Astrea Elohim üzenete Helenen keresztül Arhangelszk, Oroszország
Az Anya fehér kockája
2011.09.23.
Astrea a nevem, ugyanannak az Elohimnak a női párja vagyok, aki előttem szólt, és azért jöttem, hogy ugyanannak a kiáradásnak az előbb hallott aspektusához hozzátegyem a sajátomat. Mit számít, hogy mit láttok, vagy tapasztaltok az anyagban, ha a minden mögött ott rejlő valóság az a tisztaság lángja az Anyában? Én, Astrea, készen állok az Anya Évének utolsó hónapja elején arra a kiáradásra, amelynek eredményeként az Anya Évének energiái fizikai szinten nyilvánulnak meg majd. De mit jelent ez valójában?
Szeretteim, a tisztaságot a fizikai valóságba csak az Anya fénye, az Anya Lángja, amelyet szintén én képviselek, segítségével lehet levinni. Szeretett népem, azért jöttem, hogy megosszam veletek azt, ahogyan én, Astrea Elohim, a saját nézőpontomból az anyagot megtapasztalom, valamint azt, ahogy az Anya Fényt látom, és megtapasztalom a jelenlegi korszakban, korban. Az Anya Lángját jelenleg rendkívül nagy mennyiségben hozhatom elő, amely hatalmas fehér kockaként jelenik meg, és amely olyan nagyméretű, hogy magába foglalja a teljes Földbolygót, mind a négy alsó testével együtt. De mi a célom az Anya Fehér Kockájával?
Hogyan érvényesítsétek a fehér kockát?
Szeretteim, hogyan képviselhetitek igazán az Anyát? A Tisztaság Lángja éppen most jutott kifejezésre ugyanazon Elohim hímnemű párján keresztül, és ott az hangzott el, hogy a tisztaság áramlása csak a tiszta észlelésen keresztül érhető el az anyagban. A tiszta észlelés az az a meztelen észlelés, amelyet nem fed el semmi, semmilyen kép, vagy bármi más, ami az anyag világában található, és nem fedik el a testi elme teremtményei sem. Ez az a tiszta, meztelen észlelés, amely Isten előtt, a Tisztaság Lángja előtt, az Atya Szentélye előtt áll, és amely mindenféle „ruházat” nélkül hajlandó formát ölteni az anyagban, az anyagnak mind a négy síkjában.
Mint tudjátok, szeretteim, a Szellem kifejezésre juthat az anyag négy síkjában. Az anyag magába foglalja a tűz elemet, a levegő elemet, a víz elemet és a föld elemet. Ezek az emberi test és az egész bolygó négy alsó testének felelnek meg. Éppen ezért a Szellem csak akkor juthat kifejezésre ezekben a testekben, az anyag mind a négy aspektusában, ha a Szellem az anyagnak ebben a négy síkjában szabadon áramolhat, amikor semmi sem akadályozza a Szellemet, amikor nincs előtte háló, amely megszabná azt, hogy az hogyan áramolhat.
Ezért mondtuk nektek a korábbi kiáradásaink során, szeretteim, hogy az Anya Lángjának szimbóluma olyan, mint egy fehér kocka, ahol a Szellem az Anya mind a négy síkján behatolva jeleníti meg az Anya négy alsó testében a Szellem tiszta formáit. A Szellem ezen formáit nem fedi el az a tekervényes logika, amelyet idáig a bukott tudatszint képviselt. Az Anya és az Anya Tiszta Lángja csak akkor képes megszületni, ha a Krisztusi lények ráébrednek arra, és valóban tanúként észlelik azt, ahogy a Szellem Lángja beáramlik a Jelenlétükbe, és a Jelenlétükből az anyag világába. Nem lehettek Krisztus képviselői az Anyában, ha valójában nem meritek kifejezésre juttatni a Krisztusságotokat, vagy, ha nem meritek kifejezésre juttatni a Szellemet, akik vagytok.
Az Anya minőségében kizárólag úgy juttathatjátok kifejezésre magatokat, ha megszólaltok, vagy megnyitjátok azt a kifejeződési formát, amellyel rendelkeztek, és kifejezésre juttatjátok mindazt, amit a Szellem kifejezésre akar juttatni rajtatok, mint nyitott kapukon keresztül. Ezzel a referencia kerettel én, Astrea Elohim, azért rendelkezem, mert bennem nincsen olyan megosztás, amely a tekervényes logikának, vagy a mentális beállítódásnak a terméke, amely meg akarja a Szellemnek szabni azt, hogy az hogyan juttathatja kifejezése önmagát. Mert valójában, azt kell, hogy mondjam nektek, hogy a Szellem, amely végtelen és intelligens, nem szorul rá arra, hogy megszabják neki azt, hogy hogyan öltsön formát. Az Anya a maga tisztaságában tudja, hogy a négy síkján keresztül hogyan öntse formába a végtelen és örök Szellemet.
Ez az oka annak, hogy az Anya Lángjának a fehér kocka a szimbóluma, amely a Szellem Fényét sokszorozza meg mind a négy síkban, minden irányban, és minden létező módon, felhasználva mindazokat az eszközöket, amik ti, mint kifejeződések, mint Isten egyéniesülései valójában vagytok. Az Anya fehér kockájának mind a négy sarka az örökkön és mindenhol jelenlévő Atya Szellemét juttatja majd kifejezésre. Mert ez a Tisztaság Lángja, szeretteim, ez a gyorsuló Tisztaságnak a Lángja, ez az állandóan önmagán túllépő Tisztaságnak a Lángja az anyagban.
Az Anya Fény másik kiáradása
Miért hívják a Tisztaság Lángját más néven „gyorsulásnak”? Azért, mert a Szellem soha sem áll egyhelyben, éppen ezért hogyan is állhatna az Anya egyhelyben, ha a Szellem tökéletes formáit jeleníti meg? Nem, szeretteim, az Anya ugyanazt a tudatszintet és gyorsulási rátát jeleníti meg, amely a Szellem számára a nyitott kapukon keresztül megjeleníthető az anyag négy síkján, az Én aspektusán keresztül, azokon az eszközökön keresztül, amelyek ti vagytok, és nyitott kapuként felhasználva minden nyílást a tudatotokban.
Szeretteim, ez az oka annak, hogy ÉN, Astrea Elohim, VAGYOK a Tisztaság Lángjának a képviselője, az Anya fény felgyorsult formájának képviselője. Hogyan tudja az Anya fény önmagát a felemelkedésig gyorsítani, ha nem az Atya tökéletes formáit jeleníti meg? Ez lehetetlen, mert amikor a tudatos lények olyan formákat kezdenek teremteni az anyagban, amelyek Istennek nem a magasabb valóságán alapulnak, ha azt vetítik ki, hogy az anyag az egyetlen valóság, akkor ez a tisztátlanság formája lesz, ahogy azt a Tisztaság Elohim mondta. Ilyenkor lehet-e tiszta az anyag?
Nem, szeretteim, rá kell ébrednetek arra, hogy az Anya Lángjának legtisztább formája az a Szellemre való állandó nyitottság. Az Anya valójában csak akkor tudja megjeleníteni a tisztaság legmagasabb formáit, és akkor tudja felemelni az egész életet, ha az egész részeként képes látni önmagát, amikor a Szellem hordozójaként születik újjá.
Ez az egyetlen útja az Anya Lángja tisztaságig való gyorsításának. Ez az oka, szeretteim, annak, hogy miért láthattok Arhangelszk környékén olyan sok tisztátlan megjelenési formát az anyagban. Azért van ez így, mert az emberek elveszítették annak a reményét, hogy a jelen körülményeiken túlra gyorsulhatnak, és azért, mert önmagukat nem a Szellem képviselőiként látják. Tovább megyek, sokan közülük még csak nem is hisznek abban, hogy a Szellem, mint olyan, létezik. Éppen ezért én, Astrea Elohim, a Tisztaság Lángjának női polaritása, azért jöttem ide, hogy a kiáradásból kiárasszam a részemet egy lépésre attól a hónaptól, amikor az Anya Éve a fizikai síkba jut.
Hatalmas mennyiségű megtisztított fehér fényt bocsájtok ki, amely az Anya Fény azonnali lendületét eredményezheti azokban a lényekben, akik a tisztaságra hangolták magukat. Ez most egy nagyon jelentős kiáradás, amelyet azért küldünk, mert a Föld nem teljesítette az Anya Évének beavatásait. Mint ahogy arról Mária Anya korábban beszélt, szellemi lények tartják fenn az egyensúlyt a Földbolygó számára, hogy az ne omoljon össze. Mert ez az Anya feladata.
Az Anya adott időben bármilyen forma számára fenntarthatja az egyensúlyt. De amikor az adott idő letelik, akkor az Anyának vissza kell térnie az eredeti tiszta formájába, mert, ahogy elmagyaráztuk nektek, az Anya nem állhat egy helyben, hanem az Atya gyorsulási rátájával felgyorsítva visszagyorsul a tisztaságba. Ez a kiáradásom jelentése, és annak a fénykibocsájtásnak az oka, amit biztosítottam.
A tisztaságig gyorsulás egy megkönnyebbülés; amelyet azok az emberek éreznek majd az év utolsó hónapjaiban, akik magukat megfelelően felgyorsították. Ők hatalmas megkönnyebbülést érezhetnek a körülményeikben, még akkor is, ha azok nem változtak meg, ám a saját a gondolkodásmódjuk viszont megváltozott. Ők belső szinten nagyon másképpen érezhetik magukat annak ellenére is, ha ugyanazok között az anyagi körülmények között léteznek. Vagy a körülmények nem zavarják már őket, vagy képessé válnak arra, hogy a Szellem tisztább formáit jelenítsék meg. Azonnali új reményt észlelhetnek az életükkel kapcsolatban, valamint önmagukat is másképpen észlelik. Mindez olyan az életükben, mint a Szellem egy újabb lélegzete.
A többiek, akik nem gyorsították fel a Szellem gyorsulási rátájának megfelelően önmagukat, ők pontosan azt érzik, hogy az anyagban minden kezd szétesni, ők pedig már nem képesek uralkodni a dolgok felett. Az anyag ugyanis már nem úgy viselkedik, mint ahogy eddig elvárták tőle. Az anyag nem alkalmazkodik a tekervényes logikához, mert az anyag a saját tisztaságában fejezi ki, és nyilvánítja meg a Szellemet.
Ezért én, Astrea Elohim, az Anya fehér kockáját bocsájtom az egész bolygóra, Isten minden gyermeke számára. Végtelenül hálás vagyok azoknak, akik az Anya Éve során az Anya Lángjára hangolódtak, az Elohim fohászainak elmondása közben nyitott kapukká váltak; rajtuk keresztül még a kiáradás előtt több nyílás adódott, amelyeken keresztül meg tudtam sokszorozni a tisztaság lángját.
De mit jelent az anyagban megsokszorozni a tisztaság lángját? A Tisztaság egy fehér átlátszó fény. A Tisztaság az a fény, amely más fény bármilyen formáit képes megjeleníteni. A Tisztaság képes megjeleníteni minden színt és Isten fényének minden lángját, amely azt jelenti, hogy ha igazán a tisztaság mestereivé akartok válni, akkor bizonyos mértékben mestereivé kell válnotok az első hét sugárnak, annak érdekében, hogy a saját fehér kockátokat, a saját Anya Lángotokat képesek legyetek a Szellem gyorsulásának mértékéhez igazítani.
Mert ti vagytok az Anya élő képviselői, ti vagytok a Szellem élő szállítóeszközei, ti vagytok valójában a fehér kockák az anyagban.
Újdonságok:
Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került. Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet. Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.
2021-09-14 10:28:35
A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.
2021-04-08 13:20:31
A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre. WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben. Isten áldjon mindenkit és a Földet!
2021-03-31 23:40:05
Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.
2020-03-10 21:07:59
Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.
2020-01-24 18:01:53