd fel a tudatom szférájában az összes pusztító erőre irányuló vágyat.

Mihály Arkangyal, a lángod oly kék,
mint a felettünk ragyogó ég.
Veled egyként a fényed tölt fel,
dicső csodákat fedezek fel.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

2.Mihály Arkangyal emészd fel a tudatom szférájában azt a tisztességtelenséget, amely alapján tagadom a felelősségemet azért, amit én teremtettem meg.

Mihály Arkangyal, a védelmeddel
örökre kék pajzsod alatt élhetek,
megvédve az éj lényeitől,
ha az elektromos kék fényed szférájában maradok veled.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

3. Mihály Arkangyal, emészd fel a tudatom szférájában annak illúzióját, hogy Isten a felelős a helyzetünkért, vagy, hogy azt igazságtalan büntetésként Isten teremtette meg.

Mihály Arkangyal, mekkora erőt jelent,
ha angyalok millióinak éneke zeng,
felemésztve a kétség és félelem démonjait,
Mihály Arkangyal, a Jelenléted felszabadít.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

4. Mihály Arkangyal, emészd fel a tudatom szférájában az egyéni szabad akarat tagadásának a tudatszintjét, amely alapján a helyzet áldozataként érzem magam.

Mihály Arkangyal, ki Isten akaratát képviseled,
az Ő fényét hozd nekünk a Földre,
hogy Isten akaratából minden élettel együtt szárnyaljunk,
hisz az énünkön való túllépés a szent jogunk.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

5.Mihály Arkangyal, emészd fel a tudatom szférájában annak vágyát, hogy megfosszak másokat a szabad akaratuk gyakorlásától, vagy, hogy uralni akarjam azt.

Az angyalokkal emelkedem,
ahogy a TÖBBRE törekedem.
Az angyalok valósak,
szeretetükkel gyógyítanak.
A békét hozzák el,
a konfliktusok végével.
A fény angyalaival
új magasságokba jutunk el.

Az angyali szárnyak suhogása
mily öröm, melynek nincsen párja.
Még az anyag is énekel,
melyre minden atom zengve felel,
az angyali szárnyak hangja
a harmóniát fenntartja.

Negyedik rész

1.Mihály Arkangyal, emészd fel a tudatom szférájában a minden élet felemelése elleni tiltakozást, amely abból ered, hogy az elkülönült énemet akarom felemelni.

Mihály Arkangyal, a lángod oly kék,
mint a felettünk ragyogó ég.
Veled egyként a fényed tölt fel,
dicső csodákat fedezek fel.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

2. Mihály Arkangyal, emészd fel a tudatom szférájában annak a vágyát, hogy másokhoz viszonyítva önmagamat emeljem fel.

Mihály Arkangyal, a védelmeddel
örökre a kék pajzsod alatt élhetek,
megvédve az éj lényeitől,
ha az elektromos kék fényed szférájában maradok veled.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

3. Mihály Arkangyal, emészd fel a tudatom szférájában annak vágyát, hogy bűnbakot keressek, és őt büntessem.

Mihály Arkangyal, mekkora erőt jelent,
ha angyalok millióinak éneke zeng,
felemésztve a kétség és félelem démonjait,
Mihály Arkangyal, a Jelenléted felszabadít.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

4. Mihály Arkangyal, eméssz fel a tudatom szférájában minden olyan jó szándékú vágyat, amely arra irányul, hogy valamilyen átfogó, nagy terv érdekében dolgozzak, amelynek megnyilvánulása érdekében mások akaratát erőszakkal kontroll alatt akarnám tartani.

Mihály Arkangyal, ki Isten akaratát képviseled,
az Ő fényét hozd nekünk a Földre,
hogy Isten akaratából minden élettel együtt szárnyaljunk,
hisz az énünkön való túllépés a szent jogunk.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

5. Mihály Arkangyal, emészd fel a tudatom szférájában annak illúzióját, hogy egy- egy elképzelés végső igazságként szolgálhat.

Az angyalokkal emelkedem,
ahogy a TÖBBRE törekedem.
Az angyalok valósak,
szeretetükkel gyógyítanak.
A békét hozzák el,
a konfliktusok végével.
A fény angyalaival
új magasságokba jutunk el.

Az angyali szárnyak suhogása
mily öröm, melynek nincsen párja.
Még az anyag is énekel,
melyre minden atom zengve felel,
az angyali szárnyak hangja
a harmóniát fenntartja.

Ötödik rész

1.Mihály Arkangyal emészd fel a tudatom szférájában azt a hajtóerőt, amely harcra késztet minden olyan meggyőződésből adódóan, amely eltér az egyetlen abszolút igaznak kikiáltottól.

Mihály Arkangyal, a lángod oly kék,
mint a felettünk ragyogó ég.
Veled egyként a fényed tölt fel,
dicső csodákat fedezek fel.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

2. Mihály Arkangyal, emészd fel a tudatom szférájában azt, hogy egy olyan epikus esemény illúzióját teremtsem meg, amely alapján valamilyen végletes felfordulás történik akkor, ha az embereket nem kényszerítik arra rá, hogy alkalmazkodjanak az egyetlen igaz hit-, vagy meggyőződésrendszerhez.

Mihály Arkangyal, a védelmeddel
örökre a kék pajzsod alatt élhetek,
megvédve az éj lényeitől,
ha az elektromos kék fényed szférájában maradok veled.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

3. Mihály Arkangyal, eméssz fel a tudatom szférájában minden olyan szándékot, amely valamilyen szélsőséghez vezet, azt gondolva, hogy a cél szentesítheti az eszközt.

Mihály Arkangyal, mekkora erőt jelent,
ha angyalok millióinak éneke zeng,
felemésztve a kétség és félelem démonjait,
Mihály Arkangyal, a Jelenléted felszabadít.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

4.Mihály Arkangyal, eméssz fel a tudatom szférájában minden olyan vágyat, amely arra törekszik, hogy másokat folytonos erőharcra kényszerítsen.

Mihály Arkangyal, ki Isten akaratát képviseled,
az Ő fényét hozd nekünk a Földre,
hogy Isten akaratából minden élettel együtt szárnyaljunk,
hisz az énünkön való túllépés a szent jogunk.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

5. Mihály Arkangyal, emészd fel a tudatom szférájában azt a szándékot, hogy azt gondolva, hogy a jelenlegi nézőpontunk véglegesnek tekinthető, a tudatomat a magasabb víziók elől lezárva tartsam.

Az angyalokkal emelkedem,
ahogy a TÖBBRE törekedem.
Az angyalok valósak,
szeretetükkel gyógyítanak.
A békét hozzák el,
a konfliktusok végével.
A fény angyalaival
új magasságokba jutunk el.

Az angyali szárnyak suhogása
mily öröm, melynek nincsen párja.
Még az anyag is énekel,
melyre minden atom zengve felel,
az angyali szárnyak hangja
a harmóniát fenntartja.

Hatodik rész

1.Mihály Arkangyal, emészd fel a tudatom szférájában a hajlamot, hogy képes legyek megölni valakit egy „igaz” ügyért.

Mihály Arkangyal, a lángod oly kék,
mint a felettünk ragyogó ég.
Veled egyként a fényed tölt fel,
dicső csodákat fedezek fel.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

2. Mihály Arkangyal, emészd fel a tudatom szférájában azt az elképzelést, hogy háborúra volna valamilyen nagyobb jó érdekében szükség.

Mihály Arkangyal, a védelmeddel
örökké a kék pajzsod alatt élhetek,
megvédve az éj lényeitől,
ha az elektromos kék fényed szférájában maradok veled.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

3.Mihály Arkangyal, emészd fel a tudatom szférájában jelen lévő ellen akaratot, amely a megosztottság illúziójának az eredménye.

Mihály Arkangyal, mekkora erőt jelent,
ha angyalok millióinak éneke zeng,
felemésztve a kétség és félelem démonjait,
Mihály Arkangyal, a Jelenléted felszabadít.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

4.Mihály Arkangyal, emészd fel a tudatom szférájában az ellen akaratot, amely szemben áll Isten egységesítő  akaratával, azt gondolva, hogy Isten akarata korlátozza a szabadságomat.

Mihály Arkangyal, ki Isten akaratát képviseled,
az Ő fényét hozd nekünk a Földre,
hogy Isten akaratából minden élettel együtt szárnyaljunk,
hisz az énünkön való túllépés a szent jogunk.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

5. Mihály Arkangyal, emészd fel a tudatom szférájában az ellen akaratot, amely jóra és rosszra oszt fel mindent, majd megpróbálja elpusztítani, vagy elnyomni azt, amit rosszként határozott meg.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

Hetedik rész

1.Mihály Arkangyal, emészd fel a tudatom szférájában annak illúzióját, hogy állandóan szükség van egy olyan szembenálló csoportra, aki a jónak tartott célokért harcol a rosszként definiáltakkal szemben.

Mihály Arkangyal, a lángod oly kék,
mint a felettünk ragyogó ég.
Veled egyként a fényed tölt fel,
dicső csodákat fedezek fel.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

2.Mihály Arkangyal, emészd fel a tudatom szférájában azt a tendenciát, hogy ahhoz ragaszkodjam, amit ismerek, annak ellenére, hogy már bebizonyosodott róla, hogy nem működik, vagy, hogy nem oldja meg a jelenlegi problémákat.

Mihály Arkangyal, a védelmeddel
örökre kék pajzsod alatt élhetek,
megvédve az éj lényeitől,
ha az elektromos kék fényed szférájában maradok veled.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

3. Mihály Arkangyal, eméssz fel a tudatom szférájában minden ellenállást minden cselekedettel és minden új megtételével kapcsolatban.

Mihály Arkangyal, mekkora erőt jelent,
ha angyalok millióinak éneke zeng,
felemésztve a kétség és félelem démonjait,
Mihály Arkangyal, a Jelenléted felszabadít.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

4. Mihály Arkangyal, állítsd vissza a kreatív erőmmel való szabad tapasztalatszerzésem Szent ártatlanságát. 

Mihály Arkangyal, ki Isten akaratát képviseled,
az Ő fényét hozd nekünk a Földre,
hogy Isten akaratából minden élettel együtt szárnyaljunk,
hisz az énünkön való túllépés a szent jogunk.

Mihály Arkangyal, Hűséged oly szilárd,
Mihály Arkangyal, vigyél magaddal tovább.
Mihály Arkangyal, a dalod énekelem,
Mihály Arkangyal, veled élem az életem.

OM AH HUM, MIHÁLY VAJRAGURU SIDDHI HUM (1X, 3X, vagy többször)

5. Mihály Arkangyal, tölts fel engem az első sugár kreatív szabadságának végtelen örömével.

Az angyalokkal emelkedem,
ahogy a TÖBBRE törekedem.
Az angyalok valósak,
szeretetükkel gyógyítanak.
A békét hozzák el,
a konfliktusok végével.
A fény angyalaival
új magasságokba jutunk el.

Az angyali szárnyak suhogása
mily öröm, melynek nincsen párja.
Még az anyag is énekel,
melyre minden atom zengve felel,
az angyali szárnyak hangja
a harmóniát fenntartja.

Az Egység fohásza

1.Surya, aki tökéletes egyensúlyban vagy,
a fényed ragyog ránk, akár a Nap.
Az Isten Csillag fénye megállíthatatlan erővel járja át a Földet,
melynek eredményeként minden újjászülethet.

Ó Alfa-Omega a Nagy Központi Napban
az Egy Végtelen Erejét áraszd ránk,
hogy a hazugság fátylai eltűnjenek,
és az emberek a kötődéseiktől megmeneküljenek.

Szeretett Surya, a kiegyensúlyozott erőd
a Földre sugárzón záporozik.
Az Atya és Anya egységét látva
végtelen áldás kerít hatalmába.

2. Feltámasztva a női részt férfiban és nőben,
Isten tökéletes tervének mátrixa felfedőben,
mely felemészt minden megrögzött elképzelést,
így a hit a földi formákon túllép.

Ó Alfa-Omega a Nagy Központi Napban
az Egy Végtelen Erejét áraszd ránk,
hogy a hazugság fátylai eltűnjenek,
és az emberek a kötődéseiktől megmeneküljenek.

Szeretett Surya, a kiegyensúlyozott erőd
a Földre sugárzón záporozik.
Az Atya és Anya egységét látva
végtelen áldás kerít hatalmába.

3. Szt. Germain Aranykora végre valóság,
a múlté már az összes dualista hazugság.
Mindenben és mindenkiben, ki befelé figyel,
a hívást követve az AnyaIsten támad fel.

Ó Alfa-Omega a Nagy Központi Napban
az Egy Végtelen Erejét áraszd ránk,
hogy a hazugság fátylai eltűnjenek,
és az emberek a kötődéseiktől megmeneküljenek.

Szeretett Surya, a kiegyensúlyozott erőd
a Földre sugárzón záporozik.
Az Atya és Anya egységét látva
végtelen áldás kerít hatalmába.

4. Maraytaii az Isteni Anya neve,
ki gyermekeit a fény kiárasztására szólítja fel.
Jézussal egységben erősítjük meg,
hogy Isten országa már közeleg.

Ó Alfa-Omega a Nagy Központi Napban
az Egy Végtelen Erejét áraszd ránk,
hogy a hazugság fátylai eltűnjenek,
és az emberek a kötődéseiktől megmeneküljenek.

Szeretett Surya, a kiegyensúlyozott erőd
a Földre sugárzón záporozik.
Az Atya és Anya egységét látva
végtelen áldás kerít hatalmába.

5. Mária Anya mutatja az utat
a belső országhoz a női sugáron át,
és ha minden formában Istent látjuk már,
akkor a bőség reánk vár.

Ó Alfa-Omega a Nagy Központi Napban
az Egy Végtelen Erejét áraszd ránk,
hogy a hazugság fátylai eltűnjenek,
és az emberek a kötődéseiktől megmeneküljenek.

Szeretett Surya, a kiegyensúlyozott erőd
a Földre sugárzón záporozik.
Az Atya és Anya egységét látva
végtelen áldás kerít hatalmába.

6. Master More vezet most minket
hatalmas tengeren át az üdvözlő partra,
hol minden dualista hang elhalt már,
hol Buddha Úr békéje vár.

Ó Alfa-Omega a Nagy Központi Napban
az Egy Végtelen Erejét áraszd ránk,
hogy a hazugság fátylai eltűnjenek,
és az emberek a kötődéseiktől megmeneküljenek.

Szeretett Surya, a kiegyensúlyozott erőd
a Földre sugárzón záporozik.
Az Atya és Anya egységét látva
végtelen áldás kerít hatalmába.

7. Ha Alfa-Omega egysége feltárul,
az elkülönülés többé valóság már nem lehet,
így beléphetünk a Nagy Központi Napba,
hol az egység végső győzelméé a főszerep.

Ó Alfa-Omega a Nagy Központi Napban
az Egy Végtelen Erejét áraszd ránk,
hogy a hazugság fátylai eltűnjenek,
és az emberek a kötődéseiktől megmeneküljenek.

Szeretett Surya, a kiegyensúlyozott erőd
a Földre sugárzón záporozik.
Az Atya és Anya egységét látva
végtelen áldás kerít hatalmába.

8. A hatalmas terv kihirdetésre vár,
Isten és Ember közt nincsen határ.
A teremtőtársi szerepünket elfogadjuk,
a Föld Isten-adta győzelmét megvalósítjuk.

Ó Alfa-Omega a Nagy Központi Napban
az Egy Végtelen Erejét áraszd ránk,
hogy a hazugság fátylai eltűnjenek,
és az emberek a kötődéseiktől megmeneküljenek.

Szeretett Surya, a kiegyensúlyozott erőd
a Földre sugárzón záporozik.
Az Atya és Anya egységét látva
végtelen áldás kerít hatalmába.

OM AH HUM, VAJRA GURU PADME SIDDHI HUM (3X,9X, vagy többször)

Pecsét

Az Isteni Anya nevében Mihály Arkangyalt és Hűséget, valamint a többi arkangyalt szólítom, önmagamnak, és a hét sugár rezgése hatáskörömön belüli összes emberének védelmére, lepecsételésére.  A Felemelkedett Mesterek egész Szellemétől kérem a hívásom megsokszorozását annak érdekében, hogy tökéletes nyolcas formájú áramlást alakítsunk ki, és az „úgy fent, mint lent” elképzelés megvalósuljon.  Elfogadom, hogy mindez teljes mértékben megnyilvánul, mivel az Úr hangja, a bennem lévő Krisztus jelentette ki azt.  Ámen.

 

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53