PadmaSambhava üzenete Sneek, Hollandia

Csupasz észleléssel észlelve a rózsát és a koponyát 
2011.11.27.

 

A Buddha VAGYOK,

PadmaSambhava a nevem,

az Egység a lángom,

a dualitás-mentességből érkezem.

Nem szelídíthettek meg,

mert hírnévre nem éhezem,

szégyenérzet nélkül változom,

és folyton azt teszem.


Miért beszélek úgy, hogy a közvetítőm közben egy koponyát és egy rózsát tart a kezében?Tűnődjetek el azon a szimbólumrendszeren, amelyet ezzel a két dologgal kapcsolatban hosszú idők óta vetít ki az emberiség!


A koponyát gyakran a halál szimbólumának tartják, vagy esetleg a sötétség, a pokol szimbólumaként, amely Isten ellenpólusa.A rózsa gyakran a szépséget szimbolizálja, a szent nőiességet, a költészetet és a felemelődolgokat.


A tudomány korában azonban nagyon jól tudjátok, hogy a koponya és a rózsa is molekulákból áll.A molekulákat atomok alkotják, az atomok pedig szubatomi részecskékből tevődnek össze, amely szubatomi részecskék tiszta energiából keletkeznek.

 

Gondoljátok, hogy a koponya atomjai tudatában vannak annak, hogy egy olyan egységet alkotnak, amelyet az emberiség koponyának nevez, és bizonyos érzéseket és asszociációkat társít hozzá?Gondoljátok, hogy a rózsa atomjainak tudomása van arról a szimbólumról, amely a rózsához kötődik?Nem, az atomok egyszerűen csak léteznek.

 

Mi tehát a célja annak, hogy ilyen szimbólumokat tartsatok fenn?Ezek referencia keretként szolgálnak ahhoz, ami a Buddha tanításának a célja, amely annak a tanításnak a célja, amelyet én adtam akkor, amikor a buddhizmust Tibetbe vittem, és elindítottam a dualitás-mentes iskolámat.Ennek ugyanaz volt a célja, amit Jézus és minden igaz szellemi tanító tanított korszakokon keresztül.

 

Ezek segítenek benneteket hozzá ahhoz, hogy lássátok azt, hogy az asszociációk, amelyeket a szimbólumokhoz társítotok, a rózsához, vagy a koponyához, csak mentális képek, amelyek csak a tudatotokban léteznek.A tudatotokban hoztátok létre őket, ezért csak ott oszlathatjátok szét őket, ahol keletkeztek, vagyis a tudatotokban.

 

 

Hogyan keletkeztek a mentális képek?

 


A koponyára hosszú idő óta kivetített intenzív szimbolikát tágabb értelemben nem a személyes tudatotok hozta létre.A sötét szimbólumok többsége ezen a bolygón olyan lények tudatában keletkezett, akik az elkülönülés csapdájába kerültek.Ezeket a szimbólumokat kezdetben egymásra vetítették ki, majd fokozatosan hozták létre ezt az egész káprázatot a kollektív tudatban.Ti pedig azokat kívülről vettétek magatokra; nem egyénileg hoztátok létre.


Ez azonban esszenciális fontossággal bíró kulcs azoknak, akik a Buddha tanításait meg akarják érteni.Mert függetlenül attól, hogy kívülről vettétek-e magatokra, vagy a saját tudatotokból ered, meg kell értenetek, hogy ami a tudatotokban létezik, az nem kívülről érkezett.Az a tudatotok válasza egy külső kivetítésre.Ami pedig a tudatotokban él az nem a kivetítés, hanem az arra adott válasz reakciótok.Ami benneteket visszatart az nem az a cselekedet, amelyet mások veletek szemben elkövetnek, hanem a ti válasz reakciótok azokra az impulzusokra, amelyek a tudatotokon kívülről érkeznek.

 

Ez a megvilágosodás igazi kulcsa.Minden, ami benneteket a megvilágosodástól visszatart, ami a Samsara Tengerében tart benneteket, minden efféle „dolog” a tudatotokban létezik.A dolog, a válasz reakció, az érzéklet, az elmekép a tudatotokban jött létre, ezért csak ott oszlathatjátok szét azt, ahol keletkezett, vagyis a tudatotokban.

 

Mindaddig, amíg folytatjátok annak a kivetítését, hogy mások felelősek azért, ami a tudatotokban zajlik, addig nem érhetitek el a megvilágosodást.Ez lehetetlen, mint ahogy a koponya számára is lehetetlen az, hogy hirtelen megszólaljon.Mindaddig, amíg azt vetítitek ki, hogy Isten felelős azért, ami a tudatotokban zajlik, ameddig azt vetítitek ki, hogy más emberek, vagy sötét erők felelősek a tudatotokban zajló dolgokért, addig nem érhetitek el a megvilágosodást.

 

 

Az, hogy a tanítót teszitek felelőssé, nem segít benneteket hozzá ahhoz, hogy megtanuljátok a leckéteket

 

Egy mélyebb szinten azonban jelen van egy minden másnál árnyaltabb kivetítés, amelyről Maitreya olyan részletesen beszélt „ A szellemi szabadság mesterkulcsai” (Master Keys to Spiritual Freedom) című könyvében.Ez annak a kivetítése, hogy a guru, a tanító felelős azért, ami a tudatotokban zajlik.

 

Ez volt az oka annak, hogy elhagytátok a biztonságos kikötőtöket, az Édenkertet, hogy úgy mondjam, amely a guruknak azt a láncolatát reprezentálta, amely a spirituális hierarchián keresztül elér egészen a Teremtőig.Ez jelentette az új életáramlatok számára a védelmet, a referencia keretet a guruban, amely hozzásegíthette volna az új életáramlatokat ahhoz, hogy az anyag világának elkerülhetetlen beavatásait kezelni tudják, amelyet a Teremtés könyve a jó és a rossz tudásának fájaként szimbolizál.

 

Ez valójában a dualitás tudatszintje, ahogy azt mi keleten nevezzük, nem általánosan a különbözőségekre utalva, mint ahogy arról már beszéltünk, hanem azokra a különbözőségekre vonatkoztatva, amelyeket egymás ellentéteiként fejeztek ki, vagy az egésztől való elkülönülésként.Ez az a hazugság, az illúzió, amely benneteket a Samsara Tengerében, a szenvedés körforgásában tart.Azt vetítitek ugyanis állandóan ki, hogy olyas valamin, vagy olyas valakin kell változtatnotok, ami, vagy aki a személyes egyéni szabad akaratotok szféráján kívül esik.

 

Mit nevezünk a szabad akaratotok szférájának?A tudatotokat!Nem vagytok ugyanis a saját szabad akaratotok szféráján kívül semmiért felelősek.Így tehát nem vagytok felelősek azért, ami a testvéreitek tudatában zajlik.


Ezért , mint ahogy a Chohanok azt elmagyarázták, mindaddig, amíg a kivetítéseket folytatjátok annak érdekében, hogy másokat megváltoztassatok, hogy megváltoztassátok a tudatukat, a válaszreakcióikat, addig nem vagytok képesek magatokba nézni.Ha pedig nem néztek magatokba, ha nem látjátok a válaszreakcióitokat, a tudatotokban lévő válaszmintákat, akkor továbbra is benne maradtok a csapdában.

 

 

A bukott lényeknek könnyű a dolguk

 

Mert nem kezditek-e látni azt mindazon tanítások alapján, amelyeket adtunk, hogy a bukott lényeknek nagyon egyszerű dolguk volt, amikor úgy határoztak, hogy szembe szállnak Istennel, és mindenki mást is magukkal húznak a cselekedetek és válaszreakciók látszólag végtelen spiráljába?Nem látjátok-e, hogy csak egy dolgot kellett, hogy tegyenek: olyan cselekvést kellett elindítaniuk, amely túlmutat azon, amit ti, mint a Földön újonnan megtestesült lények elvártatok?

 

Amint sikerült nekik benneteket összezavarni egy olyan dologgal, amelyre nem számítottatok, akkor egyszerűen úgy éreztétek magatokat, hogy válaszreakciót kell foganatosítanotok.Kezdetben finomabb válaszreakciókat adtatok, de amint a tőlük kiinduló cselekvések egyre könyörtelenebbül folytatódtak, átléptetek egy határvonalat, amikor már nem is válaszoltatok, hanem azon kezdtetek el gondolkozni, hogy mivel amit tettek az rossz, ezért nektek tennetek kell valamit annak érdekében, hogy megállítsátok őket, hogy kijavítsátok a rosszat.

 

Ekkor kezdtétek el a saját cselekedeteiteket kivetítését, amelyekre viszont a többi ember kezdett el válaszreakciókat kreálni.Ez pedig még inkább megdöbbentett benneteket, mivel azt gondoltátok, hogy benneteket a legjobb jóindulat vezérelt.De miért reagáltak a többiek arra, hogy megmondtátok nekik, hogy mit tegyenek?Nos, szeretteim, pontosan ugyanazon ok miatt reagáltak , amely miatt ti elkezdtétek a reagálást.Ez pedig egy nagyon egyszerű mechanizmus, amelyet, ha egyszer megértetek, ha egyszer megláttok, ha egyszer megtapasztaltok, ha egyszer észlelitek azt egy igaz guru (aki nem részese a dualitásnak) referencia kerete által, akkor az biztosítja számotokra azt a fénytranszfert, amely a dualitás mérgének egyetlen ellenanyaga.

 

Az egyszerű tény az, hogy benneteket a gurutok arra készített fel, hogy amikor vállaljátok annak kockázatát, hogy belemerültök abba a valóságba, amelyben a szabad akarat a végső törvény, akkor nem engedhetitek meg magatoknak azt, hogy elvárásaitok legyenek azzal kapcsolatban, hogy mi történjen, vagy mi ne történjen.Sokakkal pedig, szeretteim, érthetően pontosan ez történt, ami történt.Észleltek-e esetleg a hangomban a szigort?Ez azért van, mert szándékomban áll, hogy átvágjam azokat a rétegeket, amelyeket a tömegtudatban létrehoztatok.Ez az intenzív hatás a szeretet Rubin Sugarának lángja is.Eredetileg azonban csak a leggyengédebb szeretet létezett.

 

Mert mi mindannyian megértjük, hogy milyen nehéz ebben a valóságban létezni.Megértjük, hogy mennyire árnyaltak a dualista tudat által nyújtott kihívások.Én azonban nem azért jöttem, hogy ítélkezzek, hogy benneteket lenézzelek, hanem azért, hogy átnyújtsam nektek a dualitásból való szabadulás kulcsát.Egy kulcs van csak, és ez az, ha ráébredtek a következőkre: a gurutok felkészített arra, hogy ebben a valóságban a szabad akarat a legfelső hatalom.Rendelkeztek tehát a szabad akaratotok szférájával, amely a ti tudatotok.

 


Olyan cselekedetek megteremtése, amelyek hatással vannak mások döntéseire

 

Ennek ellenére a tudatotokat képesek vagytok arra felhasználni, hogy olyan cselekedeteket teremtsetek meg, és vetítsetek ki a tudatotokon túlra, amelyekkel az a szándékos célotok, hogy mások tudatát befolyásoljátok.Tudtátok azt, hogy nem várhatjátok el, hogy ezeknek ne legyetek kitéve.Az ugyanis elkerülhetetlen, hogy ne legyetek a saját tudatotokon kívül, a saját szabad akaratotok szféráján kívül kitéve valakinek, aki ellenetek valamilyen cselekedetet vetít ki abból a szándékból kifolyólag, hogy a szabad akaratotok szféráján belül megváltoztasson valamit, hogy megváltoztassa a tudatotokat, hogy megváltoztassa a döntéseiteket, hogy befolyásolja a döntéshozatalaitokat.

 

Sokakkal közben az történt, hogy fokozatosan elfelejtkeztek erről az instrukcióról.Ismétlem, nem hibáztatlak benneteket ezért, csak jelzem, hogy ez történt.Azért történt így, mert így döntöttetek.Mint ahogy Maitreya a könyvében elmagyarázza, minden egyes életáramlatnak volt egy egyéni oka arra, hogy miért döntött így.Egyetlen ok sem volt rosszabb, egyetlen ok sem volt jobb a másiknál, a ti saját okotok volt.

 

Ha ráébredtek arra, hogy az egyéni okotokra, akkor lehetőségetek van arra, hogy azt megváltoztassátok.Nem lesztek azonban képesek mindaddig arra, hogy azt felfedezzétek, amíg magatokba nem kezdtek nézni.Ehhez azonban meg kell törnötök a cselekvés és válaszreakciók láncolatát.Ezért rá kell ébrednetek arra az egyszerű igazságra, amelyet a Buddha és a Buddha ágán lévők tanítottak, vagyis: Tegyenek mások bármit veletek, nincs olyan természeti, vagy spirituális szabály, amely azt mondaná, hogy nektek ezekre reagálnotok kellene.

 

Ezt teljes mértékben a tudatokra értendő.Ha ugyanis valaki megtámadna benneteket, akkor lehetőségetek van arra, hogy elkerüljétek a támadást, vagy arra, hogy megvédjétek magatokat.Ezek a külső cselekedetek azonban még mindig nem jelentik azt, hogy a tudatotokon belül is reagálnotok kellene ezekre azáltal, hogy mentális és érzelmi mintákat hoztok létre, amelyek még akkor is a tudatotokban maradnak, amikor a külső cselekvés már megszűnik.

 

Mint látjátok, teljes mértékben lehetséges az, mint ahogy azt a Buddha, vagy ahogy azt Jézus demonstrálta, hogy benne legyetek a világban, de ne legyetek a világból, hogy megtapasztaljátok azokat a cselekedeteket, amelyek más lényektől erednek anélkül, hogy az belső reakciót ébresztene bennetek, anélkül, hogy olyan mintát hozna bennetek létre, amely fokozatosan egy lendületté alakul, amikor a minta, az érzelmi és a mentális energiák olyan erőssé válnak, hogy elveszítitek az irányítást a tudatotok felett, elveszítve ezáltal a kontrollt a válaszreakciótok felett is.

 

Ekkor azon kezdtek el gondolkodni, hogy vagy azért, hogy magatokat, vagy azért, hogy Isten tervét megvédjétek, vagy azért, hogy valamilyen végső okot támogassatok, cselekednetek kell.Meg kell változtatnotok azokat az embereket, akik arra törekednek, hogy megváltoztassanak benneteket, mivel mostanra elhittétek azt a hazugságot, hogy az egyik dolog helyes, míg a másik hibás.Magatokkal kapcsolatban azt tapasztaljátok, hogy amit veletek tesznek az hibás, ezért ki kell javítanotok azt a hibát.

 

 

A jó szándék által félrevezetve

 

Látjátok-e, hogy mennyire lehetségesnek tűnt nagyon sokak számára korszakokon keresztül az, hogy a legjobb jó szándékkal végezzék Isten munkáját, miközben belekerültek abba a csapdába, hogy azokat a módszereket használták fel ehhez, amelyet a vallásos írások tiltottak, vagy ellenzett az az egyetemes tudás, amely megszabta azt, hogy mi a jó mások számára?Mert, természetesen, mindannyian tudjátok azt, hogy valamilyen értelemben nem helyes az, ha az egyik lény bele avatkozik a másik lény szabad akaratába.Azonban azt is tudnotok kell, hogy ebben a valóságban, ahol a szabad akarat a legfőbb hatalom, ott elkerülhetetlen az, hogy ennek ki ne legyetek téve.

 

Ezért arra van szükségetek, hogy ahelyett, hogy megpróbálnátok mások döntéseit, cselekedeteit megváltoztatni, helyette kizárólag magatokra fókuszáljatok.Arra fókuszáljatok, hogy ne reagáljatok, ne hozzatok létre reakció mintákat.Ha pedig mégis létrehoztatok ilyen reakciómintákat, és természetesen mindannyian létrehozunk ilyeneket, amikor testben vagyunk, akkor törekedjetek arra, hogy azonnal kibogozzátok ezt a mintát.

 

Ahhoz, hogy elérjétek a megvilágosodást, hogy megvalósítsátok a felemelkedéseteket a jelenlegi életetekben, hogy el tudjatok jutni a tudat békéjéhez, hogy be tudjátok teljesíteni a legmagasabb lehetőségeteket, ahhoz meg kell hoznotok azt a döntést, azt a határozatot, hogy hozzákezdtek a cselekedeteitek és a válaszreakció mintáitok kibogozásához.Ti azt gondoljátok, hogy reagálnotok kell akkor, amikor mások bizonyos dolgokat mondanak, vagy cselekednek.Azt gondoljátok, hogy cselekednetek kell, esetleg hosszú távra vonatkozóan is, amikor úgy gondoljátok, hogy Isten munkájának elvégzése azzal egyenlő, hogy másokra befolyást gyakoroltok.Ezért TI vetítitek ki a tudatotokból ezt a befolyásoló hatást.

 

El kell azonban tűnődnötök a finom megkülönböztetéseken, mivel arra van szükségetek, hogy ráébredjetek arra, hogy a jó és a rossz tudásának gyümölcse pontosan a dualista tudat főjellegzetességét szimbolizálja, vagyis azt, hogy nincs abszolút megállapítás, nincs abszolút érv.A szavaitokkal valami védelmében, vagy valami ellen a szavak értelmét kicsavarhatjátok bármilyen nézőpontról, vagy dologról is legyen szó.

 

Nem látjátok-e, hogy az írástudók és a farizeusok a szavak csűrésével-csavarásával vitatkoztak az élő Krisztussal, amikor az testben ott állt előttük? Nem látjátok-e azt, hogy korszakokon keresztül minden igazi gurunak szembe kellett néznie a feltételezett tanítványai közül azokkal, akik azért jöttek, hogy a szavak szintjén vitatkozzanak, hogy kicsavarják a szavakat, hogy kivetítsenek egy-egy értelmezést?

 

A szavak alapján tehát valójában nem lehet különbséget tenni igazság és tévedés között.Nem ítélhettek meg egy embert, nem alkothattok véleményt egy emberről kizárólag azon szavak alapján, amelyeket mond, de különösen nem azon szavak alapján, amelyeket leír.Arra van tehát szükség, hogy a szavak mögé lássatok, mivel számotokra adott annak lehetősége, hogy másokra hangolódva észleljétek nem csak annak az embernek a rezgését, hanem a szándékát is.Ezt akkor tudjátok majd megtenni, ha kezditek észlelni a saját tudatotok cselekvés és válaszreakció mintáit, akkor kezdhettek hozzá annak kiépítéséhez is, hogy mások esetében is érzékelni tudjátok ugyanezt.

 


A hamis guru bevonzása

 

Azonnal észlelhetitek azt, ha valaki oda jön hozzátok, még ha látszólag semleges, vagy kedves szavakat használ is, hogy a háttérben az a szándéka, hogy befolyást gyakoroljon a szabad akaratotokra, hozzákötve benneteket azokhoz a cselekvés-válaszreakció mintákhoz, amelyeket a tudatotokban őriztek.Ezek az emberek arra törekednek, hogy ezen minták felhasználásával rávegyenek benneteket a válaszreakciókra, hogy megtegyetek bizonyos cselekedeteket, amelyeket ők a ti elmétekre akarnak kivetíteni.Nem látjátok-e éppen ezért azt, hogy mindaddig, amíg csapdában vagytok, amíg teljes mértékben a cselekedeteitek és válaszreakcióitok mintáival azonosítjátok magatokat, addig az ősrégi szabálynak megfelelően: ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik; magatokhoz vonzzátok azokat, vagy oda vonzódtok azokhoz, akiket mi hamis tanítóknak nevezünk.

 

Mert az a mondás, hogy amikor a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik, természetesen azt jelenti, hogy a tanítvány mindig készen áll valamilyen tanítóra.Az a tanító, aki megjelenik az az a tanító lesz, akit a tanítvány az adott tudatszintjén képes meglátni.Így amikor teljes mértékben csapdában vagytok, amikor teljesen azonosítjátok magatokat a cselekedet-válaszreakció mintáitokkal, akkor csak azt a gurut veszitek észre, aki szintén ebben a mintában van jelen, de aki mindezeket nálatok még szélsőségesebb formában veszi magára.Ezért hajlamos arra, hogy a tanítványaira vetítse ki azt, hogy mit kellene tenniük, hogy milyen cselekedeteik, és válaszreakciók szükségesek a tanításaival kapcsolatban, vagy az élet bizonyos problémáira vonatkozóan, amelyeket ő vetít ki megoldandó feladatokként.

 

Ezért csak ha már kezditek az életetekben látni a saját cselekvés-válaszreakció mintáitokat, akkor vonzódhattok ahhoz, akit mi természetesen mesterséges szóösszetétellel valódi gurunak nevezünk.Más szavakkal, a guru már legalább részben látja ezeket a mintákat, és hozzákezdett ahhoz, hogy elhatárolja önmagát azoktól.Ekkor kezdetek el nyitottá válni azokra a tanításokra, amelyek a valódi guruk vonalán érkeznek, nem azokon a gurukon keresztül, akik nem tanítanak, mivel olyan cselekvés-válaszreakció mintával rendelkeznek, amelyet ki kell vetíteniük.A valódi guruk tanítanak, mert már nem kivetítéssel élnek; csak megosztják a Jelenlétüket, mint ahogy a Nap megosztja a sugarait.

 

A Nap nem azért ragyog a Földre, hogy az embereket befolyásolja.A Nap a Nap, amely akkor is ragyogna, ha nem keringene körülötte bolygó.Mert a Nap saját fénnyel rendelkező égitest, nyitott kapu az anyagi és a magasabb valóság között.A Nap egyszerűen csak ragyog, mert számára az az öröm.A tanító tanít, mert számára az az öröm, annak kifejezése, aki ő.

 

Ez az oka annak, hogy tanítványok kifinomult csapdáinak egyike az, ha megvizsgálva az adott tanítót, a külső tanításait, a szavait, vagy a stílusát, a koncepcióit, a tanítót magát, a kinézetét, a ruháját, a viselkedését, ezt-azt, ezáltal a tanító külső formájára fókuszálnak ahelyett, hogy ráébrednének arra, hogy a külső forma az közel sem olyan fontos, mint az a tény, hogy ez a forma eléggé átlátszó ahhoz, hogy átengedhessen valamit abból, amely rajta túlról ragyog rajta keresztül.

 

Ha a tanító külső formája kevesebbnek bizonyul a saját mércétek szerinti tökéleteshez képest, akkor a mércétek a tudatotokban lévő cselekvés-válaszreakció minták terméke.Ha arra törekedtek, hogy a mércéteket a tanítótokra vetítsétek ki, akkor hogyan vehetitek hasznát a tanítótoknak?A tanítónak csak az esetben vehetitek hasznát, ha látjátok azt, hogy fény átragyog a tanító külső formáján keresztül, és azt a fényt próbáljátok meg elérni, azt követitek.Kövessétek azt a fényt, szeretteim.Ismeritek, a világban az a mondás járja:„Kövessétek a pénzt!”Én azonban az mondom: kövessétek a fényt!

 

Nézzetek túl a tanító külső formáján, és a tanítása külső formáján legyen az bármilyen tanítás, vagy tanító.Kövessétek azt a fényt, amely keresztülragyog rajta.Ezen a fényen keresztül nyeritek el azt a referencia keretet, amely képessé tesz majd benneteket arra, hogy túllépjetek a cselekedeteitek és válaszreakcióitok mintáin, amelyek a jelenlegi tudatszintetek csapdájában tartanak benneteket.Mert csak ha észlelitek azt, hogy van valami a dolgokon túl, amely a tanítón átragyog, akkor lesztek képesek arra, hogy kilépjetek a tudatotokban lévő mintákból, és akkor tapasztalhatjátok meg hirtelen a tiszta észlelés momentumát.

 


A tiszta észlelés fontossága

 

Miért fontos, hogy megtapasztaljátok a tiszta észlelést? Azért, mert ha megtapasztaljátok azt, akkor nyitott kapuvá váltok a fény számára.Ekkor ébredhettek rá arra, hogy az a fény, amelyet eddig a tanítón keresztül láttatok átragyogni, most már rajtatok is keresztülragyoghat.Így veszitek a tanító hasznát azáltal végső értelemben, hogy ráébredtek arra, hogy a tanítót egy pontig követve eljuthattok oda, hogy ti testesítsétek meg a tanítást, a fényt, így belőletek lesz a valós guruk láncolatának következő láncszeme.

 

Így váltok tanítóvá ti magatok is, még az esetben is, ha nem vagytok tökéletesek.Mert ha a tiszta észlelésnek csak pillantásaival rendelkeztek is, túljutva a cselekvés-válaszreakció minták szintjén, nyitott kapuvá válhattok a fény számára.Ekkor biztosíthattok valamilyen mértékben fényt másoknak.

 


A tanításon túli fény

 

A buddhizmust Tibetben meghonosítva alapítottam meg egy guru iskolát, amelyben a tanítványok tudták azt, hogy a céljuk nem az lesz elsősorban, hogy külső tanításokkal szolgáljanak, hanem az, hogy a fényt közvetlenül átadják a tanítványaiknak.Mert megértették azt, hogy mindegy, hogy mennyire jól tanítanak, a szavak még mindig csak szavak lesznek, amelyeket ki lehet forgatni és félre lehet érteni.

 

A fényt azonban nem lehet félreérteni.Mert a tanítvány vagy megtapasztalja a fényt, vagy egyáltalán nem tapasztalja meg.Mert a tanítvány csak azt a kivetítést látja, amelyet ő vetít ki a tanítóra.Ezért tudták azt, hogy mikor gyűjthetnek maguk köré tanítványokat, mikor oszthatják meg a Jelenlétüket, a fényüket, amely után elérkezik egy olyan pont, amikor a tanítvány megtapasztalja a fényt, eltűnődve azon, hogy az honnan ered, mert a tanítvány ráébred arra, hogy az nem eredhet a tanítóból, csak a tanítón keresztül érkezhet.Ha a tanítvány megragadja ezt a valóságot, akkor eljuthat a tiszta észlelésig, és nyitott kapu lehet a fény számára.


Ekkor a tanító megtette a dolgát, átadta a fényt, és átadta a tanítást is.Mert mi a tanítás?Külső szavak csupán?Nem, a tanítás a fény, a Jelenlét.Mert minden Buddha természetű, ezért mi más lehetne a Buddha célja, mint az, hogy ráébressze a tanítványt a Buddha természetre azáltal, hogy hozzásegíti ahhoz, hogy a tanítvány közvetlenül megtapasztalhassa a Buddha természetet ahelyett, hogy a tudatába mélyedve azon gondolkozna, hogy hogyan derítse ki azt, hogy milyen a Buddha természet.

 

Ti ugyanis csak mentális képekkel rendelkeztek, és oly mértékben kedvelitek a mentális képeket, hogy nem akarjátok azt, hogy a Buddha megzavarjon benneteket ezekben.Mert úgy akartok elmélyedni, hogy közben a mentális képeiteket polírozzátok, hogy tökéletesítsétek őket.Éppen ezért nem veszítek észre azt, ha találkoztok a Buddhával az úton.Ezért még azt az útmutatást sem követhetitek, hogy „öljétek meg” őt, ha vele találkoztok.

 

Ennek természetesen az a jelentése, hogy ha a Buddhát önmagatokon kívül valamilyen formával azonosítjátok, akkor az a mentális kép megakadályoz benneteket abban, hogy ráébredjetek a saját Buddha természetetekre.Ezért a Buddha, a legjobb szándéka ellenére anti-Buddhává válik a számotokra.A guru a legjobb szándéka ellenére is anti-guruvá válik.A Buddha és a guru önmagára természetesen nem így tekint, ti azonban mindezek eredményeként így látjátok őket, mivel megtagadjátok, hogy befogadjátok, abszorbeáljátok azt, amit képviselnek, ellenálltok annak, hogy tanítóvá váljatok.

 

 

A megvilágosodás kulcsa

 

Ez az a közlés, amelyet a jelenlegi hétvége alapján kiérdemeltetek azáltal, hogy átmentetek azon a folyamaton, amelyen az életetekben is átmentetek már, vagyis hajlandóak voltatok kérdéseket feltenni, a dolgok mögé látni, magasabb tanítások irányába haladni, magasabb megértést tanúsítani, magasabb tapasztalatokat szerezni.El kell azonban azt is mondanom, hogy mindannyiótok hasznára válik az, ha igazán eltűnődtök és magatokba fogadjátok azt az értekezést, amelyet évszázadokkal ezelőtt adtam, melynek felkutatására a világhálón nem túl rég ezt a közvetítőt is irányítottam.A címe: Self-liberation Trough Seeing with Naked Awareness / Önfelszabadítás csupasz észleléssel

 

Mert az egyik utolsó kísértés, amelyen a spirituális út során túl kell jutnotok az az, hogy ti mindig valamilyen magas, különleges tapasztalatra vártok.A valóság azonban az, szeretteim, hogy az az elképzelés, hogy valamilyen magas megtapasztalások várnak rátok, amikor a Buddhával találkoztok, vagy amikor megvilágosodtok, nos, pontosan ez az elvárás az utolsó akadálya a megvilágosodásotoknak.Mert, ahogy az értekezésemben is elmondom, ha egyszer megtapasztaljátok a tiszta észlelést, akkor látjátok meg, hogy miért hívjuk mi azt „általános” észlelésnek olyan értelemben, hogy ott nincs kontraszt jelen.Nincs dualitás, amely kontrasztot teremtene a magas és az alacsony között, a boldogság és a boldogtalanság között.

 

Ezért próbált meg a Buddha egy olyan szóval előállni, amelynek nincs dualista ellentétpárja.Ezért beszél ő az üdvösségről.De természetesen kérdezhetitek azt, hogy mi van akkor az anti-üdvösséggel, vagy üdvösség nélküliséggel?Ekkor ismét ugyanoda kerülünk, a szavak kitekerésének csapdájába, ahelyett, hogy túllépve azon megtapasztalnátok a tiszta észlelés állapotát, ahol nincs magas és alacsony, vagyis nincs kontraszt.

 

Hívhatjátok-e ezt egyáltalán tiszta észlelésnek? Nem, de szavak használata nélkül hogyan beszélhettek valamiről, szeretteim?Ez az a dilemma, amellyel még nekem is, igaz tanítóként, szembe kell néznem.Ezt azonban mi nem problémaként látjuk, mivel mi a szavaknál mindig többre, a fény átadására törekszünk.Minden felemelkedett mesterek által átadott üzenet fohátikus kifejeződés, amelyben a szavak egyben fénykelyhek is.Néhány tanítvány ezt nem látja; ők csak a szavakat érzékelik.

 

Egyszer azonban lehet, hogy ők is észlelik majd, hogy több van azokban a szavaknál.Ha pedig követitek ezt a többet, követitek a fényt, akkor juttok el ahhoz a ponthoz, amely a megvilágosodás kulcsa.Ott láthatjátok azt, hogy bár a guru nyitott kapu a fény számára, a guru nem az egyetlen nyitott kapu, mivel jelen van ott még egy nyitott kapu, mégpedig tibennetek.Amikor nyitott kapuvá váltok, akkor beszélhetünk a megvilágosodásotokról.

 

Sokan, akik meg akarnak világosodni olyankoncepciókat vetítenek ki a megvilágosodásra, hogy annak állomásai vannak.De nem célszerűbb-e azt mondani, hogy a megvilágosodás nem állomásokból áll, mivel megvilágosodás az is, amikor ráébredtek arra, hogy az élet nem állóvíz; az élet transzcendencia?Így az állomások nem mások, mint az Élet Folyamának folytonos áramlása, amelyben nem szakaszok láthatóak, amelyeket magasnak vagy mélynek értékelhettek.Túl tudtok lépni már azon a szükségleteteken, hogy azt mondjátok: „Ó, én a megvilágosodás 33. szintjén vagyok, magasabban vagyok tehát, mint mindenki más.Ők pedig mind alattam vannak.”

 

Ez esetben ugyanis te nem világosodtál meg, igazam van?Mert mi célja lenne az összehasonlítgatásnak, mi célja lenne mértékegység felállításának?Ámbár bizonyos tudatszinten az embereknek erre szükségük van.Eljön azonban az a pont, amikor túlléptek ezen, amikor már nem azzal foglalkoztok, hogy megvilágosodtatok-e, vagy teljesítettetek-e valami mást, hiszen egyedül azzal foglalkoztok, hogy kifejezésre juttassátok magatokat, hogy engedjétek azt, hogy a fény keresztüláramoljon rajtatok megosztva a Jelenléteteket minden nap egyre jelentősebb mértékben anélkül, hogy bármilyen célt tűznétek ki ezzel magatoknak.

 

Mert eljön az a pont, amikor a célokról is lemondotok.Bizonyos szinten hasznos, ha van célotok, de el kell, hogy érkezzen az a pont, amikor el kell engednetek azt a koncepciótokat, hogy van egy olyan cél, amelyre törekedtek.Mert elengeditek azt a koncepciót, hogy létezik valami, amelytől el vagytok különülve, amelyhez el kell jutnotok.

 

Helyette vagytok, akik vagytok.Nyitott kapui vagytok a Szellem kifejeződésének bármit is akarjon kifejezni rajtatok keresztül.Hajlandóvá váltok arra, hogy megszólaljatok akkor is, ha nem tudjátok, hogy mi áramlik keresztül rajtatok.Ezért aztán ti is legalább annyira meglepődtök azon, amit mondotok, mint mások.

 

Ez a Szellem áramlása, szeretteim.Mindannyiótokban benne van annak lehetősége, hogy nyitott kapuvá váljatok.Látva azt, hogy ez a közvetítő nyitott kapu, ne essetek annak csapdájában, hogy őt bálványozzátok; kövessétek inkább a fényt, míg meg nem látjátok azt önmagatokban.Mert látni fogjátok, hogy ti is nyitott kapuk vagytok.

 

Ez a végtelen, örök tanítás, és ez az ajándékom nektek mára.

A szeretetemmel pecsétellek benneteket a szívembe.

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53