A spirituális eszközök használata


Az eszközök használata nem bonyolult, de bizonyos időre van szükség ahhoz, hogy mindenki felfedezze a maga számára leghatékonyabb módot.  Időre van szükség ahhoz is, hogy az eszközök használatának nyomatéka kialakuljon, ezért aki igazán eredményes akar lenni, annak egy-egy eszközt bizonyos ideig elkötelezetten érdemes használnia.  A fogyasztói hozzáállás, az azonnali eredmény elvárása ugyanis nem működik.

Az eszközök használata egyénfüggő, azok többféle módon is használhatóak.  A cél az, hogy a használatuk során beinduljon az energiaáramlás az ÉN VAGYOK Jelenlétünktől az alsó lényünkbe.  Ehhez a szív központunkhoz (szív csakra) kell kapcsolódnunk, így észlelhetjük azt, hogy a magasabb énünkhöz kapcsolódtunk.  Egyesek számára ez természetesen alakul ki, míg másoknak ehhez egy kis gyakorlásra van szükségük.   Érdemes az eszközök használatához a felső énünkkel jelenleg meglévő kapcsolattal hozzákezdeni, de ajánlott, hogy erőfeszítéseket tegyünk a szív csakrára való összpontosítás fokozására, amelynek eredményeként a felső énünkkel való kapcsolatunk egyre tágul majd.

A rózsafüzérek, invokációk, fohászok hangos felolvasásakor az a legfontosabb, hogy azt a szív lángjának bevonásával tegyük.  Minél jobban beleadjuk a szívünket, annál több fényt hívunk be.  Az olvasási sebesség tehát kevésbé fontos, mint az, hogy „égő szívvel” mondjuk ki a szavakat.

Van azonban a gyorsaságnak, vagy a lassú olvasásnak is előnye.  Lassú olvasás mellett könnyebb a vizualizáció, és az emberek egy része így a szívét jobban képes bevonni.  Van, aki az ünnepélyesebb hangnemet kedveli.  Az invokációknál fontos a ritmus szerepe, ha tehát gyorsabban mondjuk ki a szavakat, akkor jobban áradó, erősebb lüktetéshez jutunk. 

Nincs azonban megszabva, hogy melyik a helyes használati mód.  Érdemes többféleképpen próbálkozni, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelőt.  

A rózsafüzéreket és invokációkat lehet gyorsan is olvasni, vagy akár kántálva mondani.  Vigyázni kell azonban, hogy a gyorsaság ne menjen a szavak érthetőségének kárára.  Ha kevés az időnk, akkor az adott rózsafüzérnek, vagy invokációnak csak egy részét mondjuk inkább teljes odaadással, mint az egészet anélkül.

 Esetenként a hangerőnket is fokozhatjuk saját belátásunk szerint.

 

A rózsafüzérek, invokációk célja

Ezek olvasásakor ne felejtsük, hogy nem egy imát mondunk.  A rózsafüzérek, invokációk célja nem az, hogy egy kérésünk hangozzon el, amelyre egy égi lény vagy válaszol, vagy nem.  A rózsafüzérek, invokációk mondása spirituális- tudományos folyamat, amely azt jelenti, hogy ha ezt helyes módon tesszük, akkor EREDMÉNYT érünk el.  A cél a spirituális fény, magas rezgésű energia behívása a magasabb valóságból.  A fény ugyanis az, ami a személyes helyzetünket, és a világ dolgait megváltoztatja. 

A spirituális fény behívása tökéletesen természetes folyamat; kezdettől képesek vagyunk erre, hiszen ezzel a képességgel lettünk megteremtve.  Az emberek azonban ennek nincsenek tudatában, ezért egy kis időre van szükség ahhoz, hogy megtanulják a használatát.

 

A rózsafüzérek, invokációk olvasása nem mechanikus folyamat

Alapvetően fontos, hogy megértsük, hogy a fény behívása nem mechanikus folyamat, ezért nem tehető meg egyszerűen azáltal, ha a rózsafüzéreket és invokációkat úgy olvassuk fel, mintha azok újsághírek lennének.  A fény behívása nem is intellektuális folyamat, vagyis az elme bevonására nincs szükség.  Ez ugyanis intuitív tevékenység, és az intuitív képességeink a szívünkben összpontosulnak. 

A legtöbb spirituális ember már tudatában van az intuitív képességeinek, amelyet a fizikai szív, vagy mellkas középi égő, vagy izgató érzésként érzékel.  Egy rózsafüzér, vagy invokáció hangos felolvasásakor a szívünkre kell hangolódnunk, és ezt az érzést kell éreznünk. 

Azt is mondhatjuk, hogy ahhoz, hogy a magasabb valóságból a spirituális fényt behívjuk, először kapcsolatot kell teremtenünk azzal a valósággal.  Ez pedig a szíven keresztül történik.  Néhányan már megtanulták, hogy hogyan kell ezt megtenni, így nekik a szokásos módon kell a szívük lángját aktiválniuk.  Ezután kezdhetik a rózsafüzér, invokáció hangos felolvasását. 

Ha valaki még nem gyakorlott a belső ráhangolódás elérésében, akkor töltsön el néhány pillanatot a saját spirituális lángjára összpontosítva.  Ez történhet úgy, hogy csendben ülve valamilyen pozitív, felemelő elképzelésen meditálunk, vagy hallgathatunk valamilyen felemelő zenét, esetleg használhatunk valamilyen vizualizációs technikát.

Ha ráhangolódtunk a szívünk lángjára, akkor kezdjük a felolvasást.  Érezzük meg azt, ahogy a szívünkből áramló energia a hangunkon és a kimondott szavakon keresztül a torok felett elhelyezkedő energiaközpont segítségével kifejezésre jut.  A felolvasott szavak kehellyé válva a fényt azokhoz a speciális helyzetekhez továbbítják, amelyek a rózsafüzérekben és az invokációkban említésre kerülnek. 

Vizualizáció rózsafüzér- és invokáció felolvasás közben

Mi célja van a fény behívásának, ha nem irányítjuk azt valamilyen adott helyzethez?  Az emberek egy része szavakban, mások képekben gondolkodnak.  Mindaddig, amíg ebbe a szív lángja is bele van vonva, addig a rózsafüzér és az invokáció felolvasásával fényt hívunk be, amelyet a szavak irányítanak a megfelelő helyre.  Ha valaki azonban vizuális típus, akkor a folyamatot vizualizációval fokozhatja. 

Használhatunk bizonyos vizualizációs technikákat, vagy fenntarthatunk az egész rózsafüzér, invokáció mondása alatt egy adott képet is.  Ha például egy adott világhelyzet megoldása céljából mondunk rózsafüzért, akkor elképzelhetjük annak pozitív kimenetelét, vagy elképzelhetjük azt, hogy az adott országot, vagy az egész Földet fehér, vagy ibolyaszínű fény borítja.  Ehhez hasonlóan elképzelhetünk egy személyt gyógyultan, vagy fénnyel beborítva.  Nem gond, ha valaki több figyelmet szentel a vizualizációjára, mint a szavaira mindaddig, ameddig a szíve a folyamatban részt vesz, és ameddig nem vész el az elképzelt képben. 

Ha valaki nem vizuális típus, akkor ne aggódjon; szentelje a figyelmét a szavakra, és ne törekedjen a vizualizációra, ha közben elveszíti a belső ráhangolódását.  Ha valaki inkább auditív típus, akkor a szavakra összpontosítva lesz eredményesebb.

Szabad-e parancsolni Istennek?

Lehet, hogy valaki azzal a gondolattal nőtt fel, hogy a rózsafüzérek, vagy imák mondása passzív folyamat, amelynek során kérést közvetítünk.  Azonban még a Bibliában is találunk a parancsokra vonatkozóan megerősítést.  Tűnődjünk el a következőn:

Így szól az Úr, Izráelnek Szentje és Teremtője: Kérjetek tőlem a fiaim számára, és parancsoljátok, hogy a kezem munkája meglegyen.  (Ézsaiás 45,11)

Fohászkodjatok érte, és megkapjátok, és fény ragyog az utatokra (Jób 22,28)

Ahogy Mária Anya ezen a web felületen elmagyarázta, Isten teremtőtársaiként lettünk megteremtve, ezért jogunk van hozzá, sőt az a szent feladatunk, hogy a fényt behívjuk.   Ezt nem egoista vágyaink elérése érdekében tesszük, hanem azért, hogy hozzájáruljunk Isten átfogó tervéhez, amelyet az Aranykornak, vagy a béke és bőség korának tekinthetünk a Földön.  Pontosan ezt akarja látni Isten a Földön megvalósulni, mint ahogy Jézus mondta:

Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszik a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot. (Lukács 12,32)

Mivel Isten szabad akaratot adott nekünk, ezért mindez mindaddig nem valósul meg, ameddig néhányan be nem hívjuk annak megnyilvánulását.  Mi vagyunk azok, akiknek uralmuk alá kell hajtaniuk a Földet, úgy ahogy azt nekünk Isten parancsolta:

És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. (Mózes I. 1,26)

         

      

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53