Mihály Arkangyal üzenete:

Az Akaraterő Lángjának lehorgonyzása Moszkvában 2011.12.27.            

 

Az üzenet akkor érkezett, amikor a közvetítők Moszkva déli része felett repültek el. 

 

Mihály Arkangyal VAGYOK!  Hűség Archeával érkeztem, hogy éljek annak a lehetőségével, hogy két közvetítő Moszkva közelében tartózkodik, és lehorgonyozzam és megerősítsem a Fény Lángját Oroszország fővárosában.

 

Egy Lángot már korábban lehorgonyoztam a Vörös Téren, így most az megerősítem, és lehorgonyzok ide egy új lángot is, az Akaraterő Lángját, az Elhatározás Lángját, amely az orosz embereknek ahhoz ad majd erőt, hogy kiálljanak egy valós demokrácia létrehozása érdekében Oroszországban. 

 

Mert valójában a világban nagyon sok esemény múlik azokon az eseményeken, amelyek, mint láthattátok, a választásokkal kapcsolatos tüntetésekkel vették kezdetüket az utóbbi hónapokban Oroszországban, amelyek olyan erőre kaphatnak majd, amelynek áradását nem fogja tudni megállítani sem a korábbi KGB, sem egyéb erő a korábbi Szovjetunióból. 

 

Így az a fény, amelyet lehorgonyzok, fel fogja kavarni a dolgokat.  Ezért úgy tűnhet majd, hogy a Láng még kaotikusabbá tesz mindent.  Valójában, ha azoknak a szemszögéből tekintünk majd az eseményekre, akik eddig hosszú ideje keményen tartották a kezükben, és jelenleg is azt gondolják, hogy ott tartják, az orosz népet, azok számára a dolgok egyre zűrzavarosabbá válnak.

 

Úgy érzik majd, mintha a föld rázkódna a lábuk alatt.  Úgy érzik majd, hogy nincs biztos pont, ahova a továbbiakban állhatnának, mivel amin idáig álltak, az nem a krisztusi szikla volt, hanem egy olyan felépítmény, amelyet homokra építettek.  A homok pedig megmozdul, addig rázkódik majd, amíg az összes erőd le nem omlik, hogy egyetlen fal sem maradjon majd, amely mögé el lehetne bújni az emberek tekintete elől.

 

Mert valójában látni fogjuk, hogy mindaz, aminek napfényre kell kerülnie, az napfényre kerül majd, az emberek akaratának megfelelő mértékben, hogy ne csak látható legyen minden történés, hanem vállalhassák a felelősséget is a körülmények megváltoztatásáért.  Mert valójában a változásokat egyetlen nemzetnél sem a már megalapozott uralkodó elit kezdeményezte olyankor, amikor ugrásszerű fejlődést hajtottak végre egy totalitárius rendszerből egy jóval szabadabb rendszerbe.  A változást mindig vagy az újonnan feltörekvő uralkodó elit kezdeményezte, vagy az emberek maguk.

 

Mi, természetesen, nem az új uralkodó elitre várunk ahhoz, hogy feléledve ők uralják Oroszországot.  Mi arra várunk, hogy maguk az emberek, felkelve végre, döntsenek úgy, hogy elegük volt abból, hogy azok uralkodjanak rajtuk, akik vagy idegenek, és nem az orosz nemzethez tartoznak, vagy akik nem a nemzet által lettek megválasztva, és nem az orosz nemzet érdekeit képviselik.  A helyzet egyetlen megoldása az lehet, ha az emberek felkelnek, és úgy döntenek, hogy vállalják a felelősséget, úgy döntenek, hogy képezik magukat, és úgy döntenek, hogy belépnek az adott politikai folyamatba, és ezzel egy időben több lehetőséget követelnek a nemzetük számára. 

 

Oroszország számára valójában ez az egyetlen előre vezető út akkor, ha Oroszország valódi demokráciává akar válni, hogy ne azt az ál-demokráciát folytassa, amely azóta tart, amióta a Szovjetunió úgymond összeomlott. Mert a korábbi ál-demokráciában Sztálin állította azt, hogy nincs még egy olyan szabad nép, mint a szovjet nép.  Micsoda megcsúfolása volt ez a St. Germain által a Föld számára fenntartott Szabadság Lángjának!

 

Az általam képviselt Akarat és Határozottság Lángja nem hagyja, hogy ez a megcsúfolás a továbbiakban is folytatódjon.  Napfényre kell kerülnie mindennek, aszerinti megbírálás alá vetve azokat, amennyire az emberek hajlandóak lesznek felelősséget vállalni a saját nemzetükért.  Így legyen!

 

Mi elkötelezett hívei vagyunk annak, hogy felajánljunk minden létező segítséget az orosz nép számára a Felemelkedettek Serege által.  A világ egésze számára ugyanis jóval nagyobb fontossággal bír az, hogy Oroszország igazi demokráciává váljon, mint az arab világban kibontakozásnak induló demokrácia. 

 

Mert Oroszország nagyon fontos szereppel rendelkezik, amely nem nyilvánulhat meg a jelenlegi helyzetben, ahol az emberek erőtlenek, és nem vállalják a felelősséget a nemzetükért.  Mert Oroszország szerepe nem nyilvánulhat meg egy olyan fajta erőn és brutális haderőn keresztül, amely a szovjet időkre volt jellemző, de nem valósulhat meg félelem által sem, sem a másokban való félelemkeltéssel, vagy az orosz nép félelme által.

 

Kizárólag a Szabadságon és a Szereteten keresztül valósulhat meg.  Így tehát minden, ami a szeretettel és a szabadsággal ellentétes az mind elítéltetik, és nyilvánosságra kerül majd az által a láng által, amelyet most lehorgonyzok itt, Moszkvában, a fővárosban, pontosan a Vörös Térre, amely oly hosszú időn keresztül a Szovjetunió központját és a nemzetközi kommunista hatalmat szimbolizálta.   

 

A célomat teljesítetve minden feltűnés nélkül zárom ezt a kiáradást és üzenetet.  Vége.

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53