Mária Anya üzenete Helen Michaels-en keresztül Almaty, Kazahsztán

Az Anya Éve hatalmas győzelem volt!
2011.12.31.

 

Én, Mária, az Isteni Anya képviselője, egyike voltam azoknak, akik az Anya Évének kezdetén üdvözölt benneteket.  Engem ért az a megtiszteltetés is, hogy elmondhassam az egész évvel kapcsolatos következéseimet, miután akkora szeretettel a szívetekben mondtátok el „Az Isteni Anya iránti szeretet” című rózsafüzért.  Valójában, szeretteim, miközben benneteket néztelek, figyeltem és megsokszoroztam azokat a hullámokat, amelyeket a szíveteken keresztül generáltatok, miközben a rózsafüzért mondtátok, és az öröm a szívemben, az anya öröme olyan nagy volt, mert én, Mária Anya, biztosíthatlak benneteket, hogy minden anya öröme hatalmas, amikor azt látja, ahogy a gyermekei fejlődnek.

 

Éppen ezért, szeretteim, valójában az volt a célunk, hogy az Isteni Anya négy fohászának kiárasztásakor semmilyen útmutatást se adjunk nektek, mivel az egyetemes szabad akaratnak megfelelően látni akartuk az önfejlődésetekre és a valóságra irányuló vágyatok fejlődését.  Azt akartuk, hogy megérezve a Szellem kezdeményezését megtapasztaljátok a szív hangját, hogy megtapasztalhassátok ezt a Szellemtől kiinduló, szíven keresztüli kezdeményezést.

 

A fejlődésetekhez az szükséges, hogy a szívetek mélyén észleljétek annak a mélységes vágyát, hogy szolgálhassatok.  Ez az Anya Lángjának esszenciája.  A tiszta Anya soha sem akar mesterséges képet kialakítani, hanem mindig az Atya Szellemének terve alapján akarja megteremteni a valóságot.  A Szellem ugyanis az a valódi inspiráció, amely az Anya Lángján keresztül a különböző formáknak életet ad az anyag szférájában.

 

Éppen ezért, ez a lecke jelentős bevezetés volt számos embernek arra nézve, hogy rátalálnak-e, hogy ráhangolódnak-e arra a késztetésre, amely a Szellemtől érkezik?  Képesek-e észlelni a Szellem hangtalan hangját a szívükben?  Hagynak-e teret az életükben arra, hogy a Szellem kifejezhesse rajtuk keresztül mindazt, amit kifejezésre akar juttatni?

 

Ennek az üzenetnek az átadása nagy öröm számomra különösen ebben a házban, ebben a szobában, amely fókuszpontként szolgált mindazok őszinte vágyának, akik önként gyűltek itt össze minden vasárnap, hogy a szertartásukat az Anyának ajánlják.  Én, Mária, velük voltam egész évben, minden nap, megsokszorozva az erőfeszítéseiket, és hatalmas örömmel a szívemben láttam, ahogy teljesítik, ahogy végighajóznak az Anya Évének számukra tervezett beavatásain. 

 

Ezeket az embereket a szívükben lévő tisztaság tette képessé arra, hogy a valós Szellemre hangolódjanak, hogy inspirációt nyerjenek a Szellem szikrája által, és kifejezésre juttassák azt az önzetlen szolgálatukkal, amelyet minden hírverés nélkül, vagy önmaguk felmagasztalása nélkül csendben összegyűlve tettek.  Az Isteni Anya szeplőtlen szíve számára az a legnagyobb öröm, ha ilyen kezdeményezéseket láthat.  Az Isteni Anya az ilyen emberek számára újjászületést biztosít az életben azáltal, hogy megsokszorozza azt a szolgálatot, amelyet olyan önzetlenül adnak.

 

Az Anya Évének tanulságai

 

Az volt, szeretteim, az Anya Éve hatalmas leckéjének valójában a lényege, amelyet adni akartunk, hogy rátaláltok-e önmagatokban a hajlandóságra, a vágyra, az Atya Szellemének inspirációjára, hogy összegyűljetek, és bármilyen formában önzetlenül szolgáljatok.    

 

Sokan vannak olyanok, akik nem a rózsafüzéreket olvassák, hanem másképp segítenek.  Nagyon sok útja van az Anya iránti szolgálatnak, annak, hogy megmutassátok az egységet, hogy demonstráljátok azt, ahogy az Isteni Atya egysége eggyé válik az Anyával az anyagban.  Sokféle út létezik, szeretteim, és a szívetekben mindannyian érzitek, hogy melyik a ti utatok, melyik felel meg az egyéniségeteknek.  Én, Mária, az Isteni Anya képviselője biztosíthatlak benneteket abban, hogy az Anya Lángjának lényege a szolgálat.  Az Anya Lángját arra tervezték, hogy az Atyával való egységen keresztül szolgáljon, amely az egyetlen útja annak, hogy az Anya újjászülethessen, hogy túllépjen önmagán, és ezáltal többé válhasson minden pillanatban.

 

Ez az Élet Folyama valójában, amikor az Atya Szelleme a Szellemnek az anyagba áramlásává válhat azokon az egyéni életáramlatokon keresztül, akik közösen egy különböző színekből álló hatalmas mandalát, ugyanannak az isteni gyémántnak a különböző oldalait formálják meg.

 

Szeretteim, micsoda gyönyörűség ezt látni, micsoda gyönyörűség rejlik a teljességben, micsoda gyönyörűséget jelent az egység!  Szeretteim, hatalmas az Isteni Anya szeretete látva, hogy a gyermekei önzetlen szolgálatban születnek újjá túllépve a régi tudatszintjükön, és újjászületve egy új tudatszinten, amely egyre magasabbra viszi őket, amely által a bennük lévő Krisztusi tudatszint valójában a Bárány Vérévé válik.

 

A Rubin Sugár a szolgálat sugara

 

A Rubin Sugár, szeretteim, a Bárány Vére.  Az Isteni szeretetnek olyan intenzív kifejeződése ez, amely csak azok szívében születhet újjá, akik egyek a Szellemmel az anyagban.  Így ez az egység, a szolgálaton keresztül, megváltoztathatja az életüket.  Valójában az egész életük szolgálattá transzcendálódik.  A személyes ambícióik, a személyes vágyaik, a földi álmaik mind annak érdekében alakulnak át, hogy Istent szolgálják.

 

Minden, amit egy személy ezzel a tudattal tesz, az már önmagában is szolgálatnak számít az anyagban.  Ezért a szívükben lévő háromszirmú láng, a tűz három lángnyelveként megnyilvánulva, amelyek a kék, sárga és rózsaszín, kezdik megnyilvánítani a Rubin Sugarat.  Ekkor a szolgálat veszi át a főszerepet az életükben túllépve annak észlelésen, hogy földi emberi lények, akik földi ambíciókkal rendelkeznek.   Valójában a szívükben lévő Isten iránti szeretet az, amely elindítja a Rubin Sugár megnyilvánulását.  Ez az az intenzív, tüzes, isteni szeretet, és isteni szolgálat, amely csak akkor nyilvánulhat meg, ha a szolgálat olyan intenzív, hogy annak a személynek az életében már nincs helye semmi másnak, mint Isten, a Szellem, az Atya szolgálatának.  Ez a valódi jelentése az Írásokban említett Bárány Vére koncepciónak. 

 

Én, Mária Anya, biztosíthatlak benneteket, hogy a tanítványaim közül sokan vannak olyanok, akik már az Anya Évében megnyilvánították ezt a tudatszintet, és még többen vannak azok, akik közel állnak annak megnyilvánításához a Szent Szellem évének kezdetén.  Ez az Anya igazi öröme; látni, ahogy a gyermekei olyan magasságokba fejlődnek, amikor a Gyermek válik majd Anyává, Istenné az anyagban, a Krisztusi tudatszintet megnyilvánítva az anyagban olyan mértékben, amely túlmutat az életáramlat életén.  Túlmutat az egyén önazonosságán, így az életáramlat oly mértékben válik eggyé a Szellem szolgálatának vágyával, hajlandóságával, hogy a személyes életében semmi másra nem marad hely. 

 

Szeretteim, Mária szeplőtlen szíve az Isteni Anya szeretetét sugározza a Földbolygó anyagi síkjába, hogy minden olyan életáramlat, amely az erre a tudatszintre való fejlődés potenciáljával rendelkezik, az mind hozzájusson egy adaghoz ennek a fénynek a momentumából, amelyet most a teljes Lényemen keresztül sugárzok ki a bolygóra.  A Földbolygót oly nagy szeretettel tartom a kezemben, miközben a szeplőtlen szívemből az Isteni Anya feltétel nélküli szeretetét sugárzom rá a Rubin Sugár által, hogy az már sokatokban kezd megnyilvánulni.

 

Szeretteim, mekkora öröm, mekkora gyönyörűség látni a láng növekedését bennetek, miközben megsokszorozom az év során nyújtott önzetlen szolgálataitok hatását.  Szeretteim, mekkora gyönyörűség és öröm látni azt, ahogy a Föld megváltoztatja az alsó négy testének színeit, mivel a Föld kezd meggyógyulni mindazokból a torzulásokból, amelyeket az emberiség tudatlansága okozott.  Látni azt, ahogy azok a nehéz gondolatformák, szeretteim, transzcendálódnak az anyag síkján nyújtott szolgálat által, a tiszta szívek által, akik önzetlenül arra törekednek, hogy felemeljék a mindent, mert nem az egót akarják felemelni, nem az életük bizonyos részét kívánják felemelni, hogy megmutassák másoknak azt, hogy mennyire spirituálisak.       

 

Hatalmas azoknak a szolgálata, akik bár a hátsó sorokban ülnek, magukba fogadják Mária Anya lángját, és hagyják, hogy az megsokszorozódjon a tiszta szívük által, azáltal, hogy őrzik a szeplőtlen gondolatformákat, amelyek lehetővé teszik azt, hogy az egész bolygó a gyógyulás útjára lépjen.

 

Mária Anya hálája a szolgálatunkért

 

Szeretteim, az Ötödik Sugár Archeia-ként, én és szeretett Rafael Arkangyalom rendelkezünk azzal a felhatalmazással, hogy megsokszorozzuk a hívásaitokat, és a Földbolygó gyógyulásához hozzáadjuk a saját momentumunkat.

 

Képesek vagyunk megsokszorozni az imákat, és egyesíteni azokat az egész bolygón, amelyet oly gyengéden tartunk a kezünkben.  Hagyjuk, hogy az Isteni Anya szeretetére irányuló hívások gyógyító gondolatformaként teljesen megnyilvánulhassanak az Anya Évének végére a Földbolygó számára.  Ezért én, Mária, szeretett Rafaelemmel együtt körbezárjuk az egész bolygót ezzel az új gyógyító gondolatformával, hogy az egész bolygót körülölelje az a hatalmas Smaragd zöld fény, amely a Krisztusi tudatszint szeplőtlen koncepciójával van megtelve, amely képessé tesz mindenkit ezen a bolygón arra, hogy a Krisztusi lángra és az Anya szeplőtlen szívére hangolódva hozzákezdhessen a saját szolgálatához a bolygó meggyógyítása érdekében. 

 

Szeretett gyermekeim, nagy öröm az Anya számára látni azt, hogy az Anya Éve milyen hatalmas győzelem volt az őszinte, szolgálatkész életáramlatok által, különösen itt, Közép-Ázsia területén, de nemcsak Kazahsztánban, hanem Oroszországban, Kínában és a környező területeken is, ahol sok őszinte, tiszta szívű tanítvány él.  Őket ez teszi képessé arra, hogy a lángomra hangolódjanak, engem pedig ez tesz arra képessé, hogy fényt öntsek az életükbe, és segítsek a tudatszintjük emelésében azáltal, hogy a jelenlétem körülveszi őket. 

 

Szeretteim, teljes szívvel köszönöm az önzetlen szolgálatotokat, amellyel gyógyítjátok a bolygótokat, felemelve az egészet.  Az év végével szeretnélek körülzárni benneteket az Anya gondolatformájával, amely alapján minél több szolgálatot adtok, a továbbiakban annál nagyobb felhatalmazást, tágabb hatáskört kaptok, vagyis még több szolgálathoz juttok.  Így a tálentumaitokat számos szinten megsokszorozhatjátok. 

 

Elsőként a nyolcas formájú áramlással, amely a Felemelkedettek Serege és köztetek megy végbe az anyag síkján.  A Felemelkedettek Serege megsokszorozza minden olyan erőfeszítéseteket, amelyek megtételére készen álltok, hogy gyógyítsátok általa az egész bolygót.  Másrészt megsokszorozzuk a hatáskörötöket.  Így minél több szolgálatot adtok, annál tágabb hatáskörhöz juttok, vagyis megnövelt képességgel rendelkeztek majd ahhoz, hogy szolgáljatok.  Látjátok-e, hogy hogyan sokszorozódik meg a lángotok az anyagban, hogy általa nagyobb hatáskörben végezhessétek azt a szolgálatotokat, amelyre készen álltok? 

 

Szeretteim, fogadjátok el a Felemelkedettek Seregétől ezt az ajándékot, amelyet az egész Föld érdekében kifejtett önzetlen szolgálatotok eredményeként érdemeltetek ki.  A tanítványaim közül sokan nincsenek most jelen ebben a teremben.  Ennek ellenére ugyanebben az ajándékban részesítem őket, a szeplőtlen szívem által pontosan ugyanezen a szinten.  Megtapasztalják majd azt az életük során azt, hogy minél több szolgálatot adnak, annál inkább úgy tűnik majd, hogy a környezetük a gyógyulás irányába változik.  Szeretteim, az Anya leghatalmasabb örömével zárlak körbe benneteket, úgy ahogy Jézus a Krisztus örömével zárt benneteket körbe.   Az Anya örömével zárlak benneteket körbe, amely valójában a Szellem szolgálatából fakadó öröm. 

Az oldal tetej?reUgrás a lap tetejére

Utolsó módosítás: 2022-05-11 13:44:23

Újdonságok:

Az INV24 Mihály Arkangyal védjél meg invokáció lefordításra került.  Mivel igen jelentős spirituális védelmet képvisel, ezért minden spirituális érdeklődésű olvasónak nagy segítségére lehet.  Az invokációkat a mesterek ajánlása alapján 9 egymást követő napon érdemes elmondani a hatékonyság érdekében.

2021-09-14 10:28:35

A 2021-es évre vonatkozó Gautama Buddha, Mária Anya és St. Germain üzenet lefordításra került.

2021-04-08 13:20:31

A jelenlegi nemzetközi közegészségügyi helyzetre való tekintettel Kim Michaels  az Astrea Elohimhoz szóló egyik invokációját átalakította úgy, hogy azt most felhasználhatjuk a koronavírus elleni spirituális védelemre.   WINV38 Invokáció Astreához a koronavírus felemésztése érdekében Aki teheti, kapcsolódjon be egy kezdeményezésbe, amely Észtországból indult ki a mai napon, és úgy szól, hogy mondjuk közösen a fenti invokációt reggel, vagy este 8 órakor, vagy mindkét időben.  Isten áldjon mindenkit és a Földet!

2021-03-31 23:40:05

Gautama Buddha 2020-as újévi üzenete lefordításra került.

2020-03-10 21:07:59

Az 1.04 Hívás a Nagy Isteni Vezetőhöz novéna lefordításra került, amely a Teremtői tervünk megismerésében nyújt segítséget.

2020-01-24 18:01:53